Denevérek (Chiroptera): éjszakai emlősök, echolokáció és fajok

• Chiroptera rend
• Megabaták (Megachiroptera)
• Mikrodenevérek (Microchiroptera)

A denevérek különböző csoportjainak filogenetikai kapcsolatai sok vitát váltottak ki. A Megachiroptera és Microchiroptera közötti hagyományos felosztás azt a nézetet tükrözi, hogy ezek a denevércsoportok hosszú időn keresztül egymástól függetlenül fejlődtek egy közös ősből, amely már képes volt repülni.

A hipotézis az volt, hogy a repülés csak egyszer fejlődött ki az emlősöknél. A legtöbb molekuláris biológiai bizonyíték azt a nézetet támasztja alá, hogy a denevérek egyetlen vagy monofiletikus csoportot alkotnak.

Fosszilis denevérek

A denevéreknek kevés megkövesedett maradványa van, mivel a denevérek szárazföldi állatok és könnyű csontozatúak. Egy eocén denevért, az Onychonycteris-t, 2003-ban találtak az 52 millió éves Green River Formationban Wyomingban, az Egyesült Államokban. Tudott repülni, de a jól megőrződött csontvázon látszott, hogy a belső fül csigája nem érhette el a modern denevérek nagy hallóképességét. Ez azt bizonyította, hogy a denevérek repülése a hanglokáció előtt fejlődött ki. A kutatócsoport szerint nemcsak a mai echolokáló denevérek, hanem más ismert fosszilis fajok fül- és gégejellemzői is hiányoztak. Más eocén denevérek, az Icaronycteris, Archaeonycteris, Palaeochiropteryx, Hassianycteris és Australonycteris fosszilis maradványai a bazális és származtatott vonások hasonló keveredését mutatják, ahogy azt a mozaikos evolúció elvárja.

Minden eocén denevérnek hosszú farka volt. Ez a tulajdonság a korai repülő rovaroknál is megtalálható a karbonkorban, a korai pteroszauruszoknál, az Archaeopteryxnél és más dinómadaraknál. A farok segített stabilan tartani a repülésüket, ami azt jelenti, hogy tartották az irányt, és nem sokat szökdécseltek. A gyors szökdécseléshez különlegesen fejlett agy és reflexek szükségesek, amelyekkel a későbbi denevérek, madarak és pteroszauruszok rendelkeztek, a koraiak azonban nem. Az instabil repülés irányításához több agy kell, mint a stabil repüléshez. Azt, hogy a korai denevéreknek hosszú farka volt, John Maynard Smith már azelőtt megjósolta, hogy fosszilis korai denevéreket találtak volna.

Az Onychonycterisnek hosszabb hátsó lábai és rövidebb alkarjai voltak, hasonlóan az ágak alatt lógó mászó emlősökhöz, például a lajhárokhoz és a gibbonokhoz. Ennek a tenyérnyi denevérnek széles, rövid szárnyai voltak, ami arra utal, hogy nem tudott olyan gyorsan vagy olyan messzire repülni, mint a későbbi denevérfajok. Ahelyett, hogy repülés közben folyamatosan csapkodott volna a szárnyaival, az Onychonycteris valószínűleg a levegőben felváltva csapkodott és siklott. Ezek a fizikai jellemzők arra utalnak, hogy ez a denevér nem repült annyit, mint a mai denevérek, inkább fáról fára repült, és ébrenléte nagy részét a fák ágain mászással vagy lógással töltötte.

Echolokáció

A denevérek érdekessége, hogy bár a szemükkel látnak, a fülüket is használják a sötétben való "látáshoz". Emiatt képesek olyan sötét helyekre is berepülni, ahová szem nem lát. Az érzékelésnek ezt a módját echolokációnak nevezik. Az echolokáció azt jelenti, hogy a visszhangok segítségével találják meg, hol vannak a dolgok.

Az echolokáció olyan, mint a szonár, amelyet a tengeralattjárók és a hajók használnak a víz alatti dolgok megtalálására. Így működik: amikor egy denevér repül, sok hangot ad ki. Mi nem halljuk ezeket a hangokat (túl magas hangok), de a denevérek hallják őket. A biológusok rendelkeznek olyan műszerekkel, amelyekkel rögzíteni tudják őket, majd alacsonyabb frekvencián lejátsszák, hogy az emberek is hallhassák őket.

Amikor a denevér hangokat ad ki, a hanghullámok távolodnak a denevértől. Ha valamibe beleütköznek, visszaverődnek a denevérhez (ezt a visszaverődést visszhangnak nevezzük.) Ha semmi sem verődik vissza, a denevér tudja, hogy nincs előtte semmi. A denevérek ezt az echolokációt használják arra, hogy elkapják a táplálékukat, például a pillangókat vagy a szitakötőket. Amikor egy denevér megkezdi éjszakai felfedezőútját, általában másodpercenként körülbelül 10 hívást küld. A visszhangból tudják, hogy mi van előttük. Amikor valami jó táplálékról kapnak visszhangot, a hívások másodpercenként akár 200 hívásra is felerősödnek. Ezt a hangok növekedését táplálkozási zümmögésnek nevezik. A denevér táplálkozási zümmögéssel érzékeli a rovar minden gyors mozgását, amit el akar kapni.

A denevér visszhangjának meghallásához és megértéséhez különleges struktúrákra van szükség a denevér agyában. Emiatt sok tudós, orvos, sőt még az amerikai hadsereg is alaposan tanulmányozza a denevéreket. Az amerikai hadsereg évente több százezer dollárt költ a denevérek echolokációjának tanulmányozására.

