Teknősök — páncélos hüllők: eredet, fajok és veszélyeztettség

Bár a teknősbéka szót széles körben használják a Testudines rend valamennyi tagjának leírására, egyes tagjait gyakran nevezik teknősbéka, teknősbéka vagy tengeri teknős néven is. Az, hogy ezeket a neveket hogyan használják, ha egyáltalán használják, az angol nyelvtípustól függ.

• A brit angolban ezeket a hüllőket teknősöknek nevezik, ha a tengerben élnek; teknősöknek, ha édes vagy brakkos vízben élnek; vagy teknősöknek, ha szárazföldön élnek.
• Az amerikai angolban a teknősbéka szót általában az összes fajra használják. A "teknős" kifejezést a legtöbb szárazföldi fajra használják, az óceáni fajokat pedig általában tengeri teknősöknek nevezik. A "terrapin" elnevezést általában csak a brakkvízi gyémánthátú teknősre (Malaclemys terrapin) tartják fenn.
• Az ausztrál angolban a teknős a tengeri és az édesvízi fajokra egyaránt használatos, a szárazföldi fajokra viszont a teknősbéka.

A félreértések elkerülése végett a "chelonian" szó népszerű egyesek körében, akik ezekkel az állatokkal foglalkoznak, mint gyűjtőnév. Sajnos a Chelonia a teknősök egy bizonyos nemzetségének a neve is, így ez ellentmond a Testudines teljes rendjére való használatának.

Bár sok teknős életének nagy részét a víz alatt tölti, minden teknős és teknősbéka levegőt lélegzik, és rendszeres időközönként a felszínre kell jönniük, hogy feltöltsék a tüdejüket. Egyesek egész életüket a szárazföldön töltik.

Vizsgálják az ausztrál édesvízi teknősök vízi légzését. Egyes fajoknak nagy kloakális ürege van, amelyet sok ujjszerű nyúlvány bélel. Ezek a papilláknak nevezett nyúlványok gazdag vérellátással rendelkeznek, és növelik a felületet. A teknősök e papillák segítségével tudják felvenni az oldott oxigént a vízből, hasonlóan ahhoz, ahogyan a halak a kopoltyúkat használják a légzéshez.

Más hüllőkhöz hasonlóan a teknősök is tojásokat raknak, amelyek kissé puhák és bőrszerűek. A legnagyobb fajok tojásai gömb alakúak, míg a többi faj tojásai hosszúkásak. A tengeri teknősök száraz, homokos partokra rakják le tojásaikat. A teknősöknek sok évbe telhet, mire elérik a szaporodóképes kort, és sok esetben nem évente, hanem néhány évente szaporodnak.

Egyes fajoknál a hőmérsékletfüggő nemi meghatározottság is megfigyelhető. A hőmérséklet határozza meg, hogy a petéből hím vagy nőstény fejlődik-e: magasabb hőmérsékleten nőstény, alacsonyabb hőmérsékleten hím lesz belőle. A tojások nagy számban sárba vagy homokba ásott lyukakban rakódnak le. Ezután letakarják őket, és hagyják, hogy maguktól kikeljenek. Amikor a teknősök kikelnek, a felszínre kúsznak, és a víz felé veszik az irányt. Egyetlen teknősanya sem gondoskodik a kicsinyeiről.

Hosszú élettartamú

A kutatók nemrégiben felfedezték, hogy a teknősök szervei a legtöbb más állattal ellentétben nem bomlanak le fokozatosan, vagy nem veszítik el hatékonyságukat az idő múlásával. Kiderült, hogy egy százéves teknős mája, tüdeje és veséje szinte teljesen megegyezik fiatal társaival. Ez arra ösztönözte a genetikai kutatókat, hogy elkezdjék a teknősök genomjának vizsgálatát a hosszú életre való képesség génjei után kutatva.

Nyak összehajtás

A teknősöket két csoportra osztják aszerint, hogy hogyan alakították ki a nyakuk páncéljukba való visszahúzódásának megoldását. A Cryptodira (rejtett nyakúak) be tudják húzni a nyakukat, miközben a gerincük alá húzódnak. A Pleurodira (oldalsó nyak), amely ma már csak a déli félteke édesvízi környezetében fordul elő, nyakát oldalra húzza össze. A fej behúzásának fontos alkalmazkodása tehát kétszeresen fejlődött ki az ősteknősökből, amelyek nem rendelkeztek ezzel a képességgel.

Etetés

A teknősöknek kemény a csőrük. A teknősök az állkapcsukat használják a táplálék vágására és rágására. Fogak helyett a teknősök felső és alsó állkapcsát szarucsontok borítják. A húsevő teknősöknek általában késhegyes bordáik vannak, amelyekkel a zsákmányt felszeletelik. A növényevő teknősöknek fogazott élű bordáik vannak, amelyek segítenek átvágni a kemény növényeket. A teknősök a nyelvüket használják a táplálék lenyelésére, de a legtöbb hüllővel ellentétben nem tudják kinyújtani a nyelvüket, hogy elkapják a táplálékot.

