Szergej Eisenstein

Életrajz

Korai évek

Eisenstein a lettországi Rigában született, de családja sokat költözött fiatal korában. Eisenstein élete során továbbra is gyakran költözött. Eisenstein édesapja, Mihail Oszipovics Eisenstein német-zsidó és svéd származású volt, édesanyja, Julia Ivanovna Konetskaja pedig orosz ortodox családból származott. Középosztálybeli családba született. Édesapja építész volt, édesanyja pedig egy gazdag kereskedő lánya. Júlia az 1905-ös forradalom évében hagyta el Rigát. Szergejt magával vitte Szentpétervárra. Szergej időnként visszatért, hogy meglátogassa az apját. Az apja később, 1910 körül költözött hozzájuk. Édesanyja hamarosan elvált apjától, és Franciaországba költözött, távol a családtól.

A Petrográdi Építőmérnöki Intézetben Szergej építészmérnöki és mérnöki tanulmányokat folytatott, ami apja munkája volt. Iskolatársaival együtt azonban Szergej belépett volna a hadseregbe, hogy a forradalmat szolgálja. Apja nem támogatta, hogy belépjen a hadseregbe. 1918-ban Szergej csatlakozott a Vörös Hadsereghez, miközben apja, Mihail az ellenkező oldalt támogatta. Ez apját a vereség után Németországba, Szergejt pedig Petrográdba, Vologdába és Dvinszkbe vitte. 1920-ban Szergej Minszkbe került parancsnoki beosztásba, miután sikeresen propagandát biztosított az októberi forradalomnak. Ebben az időben Szergej japánul tanult. Mintegy háromszáz kanji írásjelet tanult meg, amelyekről azt állította, hogy hatással voltak a képi fejlődésére. Ez lehetővé tette számára azt is, hogy megnézze a kabuki színházat. Tanulmányai miatt Japánba utazott.

A színháztól a moziig

1920-ban Eisenstein Moszkvába költözött, és a Proletkultnál kezdte színházi pályafutását. Az ottani produkciói a Gázálarcok, a Hallgass Moszkvába és a Wiseman címet viselték. Eisenstein ezután Vszevolod Meyerhold tervezőjeként dolgozott. Eisenstein 1923-ban kezdte meg teoretikus karrierjét, amikor megírta A vonzások montázsa című művét a LEF számára. Eisenstein első filmje, a Glumov naplója szintén ebben az évben készült. Dziga Vertov először "instruktorként" szerződtette a filmhez A film a Wiseman című színházi produkciójának részét képezte.

A "Sztrájk" (1925) volt Eisenstein első egész estés filmje. A Potemkin csatahajó (1925) világszerte nagy tetszést aratott a kritikusok körében. Mivel Eisenstein világszerte ismert volt, megrendezhette az Október című filmet (más néven Tíz nap, amely megrázta a világot). A film az 1917-es októberi forradalom tizedik évfordulójának megünneplésének része volt. Ezután rendezte a The General Line (más néven Old and New) című filmet. Az emberek a külvilágban dicsérték a filmeket. A Szovjetunióban azonban a szovjet filmes közösség nagy részének nem tetszett, hogy Eisenstein olyan strukturális kérdésekre összpontosított, mint a kameraszögek, a tömegmozgások és a montázs.

Utazás Európába

1928 őszén Eisenstein elhagyta a Szovjetuniót, hogy európai körútra induljon. Csatlakozott hozzá Grigorij Alekszandrov és Eduard Tisse operatőr. Az utazás célja az volt, hogy Eisenstein és a többiek megismerjék a hangos mozgóképet. Emellett a híres szovjet művészeket is megmutatta volna a kapitalista Nyugatnak. Eisenstein számára azonban ez egyúttal lehetőséget jelentett arra is, hogy a Szovjetunióban található tájakon és kultúrákon kívüli tájakat és kultúrákat is megismerjen. A következő két évet azzal töltötte, hogy Berlinben, Zürichben, Londonban és Párizsban turnézott és előadásokat tartott. 1929-ben Svájcban Eisenstein felügyelte az Edouard Tissé által rendezett Frauennot - Frauenglück című, az abortuszról szóló felvilágosító dokumentumfilmet.

