Eocén korszak (56–33,9 millió év): klíma, élővilág és kihalási események

Eocén korszak (56–33,9 M év): forró klíma, sarki erdők, emlősdiverzifikáció és nagy kihalási események — részletes áttekintés klímáról, élővilágról és kihalásokról.

Szerző: Leandro Alegsa

Az eocén a paleogén második geológiai korszaka. 56 millió évvel ezelőtt kezdődött és 33,9 millió évvel ezelőtt ért véget. Előtte volt a paleocén, utána pedig az oligocén.

Az eocénben, akárcsak az azt megelőző paleocénben, a mainál sokkal melegebb éghajlat uralkodott. Az eocén kezdetén elérte a paleocén-eocén hőmaximumot. Ez 100 000 évig tartott, és nagy kihalási eseményt okozott. A szárazföld erősen erdősült volt, a mérsékelt égövi erdők a sarkvidéki és antarktiszi régiókig terjedtek, és a sok növényevő emlős nem legeltető, hanem táplálkozó állat volt.

Az eocén vége az oligocén (33,9 millió évvel ezelőtt) kezdete volt. Ezt nagymértékű flóra- és faunaváltás jellemzi. A kihalási eseményt valószínűleg meteoritbecsapódások okozták Szibériában és a Chesapeake-öbölben: lásd Eocén-oligocén kihalási esemény.

Időszak, földtani háttér és paleogeográfia

Az eocén folyamán a kontinensek tovább vándoroltak a kréta és paleocén során megkezdett mozgások után. A Tethys-tenger fokozatosan szűkült, India ütközése Ázsiával folytatta a Himalája emelkedését, és a dél-atlanti/antarktiszi tengeri kapcsolatok átalakulása előkészítette az Antarktisz elszigetelődését a késő eocén–oligocén határ felé. Ezek a változások alapvetően befolyásolták az óceáni áramlásokat és ezáltal a klímát is.

Klíma

  • Átlaghőmérséklet és melegség: Az eocén eleje rendkívül meleg volt; a paleocén-eocén hőmaximum (PETM) idején a globális felszíni hőmérséklet többszörös fokkal emelkedett (közel 5–8 °C-ot adnak meg a kutatások). A meleg időszakokban a mérsékleti övek eltűntek, és trópusi/nedves élőhelyek terjedtek a nagyobb szélességek felé.
  • Átmeneti események: A PETM a legismertebb rövid, de intenzív felmelegedés. Ezen kívül a középső eocénben (pl. MECO, kb. 40 Ma) és más időszakokban is voltak rövid, globális klimatikus ingadozások.
  • Hűlés a korszak végén: A késő eocénben fokozatos lehűlés indult meg, ami végül az oligocén kezdetén erőteljesebbé vált. Ennek következménye volt az Antarktisz jegesedése és a szárazföldi, valamint tengeri ökoszisztémák átalakulása.
  • Óceáni változások: A melegebb óceánokban másfajta tengeri faunák virágoztak, a sekély, meleg tengerövekben más élőlények voltak dominánsak (pl. nummulitok és korallok). A meleg időszakokat részben a légköri CO2 magasabb koncentrációja okozta.

Élővilág

Az eocén az emlősök és számos más mai csoport gyors evolúciójának és sugárzásának időszaka volt. A meleg, fás környezetek sokféle új életformát tartottak fenn.

  • Emlősök: Megjelentek vagy diverzifikálódtak a legtöbb modern emlőscsoport korai képviselői: kora-eocén kis, erdei életmódú lovak (pl. Hyracotherium-szerű állatok), perissodactylusok (ősi patások és orrszarvúszerűek), artiodactylusok, primitív rágcsálók, kicsiny és nagy testű ragadozók, valamint a korai primátok (adapiformok és omomyidok). A cetaceák (bálnák) számos korai formája — az archaikus, szárazföldről vízbe visszatérő archaeceták — az eocén során alakult át úszó életmódúvá (pl. Basilosaurus a közép–késő eocénben).
  • Madarak, hüllők, kétéltűek: A madarak egyre modernebb csoportjai jelennek meg; a meleg tengerek és partvidékek mentén tengeri madarak, pingvin-szerű formák is elterjedtek a déli vizekben. A krokodilok és más melegkedvelő hüllők magasabb szélességeken is előfordultak.
  • Növényzet: Az eocén erdői zártabbak és bujábbak voltak, sok trópusi és szubtrópusi fa, köztük pálmafélék, kenderfélék-szerű növények és más angiospermák terjedtek. A mérsékelt övi erdők a magasabb szélességekig hatoltak, sarkköri területeken is előfordultak bükk- és lomblevelű erdők.
  • Tengeri élet: A meleg tengerekben kiválóan fejlődtek a korallzátonyok, nagy méretű foraminiferák (pl. Nummulites) voltak gyakoriak, és a melegvízi puhatestűek, kagylók, különböző cápa- és halfajok uralták a tengeri közösségeket. A bentikus mikrofánok (pl. bentikus foraminiferák) a PETM idején súlyos veszteséget szenvedtek.

