Konzervatív Párt (Egyesült Királyság)

Pártpolitikák

A konzervatívok a következő dolgokban hisznek:

• Skócia, Wales és Észak-Írország maradjon az Egyesült Királyság része.
• A házasságot az adórendszeren keresztül kell ösztönözni.
• A szabad piacoknak és az oktatásnak esélytársadalmat kell teremtenie.
• Minden gyermeknek a lehető legjobban kell kezdenie az életet, és jó iskolákhoz kell jutnia, függetlenül a származásától.
• A jóléti és szakmai készségek bátor reformjai központi szerepet játszanak a társadalmi igazságtalanságok leküzdésében.
• Az innováció, a vállalkozói szellem és a szabad vállalkozás létfontosságú a társadalomban.
• A jóléti államnak a betegeknek és a rászorulóknak kellene ott lennie.
• A nyugdíjakat az egyén átlagkeresetéhez kellene kötni.
• Kevesebb bevándorlásnak kellene érkeznie az Egyesült Királyságba.
• Több támogatást kellene nyújtani a brit fegyveres erők tagjainak és családjaiknak.
• Nagy-Britanniának meg kell tartania nukleáris fegyvereit.
• A monarchiát meg kell őrizni.
• Nem szabadna változtatni a választások lebonyolításán Nagy-Britanniában.

Történelem

19. század

A pártot 1834-ben Robert Peel alapította a régi, 1678-ban alapított tory pártból. Az 1800-as években a párt a Liberális Párt mellett a két fő politikai párt egyike volt. A párt 1846-ban a "kukoricatörvények" hatályon kívül helyezése miatt szakadt szét, amelyet Robert Peel és a legtöbb vezető konzervatív párti képviselő támogatott, de a konzervatív képviselők nem kedvelték. A hatályon kívül helyezést követően a Peel-kormány megbukott, Robert Peel és követői pedig a Liberális Párthoz csatlakoztak. Emiatt a konzervatívok huszonnyolc évig nem tudtak többségi kormányt alakítani.

Benjamin Disraeli vezetésével a párt olyan filozófiát alkotott, amely támogatta a Brit Birodalmat, az anglikán egyházat, a monarchiát és a szociális reformokat, és amely 1874 és 1880 között hatalomra juttatta a pártot. 1886-ban a Liberális Párt kettészakadt azon, hogy Írországnak meg kell-e adni a függetlenséget. Azok, akik ezt nem támogatták, liberális unionisták néven váltak ismertté, és a konzervatívokhoz csatlakoztak. Ez a szövetség azt jelentette, hogy a konzervatívok 1885-1906 között Lord Salisbury, majd Arthur Balfour vezetésével a konzervatívok voltak hatalmon.

20. század eleje és közepe

1906-ra a konzervatívok ismét megosztottak voltak, ezúttal a "vámreform" kérdésében, és ennek eredményeként a párt az 1906-os általános választásokon elsöprő vereséget szenvedett a Liberális Párttól. 1912-ben a Konzervatív Párt hivatalosan egyesült a Liberális Unionista Párttal, és létrehozták a mai Konzervatív és Unionista Pártot, amelyet azonban általában Konzervatív Pártra rövidítenek. A párt 1916-tól 1922-ig koalícióban volt a Liberális Párttal, és 1922 és 1929 között Stanley Baldwin alatt volt leginkább hatalmon. Az 1920-as években a Munkáspárt váltotta fel a Liberálisokat, mint a Konzervatívok fő politikai ellenfele.

A konzervatívok voltak az 1931-1935-ös és az 1940-1945-ös koalíció vezető alakjai, Winston Churchill pedig a második világháború alatt miniszterelnök volt. Az 1945-ös általános választásokon a Munkáspárt legyőzte a konzervatívokat, és a konzervatívok kénytelenek voltak elfogadni a Munkáspárt számos új reformját, például a jóléti állam létrehozását és a magas adókat. A konzervatívok 1951 és 1964 között Churchill, Anthony Eden, Harold Macmillan és Alec Douglas-Home vezetésével visszatértek a hatalomba, és ez idő alatt Nagy-Britannia a gazdasági és nemzeti jólét időszakát élte. A konzervatívokat 1965-től 1975-ig Edward Heath vezette, és 1970-től 1974-ig voltak hatalmon.