Amerikai projektek

1930 április végén Jesse L. Lasky, a Paramount Pictures munkatársa felajánlotta Eisensteinnek, hogy filmet készíthet az Egyesült Államokban. Elfogadta a 100 000 dolláros rövid távú szerződést, és 1930 májusában megérkezett Hollywoodba. Ez a megállapodás azonban meghiúsult. Eisenstein filmkészítéshez való hozzáállása nem illett az amerikai filmstúdiók stílusához és a filmkészítés módjához.

Eisenstein javaslatot tett Sir Basil Zaharoff lőszerbefektető életrajzának és George Bernard Shaw Fegyver és férfi című művének megfilmesítésére. Terveket készített Jack London Sutter's Gold című művének megfilmesítésére is. A stúdió producereinek azonban nem tetszett a terv. A Paramount ezután Theodore Dreiser Egy amerikai tragédia című művének filmváltozatát javasolta. Ez izgatta Eisensteint, aki olvasta és kedvelte a művet, és egy időben Moszkvában találkozott Dreiserrel. Eisenstein 1930 októberének elejére elkészült a forgatókönyvvel. A Paramountnak egyáltalán nem tetszett. Frank Pease őrnagy, a Hollywoodi Műszaki Rendezői Intézet elnöke is megfélemlítette őket. Pease, aki antikommunista volt, nyilvános kampányt indított Eisenstein ellen. 1930. október 23-án a Paramount és Eisenstein felmondták a szerződésüket. Eisenstein és filmes partnerei a Paramount költségén retúrjegyet kaptak Moszkvába.

Eisenstein azzal szembesült, hogy kudarcként tér haza. A szovjet filmipar nélküle és az ő filmjei nélkül oldotta meg a hangosfilm kérdését. Módszereit és elképzeléseit egyre inkább "ideológiai kudarcként" támadták. A formalizmus példáinak nevezték őket. Számos elméleti cikke ebből az időszakból, például Eisenstein a Disneyről, évtizedekkel később fontos tudományos szövegként került elő. Ezeket világszerte használják a filmes iskolákban.

Eisenstein sok időt töltött Charlie Chaplinnel. Chaplin ajánlotta Eisensteinnek, hogy találkozzon Upton Sinclair amerikai szocialista íróval, aki Chaplin szerint segíthet Eisensteinnek. Sinclair műveit a Szovjetunióban elfogadták és széles körben olvasták, és Eisenstein is ismerte őket. Mindketten megkedvelték egymás munkásságát. 1930 októberének vége és az év hálaadása között Sinclair megszerezte Eisenstein szabadságának meghosszabbítását a Szovjetunióban. Engedélyt kapott arra is, hogy Eisenstein Mexikóba utazhasson, hogy ott egy filmet forgasson, amelyet Sinclair és felesége, Mary Craig Kimbrough Sinclair készíthetett. Három másik befektetővel közösen létrehozták a Mexikói Filmtrösztöt.

Mexikói utazás

November 24-én Eisenstein szerződést írt alá a Tröszt-tel. Az alku "azon az alapon történt, hogy Eisenstein szabadon irányíthatta a film elkészítését a mexikói filmről alkotott elképzelései szerint, és teljes mértékben bízott Eisenstein művészi integritásában". A szerződésben az is szerepelt, hogy a film "politikamentes" lesz. A pénz először Sinclair asszonytól származott, és "nem kevesebb, mint huszonötezer dollár" lett volna. A film elkészítésének ütemterve "három-négy hónapos időszak". A szerződésben az is szerepelt, hogy "Eisenstein... beleegyezik, hogy minden általa Mexikóban készített vagy rendezett film, minden negatív film és pozitív nyomat, valamint az említett mexikói filmben megtestesülő történet és ötlet Mrs. Sinclair tulajdonát képezi...". A szerződés december 1-jén kelt kiegészítése megengedte, hogy "a szovjet kormány a [kész] filmet szabadon megkapja az U.S.S.S.R.-en belüli bemutatásra". Állítólag szóban elhatározták, hogy a film várhatóan egyórás lesz.

