Szitakötők (Odonata) – meghatározás, fajok és életmód

A szitakötők az Odonata egyik alrendjébe tartoznak, rokonaik, a szitakötők pedig egy másik alrendbe. Sokan összetévesztik a szitakötőt a szitakötővel, mert hasonlóan néznek ki.

A kifejlett szitakötők teste vékonyabb és finomabb, mint a szitakötőké. Ez még repülés közben is látható. Nyugalomban a legtöbb szitakötő a szárnyait a teste fölött tartja össze. A legtöbb szitakötő vízszintesen tartja a szárnyát. A szitakötők szemei nagyobbak, és összeérnek egymással.

A nőstény szitakötők a tojásokat vízbe vagy víz közelébe, gyakran növényekre rakják. Tojásrakáskor egyes fajok a víz alá mennek, hogy jó felszínre rakják le tojásaikat. A tojásokból aztán nimfák kelnek ki. Amíg a nimfa stádiumban vannak, szúnyoglárvákat és egyéb dolgokat esznek.

A szitakötők életük nagy részét nimfaformában, a víz felszíne alatt töltik. Elég aktív. Szája elé tudja kinyújtani állkapcsát, hogy zsákmányt fogjon. Apró gerincesek, például ebihalak és halak képezik táplálékát. Egyes nimfák a szárazföldön is vadásznak. A végbelükön keresztül vizet szívnak be és ki. Gyorsan tudnak mozogni, ha a végbélnyílásból vizet spriccelnek ki. A végbelükben kopoltyúk is vannak.

Lárvák

A nagy szitakötők lárvastádiuma akár öt évig is eltarthat. A kisebb fajoknál ez a szakasz két hónap és három év között lehet. Amikor a lárva készen áll a kifejlett egyedekké való átalakulásra, felmászik egy nádszálra vagy más kelő növényre. A levegőnek való kitettség hatására a lárva elkezd lélegezni. A fej mögötti gyenge ponton a bőr felhasad, és a kifejlett szitakötő kimászik a régi lárvabőréből, felpumpálja a szárnyait, és elrepül, hogy szúnyogokkal és legyekkel táplálkozzon. A nagyobb szitakötőfajok kifejlett stádiuma akár öt-hat hónapig is eltarthat.

A szitakötők nem teljes átalakuláson mennek keresztül: a nimfák (naiadok) úsznak és a víz alatt élnek, mint a halak. A nőstény szitakötő a megtermékenyített petéit a víz közelébe vagy közvetlenül a vízbe rakja. A naiádok - amelyek egyáltalán nem hasonlítanak a szitakötőkre - kikelnek, és azonnal a vízbe szállnak. A vízben élve a naiádok a lehető legtöbb vízi rovart, valamint más apró élőlényeket, például ebihalakat és apróhalakat fogyasztanak. A növények között elrejtőzve a naiád lesben áll, hogy a zsákmány elússzon mellette. Ilyenkor a hasa hátsó részéből sugárként préseli ki a vizet. Ezáltal a naiad nagyon gyorsan előrehalad, és erőteljes állkapcsával elkapja a zsákmányt. Egyes naiádok még hosszú alsó állkapoccsal is rendelkeznek, amely képes kilőni és megragadni a zsákmányt.

A naiadok hetekig (egyes fajoknál akár évekig is) a vízben élnek, és a növekedés érdekében többször is átesnek a vedlésen. Amikor a naiád készen áll az utolsó vedléshez, talál egy botot vagy más, a vízből kiálló tárgyat. Ezt használja arra, hogy kimásszon a vízből, és megvárja, amíg a csontváza megszárad. Amikor a külső váz a varratnál felreped, a kifejlett szitakötő kimászik belőle.

Látás

A szitakötőknek óriási a látásuk. Összetett szemük nagyon nagy, és akár 50 000 egyedi lencsével rendelkezik. Szemeik a fejük tetején körbeölelik a szemüket. Ennek eredményeként széles látómezővel rendelkeznek: szinte mindenhová egyszerre látnak. A látás messze a legfontosabb érzékszervük, amelyet a legyek elkapására és a madarak elkerülésére használnak.

Repülés

Repülés közben a kifejlett szitakötő hat irányban képes mozogni: felfelé, lefelé, előre, hátra és oldalra. A levegőben is jól lebegnek, majd akár 56 km/h sebességgel is fel tudnak szállni. A tudósok felfedezték, hogy a szitakötők mind a négy szárnyukat képesek egymástól függetlenül mozgatni, ami a repülési képességüket adja. A szitakötők úgy hajlítják és csavarják a szárnyaikat, hogy kis örvényeket okoznak, amelyek még gyorsabban mozgatják a levegőt a szárnyszárny felső része fölött, így még jobban csökkentik a légnyomást, mint a legtöbb repülő állat képes. Ez nagy felhajtóerőt biztosít számukra, még erős szélben is.

A különböző szitakötőcsaládok repülési stílusa az egyik megkülönböztető jegyük. Ebből adódik néhány olyan kifejezés, amelyet a szitakötő-megfigyelők széles körben használnak:

Sólyomfélék (Aeshnidae család). A legnagyobb és leggyorsabban repülő szitakötők közé tartoznak. A kifejlett egyedek többnyire a levegőben élnek, sőt, repülés közben párosodnak. Nagy és erős szárnyaik vannak, és képesek előre vagy hátrafelé repülni, vagy lebegni, mint egy helikopter. A szárnyak mindig vízszintesen vannak kinyújtva.

A szkimmers vagy sügérfélék a Libellulidae család igen nagy családjába tartoznak. Nemzetségei között többféle repülési stílus létezik. A Sympetrum nemzetség az északi féltekén él, és 50 fajjal rendelkezik. Tavakban költ és rétek fölött kutat. Legalább 100 további nemzetség létezik.

Cirkálók (Macromiidae család). Általában a víztestek (és az utak) felett repülnek át, egyenesen középen. Zöld szemük van, amely éppen csak találkozik a fejük tetején. E család nőstényei nem rendelkeznek petefészekkel a hasuk végén, és a tojásaikat úgy rakják le, hogy a hasukat a vízbe merítik, miközben átrepülnek.

Termoreguláció

Egyes szitakötők a túlmelegedés elkerülése érdekében változtatják pihenőhelyzetüket. A napsütéses napokon a túlmelegedés elkerülése érdekében kézállásszerű helyzetet vehetnek fel. A hasat addig emelik, amíg a hegye a nap felé mutat, így minimálisra csökkentve a hőnek kitett felületüket. Ezt a testhelyzetet obeliszk tartásnak nevezik. Azokat a fajokat, amelyek így viselkednek, "perchers"-nek nevezik; ezek "ülő és várakozó" ragadozók, amelyek idejük nagy részét mozdulatlanul töltik.

• Mayfly
• Damselfly
• Nimfák