Tábori kórház

Történelem

Ősi harcosok

Már az ókor óta szokás volt a sebesült katonák elszállítása a csatatérről és ápolása. Ideiglenes menedékhelyekre vitték őket, és az adott korszakban szokásos ellátást kapták.

Homérosz Iliászában röviden említést tesz Machaonról és Podaliriusról. Ezek a legkorábbi említések az irodalomban az elesett katonákon segítő tábori sebészekről. A görögök és a rómaiak ismerték, hogy a közeli házakat, istállókat és templomokat tábori kórházként használták a sebesült katonák ellátására. A rómaiak már akkor is megértették, hogy a vízelvezető és csatornarendszerek segítettek a tábori kórházak tisztán tartásában és a sérült katonák újbóli gyógyulásában.

Középkor

A keresztes hadjáratokból hazatérő férfiak között sok sánta, vak és beteg volt, akiknek gondozásra volt szükségük. Az egyház vallási rendeket hozott létre a betegek és sérültek ellátására. Az egyik csoport, amely ezt az ellátást biztosította, a kórházi lovagok voltak. Ők 1120 és 1291 között tábori kórházakat állítottak fel Jeruzsálemben és Akkonban.

A középkori Spanyolország meglehetősen fejlett volt a mezei orvoslás terén. Amikor a spanyol seregek hadjáratokra indultak, az orvosok és sebészek is velük tartottak. A 13. században a kórházak az arab mintát követték, amikor a betegeket nem, betegségtípus vagy sérülés alapján különböző területekre osztották. Granada meghódítása idején, amikor II. aragóniai Ferdinánd és I. Izabella kasztíliai király kiűzte a mórokat Észak-Spanyolországból, Izabella királynő mentőautókat és tábori kórházakat állított fel katonái számára.

Korai újkor

A 18. század vége felé Franciaország egyre nagyobb figyelmet fordított kórházainak rossz állapotára. Párizsban a Hôtel Dieu tele volt betegségekkel és élősködőkkel. Körülbelül 1220 ágya volt, és egy ágyon akár hat beteg is osztozott. Mások a folyosókon, szalmakupacokon feküdtek, rendkívül piszkos körülmények között. Amikor az orvosok reggelente látogatóba jöttek, a rossz szag miatt ecetbe mártott szivacsot kellett az arcuk elé tartaniuk. A Hôtel-Dieu nem katonai kórház volt, hanem az akkori kórházak többségére jellemző. 1788-ban a Francia Tudományos Akadémia több ajánlást is tett a kórházak tisztábbá tételére és jobb szellőztetésére. Meghatározta, hogy mekkorák legyenek a szobák, 34-36 ágyat kell tartalmazniuk, és padlótól a mennyezetig érő ablakokkal kell rendelkezniük. A bizottság számos ötletet kölcsönzött Angliában tett látogatásából és az ottani kórházak megtekintéséből.

A napóleoni korszak tábori kórházai modern mércével mérve kezdetlegesek voltak. Még nem ismerték a higiéniát, az antibiotikumokat még nem fedezték fel, és a harctéri sebek leggyakoribb kezelési módja az amputáció volt. A katonák néha napokig vártak arra, hogy elszállítsák őket a csatatérről. A sebesülteknek nem volt se vizük, se élelmük, és a legyek megfertőzték őket, miközben ott feküdtek és véreztek. Sokan meghaltak a fertőzésben, mielőtt orvosi segítséget kaptak volna. Ha elszállították őket, rögtönzött sebészeti létesítményekbe küldték őket, ahol a túlhajszolt sebészek megtették a tőlük telhető legjobbat. Egy "tábori kórházban" érzéstelenítés nélküli amputációkat kellett elviselniük. A tiszteket néha rummal vagy pálinkával kínálták, míg az egyszerű katonáknak egy fadarabot adtak, amire ráharaphattak. A sebesülések túlélésének kilátásai halványak voltak.

Amerikai polgárháború

1861-re az orvosi tudás és felszerelés még mindig messze volt. A sebek, fertőzések és betegségek kezelése gyakran többet ártott, mint használt. Az orvosok nem értették, hogy mi okozza a fertőzéseket, és nagyon keveset tudtak tenni a kezelésük érdekében. Becslések szerint kétszer annyi katona halt meg betegségekben, mint lőtt sebek következtében. A tábori higiénia rendkívül rossz volt. A higiéniai létesítmények, a szállás, a ruházat, a cipő és az élelem hiánya mind hozzájárult a táborok magas halálozási arányához. A hadifoglyok a legnyomorúságosabb körülmények között éltek. A legtöbb táborban rendkívül gyakori volt a vérhas a rossz higiéniai körülmények és a szennyezett víz miatt. Az orvosok nem mostak műszereket vagy kezet, amikor betegről betegre jártak. A betegeket ápoló ápolók maguk is elkaphatták a betegségeket. Az orvostudomány akkori fejletlen állapotában a legtöbb betegség halálos kimenetelű lehetett. Bár a háború alatt fokozatosan javultak az orvosi ismeretek és feltételek, ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy több ezer életet mentsenek meg.

