Sirató gerle

Forgalmazás

A gyászgalambnak nagy, közel 11 millió négyzetkilométeres (6,8 millió négyzetmérföldes) elterjedési területe van.{{|date=Február 2020}} Ezek a madarak a Nagy-Antillákon, Mexikó nagy részén, az Egyesült Államok kontinentális részén és Kanada déli részén élnek. Nyáron leginkább a kanadai prériken, télen pedig Közép-Amerika déli részén láthatók. A faj Kanada északi részén, Alaszkában és Dél-Amerikában vándorol. A palearktikus ökoszónában legalább hétszer látták, és a Brit-szigetekről (öt), az Azori-szigetekről (egy) és Izlandról (egy) is feljegyezték. A gyászgalambot 1963-ban hozták be Hawaiira, és 1998-ban még mindig volt egy kis populáció a Hawaii északi részén fekvő Konában.

A gyászgalamb sokféle élőhelyen él, például tanyákon, prérin, füves területeken és erdőkben. Nem él mocsarakban vagy sűrű erdőkben. Olyan helyeken is él, ahol emberek élnek, például városokban vagy községekben.

Gyászoló galamb egy dróton ülve

Leírás

A gyászgalamb közepes méretű, karcsú galamb. Átlagos súlya 110-170 gramm (4-6 oz). Kicsi feje és hosszú farka van. A gyászgalambok lábai ülőlábakkal rendelkeznek, amelyek közül három lábujj előre, egy pedig hátrafelé néz. A lábak rövidek és vöröses színűek. A csőr kicsi és sötét, általában barna és fekete keveréke.

Tollazata általában világos szürkésbarna, alul világosabb és rózsaszínűbb. A szárnyakon fekete foltok lehetnek, a külső faroktollak pedig fehérek. A szemek sötétek, körülöttük világos bőrrel. A kifejlett hímnek a nyakán élénk lilás-rózsaszínű foltok vannak, a melléig világos rózsaszín színűek. A fiatalabb madarak pikkelyesebbnek és sötétebbnek tűnnek.

A gyászgalamb mind az öt alfaja hasonlóan néz ki, és nem lehet őket könnyen megkülönböztetni egymástól. A nyugati alfajnak hosszabbak a szárnyai, hosszabb a csőre, rövidebbek a lábujjai, és világosabb a színe. A panamai gyászgalambnak rövidebbek a szárnyai és lábai, hosszabb a csőre, és szürkébb színű. A Clarion-szigeti alfajnak nagyobbak a lábai, nagyobb a csőre, és sötétebb barna színű.

Gyászoló galamb ül a kavicsos talajon Kaliforniában, USA

Sounds

Ennek a fajnak a hívása egy cooOOoooo-woo-woo-woo-woooo, amelyet a hímek használnak, amikor párjukat vonzzák. Egyéb hangok közé tartozik a fészekhang (cooOOoooo), amellyel a páros hímek a párjukat a fészekhez csalogatják, az üdvözlőhang (halk ork), amellyel a hímek a párjukhoz való újbóli csatlakozást jelzik, valamint a riasztás (rövid roo-oooo), amelyet veszély esetén a hím vagy a nőstény ad ki. Repülés közben a szárnyak rebegő, fütyülő hangot adnak ki, amely halk és nehezen hallható, de felszálláskor és leszálláskor hangosabb.

Reprodukció

A hím hangos repüléssel, majd kecses, körkörös siklással, kiterjesztett szárnyakkal és lehajtott fejjel kezdi az udvarlást. Leszállás után a hím felfújt mellel, billegő fejjel és hangos kiáltásokkal megy a nőstényhez. Ha a pár már párosodott, gyakran töltenek időt egymás tollazatának szőrtelenítésével. A gyászgalamb nem hagyja el könnyen a párját. A párok néha egész télen együtt maradnak. A magányos galambok azonban szükség esetén új társat keresnek.