Shell

A teknősök felső páncélját páncélnak nevezik. Az alsó páncélt, amely a hasat burkolja, plasztronnak nevezik. A páncélt és a plasztront a teknős oldalán csontos szerkezetek, úgynevezett hidak kötik össze.

A teknősök páncéljának belső rétegét körülbelül 60 csont alkotja. Ez magában foglalja a gerincoszlop és a bordák egy részét, ami azt jelenti, hogy a teknős nem tud kimászni a páncéljából. A legtöbb teknősnél a páncél külső rétegét szaru alakú pikkelyek, úgynevezett pikkelyhám borítja, amelyek a külső bőr, vagyis a hám részét képezik. A pikkelyek egy keratin nevű rostos fehérjéből állnak, amely más hüllők pikkelyeit is alkotja. Ezek a pikkelyek fedik a héjcsontok közötti varratokat, és erősítik a héjat. Egyes teknősöknek nincsenek szaru alakú páncéllemezei. A bőrhátú tengeri teknősök és a lágypáncélú teknősök páncélját például bőrszerű bőr borítja.

Legnagyobb élő

A legnagyobb teknős a tengeri teknős, a nagy bőrhátú tengeri teknős, amely eléri a 200 cm-es páncélhosszúságot és a 900 kg-ot meghaladó súlyt. Az édesvízi teknősök általában kisebbek, de a legnagyobb faj, az ázsiai puhapáncélú teknős, a Pelochelys cantorii esetében néhány egyedről jelentették, hogy a 200 cm-es (80 hüvelykes) páncélhosszúságot is elérte (Das, 1991). Ez eltörpül még az ismertebb aligátorteknős mellett is, amely Észak-Amerika legnagyobb chelonja, és amely akár 80 cm-es páncélhosszúságot és 60 kg körüli súlyt is elérhet.

A leghosszabb fosszilis teknős, az Archelon, több mint kétszer olyan hosszú volt, mint a bőrhátúaké, akár 4,5 méteres is lehetett.

Az első fosszilis prototeknősök a mezozoikum felső triászából származnak, körülbelül 220 millió évvel ezelőttről. Páncéljuk a gerincük csontos nyúlványaiból és széles bordákból fejlődött ki, amelyek kitágultak és összenőttek, hogy teljes páncélt alkossanak. A páncél fejlődésének minden szakaszában védelmet nyújtott, még akkor is, amikor a csontos komponens még nem volt teljes. Ez hosszú távú alkalmazkodásnak bizonyult, és a csoport egésze túlélt számos változást a tengerekben, és több kihalási eseményt is.

Délnyugat-Kínában a későbbi triászból származó Odontochelys semitestacea vagy "fogas félpáncélú teknős" fosszíliáit találták meg. Az Odontochelys egy teljes csontos plasztron és egy hiányos páncél látható, hasonlóan a teknősök embrionális fejlődésének korai szakaszához. A felső jura idejére a teknősök már széles körben elterjedtek, és fosszilis történetük könnyebben olvashatóvá válik.

Pontos származásuk rejtély. A korai amnioták koponyáján a szemek mögött nem voltak nyílások. A Sauropsidák és a Synapsidák koponyájában is kialakultak nyílások. A nyílások könnyebbé tették a koponyát, rögzítési pontokat adtak az izmoknak, és helyet biztosítottak az izomdudoroknak. A teknősöknek azonban nincsenek ilyen koponyanyílásaik. Őket "anapszidáknak" nevezték el, ami annyit jelent, hogy "nincsenek nyílások".

Végül azt feltételezték, hogy a teknősök a sauropsidákból fejlődtek ki, amelyeknek voltak koponyanyílásai, de a teknősök a nehéz védekező páncélzat felé tartó evolúciójuk során elvesztették azokat. Valamennyi molekuláris vizsgálat határozottan megerősítette a teknősök diapszidákon belüli elhelyezését; egyesek a teknősöket az Archosauria csoportba, vagy a ma élő archoszauruszok testvércsoportjába sorolják.

A legkorábbi ismert teljesen páncélos teknősök a késő triász kori Odontochelys, Chinlechelys és Proganochelys. Az elsőként említett nemzetség vízi, a második valószínűleg szárazföldi volt. Ezek a fajok már számos fejlett teknős tulajdonsággal rendelkeztek, és így valószínűleg sok millió évvel korábbi teknősök evolúcióját és fajokat tartalmaztak az őseik között. Hiányzott belőlük a fejük páncélba húzásának képessége (és hosszú nyakkal rendelkeztek), és (az Odontochelys) hosszú, tüskés, bunkóban végződő farokkal rendelkezett, ami az ankylosaurusokéhoz hasonló, konvergens evolúcióból származó testforma.

A teknősök két élő alrendbe, a Cryptodira és a Pleurodira alrendbe sorolhatók. A Cryptodira a két csoport közül a nagyobbik, és ide tartozik az összes tengeri teknős, a szárazföldi teknősök és számos édesvízi teknős. A Pleurodira-t néha oldalnyakú teknősöknek is nevezik, ami arra utal, hogy a fejüket a páncéljukba húzzák vissza. Ez a kisebb csoport többnyire édesvízi teknősökből áll.

• Tengeri teknős
• Disznóorrú teknős
• Archelon