Arthur Wellesley tábornagy, 1. Wellington hercege, KG, GCB, GCH, PC, FRS (1769. május 1. - 1852. szeptember 14.) katona és államférfi volt. A 19. századi Nagy-Britannia egyik vezető katonai és politikai személyisége volt. Napóleon 1815-ös legyőzése a waterlooi csatában a brit katonai hősök rangsorának élére emelte őt. 2002-ben a BBC 100 legnagyobb britet felvonultató szavazásán a 15. helyen szerepelt. Nemzetközi tekintélyét katonai eredményei, politikai szerepvállalása és államférfiúi magatartása egyaránt erősítette.

Wellesley Dublinban született egy gazdag angol-ír arisztokrata protestáns családban. A brit hadseregben zászlósként kezdett, majd jól szolgált Brit Indiában és a napóleoni háborúkban, főként a félszigeti háborúban, ahol tábornagyi rangot ért el. Hercegi rangot kapott, amikor Napóleont Elbára száműzték.

Katonai pályafutás

Wellesley szolgálata Brit Indiában hozta meg szélesebb hírnevét: precíz hadvezetése és határozott csapatmozgásai fontos győzelmekhez vezettek, köztük az 1803-as asszájei (Assaye) győzelemhez a maráthákkal szemben, amelyet gyakran karrierje egyik fordulópontjaként említenek. Európában a félszigeti hadjáratban (1808–1814) szerzett sikerei tették őt Napóleon egyik legfőbb ellenfelévé. Parancsnokként kidolgozta és alkalmazta a brit–portugál seregek hatékony együttműködését, és sorozatos győzelmeket aratott olyan ütközetekben, mint Talavera, Bussaco, Salamanca és Vitoria; kulcsszerepet játszott továbbá a Lisboa védelmét szolgáló Torres Vedras-vonalak kiépítésében és működtetésében.

Waterloo 1815-ben döntő mozzanat volt: Wellesley, akik német és porosz szövetségeseivel együttműködve állt szemben Napóleonnal, a csatában elért győzelem véglegesen megtörte Napóleon hatalmát. Taktikailag számos alkalommal a védelem megalapozottságára, a terep okos kihasználására és a tartalékok időzített bevetésére támaszkodott — ezért a kortársak és a történetírás is nagyra értékelte hadvezéri képességeit.

Politikai pályafutás és államférfiúi szerep

Wellington katonai sikerei után a politikába is átment: a Egyesült Királyság tory politikai irányzatának meghatározó alakja lett, és kétszer volt miniszterelnök. Mint a Lordok Házának vezetője és a kabinet meghatározó tagja, jelentős befolyással bírt a kül- és belpolitikára. Leghíresebb politikai lépései közé tartozik a katolikus emancipáció (a római katolikusok politikai jogainak bővítése) támogatása 1829 körül, amely – bár konzervatív bázisát megrendítette – a közélet stabilizálásához és a társadalmi feszültségek csökkentéséhez járult hozzá.

Wellington a politikai pályafutása alatt hosszú ideig, 1846-os visszavonulásáig a Lordok Házának egyik vezető személyisége maradt. Ugyanakkor katonai szerepe sem ért véget: élete végéig kapcsolatban állt a hadsereggel, és haláláig a brit hadsereg főparancsnoka maradt, így hatása mind a katonai, mind a politikai életben jelentős volt.

Személyes élet, megítélés és örökség

Magánéletében Wellesley 1806-ban nősült Katharine Pakenham-nal; házasságuk nem volt boldog, és nem hagyott hátra közvetlen törvényes utódot, így dukátusi címe a család más ágára szállt. A korabeli sajtó és a közvélemény körében gyakran nevezték a "Vashercegnek" (angolul "The Iron Duke") a határozottsága és szigorú, makacs álláspontja miatt.

Halála után állami temetésben részesült, és emléke számos emlékműben, utcanévben és intézményben él tovább Nagy-Britanniában, Írországban és Európa más részein. Katonai stratégiája, szervezőkészsége és politikai döntései miatt a 19. századi brit történelem egyik legnagyobb hatású alakjaként tartják számon.

Wellington alakja a hadtörténet és a politika metszéspontjában áll: eredményei és ellentmondásos politikai döntései egyaránt sok vitát váltottak ki, de kétségtelenül a korszak meghatározó személyisége maradt.