1930. december 4-én Eisenstein már vonattal utazott Mexikóba. Alekszandrov és Tisse csatlakozott hozzá. Később egy rövid összefoglalóval állt elő a hatrészes filmről, ami majd jön. Ez lett Eisenstein végső terve, amely mellett megállapodott. A projekt címe: ¡Que viva México! némi idő elteltével határozták el. Mexikóban tartózkodása alatt Eisenstein társasági kapcsolatba került Frida Kahlóval és Diego Riverával. Eisenstein kedvelte ezeket a művészeket és általában a mexikói kultúrát. Ők inspirálták Eisensteint arra, hogy filmjeit "mozgó freskóknak" nevezze.

Miután hosszú ideig távol volt a Szovjetuniótól, Sztálin táviratban közölte, hogy aggódik amiatt, hogy Eisenstein dezertőr lett. Eisenstein Mary Sinclair öccsét, Hunter Kimbrough-t hibáztatta a film problémáiért. Kimbrough-t azért küldték, hogy a film producere legyen. Eisenstein azt remélte, hogy nyomást tud gyakorolni Sinclairékre, hogy állítsák le Sztálint, így Eisenstein a maga módján fejezheti be a filmet.

A feldúlt Sinclair leállította a termelést. Utasította Kimbrough-t, hogy térjen vissza az Egyesült Államokba a megmaradt filmfelvételekkel. A három szovjet is eljött, hogy megnézzék, mit tudnak kezdeni a már leforgatott filmmel. A Soldadera "regényének" befejezetlen forgatásához Eisenstein 500 katonát, 10 000 fegyvert és 50 ágyút kapott a mexikói hadseregtől. Ez a Sinclair által lemondott forgatás miatt elveszett.

Amikor Eisenstein megérkezett az amerikai határra, a csomagtartójának átvizsgálásakor Jézusról készült vázlatokat és rajzokat találtak, más pornográf jellegű anyagokkal együtt. Eisenstein újbóli beutazási vízuma lejárt, és Sinclair washingtoni kapcsolatai nem tudtak újabb hosszabbítást szerezni neki. Eisenstein, Alexandrov és Tisse egy hónapos tartózkodás után az amerikai-mexikói határon, a texasi Laredo mellett 30 napos "belépőt" kaptak, hogy Texasból New Yorkba jussanak. Onnan Moszkvába utazhattak volna. Kimbrough visszatért Los Angelesbe a maradék filmmel.

Eisenstein New York felé tartva bejárta az amerikai Délt. 1932 közepén Sinclairéknek sikerült megszerezniük Sol Lesser szolgálatait. Lesser épp akkor nyitotta meg saját forgalmazó irodáját New Yorkban, a Principal Distributing Corp. Lesser vállalta, hogy felügyeli a több mérföldnyi negatív utómunkálatait - Sinclairék költségén -, és a kész termék forgalmazását. Két rövidfilm és egy rövid téma - a "Maguey" felvételeken alapuló Thunder Over Mexico, Eisenstein in Mexico, illetve a Death Day - készült el és került forgalomba az Egyesült Államokban 1933 ősze és 1934 eleje között.

Eisenstein soha nem látta a Sinclair-Lesser-filmeket, sem az első életrajzírója, Marie Seton által később készített, Time In The Sun című filmet. Nyilvánosan azt mondta, hogy elvesztette minden érdeklődését a projekt iránt.

Visszatérés a Szovjetunióba

Eisenstein nyugati útja miatt a szovjet filmszakma gyanakvással tekintett rá, ami soha nem múlt el teljesen. Úgy tűnik, 1933 júliusában egy kislovodszki elmegyógyintézetben töltött egy kis időt. Ez valószínűleg depresszió következménye volt, mert rájött, hogy soha nem engedik meg neki, hogy a Sinclair által a hollywoodi vágóknak átadott mexikói felvételeket szerkessze.

Ezután tanári állást kapott a GIK filmiskolában (ma Geraszimov Filmművészeti Intézet), ahol már korábban is tanított. 1933-ban és 1934-ben az oktatási terv megírásával volt megbízva. Eisenstein 1934-ben feleségül vette Pera Atasheva (1900-65) filmrendezőt és írót. Házasságuk 1948-ban bekövetkezett haláláig tartott. Szexualitásával kapcsolatban vannak bizonyos kérdések.