Kihalási események és átmenetek

Az eocén történetéhez több fontos biológiai és klímatörténeti esemény kapcsolódik:

  • Paleocén–eocén hőmaximum (PETM): a korszak elején bekövetkezett gyors felmelegedés, melyhez nagymértékű szén-dioxid- vagy más szénforma beáramlás társult a légkörbe és az óceánokba. E hatás nyomán jelentős faunális és florisztikai váltások történtek, és különösen a mélytengeri (benthikus) foraminifera-csoportoknál figyeltek meg kihalásokat.
  • Középső–késő eocén változások: a klimatikus ingadozások és a folyamatos földtani vándorlás hatására az élőközösségek alkalmazkodtak, egyes csoportok gyorsan diverzifikáltak, mások visszaszorultak vagy kihaltak.
  • Eocén–oligocén átmenet (EOT): kb. 33,9 Ma körül a Föld jelentős lehűlést és szárazabbá válást élt át, ami az antarktiszi jégtakaró kialakulásához vezetett. Ezzel együtt nagyfokú flóra- és faunaváltás zajlott le (Európában ez a jelenség például a „Grande Coupure” néven ismert). A tengeri és szárazföldi közösségek sok csoportja kihalt vagy területi eloszlása megváltozott.
  • Meteoritbecsapódások szerepe: a korszak végéhez köthetően felmerült a lehetőség, hogy kráteres események (például a késő-eocén Popigai-kráter Szibériában és a Chesapeake-öbölbeli kráter) hozzájárultak a faunaváltásokhoz. Ennek mértéke és közvetlen hatása azonban tudományosan vitatott, és valószínű, hogy a klímaváltozás és az óceáni áramlások megváltozása is döntő szerepet játszott.

Összefoglalás

Az eocén alapvetően meleg, erdős Földet jelentett, amikor a mai nagyobb gerinces csoportok korai tagjai elterjedtek és diverzifikálódtak. A korszak elején rövid, de erőteljes felmelegedési események (PETM) változásokat és helyi-környezeti kihalásokat okoztak, míg a korszak végén bekövetkező lehűlés és az Antarktisz jegesedése radikálisan átalakította a bolygó élővilágát, előkészítve a modern ökológiai mintázatokat az oligocénban.

Kérdések és válaszok

K: Mi volt a második geológiai korszak a paleogénben?


V: Az eocén volt a második geológiai korszak a paleogénben.

K: Mikor kezdődött és mikor ért véget az eocén?


V: Az eocén 56 millió évvel ezelőtt kezdődött, és 33,9 millió évvel ezelőtt ért véget.

K: Mi előzte meg és mi követte az eocént?


V: Előtte volt a paleocén, utána pedig az oligocén.

K: Mennyire volt meleg az éghajlat ebben az időszakban a mai éghajlathoz képest?


V: Az éghajlat ebben az időszakban sokkal melegebb volt, mint a mai éghajlat.

K: Mi okozta az eocén kezdetén bekövetkezett nagy kihalási eseményt?


V: Az eocén kezdetén paleocén-eocén hőmaximum volt, amely 100 000 évig tartott, és nagy kihalási eseményt okozott.

K: Mekkora volt a legtöbb emlős ebben az időszakban?


V: A legtöbb emlős ebben az időszakban kicsi volt, 10 kg alatti; kisebbek voltak mind az előttük élő primitív paleocén emlősöknél, mind az őket követő emlősöknél (pl. Eohippus).

K: Mi okozta a kihalási eseményt ennek a korszaknak a végén?


V: Ennek a korszaknak a végén egy kihalási esemény következett be, amely az eocén-oligocén kihalási eseményként ismert, és amelyet valószínűleg meteoritbecsapódások okozhattak Szibériában és a Chesapeake-öbölben.


Keres
AlegsaOnline.com - 2020 / 2025 - License CC3