20. század vége

Míg Heath kormányon volt, ő vezette be Nagy-Britanniát az Európai Unióba, ami később mélyen megosztotta a Konzervatív Pártot. Észak-Írországra közvetlen kormányzást kellett bevezetni a zavargások miatt bekövetkezett erőszakos cselekmények miatt. Ezt követően az Ulster Unionista Párt már nem támogatta a Konzervatív Pártot Westminsterben. Egy bányászsztrájk és a növekvő infláció miatt 1973-ban Heath bevezette a háromnapos munkahetet a hatalom beosztása érdekében. Az 1974. februári általános választásokon a parlament megingott, és a Munkáspárt 1979-ig volt hatalmon.

Margaret Thatcher 1975-ben lett a konzervatívok vezetője, és sikeresen vezetett be számos monetarista politikát. 1979-ben a párt visszakerült a hatalomba, mivel a munkáspárti kormány az "elégedetlenség telét" és a növekvő brit inflációt kezelte. Thatcher 1979 és 1990 között volt miniszterelnök, és megnyerte az 1979-es, 1983-as és 1987-es általános választásokat. Thatcher második és harmadik ciklusa alatt a legtöbb brit állami tulajdonban lévő iparágat privatizálták, például 1984-ben a British Telecomot, 1986-ban a British Gas-t, 1987-ben a British Airways-t, 1988-ban pedig a British Leylandet és a British Steel-t.

1989-ben a konzervatív kormány bevezette a közösségi illetéket, vagyis a "közvélemény-kutatási adót", amelyet a szegényekkel szemben igazságtalannak tartottak, és nagyon népszerűtlen volt. Thatchert 1990-ben John Major váltotta le miniszterelnökként és a Konzervatív Párt vezetőjeként. Major 1997-ig vezette az országot és a pártot. John Major 1992-ben a népszerűtlen közösségi adót a tanácsi adóval váltotta fel, és a pártot meglepetésszerű győzelemre vezette az 1992-es általános választásokon. Bár az 1990-es évek elején recesszió volt, John Major konzervatív kormánya a gazdasági jólét hosszú időszakát indította el, amely egészen a 2000-es évek végéig tartott. Az 1997-es általános választásokon a konzervatívok elsöprő vereséget szenvedtek, és elvesztették az összes skót és walesi mandátumukat. Ennek oka az Európai Unióval kapcsolatos pártkülönbségek, az 1992-es "fekete szerda" valutaprobléma és a Tony Blair vezette "új" Munkáspárt volt.

21. század

A párt ezután tizenhárom évig ellenzékben volt, 1997 és 2001 között William Hague vezette a pártot. A 2001-es általános választásokon a párt kampánya több jobboldali politikára összpontosított, és bár Hague-et erős szónoknak tartották, vezetését néhány rossz reklámfogás rontotta, és a párt a 2001-es általános választásokon mindössze egy mandátumot szerzett. Iain Duncan Smith 2001 és 2003 között vezette a pártot, és bár mérsékelte a párt néhány jobboldali politikáját, sok konzervatív képviselő úgy látta, hogy képtelen a pártot a hatalomba visszavezetni, és 2003-ban Michael Howard lett a párt vezetője.

