Serengeti

Serengeti Nemzeti Park

Földrajz

A park 14 763 km² (5700 négyzetmérföld) füves síkságot és szavannát, valamint folyami erdőket és erdőségeket foglal magában. A park az ország északi részén található, északon a tanzániai és kenyai országhatár határolja, ahol a Masai Mara Nemzeti Rezervátummal folytatódik. A parktól délkeletre a Ngorongoro Természetvédelmi Terület, délnyugatra a Maswa Vadrezervátum, nyugati határán pedig az Ikorongo és a Grumeti Vadrezervátum, északkeletre pedig a Loliondo Vadvédelmi Terület található.

A nemzeti parkban csak kevesen élhetnek. Kivételt képeznek a park munkatársai, a Frankfurti Állattani Társaság kutatói és munkatársai, valamint a különböző szálláshelyek és szállodák személyzete. A fő település Seronerában található.

A park három régióból áll:

• Serengeti-síkság: a déli rész végtelen, szinte fátlan füves területe. Itt szaporodnak a gnúk, amelyek decembertől májusig a síkságon tartózkodnak. Más patás állatok - zebra, gazella, impala, agár, topi, bölény, vízibika - szintén nagy számban fordulnak elő az esős évszakban. A Kopjé gránithegyek, amelyek nagyon gyakoriak a régióban, és remek megfigyelőhelyek a ragadozók számára, valamint menedéket nyújtanak a hiraxnak és a pitonoknak.
• Nyugati folyosó: a "fekete gyapot" (valójában fekete agyag) talaj borítja e régió mocsaras szavannáját. A Grumeti folyó hatalmas nílusi krokodiloknak, colobusmajmoknak és a harcias sasnak ad otthont. A vándorlás májustól júliusig tart.
• Észak-Serengeti: a tájat nyílt erdőségek és dombok uralják, a déli Seronerától a Mara folyóig, Kenyáig. A vándorló gnúkon és zebrákon kívül (amelyek júliustól augusztusig, illetve novemberben fordulnak elő) a bozótos szavannán a legjobb hely az elefántok, zsiráfok és dik dikek megtalálására.

Vadvilág

A patás állatok vándorlása mellett a parkban más vadon élő állatok, különösen a "Nagy Ötös" egészséges állománya is megtalálható:

• Oroszlán: a Serengetiben él Afrika legnagyobb oroszlánpopulációja, részben a zsákmányállatok bőségének köszönhetően. Jelenleg több mint 3000 oroszlán él ebben az ökoszisztémában.
• Afrikai leopárd: ezeket a visszahúzódó ragadozókat gyakran látni a Seronera régióban, de az egész nemzeti parkban jelen vannak, a jelenlegi állományuk 1000 körül van.
• Afrikai elefánt: a csordák az 1980-as években az orvvadászat miatt visszaesett populációból lábadoznak, és főként a park északi területein élnek.
• Fekete orrszarvú: főként a park közepén található kopjók környékén, a féktelen orvvadászat miatt nagyon kevés egyed maradt meg. A Masai Mara rezervátumból származó egyedek időnként átlépik a park határát, és az északi részről bejutnak a Serengetibe.
• Afrikai bölény: még mindig bőséges és egészséges számban van jelen, de a betegségek miatt a számuk némileg csökkent.

A parkban számos további faj él, többek között gepárd, Thomson- és Grant-gazella, topi, eland, víziszarvas, hiéna, pávián, impala, afrikai vadkutya és zsiráf. A park mintegy 500 madárfajjal is büszkélkedhet, köztük strucc, titkármadár, kori túzok, koronás daru, marabu gólya, harcias sas, szerelmes madarak és számos keselyűfaj.

Impala a parkban, 2011 március

Ngorongoro Természetvédelmi Terület

A Ngorongoro egy hatalmas kialudt vulkán kalderája, amely a Serengeti területéhez tartozik.

A Ngorongoro Természetvédelmi Terület (NCA) az UNESCO Világörökség része, amely Arushától 180 km-re nyugatra, Tanzánia Kráter-fennsíkján található.

Ngorongoro kráter

Az NCA fő jellemzője a Ngorongoro-kráter, egy nagy vulkáni kaldera. A kráter, amely egy óriási vulkán két-három millió évvel ezelőtti felrobbanásakor keletkezett, majd magába omlott, 610 m mély, és a feneke 260 km2 kiterjedésű²

Az eredeti vulkán magasságát tizenöt és tizenkilencezer láb (4500 és 5800 méter) közötti magasságra becsülik.

