A japán (japánul 日本語 "Nihon-go") Japán hivatalos nyelve Kelet-Ázsiában. A japán a japán nyelvcsaládba tartozik, amelybe a veszélyeztetett ryukyuan nyelvek is beletartoznak. Egy elmélet szerint a japán és a koreai rokonok, de a legtöbb nyelvész már nem így gondolja. Más elméletek szerint a japán nyelv eredete az ausztronéziai nyelvekkel, a dravida nyelvekkel vagy a vitatott altaji nyelvcsaláddal áll rokonságban. Érdekes módon a japán nyelvre, mint tanfolyamra az állampolgárok más kifejezést használnak: ez a "kokugo" (国語), ami nemzeti nyelvet jelent. Ennek ellenére a japán nyelvet a japánok még mindig 日本語-ként emlegetik.

A japán nyelv három különböző írásrendszert használ: hiragana, katakana és kanji. Az első kettő fonetikus rendszer, így a japán szavak kiejtését mutatja, a kanji pedig a kínai írásjegyek japán változata, és a japán szavak jelentését mutatja. A három rendszert felcserélhetően használják, és gyakran mindhárom rendszer megtalálható ugyanabban a mondatban. A három rendszer mindegyike más-más célra van fenntartva.

Az angolban a szavak sorrendje nagyon fontos. Például az "Is it?" és az "It is." mondatok különböző dolgokat jelentenek. A japánban a különbségeket gyakran a szavak végződésének hozzáadásával vagy megváltoztatásával teszik. Egy japán szónak van egy törzse, az úgynevezett "test", és további részei (az úgynevezett utótagok). Az utótag megváltoztatása megváltoztathatja a szó jelentését vagy nyelvtanát.

A második világháború után sok angol szó került be a japán nyelvbe. Ilyen például a "アイスクリーム, aisukurīmu", ami "fagylaltot" jelent.

Eredet és osztályozás

A japán nyelv genetikai besorolása részben vitatott. A legtöbb nyelvész a japánt és a ryukyuan nyelveket egy közös japonikus családba sorolja. A koreai–japán kapcsolatra vonatkozó elméletek korábban népszerűek voltak, de ma már sok kutató óvatosabb: a hasonlóságok nagy része kölcsönhatásból, nem közös származásból eredhet. Más hipotézisek (altaji, ausztronéziai, dravida stb.) kísérletek az összehasonlító nyelvészetre, de egyik sem bizonyított egyértelműen.

Írásrendszerek és használatuk

  • Kanji: kínai eredetű írásjegyek, amelyek jelentést hordoznak. Kanji-oknak gyakran több olvasata van: on'yomi (kínai eredetű) és kun'yomi (japán eredetű). A modern japánban a kormányzat által meghatározott jōyō kanji listája (kb. 2 136 karakter) az iskolai oktatás alapja.
  • Hiragana: fonetikus, mora-alapú ábécé, főként grammatikai végződések, partikula és szófajváltoztatók jelölésére, valamint olyan szavakra használják, amelyekhez nincs megfelelő kanji vagy gyermekeknek szóló szövegben.
  • Katakana: szintén fonetikus; elsősorban idegen eredetű szavak (gairaigo), onomatopoetikus kifejezések és tudományos/nevezéktanítási szavak írására szolgál.

Mindhárom rendszer gyakran megjelenik egy mondaton belül: például a kanji a szótőre, a hiragana a ragozó végződésekre, a katakana pedig idegen szavakra vagy hangsúlyos kifejezésekre. Léteznek továbbá olyan eszközök, mint a furigana (kis hiragana-karakterek a kanji fölött a kiejtés jelölésére) és az okurigana (kana a kanji után a nyelvtani elemekhez).

Hangtan és írás

A japán hangrendszer egyszerűbb, mint sok európai nyelvé: öt alapmagánhangzó (a, i, u, e, o), rövid és hosszú magánhangzókkal, valamint legtöbbször CV (consonant‑vowel) típusú szótagokkal. Különleges elemek:

  • a moraikus ん ("n")
  • a geminációt jelölő kis っ (sokszor rövid szünetet vagy dupla mássalhangzót jelez)
  • hangzómegnyúlást jelölő jelkép (katakanában gyakran a chōonpu, 「ー」)
  • zenei (pitch) hangsúly, nem hangsúly alapú szóhangsúly — a japán nyelvnek területi eltérései vannak a hangmagasság‑mintázatban (pl. tokiói vs. kansai akcentus)

Nyelvtani jellemzők

A japán agglutináló nyelv: a mondatszerkezet általában alany‑tárgy‑ige (SOV), a szórendet azonban a partikula-rendszer rugalmassá teszi. A partikula (pl. は, が, を, に, で) jelöli a mondatrészek szerepét. A ragozás a szóvégekhez kapcsolódik: az igealakok időt, módot, aspektust, feltételes, felszólító és tiszteletadási (politeness) viszonyt fejeznek ki. A tiszteletadás rendszere — a keigo — különösen fontos a társadalmi interakciókban: van udvarias (teineigo), tiszteletadó (sonkeigo) és alázatos (kenjougo) formája.

Az i‑melléknevek (pl. atsui "forró") és a na‑melléknevek (pl. shizuka‑na "csendes") ragozása eltérő. A névutók és számlálószavak (counter-ek) rendszere is jellegzetes: különleges számlálószavakat használnak tárgyak, személyek, lapok, hosszú tárgyak stb. mérésére.

Szókincs és kölcsönszavak

A japán szókincs nagy részét a kínai kölcsönszavak alkotják (kanshi), ezen kívül modern kölcsönszavak (gairaigo) jelentős része angolból származik, különösen a második világháború után. A kölcsönszavakat a japán fonotaktikai rendszerhez igazítják, ezért gyakoriak a magánhangzók beillesztései és a moraikus szerkezet:

Példa az angol eredetű kölcsönszóra: "アイスクリーム, aisukurīmu", ami "fagylaltot" jelent. (A gairaigo mellett sok korábbi kölcsönzés portugálból, hollandból vagy kínai nyelvekből érkezett, pl. パン pan "kenyér", portugál eredet.)

Diallétusok és a standard nyelv

Japán belső dialektális változatossága jelentős. A standard (標準語, hyōjungo) alapja a tokiói dialektus, ezt használják az iskolai oktatásban és a médiában. Más nagyobb dialektuscsoportok: kansai (Osaka, Kyoto), tohoku, kyūshū stb. A ryukyuan nyelvek (Okinawa és környéke) viszont különálló ágát képezik a japonikus családnak, és gyakran nem kölcsönösen érthetők a japánnal — ezért sok ryukyuan nyelvet a nyelvészek külön nyelvnek tekintenek és veszélyeztetettként tartanak nyilván.

Írásirány és modern használat

A japánt hagyományosan függőlegesen (függőleges oszlopok jobbról balra) írták, de ma a vízszintes (balról jobbra) formátum is széles körben használatos, különösen tudományos és technikai szövegekben, újságokban és online. A második világháborút követően végrehajtott írásreformok egyszerűsítették a kana és kanji használatát, valamint szabványosították az oktatásban tanítandó kanji‑készletet.

Záró megjegyzés

A japán nyelv gazdag történeti és szerkezeti sajátosságokkal rendelkezik: különleges írásrendszere, agglutináló nyelvtana, udvariassági rendszere és adaptív kölcsönszó‑használata teszi változatossá és tanulásra érdemessé. A nyelv jelenlegi formája sok évszázad kulturális kapcsolatait és belső fejlődését tükrözi, miközben a regionális dialektusok és a ryukyuan nyelvek tovább színesítik a japán nyelvi tájat.