A Tony Blair vezette munkáspárti kormány az iraki háború miatt kezdett népszerűtlenné válni. Michael Howardnak a 2005-ös parlamenti választásokon sikerült 167-ről 66-ra csökkentenie a munkáspártiak parlamenti többségét. Howard nem sokkal ezután lemondott, és David Cameron lett a Konzervatív Párt vezetője. Camerom a modern és környezetvédelmi kérdésekre összpontosított. A konzervatívok 2007-től kezdve rendszeresen vezettek a közvélemény-kutatásokban, és a 2010-es általános választásokon a párt szerezte meg a legtöbb parlamenti helyet és a legtöbb szavazatot, de 20 mandátum hiányzott a parlamenti többséghez. A Liberális Demokratákkal koalíciós kormányt alakítottak, és 2010. május 11-én David Cameron lett a miniszterelnök. Az Egyesült Királyság 2015-ös parlamenti választásán a konzervatívok 331 mandátumot szereztek. Megalakult az első konzervatív többségű kormány 1992 óta.

A párt újjáalakítására és vonzerejének növelésére tett erőfeszítések során mindkét vezető a liberális konzervativizmushoz igazodó politikát fogadott el. Ez magában foglalja a "zöldebb" környezetvédelmi és energetikai álláspontot, valamint néhány társadalmilag liberális nézet elfogadását, mint például az azonos neműek házasságának elfogadása. Ezeket a politikákat azonban költségvetési konzervativizmus kísérte, amelynek keretében keményen kitartottak a hiány csökkentése mellett, és gazdasági megszorító programot indítottak. Az egynemzeti konzervativizmushoz és a kereszténydemokráciához igazodó egyéb modern politikák közé tartozik az oktatási reform, a diákhitelre jelentkezők kiterjesztése a posztgraduális képzésre jelentkezőkre, valamint a szegényebb háttérrel rendelkezők továbbtanulásának lehetővé tétele, miközben a tandíjakat továbbra is emelik, és magasabb felső határt vezetnek be. Az emberi jogokra, különösen az emberi jogok európai egyezményére is hangsúlyt fektettek, miközben támogatták az egyéni kezdeményezést is.

Miután az Egyesült Királyság 2016. június 23-án megszavazta az EU-ból való kilépést, Cameron lemondott a konzervatívok vezetői és miniszterelnöki tisztségéről. 2016. július 11-én hivatalosan bejelentették, hogy 2016. július 13-án este Theresa May lesz a Konzervatív Párt új vezetője és miniszterelnök.

A közelmúltbeli szakpolitikák közé tartozik a világelső célkitűzés, hogy 2050-re elérjük a nettó nulla CO2-kibocsátást, a tiszta energiába és a környezetbe való beruházás, az iskolák finanszírozásának növelése, a tudomány és a kutatás finanszírozásának növelése, a rendőrség létszámának növelése és az NHS (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) finanszírozásának növelése. 2019-ben a Konzervatív Párt lett a világ első nagy kormánya, amely éghajlatvédelmi vészhelyzetet hirdetett. A 2019-es parlamenti választások után több LMBT+ konzervatív képviselő van a parlamentben.

Robert Peel volt a modern Konzervatív Párt alapítója.


Benjamin Disraeli a Konzervatív Párt vezetője volt a 19. században.


Winston Churchill miniszterelnök és a Konzervatív Párt vezetője volt a második világháború alatt.


Margaret Thatcher 1975 és 1990 között a Konzervatív Párt vezetője, 1979 és 1990 között pedig miniszterelnök volt.


Theresa May, miniszterelnök 2016-2019 között

Párttámogatás

A párt támogatottsága Dél-Angliából, Kelet-Angliából és a vidéki területekről származik.

Jelenlegi képviselet

A Konzervatív Párt rendelkezik ezekkel a helyekkel:

House of Commons (képviselők) -

Lordok Háza (Peers) -

Európai Parlament (képviselők) -

Londoni Közgyűlés (AM) -

Skót parlament (MSP-k) -

Walesi Közgyűlés (AM) -

Helyi önkormányzat (tanácsosok) -

Korábbi vezetők

Az alábbiakban a Konzervatív Párt összes vezetője szerepel 1922 óta. A vezetőként eltöltött idő zárójelben szerepel.