Indoeurópai nyelvcsalád

Főbb nyelvi csoportok

Ezek a fő indoeurópai nyelvcsoportok:

• Albán
• Anatóliai: Luwian; Hettita
• Örmény
• Balto-szláv
• Balti (lett és litván)
• szláv (például lengyel, orosz és szerb)
• kelta (például ír és walesi)
• germán (mint például az angol, a német és a svéd)
• görög (és újgörög)
• Indo-iráni
• Indoárja nyelvek (indián)
• Iráni
• latin és a román nyelvek (például francia, olasz és román)

A legtöbb indoeurópai nyelv a latin írást használja, de mások a devanagari, a cirill vagy az arab írást használják.

Indoeurópai nyelvcsalád. Kattintson a részletekért.

Összefoglaló

A felszólalók száma statisztikákból vagy becslésekből származik (2019), és kerekítettek:

Szám	Fióktelep	Nyelvek	Anyanyelvi beszélők	Főbb írásrendszerek	Ref
1	Albán nyelv	4	7,500,000	Latin
2	örmény nyelv	2	7,000,000	Örmény
3	Balto-szláv nyelvek	25	270,000,000	cirill betűk, latin
4	Kelta nyelvek	6	1,000,000	Latin
5	germán nyelvek	47	550,000,000	Latin
6	Görög nyelvek	6	15,000,000	Görög
7	Indo-iráni nyelvek	314	1,650,000,000	Devanagari, Perso-Arabic
8	Italic nyelvek	44	800,000,000	Latin
Összesen	Indoeurópai nyelvek	448	3,300,000,000	- –

Az indoeurópai nyelvészet története

Az indiai és az európai nyelvek közötti hasonlóságokra vonatkozó javaslatokat az Indiába látogató európaiak a 16. században kezdték megfogalmazni. 1583-ban Thomas Stephens S.J. angol jezsuita misszionárius az indiai Goában, 1583-ban észrevette az indiai nyelvek és a görög és latin nyelvek közötti hasonlóságokat, és ezeket bátyjának írt levelében foglalta össze, de csak a 20. században publikálták.

A szanszkrit nyelvről először Filippo Sassetti tesz említést. Az 1540-ben az olaszországi Firenzében született kereskedő az első európaiak között volt, akik a szanszkrit nyelvet tanulmányozták. 1585-ben írta meg, hogy a szanszkrit és az olasz között néhány szó hasonlóságot észlelt, mint például devaḥ/dio "Isten", sarpaḥ/serpe "kígyó", sapta/sette "hét", aṣṭa/otto "nyolc", nava/nove "kilenc"). Azonban egyik megfigyelés sem vezetett további tudományos vizsgálódáshoz.

1647-ben Marcus Zuerius van Boxhorn holland nyelvész és tudós megállapította az indoeurópai nyelvek közötti hasonlóságot, és feltételezte, hogy azok egy közös ősnyelvből származnak. Hipotézisébe a holland, a görög, a latin, a perzsa és a német nyelveket foglalta bele, később pedig szláv, kelta és balti nyelvekkel egészítette ki. Felvetései azonban nem váltak széles körben ismertté, és nem ösztönözték a további kutatásokat.

Gaston Coeurdoux és mások is hasonló megfigyeléseket tettek. Coeurdoux az 1760-as évek végén alaposan összehasonlította a szanszkrit, a latin és a görög ragozását, hogy kapcsolatot feltételezzen a nyelvek között. Hasonlóképpen Mihail Lomonoszov is összehasonlította a világ különböző nyelvcsoportjait, köztük a szláv, a balti, az iráni, a finn, a kínai, a hottentotta és más nyelveket.

A hipotézis 1786-ban, 20 évvel Coeurdoux után jelent meg újra, amikor Sir William Jones először tartott előadást a három legrégebbi ismert nyelv közötti feltűnő hasonlóságokról: a latin, a görög és a szanszkrit között. Később próbaképpen hozzáadta a gót, a kelta és az óperzsa nyelvet, de az osztályozásában elkövetett néhány hibát és kihagyást.

1813-ban Thomas Young használta először az indoeurópai kifejezést. Ez lett a szabványos tudományos kifejezés, kivéve Németországban Franz Bopp Összehasonlító nyelvtan című műve révén. Az 1833 és 1852 között megjelenő mű az indoeurópai tanulmányok mint tudományos diszciplína kiindulópontja volt.

Néhány 20. századi tudós úgy vélte, hogy az indoeurópai nyelvek Örményországból vagy Indiából indultak, de a legtöbben úgy vélik, hogy Kelet-Európából vagy Anatóliából. A közelmúltban újabb tanulmányok az észak-iráni és örményországi eredetet támasztják alá.