A párzás után a hím megmutatja a nősténynek az összes lehetséges fészkelőhelyet, majd hagyja, hogy a nőstény kiválasszon egyet, és megépítse a fészket. A hím körberepül, anyagot gyűjt, és elhozza a nősténynek. A hím a nőstény hátára áll, hogy átadja az anyagot a nősténynek, aki fészket épít belőle. A fészket gallyakból, tűlevelekből vagy fűből építik. Néha a gyászgalambok más gyászgalambok, madarak vagy emlősök, például mókusok használaton kívüli fészkeinek helyét foglalják el.

A legtöbb fészek fákon található, de bokrokban, szőlőtőkéken, épületeken és függő virágcserepekben is megtalálhatók. Ha nincs megfelelő hely a fészekrakásra, a gyászgalambok a földön is fészkelnek. A fészek szinte mindig elég nagy ahhoz, hogy pontosan két tojást tudjon elhelyezni. Előfordul azonban, hogy egy nőstény egy másik pár fészkébe rakja tojásait, így három vagy négy tojás kerül a fészekbe. A tojások kicsik és fehérek.

Mindkét ivar keltet; a hím reggeltől délutánig, a nőstény pedig a nap többi részében és éjszaka. A gyászgalambok ritkán hagyják el egyedül a fészket. A keltetés két hétig tart.

Az első 3-4 napban mindkét szülő terméstejjel táplálja a fiókákat. Ezt követően fokozatosan magvakat kezdenek enni. A tollak és a szárnyizmok körülbelül 11-15 nap múlva kezdenek kifejlődni a repüléshez. Ez még azelőtt történik, hogy a kölykök teljesen kifejlődnének, de már megemésztették a felnőttkori táplálékot. A kirepülést követően akár két hétig is a közelben maradnak, hogy apjuk etesse őket.

A gyászgalambok gyorsan szaporodnak. A melegebb területeken ezek a madarak egy szezonban akár hat fészekaljat is felnevelhetnek. Ez a gyors szaporodás azért lényeges, mert nem élnek sokáig. Évente a felnőttek esetében a mortalitás elérheti az évi 58%-ot, a fiatalok esetében pedig a 69%-ot.

Gyászgalambok párzása

Ökológia

A gyászgalambok főként magvakat esznek. Táplálékuk legalább 99%-át a magvak teszik ki. Ritkán csigákat vagy rovarokat is esznek. A gyászgalambok általában annyit esznek, hogy megteljen a gyomruk, majd elrepülnek, hogy pihenés közben megemésszék. Gyakran nyelnek kavicsot vagy homokot, hogy segítsék az emésztésüket. Az etetőknél a gyászgalambokat a kukorica, a köles és a napraforgómagok vonzzák. A gyászgalambok nem ásnak vagy kaparásznak a magokért, hanem csak azt eszik, amit látnak. Néha a növényekre ülnek, és onnan esznek.

A gyászgalambok különösen kedvelik a fenyőmagot, a szezámot és a búzát. Ha nem találják kedvenc táplálékukat, a gyászgalambok más növények, például hajdina és rozs magvait is megeszik.

A gyászgalambok könnyen megbetegedhetnek számos különböző parazitától és betegségtől, többek között galandférgektől, fonálférgektől, atkáktól és tetvektől. Különösen súlyos a Trichomonas gallinae, a szájban élő parazita. Bár a madár néha nem mutat semmilyen rosszullétet, a parazita gyakran okoz sárgás kinövést a szájban és a torokban. Ez a madár éhhalálát okozhatja.

E faj legnagyobb ragadozói a ragadozó madarak, például a sólymok és a sólymok. Máskor, fészkeléskor a cinegék, a szarkák, a házimacskák vagy a patkánykígyók zsákmányolják a tojásokat. A tehénmadarak ritkán élősködnek a gyászgalambfészkekben. A gyászgalambok az ilyen fészkekben lévő tehénmadártojások valamivel kevesebb mint egyharmadát utasítják el, és a tehénmadarak nem képesek megenni a gyászgalamb vegetáriánus étrendjét.

