Cselló

Történelem

A cselló a 16. században került használatba. Abban az időben létezett egy hangszercsalád, amelyet brácsának neveztek. A hegedűcsalád hangszerei is fejlődtek, és rengeteget kísérleteztek különböző formájú és méretű hangszerekkel. A violone basszushangszerként volt népszerű. Hasonlított a modern nagybőgőhöz. A violoncello név, jelentése "kis violone". A csellónak is 4 húrja van. A cselló a vonósegyüttesek basszushangszereként fejlődött ki (a kontrabasszus később került hozzá, "megduplázva a basszust", azaz egy oktávval lejjebb játszva ugyanazt, mint a cselló). A csellót a basso continuo kíséretére használták, a csembalós bal kezével azonos módon játszva. Amikor a zeneszerzők elkezdtek concerti grosikat (zenekarra és kis létszámú szólistákra írt darabok) írni, a csellónak is kezdtek kisebb szólókat adni. Ily módon a csellót szólóhangszerként is kezdték használni. Johann Sebastian Bach hat nagyon híres szvitet írt szólócsellóra (kíséret nélkül). Ezek a csellóra írt legszebb darabok közé tartoznak.

Más zeneszerzők is elkezdtek szólócsellóra írni műveket. Joseph Haydn két szólókoncertet írt a hangszerre. II. Friedrich Wilhelm porosz király szerette a csellót, és Haydnt, Mozartot és Beethovent is arra inspirálta, hogy érdekes csellószólamú zenét írjanak. A cselló most már egyenrangú volt a többi vonós hangszerrel, nem csak egy egyszerű basszusvonalat játszott.

A 19. században számos híres zeneszerző írt csellózenét. Sokan közülük maguk is csellisták voltak, például Carl Davidov, David Popper és Julius Klengel. Néhány nagyon híres zeneszerző, aki fontos csellózenét írt, a következő volt: Mendelssohn, Chopin, Schumann, Brahms, Dvořák, Fauré, Saint-Saëns, Elgar, Szergej Rahmanyinov. Két híres, csellóra és zenekarra írt újabb keletű darab Benjamin Britten Csellószimfóniája és John Tavener The Protecting Veil című műve.

Csellózik

A cselló szólamai hasonlóak a hegedű szólamaihoz. A húrok C-G-D-A hangolásúak (mélytől a magasig). A csellón ülve kell játszani, a hangszert a térdek között tartva. A csellónak van egy végtűje, amely a földön nyugszik. Ez állítható magasságú, így a játékos olyan helyzetbe tudja hozni, hogy a cselló kényelmesen elférjen rajta. A csellón általában vonóval játszanak.

A csellónak mély, gazdag hangja van. Két oktávval a középső C alatt kezdődik, de nagyon magasra is tud menni. A legmagasabb hangoknál a játékos "hüvelykujjpozíciót" használhat (a hegedűs ezt nem teheti meg). Ez azt jelenti, hogy a bal hüvelykujj egy vagy két húrt nyom le magasan a fogólapon ("magas" azt jelenti, hogy "közelebb a hídhoz", ahol a magas hangok vannak. Valójában közelebb van a padlóhoz). Bár a csellózenét leggyakrabban a basszus kulcsban írják, a csellózene gyakran elég magasra megy, így a tenor kulcsot különösen a szólórepertoárban használják.

Néhány híres csellista

Az 1900-as évek elejének leghíresebb csellistája a spanyol Pablo Casals volt. Ő tette népszerűvé a csellót, mint mai szólóhangszert. Casals fedezte fel J. S. Bach híres, elveszettnek hitt csellószvitjeit is.

A múlt század olyan híres csellistái, mint Emanuel Feuermann, Gregor Piatigorski, Paul Tortelier, Jacqueline du Pré és Msztyiszlav Rosztropovics.

Napjaink csellistái közé tartozik Yo-Yo Ma, Julian Lloyd Webber, az Octavia Philharmonica, Mischa Maisky, Kirill Rodin, Tim Hugh, Robert Cohen, Ruslan Biryukov, Pieter Wispelwey és Truls Mørk.