Bár úgy gondolják, hogy ez egy "természetes zárt terület" a legkülönfélébb vadon élő állatok számára, a gnú (Connochaetes taurinus) populációnak akár 20%-a vagy még több is elhagyja a krátert az esős évszakban, a zebra (Equus burchelli) populációnak pedig a fele. A ngorongorói oroszlánok jelentősen beltenyésztettek, számos genetikai probléma öröklődik generációról generációra. Ez annak köszönhető, hogy nagyon kevés új vérvonal kerül a helyi génállományba, mivel kevés vándorló hím oroszlán érkezik a kráterbe kívülről. Azok, akik belépnek a kráterbe, gyakran nem tudnak hozzájárulni a génállományhoz. A kráter hím oroszlánjai nagy méretük miatt (ami a bőséges táplálékforrásnak köszönhető) könnyen kiszorítják a külső versenytársakat.

A kráter állatpopulációi között megtalálható a legtöbb kelet-afrikai faj, de nincsenek impalák (Aepyceros melampus), zsiráfok (Giraffa camelopardalis) és krokodilok (Crocodylus niloticus).

A keleti passzátszelek felé eső oldalon a kráter fennsíkja évente 800-1200 mm csapadékot kap, és nagyrészt hegyvidéki erdők borítják, míg a kevésbé meredek nyugati fal csak 400-600 mm-t kap; ez az oldal füves és bozótos, Euphorbia bussei fákkal tarkított. A kráter alja többnyire nyílt füves terület, két kisebb erdős területtel, ahol az Acacia xanthophloea dominál.

A Munge-patak észak felé vezeti le az Olmoti-krátert, és ez a fő vízforrás, amely a kráter közepén lévő szezonális sós tóba folyik. Ez a tó két néven ismert: Makat, ahogy a maszájok nevezték, ami sót jelent, és Magadi. A Lerai-patak a krátertől délre fekvő nedves erdőket vezeti le, és táplálja a kráterfenéken lévő Lerai-erdőt - ha elég eső esik, a Lerai is a Magadi-tóba folyik. A vízkivétel a kunyhók és az NCA központja által mintegy 25%-kal csökkenti a Leraiba jutó víz mennyiségét.

A kráter másik fő vízforrása a Ngoitokitok-forrás, a keleti kráterfal közelében. Itt található egy turisták számára nyitott piknikezőhely és egy hatalmas mocsár, amelyet a forrás táplál, a területen pedig vízilovak, elefántok, oroszlánok és sok más állat él. A kráter feneke körül számos más kisebb forrás található, amelyek fontos vízforrást jelentenek az állatok és a helyi maszájok számára, különösen aszályos időkben.

A zebra-, gazella- és gnúcsordák mellett a kráter ad otthont a "Nagy Öt Vad", azaz az orrszarvú, az oroszlán, a leopárd, az elefánt és a bölény számára. A kráter Kelet-Afrika szinte minden egyes vadon élő állatfajának otthont ad, a becslések szerint 25 000 állat él a kráterben.

A 2000. évi aszály után egy tudósokból álló bizottság ajánlásait követve a kráterben ökológiai égetési programot vezettek be, amely a gyepterületek akár 20%-ának éves vagy kétévente történő, ellenőrzött égetését jelenti. A maszájok most már legeltethetik szarvasmarháikat a kráterben, de naponta ki- és be kell menniük.

Olduvai-szurdok

A természetvédelmi terület az Olduvai-szurdokot is védi a síksági területen. Az emberiség székhelyének tekintik, miután felfedezték az ember nemzetség legkorábbi ismert példányait, a Homo habilis, valamint a korai hominidákat, mint például a Paranthropus boisei.

Az Olduvai-szurdok vagy Oldupai-szurdok egy meredek oldalú szurdok a Nagy Hasadék-völgyben, amely Afrika keleti részén húzódik. Az Olduvai a Serengeti-síkság keleti részén, Tanzánia északi részén található, és körülbelül harminc mérföld hosszú. A Ngorongoro fennsík esőárnyékában fekszik, és a régió legszárazabb része.

A világ egyik legfontosabb őskori lelőhelye. Az ott végzett kutatások nagyban hozzájárultak a korai emberi evolúció megértéséhez. Az ásatásokat Mary és Louis Leakey vezette be az 1950-es években. A munkát ma is a családjuk folytatja. A pleisztocén idején a helyszín egy nagy tó volt, amelynek partját vulkáni hamu egymást követő lerakódásai borították. Körülbelül 500 000 évvel ezelőtt a szeizmikus tevékenység elterelt egy közeli patakot, amely elkezdte bevágni magát az üledékbe, és hét fő réteget tárt fel a szurdok falában.

Olduvai-szurdok, 2006 február