Az Egyesült Államok története (1789-1849)

Federalista korszak

Ez az 1789-től körülbelül 1801-ig tartó időszak, amikor a Föderalista Párt irányította az amerikai kormányt.

1789-ben Washingtont választották az Egyesült Államok első elnökévé. Az alkotmány csak homályos körvonalakat adott meg arra vonatkozóan, hogy milyen elnöknek kell lennie. Washington meghatározta az elnöki tisztséget, és két ciklus után távozott hivatalából. Washington hivatali ideje alatt volt a whisky-lázadás, amikor a vidéki farmerek megpróbálták megakadályozni, hogy a kormány adót szedjen a whiskyre. 1795-ben a Kongresszus elfogadta a Jay-szerződést, amely lehetővé tette a Nagy-Britanniával folytatott kereskedelem fokozását, cserébe azért, hogy a britek feladják a Nagy-tavakon lévő erődjeiket. Nagy-Britannia azonban továbbra is beavatkozott az Egyesült Államokba, például a kényszerítéssel (amerikai tengerészek kényszerítése arra, hogy csatlakozzanak a brit királyi haditengerészethez).

John Adams az 1796-os választásokon legyőzte Thomas Jeffersont, és ezzel az Egyesült Államok második elnöke lett. Ez volt az első olyan amerikai választás, amely két politikai párt között zajlott. Adams alatt 1798. április 30-án létrehozták az Egyesült Államok haditengerészetét. Ez a korábbi kontinentális haditengerészet helyébe lépett, amelyet 1785-ben feloszlattak. 1798 végére az Egyesült Államok haditengerészetének 14 hajója volt, és továbbiakat építettek. Adams szorgalmazta és aláírta az ellentmondásos idegenrendészeti és lázadási törvényeket.

Az 1800-as választásokon Jefferson legyőzte Adamset. Elnökként az egyik legfontosabb tette az volt, hogy Franciaországtól megvásárolta Louisianát, aminek köszönhetően az Egyesült Államok kétszer akkora lett. 1800-ra 24 szerződést írtak alá kilenc európai hatalommal.

Jefferson-korszak

Ez az 1800 és 1815 közötti időszak, amely két demokrata-republikánus párti elnök, Thomas Jefferson és James Madison kormányzását foglalja magában. Őket szokás Jeffersoni republikánusoknak nevezni. Ebben az időszakban az ország mérete a Franciaországtól vásárolt Louisiana-üggyel majdnem megduplázódott. Ez viszont az 1812-es háború egyik oka volt, amikor Nagy-Britannia megpróbálta visszaszerezni korábbi amerikai gyarmatait.<!A jó érzés korszaka - http://www.ushistory.org/us/23a.asp -->

A jó érzések kora

1816-ban Rufus King, a Föderalista Párt jelöltje indult a demokrata-republikánus jelölt, James Monroe ellen. Monroe 183 elektori szavazatot kapott King 34 szavazatával szemben. Ez volt az utolsó alkalom, amikor a Föderalista Párt jelöltet indított. Az 1818-as kongresszusi választásokon a demokrata-republikánusok 85%-os többséget szereztek. Monroe két cikluson át, 1817-től 1825-ig töltötte be ezt a tisztséget. Az egyik politikai párt dominanciája miatt ezt az időszakot gyakran nevezik a "jó érzések korszakának". A párt azonban ekkor már mélyen megosztott volt. Alexander Hamilton föderalista politikájából sok mindent átvettek ebben az időszakban, és Monroe folytatta Madison gazdaságpolitikáját. Ezek közül három különösen a nemzeti bank, a védővámok és az infrastruktúra szövetségi finanszírozása volt.

Kétpártrendszer

A politikusok közötti együttműködés egypárti, jó érzésű korszaka csak körülbelül egy évtizedig tartott. Ezt felváltotta egy új kétpártrendszer, amely a mai napig tart. A politikai pártok azt a feladatot vették át, hogy koalíciókat építsenek sok különböző érdekű csoport között. Ez az új rendszer szakított a személyes lojalitáson alapuló pártfogói rendszerrel. Az Egyesült Államok alapító atyái soha nem gondoltak volna politikai pártokon alapuló rendszert, de az 1830-as évekre ezek váltak az amerikai politika fő rendszerévé.