Huszadik századi tábori kórházak

Az I. világháborúban az amerikai hadsereg "evakuációs kórházakat" (úgynevezett "evakuálásokat") használt, amelyek része volt annak, hogy a lehető leghamarabb ellátást kapjanak. A hordágyhordozók olyan egészségügyi katonák voltak, akik a sebesülteket vitték el a terepről. Először a zászlóalj segélyállomásra vitték őket. Itt a szanitécek alapvető elsősegélyt nyújtottak. Súlyosabb ellátásra a hordágyhordozók és a mentőautók vitték a sebesülteket a tábori kórházba. A tábori kórházban a sebesülteket osztályozták, ami egy olyan folyamat volt, amelynek során a sebesülteket aszerint válogatták szét, hogy mennyire súlyosak és életveszélyesek a sebeik. A mérges gáznak kitett katonákat speciálisan felszerelt kórházakban kezelték. Az osztályozás után mentőautóval szállították őket az evakuációs kórházakba. Ott megműtötték őket, és ott maradtak, amíg jobban lettek. Az evakuációs kórház után a báziskórházakba kerültek, ahol további ellátásban és pihenésben részesülhettek. Az első világháború volt az első alkalom, amikor a hadsereg kísérletezett a mobil kórházakkal.

A második világháború alatt a szövetségesek tábori kórházai mobilak voltak. Általában körülbelül 400 ágyasak voltak, míg a helyhez kötöttebb evakuációs kórházak 400 vagy 750 ágyasak lehettek. A mobil kórházak az inváziót követően napokon belül megérkeztek, és a hadsereggel együtt mozogtak, mindig néhány mérfölddel a frontvonal mögött maradva. Általában vászonsátrakat használtak, de ha rendelkezésre állt, a környéken lévő épületeket is igénybe vették. Amikor a tábori kórház mozgásba lendült, abbahagyták a sérültek fogadását, és akiket tudtak, azokat más tábori kórházakba küldték. Ezután sátraikat és felszerelésüket teherautókra pakolták, és az új helyszínre költöztek. Néhány órán belül újra készen álltak a sebesült katonák fogadására.

A második világháborús német tábori kórházak nagyon hasonlítottak az amerikai hadsereg kórházaihoz. A németek azonban abban különböztek, hogy a triázseljárásaik eltérőek voltak. Az elsősegélynyújtást a hadsereg orvosai (nem orvosok) végezték a verwundetennestben. Ez kötszerek és/vagy sínpárnák használatából állt, és nagyon közel, ha nem is a harctéren helyezkedtek el. Ezután a truppenverbandplatzra (segélyállomás) küldték őket, ahol orvos látta őket. Ezt követően a stabilizált állapotú betegeket a hauptverbandplatzra (tisztítóállomás) küldték. Ez körülbelül 6,4 km-re (4 mérföldre) volt a fronttól, és általában két orvos volt rajta (de szükség szerint több is volt). A személyzetük körülbelül 200 beteget tudott ellátni (szükség esetén további személyzettel bővítették a létszámot). Ha a katonának hasi vagy más súlyos sebe volt, itt műtötték meg. Ezután, miután a legsúlyosabbakat ellátták, minden kevésbé súlyos, műtétre szoruló sebet elláttak. Akinek súlyos csonttörése, agysérülése vagy mellkasi sérülése volt, azt a kriegslazarettnek nevezett katonai kórházba küldték.

A Johannita Lovagrend által viselt kereszt


I. világháborús tábori kórház


8225. mozgó katonai sebészeti kórház, Korea 1951. Figyeljék meg a sebesültek szállítására használt helikoptert!

Modern tábori kórházak

Az Egyesült Államokban több mint 75 katonai kórház és 461 klinika van, amelyek a katonai személyzetet és családtagjaikat egyaránt ellátják. Vészhelyzet esetén polgári betegeket is fogadnak. Egy másik példa erre Izrael. Az Izraeli Védelmi Erők a megérkezéstől számított 12 órán belül fel tudnak állítani egy tábori kórházat, ha a helyi kórházak vagy túlterheltek, vagy nem működnek. Ez két példa arra, hogy a modern katonai tábori kórházak kettős célt szolgálnak.

A természeti katasztrófák sújtotta országok esetében sokan (legalábbis az amerikai kontinensen) a szükséges készletek nagy részét már az országban tartják. Ez ellentétes azzal, amiről a hírmédia gyakran beszámol. Ironikus módon ez sok jó szándékú embert arra késztet, hogy olyan helyekre küldjön adományokat, ahol nem biztos, hogy drasztikusan szükség van rájuk. Emellett a már az országban lévő tábori kórházakat általában sokkal gyorsabban fel lehet állítani, mint arra várni, hogy más országok küldjenek tábori kórházakat. Azoknak az országoknak, amelyek nem rendelkeznek ilyen erőforrásokkal, a vészhelyzet esetére szükséges dolgok listáján az egyik legfontosabb tétel a tábori kórházak.