1935-ben egy másik projektbe kezdett, a Bezhin rétbe. Úgy tűnik, hogy a filmnek számos olyan problémája volt, mint a Que Viva Mexico című filmnek. Eisenstein úgy döntött, hogy a cselekmény két változatát is megfilmesíti. Az egyiket a felnőtt nézőknek, a másikat pedig a gyerekeknek. Nem sikerült világos forgatási ütemtervet felállítania. Rengeteg filmet használt fel, ami sok költséggel és határidőhiánnyal járt. A film azért ütközött problémákba, mert az amerikai finanszírozók nem támogatták teljes mértékben.

Eisenstein karrierjét talán az mentette meg ezen a ponton, hogy Sztálin végül azt mondta, hogy a Bezhin Meadow problémáinak, valamint számos más, az üzletágat érintő problémának kevésbé Eisenstein filmkészítéshez való hozzáállásához, mint inkább a vezetőkhöz volt köze, akiknek figyelniük kellett volna rá. Ez végül Borisz Sumjatszkijt, a szovjet filmek 1932 óta működő "executive producerét" tette felelőssé. 1938 elején feljelentették, letartóztatták, bíróság elé állították, árulóként elítélték és agyonlőtték. (A Mosfilm filmstúdió Mosfilm gyártásvezetőjét, ahol a Meadow készült, szintén leváltották, de több kivégzés nélkül).

Vissza a sikerhez

Eisensteinnek ekkor sikerült ismét lenyűgöznie Sztálint "még egy esélyért", és két ajánlat közül az Alekszandr Nyevszkij film munkáját választotta, Szergej Prokofjev zenéjével. Ezúttal azonban egy társírót is kapott, Pjotr Pavlenkót, hogy kész forgatókönyvet hozzon be. A szerepek eljátszására hivatásos színészeket kapott. Volt egy rendezőasszisztense is, Dmitrij Vasziljev, hogy a forgatás gyorsabb legyen.

Az eredmény egy olyan film lett, amelyet mind a szovjetek, mind a Nyugat kritikusan fogadott. Elnyerte a Lenin-rendet és a Sztálin-díjat. A film nyilvánvaló allegória és kemény figyelmeztetés volt a náci Németország erősödő erői ellen. Ezt még 1938-ban elkezdték, befejezték és a mozikba került. Ez volt Eisenstein első filmje közel egy évtized után. Ez volt egyben az első hangosfilmje is.

Ám hónapokkal a megjelenése után Sztálin megkötötte megállapodását Hitlerrel. A Nyevszkijt gyorsan kivonták a forgalmazásból. Eisenstein visszatért a tanításhoz. A Bolsoj Színházban Richard Wagner Die Walkür című darabjának rendezésével bízták meg. Eisensteinnek meg kellett várnia, amíg Hitler végzetes első csapással német csapatokat küldött át a szovjet határon, hogy a Nyevszkij széles körű forgalmazásban részesüljön és valódi nemzetközi sikert arasson.

A háború Moszkva felé közeledésével Eisenstein egyike volt a sok filmkészítőnek, akiket Alma-Atába evakuáltak. Itt gondolt először arra, hogy filmet készítsen IV. Iván cárról. Eisenstein Alma-Atából leveleket írt Prokofjevnek. Prokofjev 1942-ben csatlakozott hozzá. Prokofjev komponálta Eisenstein filmjének zenéjét. Eisenstein díszleteket tervezett a Háború és béke operaváltozatához, amelyet Prokofjev készített.

Ivan trilógia

Eisenstein filmje, a Rettegett Iván, I. rész, amely IV. orosz Ivánt nemzeti hősként mutatja be, Sztálin tetszését elnyerte (és Sztálin-díjat kapott). A folytatást, az Iván, a rettenetes II. részt a kormány nem hagyta jóvá. Az összes film a be nem fejezett Iván, a rettenetes című filmből: III. rész című filmet elvitték, és nagy részét megsemmisítették (bár néhány leforgatott jelenet még ma is létezik).

Eisenstein egészsége is megromlott. A film forgatása közben szívrohamot kapott. Nem sokkal később, 50 éves korában újabb szívrohamban halt meg. A moszkvai Novodevicsi temetőben temették el.

A fiatal Szergej szüleivel, Mihail és Júlia Eisensteinnel.


Sadanji Ichikawa II. japán kabuki színésszel, Moszkva, 1928

filmteoretikus

Eisenstein az elsők között használta a montázst, a filmvágás egy sajátos formáját. Ő és Lev Kuleshov, az első filmelméleti szakemberek egyike azt mondta, hogy a montázs a filmek alapja. Cikkeiben és könyveiben - különösen a Filmforma és A filmérzék című műveiben - részletesen kifejti a montázs szükségességét.