Az 1824-es elnökválasztáson nem volt föderalista párti jelölt. Öt jelölt volt, és Andrew Jackson 99 szavazattal nyerte meg az elektori kollégiumot. Jackson mögött második lett John Quincy Adams 84 szavazattal, a harmadik pedig William H. Crawford, aki 41 szavazatot kapott. Mivel senki sem kapta meg az elektori szavazatok egyértelmű többségét, a tizenkettedik módosítás értelmében a döntést a képviselőház hozta meg.

A képviselőház elnöke Henry Clay volt, az 1824-es öt elnökjelölt egyike. Annak ellenére, hogy az állami törvényhozás arra utasította, hogy Jacksonra szavazzon, Clay koalíciót kötött Adams elnökké választása érdekében. Az első szavazáson Adams nyerte el a szavazatok többségét. Jackson eleinte méltóságteljesen elfogadta a döntést. De miután Adams lett az elnök, Clay-t nevezte ki külügyminiszterévé. Ez Clay és Adams között "korrupt alku" kiáltásokat váltott ki. Jackson 1828-as politikai kampánya a kormányzati korrupció megszüntetéséért közvetlenül ezután kezdődött, hogy biztosítsa, Adams csak egy ciklusra lesz elnök.

A jacksonista demokrácia korszaka

Andrew Jacksont 1828-ban választották elnökké. A választói szavazatok közel 70%-át és több mint 60%-os részvételt kapott. Ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy Jackson "Old Hickory", a New Orleans-i csata hőseként népszerű volt. Katonai pályafutása során többek között a függetlenségi háborúban, az 1812-es háborúban és a szeminol háborúkban teljesített szolgálatot. Jackson az Adams és Clay közötti korruptnak vélt alkut is kihasználta politikai bázisának bővítése érdekében.

Elnöksége alatt Jackson megalapította a pártot, amely "Amerikai Demokrácia" néven kezdte magát nevezni. A választási szabályok és a politikai kampányok változásai is hozzájárultak ahhoz, hogy az ország demokratikusabbá váljon, mint addig volt. Mindkét okból ezt a korszakot jacksonista demokráciának nevezték el. Maga az időszak 1828-tól az 1840-es évekig tartott, de hatása sokkal tovább tartott. Ez volt a szavazás demokratikus reformjainak és a szövetségi kormányzat szerkezetének megváltoztatásának időszaka. Egyes történészek ellentmondásosnak tartják, mivel a rabszolgaságot, az amerikai őslakosok nyugatra szorítását és a fehér felsőbbrendűséget is védelmezte. Jackson politikáját két ciklusa alatt leginkább laissez-faire-ként lehetett jellemezni.

Demokrata Párt

Demokrata pártja egy kisebb, egyszerűbb kormányt képviselt, amely nem avatkozik bele a gazdaságba vagy az üzleti élet szabályozásába. Ellenezték a vallási beavatkozást a kormányzatba, különösen a mértékletesség, az abolicionizmus és a szombat hivatalos megtartása formájában. Jackson és demokratái a kormányzati kiadásokat a lehető legkisebbre akarták csökkenteni.

A demokraták Jackson és utódja, Martin Van Buren alatt sokkal szervezettebbé váltak. Létrehozták a helyi, állami és országos fiókok struktúráját, amelyek a tagság szervezését, valamint a választmányaikat és a politikai gyűléseiket ellenőrizték. A közvélekedés szerint alulról szerveződő pártnak vallották magukat, de valójában Washingtonból irányították őket. Úgy állították be magukat, mint akik az átlagembert védik a Whig Párt "arisztokratáival" szemben. Beindították a párthűséget kormányzati állásokkal jutalmazó, zsákmányszerző rendszert. Az 1812-es háborút követően az alkotmányos változások lehetővé tették, hogy több ember szavazhasson, mivel eltörölték a birtoklás követelményét. Jackson elnöksége idején már majdnem minden fehér férfi szavazhatott. 1812-ben az elnökválasztáson az államoknak csak a fele választotta elektorait népszavazás útján. 1832-re Dél-Karolina kivételével minden állam népszavazással választotta meg elnökválasztóit. A demokraták gyorsan ki tudták használni ezeket a változásokat.