A modern tábori kórházak a vászonsátrakból modern, jól felszerelt egészségügyi központokká váltak. Bár sokuk még mindig szövetből készült, kifejezetten úgy tervezték őket, hogy tiszta, biztonságos és kényelmes menedékhelyként szolgáljanak. Rendkívül mobilisak, és a világ szinte minden részén megtalálhatók. Méretük a kis egyszobás menedékhelyektől a teljesen felszerelt, 200 vagy több ágyas kórházakig terjed. Mindenféle szükséges orvosi ellátást biztosítanak. A modern tábori kórházak rendelkezhetnek sürgősségi osztályokkal (ER), intenzív osztályokkal (ICU) és ambulanciákkal. A szükséges egészségügyi ellátás minden területét biztosítják az elsősegélynyújtástól a pszichológiai ellátáson át a megelőző egészségügyi ellátásig.

A nemzetközi katasztrófaelhárítást gyakran nem csak a felszerelés és a személyzet rendelkezésre állása, hanem a politika is korlátozza. Az érintett ország, a nemzetközi segélyszervezetek (pl. az ENSZ), a nonprofit szervezetek vagy a vészhelyzeti segélyt nyújtó ország gyakran késedelmet okoz, vagy más módon korlátozza a sürgősségi orvosi létesítmények biztosítását. Túl gyakran az adott szervezet vagy kormány igényei az elsők. Ideális esetben a helyzeteket gyorsan ki kell értékelni, hogy az erre kiképzett személyek megállapítsák, milyen segítségre van szükség. Ezután a válaszadásnak a humanitárius szükségleteken és nem politikai megfontolásokon kellene alapulnia.

Terepkórházak és a törvény

A nemzetközi humanitárius jog szerint a kórházaknak különleges védett státusza van. Egy kórház vagy bármilyen egészségügyi egység szándékos megtámadása háborús bűncselekménynek minősül. Tilos továbbá kórházat vagy egészségügyi létesítményt katonai akció részeként felhasználni. Például egy kórházat erődítményként használni. Nemzetközi jogellenes továbbá kórházat, mentőautót vagy bármilyen egészségügyi létesítményt álcaként használni, hogy elrejtsenek olyan katonákat, akik nem sebesültek.

A nemzetközi jogon kívül minden nemzet törvényei és katonai kódexei is védik a kórházakat és az egészségügyi személyzetet. Ez a nemzetközi jog alapvető részét képezi, amióta 1864-ben elkezdték. Az 1949-es négy genfi egyezménynek is része, és 1977-ben kiegészítették. Az orvosoknak, ápolóknak és az egészségügyi személyzetnek kötelessége ellátni a betegeket és sebesülteket a háborús övezetben. Megtámadni őket vagy a kórházakat, ahol dolgoznak, több szempontból is bűncselekmény.

A nemzetközi jog védi az egészségügyi személyzetet, hogy biztosítsa, hogy ne legyenek kitéve katonai beavatkozásnak. A betegeket kizárólag az orvosi szükségleteik alapján kell kezelniük, és nem kényszeríthetők arra, hogy az egyik vagy a másik oldal kezelését előnyben részesítsék. Az egészségügyi személyzet nem büntethető az orvosi tevékenység végzéséért, függetlenül attól, hogy ki a beteg. Nem sérthetik meg az orvosi titoktartást. A kórházi személyzetnek mindig semlegesnek és etikusnak kell maradnia, és nem foglalhat állást háborúban vagy vitában. Az orvosi ellátóegységeknek minden fegyvert össze kell gyűjteniük az intézmény bejáratánál, és a beteg hazaengedéséig tárolniuk kell azokat.

Ha a kórházakat vagy mobil egészségügyi létesítményeket magában foglaló területet vagy területet az ellenséges katonák elfoglalják, az egészségügyi személyzet nem mentesül a lefoglalás alól. Az egészségügyi csapatot és a betegeket (bármelyik oldalon) tisztelettel kell kezelni. Hagyni kell, hogy elvégezhessék a betegek és sebesültek ellátásával kapcsolatos szokásos feladataikat. Nemzetközi konfliktusok esetén az állandó orvosi személyzetet haza kell szállítani, kivéve rövid időre, amikor a betegellátáshoz szükség van a szolgálataira. Az állandó egészségügyi személyzet azok, akiket a konfliktus teljes időtartamára egy egészségügyi misszióhoz rendelnek. Az ideiglenes személyzet fogságba eshet, és orvosi képességeik felhasználhatók a fogságban töltött idő alatt. Ha egy konfliktus nem nemzetközi, akkor az állandó és ideiglenes egészségügyi személyzet között a fenti megkülönböztetést nem kell alkalmazni. Az egészségügyi személyzet azonban semmiképpen sem büntethető azért, mert beteg és sebesült ellenséges katonákat ápol.

A Vöröskereszt és a Vörös Félhold két nemzetközi szimbólum, amelyek a tábori kórházakat és más egészségügyi létesítményeket azonosítják.