Írásai és filmjei a későbbiekben is nagy hatással voltak a filmkészítőkre. Eisenstein úgy vélte, hogy a vágást többre is lehet használni, mint egy jelenet vagy pillanat magyarázatára a kapcsolódó képek "összekapcsolása" révén. Eisenstein úgy vélte, hogy a felvételek "ütköztetése" felhasználható a nézők érzéseinek irányítására és filmes metaforák létrehozására. Úgy vélte, hogy egy gondolatra két különböző felvétel összehasonlításából kell következtetni. Ez tette a filmben a kollázst vagy montázst. Kidolgozta az általa "montázsmódszereknek" nevezett módszereket:

1. Metrikus
2. Ritmikus
3. Tonal
4. Overtonal
5. Szellemi

Eisenstein a GIK-ben töltött pályafutása alatt filmkészítést tanított. Ő írta az ottani rendezői kurzus leckéit is. Tantermi illusztrációit Vladimir Nizhniĭ Leckék Eisensteinnel című könyvében reprodukálja. A hallgatóknak szóló gyakorlatok és példák olyan irodalmi műveken alapultak, mint Honoré de Balzac Le Père Goriot című műve. Egy másik szituáció, amelyet a diákoknak elő kellett állítaniuk, a haiti függetlenségi harc színpadra állítása volt, ahogyan azt Anatolij Vinogradov A fekete konzul című művében ábrázolták. Eisenstein a rendezés, a fényképezés és a vágás sajátosságait is tanította. Ösztönözte diákjai egyéniségének, kifejezőkészségének és kreativitásának fejlődését. Eisenstein tanításai, akárcsak filmjei, politikai töltetűek voltak, és Vlagyimir Lenintől származó idézeteket tartalmaztak.

Eisenstein első filmjeiben nem használt hivatásos színészeket. Elbeszélései nem az egyes karakterekre összpontosítottak. Ehelyett széleskörű társadalmi kérdésekkel, különösen osztálykonfliktusokkal foglalkoztak. Alapvető karaktereket használt, és a szerepeket a megfelelő osztályokból származó, képzetlen emberekkel töltötte be. Kerülte a sztárok alkalmazását. Eisenstein kommunizmusról alkotott elképzelése konfliktusba hozta őt a Joszif Sztálin vezette uralkodó rendszer tisztviselőivel. Sok bolsevik művészhez hasonlóan Eisenstein is egy új társadalmat képzelt el, amely teljes mértékben fizetni fogja a művészeket. Ez megszabadítaná őket a főnököktől és a költségvetéstől. Szabadon alkothatnának. De a költségvetések és a producerek ugyanolyan fontosak voltak a szovjet filmiparban, mint a világ többi részén. Az elszigetelt, forradalom utáni új nemzetnek eleinte nem voltak meg az erőforrásai ahhoz, hogy államosítani tudja a filmiparát. Amikor mégis megtette, a korlátozott erőforrások - mind pénzbeli, mind eszközbeli - olyan nagy termelési ellenőrzést igényeltek, mint a kapitalista világban.

Filmográfia

• 1923 Дневник Глумова (Glumov naplója) (rövid)
• 1924 Стачка (Sztrájk)
• 1925 Броненосец Потёмкин (A Potemkin csatahajó)
• 1927 Октябрь "Десять дней, которые потрясли мир" (Október: Tíz nap, amely megrázta a világot)
• 1929 Старое и новое "Генеральная линия" (The General Line aka "Old And New")
• 1930 : Romance sentimentale (Franciaország)
• 1931 Да здравствует Mexка! (¡Qué viva México! 1979-ben megjelent)
• 1935 Бежин луг (Bezhin rét 1937-ig)
• 1938 Александр Невский (Alexander Nevsky)
• 1944 Иван Грозный 1-я серия (Iván, a rettenetes, I. rész)
• 1945 Иван Грозный 2-я серия (Iván, a rettenetes, II. rész)
• 1946 Иван Грозный 3-я серия (Iván, a rettenetes, III. rész)

Dokumentumfilmek

• Szergej Eisenstein titkos élete (1987), írta Gian Carlo Bertelli