Egy nőstény gyászgalamb kelteti tojásait


Szülő és két fióka Arizonában, USA.

Behavior

A többi galambhoz hasonlóan a gyászgalamb is úgy iszik, hogy nem emeli fel vagy dönti meg a fejét. Hajnalban és alkonyatkor gyakran gyűlnek össze az ivóhelyeken.

A gyászgalambok a napon vagy esőben mosakodnak. Ezek a madarak sekély medencékben vagy madárfürdőkben is fürödhetnek. Néha a porban is megfürödnek.

Ezek a madarak erős repülők, és akár 88 km/h (55 mph) sebességgel is képesek repülni.

Amikor nem költ, a gyászgalambok sűrű lombhullató fákon vagy tűlevelű fák között tanyáznak. Alvás közben a fej a vállak között, közel a testhez nyugszik, és nem a válltollak alá húzódik, mint a legtöbb fajnál. Kanadában a téli hidegebb napokon a kakasülést néha elhalasztják.

Megőrzési státusz

A gyászgalamb a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) szerint a legkevésbé aggályos. A faj nincs közvetlen veszélyben. A populáció mintegy 475 millió egyedet számlál, és széles területen él. Évente azonban mintegy 40-70 millió madarat lőnek le vadként.

Auduboni karolinai galamb

Taxonómia

A gyászgalamb közeli rokonságban áll a füles galambbal (Zenaida auriculata) és a szocorro galambbal (Zenaida graysoni). Néha ezt a három madarat külön nemzetségbe, a Zenaidura nemzetségbe sorolják. A Socorro-galambot egykor a gyászgalambdal azonos fajnak tartották. A viselkedésben, a hívásban és a megjelenésben mutatkozó különbségek azonban két különböző fajként különböztetik meg őket.

A gyászgalambnak öt alfaja létezik:

• Keleti Z. m. carolinensis (Linnaeus, 1766)
• Clarion-sziget Z. m. clarionensis (C.H.Townsend, 1890)
• Nyugat-indiai Z. m. macroura (Linnaeus, 1758)
• Nyugati Z. m. marginella (Woodhouse, 1852)
• Panama Z. m. turturilla (Wetmore, 1956)

A nyugat-indiai alfaj a Nagy-Antillákon él. A Florida Keysben is él. A keleti alfaj főként Észak-Amerika keleti részén, valamint a Bermudákon és a Bahamákon él. A nyugati alfaj Észak-Amerika nyugati részén és Mexikó egyes részein él. A panamai alfaj Közép-Amerikában él. A Clarion-szigeti alfaj Mexikó csendes-óceáni partjainak közelében él.

A gyászgalambot néha amerikai gyászgalambnak is nevezik, mert összetéveszthető a távoli rokon afrikai gyászgalambdal (Streptopelia decipiens). Régebben karolinai turbékoló galamb vagy karolinai galamb néven is ismert volt. A faj tudományos nevét 1838-ban Charles L. Bonaparte francia zoológus adta, felesége, Zénaide hercegnő tiszteletére. Nevének "gyászoló" része a hívásából ered.

Legközelebbi rokon

A gyászgalambot legközelebbi rokonának a kihalt postagalambot (Ectopistes migratorius) tekintik.

Szimbólumként és a művészetekben

A keleti gyászgalamb (Z. m. carolinensis) Wisconsin hivatalos békeszimbóluma. Ez a madár Michigan állam békemadara is.

A gyászgalamb Carolina teknőc galamb néven szerepel Audubon The Birds of America című művének 286. tábláján.

A gyászgalambokat gyakran említi az amerikai irodalom. Egyes amerikai és kanadai költők, például Robert Bly, Jared Carter, Lorine Niedecker és Charles Wright műveiben szerepelnek.