Megsemmisítési válság

A jacksonista demokraták harcoltak az Egyesült Államok Második Bankja ellen. Meg akarták szüntetni a bankárok politikai befolyását a nemzetgazdaságra. Segítették a farmereket és ültetvényeseket azzal, hogy elvették az indiánok földjeit, és olcsó földet tettek elérhetővé a telepesek számára. Ezzel azonban nem nyerték el a déli ültetvényesek támogatását. A főként Dél-Karolinában összpontosuló Jackson-féle egalitarizmus egyesek szerint magát a rabszolgaság intézményét is veszélyeztethette. Ez vezetett az 1832-1833-as Nullifikációs válsághoz. A farmerek és ültetvényesek azt remélték, hogy Jackson megválasztásakor csökkenteni fogja a népszerűtlen vámokat, amelyek az északi gyárosoknak kedveztek, és ártottak a déli gazdaságnak. Dél-Karolina elfogadta a semmisségi rendeletet, amely az 1828-as és 1838-as szövetségi vámokat Dél-Karolina határain belül illegálisnak nyilvánította. Emellett elkezdtek pénzt gyűjteni egy hadseregre, hogy megvédjék magukat.

1832 novemberében Jackson hét hadihajóból és egy hadihajóból álló flottát küldött Charlestonba. Az állami törvényt "lázadásnak és árulásnak" nevezte. Bár más déli államok szimpatizálhattak Dél-Karolinával, alkotmányellenesnek nevezték az állam cselekedeteit. Dél-Karolina végül beadta a derekát, és megszüntette a vámmal szembeni kifogásait. Válaszul 1833-ban Henry Clay keresztülvitt a Kongresszuson egy törvényjavaslatot, amely fokozatosan csökkentette a vámtarifát minden olyan termék esetében, amely 20% fölött volt. Így végül Dél-Karolina bebizonyította, hogy egy szövetségi törvény ellenállásával rá tudja kényszeríteni akaratát a Kongresszusra.

Társadalmi reformok

Ebben az időszakban, 1815 után számos reformmozgalom indult el. Az 1812-es háborút követő javuló gazdasági helyzet új rétegeket teremtett, akiknek volt idejük és anyagi forrásuk arra, hogy részt vegyenek a társadalmi mozgalmakban. Az új nyomdai technológiák megnövelték a kiadványok számát, beleértve az olyan témákról szóló kiadványokat is, mint például az abolicion. A jobb közlekedés azt jelentette, hogy az előadók könnyebben tudtak egyik helyről a másikra utazni. 1819 körül megindult a mértékletességi mozgalom. Ebben az időben egy vallási mozgalom, amelyet néha második nagy ébredésnek neveznek, végigsöpört az országon. E reformmozgalmak többségén közös témák húzódtak végig. Az egyik legfontosabb az a hit volt, hogy az embereknek megvan a képességük arra, hogy válasszanak a jó és a rossz között. Például a rabszolgaság helytelen volt. A "rabszolga" kifejezést arra használták, hogy jelezzenek mindent, amit a társadalom rossznak tartott. A részegek az alkohol "rabszolgái" voltak, a munkások a gyárosok "rabszolgái", a nők pedig a férfiak "rabszolgái". Az is gyakori volt, hogy a rabszolgaságellenes mozgalmak hívei a nők jogaiban, a vallási reformokban és a mértékletességi reformokban is hittek. Az emberek hajlamosak voltak helyi szervezetekhez csatlakozni, mivel nem voltak erős politikai vezetők, akik ezeket az ügyeket védelmezték volna. Nem voltak olyan országos egyházi szervezetek, amelyek ezeket az ügyeket vezették volna. A reformmozgalmak megkerülték a politikai és vallási rendszereket, legalábbis az 1840-es évekig. Maguk a mozgalmak, mint például az abolicionista mozgalom, nem voltak teljesen egységesek, és belső nézeteltérések voltak abban, hogy mit kellene tenni, illetve hogyan kellene eljárni.