A denevéreknek viszonylag jó a látásuk is, és ha nincs túl sötét, látják a zsákmányt és azt, hogy merre repülnek. Sok történet szól arról, hogy a denevérek egyenesen az emberbe repülnek, de ez nem igaz. Világosban nagyon jól látnak, sötétben pedig sokkal jobban látnak, mint mi. Tehát a "vak, mint a denevér" kifejezés nem túl tudományos.

Denevér szárnyak

A denevérek a kezükkel repülnek. A denevérek rendjének neve, Chiropetera, görögül "kézszárnyakat" jelent.

A denevér- és a madárszárnyak különböznek. A madaraknak nincsenek hosszú, ujjszerű csontjaik a szárnyaikban, mint a denevéreknek. A madarak nem tudják mozgatni az egyes ujjaikat, a denevérek viszont igen. Emiatt a denevérek repülés közben irányt tudnak változtatni, vagy tetszőleges mintázatban tudnak repülni: ez megkönnyíti a táplálék elkapását. A denevér úgy repül, mintha "úszna" a levegőben - mindkét szárnyát lefelé és hátrafelé nyomva.

A madarak szárnya sok tollból áll, míg a denevérek szárnya többnyire egy vékony, rugalmas bőrből, az úgynevezett patagiumból. Ez a vékony bőrhártya az egyes ujjcsontok között húzódik, a denevér bokájához és a denevér farkához csatlakozik (ha van neki). A denevér a szárnyait a teste mellé hajtja, amikor nem repül.

A denevéreknek van egy karma (néha denevérujjnak is nevezik), amely a szárny tetejéből áll ki. A "hüvelykujjukat" mászásra és kúszásra használják. Érdekes módon a denevérek a fülük tisztítására is használják a hüvelykujjukat.

A denevérek szárnyai nagyon manőverezőképesek (jól tudnak irányt változtatni) - valójában jobban, mint a madaraké -, de nincs nagy felhajtóerejük. Emiatt a denevéreknek általában fel kell mászniuk egy fára, vagy fel kell ugraniuk a levegőbe a lendületért, mielőtt elkezdenek csapkodni a szárnyaikkal.

Élelmiszer

A megabaták gyümölcsöt, nektárt vagy virágport fogyasztanak. Megporozzák a virágokat, és néha magokat terjesztenek. Sok trópusi növény teljesen a denevérektől függ.

A legtöbb mikrodenevér (10 denevérfajból 7) rovarevő, azaz rovarokat eszik. Egyes mikrodenevérek kis gerinces állatokat (kis emlősöket vagy halakat), vért vagy akár más denevéreket is esznek. Csak néhány vámpírdenevérfaj létezik, amelyek szarvasmarhák vérét fogyasztják.

Pihenő helyzet

A legtöbb denevér fejjel lefelé fordított helyzetben pihen, alszik és téli álmot alszik. Lábukkal ágakba vagy sziklákba kapaszkodnak. Ehhez a lábukban lévő inakon egy reteszelő mechanizmus található, amely megakadályozza, hogy megcsússzanak. Ennek az az előnye, hogy a kapaszkodással töltött energia jelentősen csökken. Miután az inak rögzültek, a lábukban és a lábfejükben lévő izmok ellazulhatnak. Még a halott denevérek is lógva maradnak.

• A gyümölcsdenevérek (Pteropodidae) a legnagyobb denevérek. Gyümölcsöt esznek és jól látnak. Összesen 166 fajuk van, amelyek mindegyike az Óvilágban él.

• A vámpírdenevérek Latin-Amerikában élnek. Arról híresek, hogy csak vért isznak.

• A nagy nokedlidenevér Európában, Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában él, és madarakra vadászik.

• A dél-amerikai nagy buldogdenevér alacsonyan lecsap a víz fölé, és karmaival apró halakat ragad meg.

• A thaiföldi dongódenevér a világ legkisebb denevére, és egyben a világ egyik legkisebb emlőse. A kifejlett példányok 29-33 mm hosszúra nőnek, és 2 grammot nyomnak.

• A legnagyobb ismert denevér az óriás aranykoronás repülő róka. Szárnyfesztávolsága 1,5 m, súlya pedig körülbelül 1,2 kg.

• A karácsony-szigeti pipistrelle egy olyan denevér, amelynek kihalási ideje nem ismert.

Az Egyesült Királyságban minden denevér törvényes védelem alatt áll, és még a denevér vagy az odúja megzavarása is súlyos pénzbírsággal büntethető.

Austin, Texas nyáron Észak-Amerika legnagyobb városi denevérkolóniájának ad otthont (a Congress Avenue híd alatt), a becslések szerint 1 500 000 mexikói szabadfarkú denevérnek, amelyek minden éjszaka 10-30 tonna rovart esznek, és évente 100 000 turistát vonzanak.

Sarawakban, Malajziában a denevérek védett fajok, de a nagy meztelen denevért és a nagy nektárdenevért a helyi közösségek fogyasztják.

Denevérek a folklórban és a fikcióban

Nyugaton a denevéreket a vámpírokkal hozzák összefüggésbe, akik állítólag képesek denevérré változni. A denevérek a szellemek, a halál és a betegségek szimbólumai is. Néhány európai országban, például Lengyelországban azonban azt mondják, hogy a denevérek szerencsét hoznak.

A denevért a fikcióban mind a gonosztevők, mint Drakula, mind a hősök, mint Batman, használják. Kenneth Oppel a Silverwing című regénysorozattal kezdődően írt egy regénysorozatot, amelyben a denevérek jó karakterek.