John Quincy Adams (1767. július 11. – 1848. február 23.) az Egyesült Államok hatodik elnöke volt. Ő volt az első elnök, aki egy korábbi elnök fia volt (atyja John Adams volt), és ő az első olyan elnök, akiről fényképfelvétel készült, nem pedig festmény. Fiatalon került diplomáciai pályára: mindössze 27 évesen, 1794-ben Washington elnök kinevezte az Egyesült Államok hollandiai miniszterévé.

Korai pálya és diplomáciai sikerek

Adams kezdetben föderalista nézeteket vallott, később azonban a pártrendszer változásával más irányzatokhoz közelített. Külpolitikai hírnevét elsősorban Külügyminiszterként alapozta meg, amikor James Monroe, az elnöki elődje, James Monroe alatt szolgált. Külügyminisztersége idején (1817–1825) kulcsszerepet játszott az amerikai diplomácia alakításában: ő volt az egyik fő szellemi szerzője a Monroe-doktrínának, és tárgyalta le az 1819-es Adams–Onís szerződést, amely Spanyolországtól Floridát hozta az Egyesült Államokhoz. Több európai államban töltött be követi és nagyköveti posztokat, és széleskörűen ismerték nyelvtudása, nemzetközi rálátása és pontos elemzései miatt.

Elnökség (1825–1829)

Az 1824-es elnökválasztás során a választási rendszer miatt senki sem szerzett abszolút többséget az Elektori Kollégiumban; a döntést a Kongresszusra bízták. Adams végül elnökké választották — ami Andrew Jackson és támogatói részéről heves kritikát váltott ki, és megjelent a „korrupt alku” (corrupt bargain) vádja, mivel Henry Clay, aki a képviselőház szavazatait befolyásolta, később Adams külügyminisztere lett. Elnöksége idején Adams a belső fejlődést, a nemzeti infrastruktúrát és az oktatás támogatását hangsúlyozta: programjai között szerepelt a nemzeti utak és csatornák fejlesztése, szövetségi támogatás egy nemzeti egyetem és csillagvizsgáló számára, valamint a tudomány és művészetek támogatása. Politikája azonban sokak szemében túl aktív szövetségi szerepet jelentett, és emiatt 1828-ban elvesztette a választást Andrew Jacksonnal szemben.

Képviselőként és a rabszolgaság-ellenes küzdelem

Az elnökség utáni éveket sem visszavonultan töltötte: 1831-től haláláig képviselőként szolgált a Kongresszusban — ez a leghosszabb ideig szolgáló ex-elnöki házelnöki pálya az amerikai történelemben. Képviselőként ismertté vált határozott rabszolgaság-ellenes kiállásáról. Többször bírálta a rabszolgatartást és aktívan védte a rabszolgák jogaiért fellépő petíciók jogát.

Talán legismertebb jogi sikerét az Amistad rabszolgahajó ügyében érte el: a hajó afrikai rabszolgáinak ügyét a legfelsőbb bíróság elé vitte, és 1841-ben megszületett döntésben sikerült elérnie, hogy a fogvatartottak szabadon engedését ismerjék el. Emellett hosszú küzdelmet folytatott a Kongresszusban a „szájzárszabály” (gag rule) ellen, amely 1836-tól korlátozta a rabszolgaság elleni petíciók tárgyalását; Adams kitartó tiltakozásai nyomán a szabályzat eltörlését 1844-ben érték el.

Írásai, személyiség és örökség

Adams rendkívül művelt, szikár gondolkodású politikus volt, aki egész élete során vezetett naplót és több munkát is publikált. Naplói és levelezései gazdag forrásai az amerikai korai köztársasági korszak történetének. Külpolitikai öröksége — különösen a Monroe-doktrína és az Adams–Onís szerződés — hosszú távon meghatározó volt az Egyesült Államok nemzetközi szerepében. Rabszolgaság-ellenes tevékenysége és a polgári jogok melletti kiállása szintén fontos része későbbi megítélésének.

John Quincy Adams 1848. február 23-án halt meg, miután a Kongresszus ülése közben rosszul lett; halála közvetlenül a közéletben való aktív részvételét is jelzi. Élete és munkássága a diplomácia, a belpolitikai fejlődés és az emberi jogok melletti következetes kiállás példája.