Antebellum rabszolgaság

A rabszolgaság 1830-ra főként a déli államokban koncentrálódott. A rabszolgákat kis gazdaságokban és nagy ültetvényeken használták. A városokban is alkalmazták őket háztartási alkalmazottként és különböző iparágak munkaerőjeként. A rabszolgákat tulajdonként kezelték, mivel feketék voltak. A rabszolgák folyamatos erőszakkal való fenyegetéssel tartották őket rabszolgaként. Nem volt szabad elfelejteniük, hogy rabszolgák voltak, még akkor sem, ha a gazdájukkal éltek. Sok rabszolgatartó őszintén törődött a rabszolgáival, de soha nem tekintette őket egyenrangúnak. A déliek legnagyobb százalékának azonban nem volt rabszolgája. A déliek többsége a saját gazdaságában dolgozott, mégis különös módon védelmezték a rabszolgaságot mint intézményt. Sokan nehezteltek a nagy ültetvénytulajdonosok gazdagsága és hatalma miatt, ugyanakkor reménykedtek abban, hogy egy napon ők is csatlakozhatnak hozzájuk. Emellett, miközben a szegény délieket lenézték a gazdag ültetvénytulajdonosok, ők maguk is lenézhették a feketéket, mint alsóbbrendű csoportot.

A gyapot lett a legnagyobb készpénztermény. De az ültetvényeken kukoricát, rizst, cukornádat és dohányt is termesztettek. Az ültetvényeken a rabszolgák száma átlagosan 50 vagy annál kevesebb lehetett, de a legnagyobb ültetvényeken több száz rabszolga dolgozott. A szántóföldi munka mellett a rabszolgák olyan szakmákban is jártasak voltak, mint a kovácsolás, az ácsmunka és a szerelés. A háztartási rabszolgák főztek a családnak, nevelték a gyermekeket, és végeztek minden munkát a háztartásban. Mindig felügyelet alatt álltak, és mindig dolgozniuk kellett, amikor nem aludtak. A háztartási rabszolgáknak gyakorlatilag nem volt magánéletük. A fiatal fehér gyerekek szoros kötődést alakítottak ki fekete dadusaikhoz. De ahogy nőttek fel, úgy nevelték őket arra, hogyan kell bánni a rabszolgákkal.

Az agrárius Dél

Ebben az időszakban a gyapotültetvények nagyon jövedelmezővé váltak délen. Az olyan vívmányok, mint a gyapottisztító gép, a gépi szövőszék és a varrógép, megteremtették a gyapot iránti keresletet. Délről Új-Angliába és Angliába exportálták. Az ültetvénytulajdonosoknak több földre és több rabszolgára volt szükségük, hogy több gyapotot termelhessenek. Különösen érdekeltek voltak abban, hogy új területekre terjeszkedjenek. Több rabszolgára volt szükségük, és miután betiltották az afrikai rabszolgák USA-ba történő behozatalát, az árak felmentek. A kisgazdák számára jövedelmező volt eladni rabszolgáikat a nagy ültetvénytulajdonosoknak. A gazdagság délen gyakran azt tükrözte, hogy egy ültetvényes hány rabszolgát birtokolt. A rabszolgák politikai hatalmat és presztízst adtak nekik.

Az ipari Észak

A textilipar indította el az ipari forradalmat északon. A gyártás további fejlődése a festék-, bútor-, papír- és üveggyártás terén történt. 1814 és 1865 között a népesség négyszeresére nőtt. A feldolgozóipari termelés tizenkétszeresére nőtt, a feldolgozott termékek ára pedig nyolcszorosára emelkedett. A növekedés nagy része Új-Angliában történt. A folyók biztosították az energiát a malmok számára. Pennsylvaniában szenet és vasércet bányásztak. Északon a mezőgazdaság továbbra is fontos iparág maradt. Az iskolák biztosították az oktatást, ami munkások és feltalálók írástudó utánpótlását biztosította. A nagy kikötők és hajók biztosították a külföldi piacokra történő szállítást. A vasutak és a vízi közlekedés, mint például az Erie-csatorna, nyugatabbra is szállítottak árukat és szolgáltatásokat. A bevándorlók folyamatos utánpótlása biztosította az északi iparban dolgozó munkaerő nagy részét. Ebben az időszakban számos társadalmi mozgalom, köztük a rabszolgaság-ellenes mozgalom kezdett érezhető hatást gyakorolni a társadalomra. 1831-ben az abolicionista mozgalmak radikálisabb formái jelentek meg.

Egy déli ültetvényt ábrázoló művészet


Boston Manufacturing Company, 1813-1816

Amerikai elnökök