Határállamok (Amerikai polgárháború)

Háttér

A határ menti államokban a rabszolgaság már kihalófélben volt a városi területeken és a gyapot nélküli régiókban. Több város, köztük Baltimore, Louisville és St. Louis, gyorsan iparosodott. 1860-ra a legtöbb afroamerikai Delaware-ben már szabad volt. A polgárháború kezdetére a rabszolgatartás délen egyre kevesebb kézben összpontosult. 1830-ban a déli családok 36%-ának volt rabszolgája. Ez a szám 1860-ra 25%-ra csökkent. Felső-Délen ez az arány még jobban csökkent. 1830-ban a rabszolgák a lakosság 18%-át tették ki. 1860-ban már csak 10%-ot tettek ki. Ugyanebben az időszakban Kentuckyban ez az arány 24%-ról 19%-ra csökkent. Marylandben 23%-ról 13%-ra csökkent. Néhány rabszolgatartó nyereséget termelt azzal, hogy a felesleges rabszolgákat eladta kereskedőknek, hogy azokat a mély déli rabszolgapiacokon továbbértékesítsék. Szükségük volt a gyapotültetvényeken dolgozó földmunkásokra.

Délen a rabszolgaság egyre kevésbé volt hasznos a farmerek számára, mivel a dohány ára az amerikai függetlenségi háború után zuhanni kezdett. De 1793-ban Eli Whitney feltalálta a gyapotgyapot-cséplőgépet. Ez a délen termesztett gyapotot rendkívül jövedelmezővé tette. A gyapothoz nagyszámú rabszolgára is szükség volt. A legtöbb délinek azonban nem volt rabszolgája. De 1860-ra a gyapot és a rabszolgaság a déli gazdaság erős láncszeme lett. Maryland, Kentucky és Missouri, ahol sok olyan terület volt, amely sokkal erősebb kulturális és gazdasági kötődéssel rendelkezett Délhez, mint Északhoz, mélyen megosztott volt.

Az öt határ menti állam

Mind az öt államnak volt közös határa az uniós államokkal. Delaware kivételével mindegyiknek van határa olyan államokkal is, amelyek csatlakoztak az Amerikai Konföderációs Államokhoz (CSA).

Nyugat-Virginia

1859 októberében John Brown rajtaütése a Harpers Ferry fegyverraktár ellen a mai Harpers Ferryben, Nyugat-Virginiában (akkoriban Virginia állam része volt) sokkoló hullámokat keltett délen. Bár Brownt hamar elfogták és kivégezték, az incidensnek mélyreható hatása volt az 1860-as elnökválasztásra. Amikor Abraham Lincoln győzött a Demokrata Párt három jelöltjével szemben, ez kiváltotta a déliek elszakadását. A polgárháború kitörésekor Virginia 40 nyugati megyéje határozottan ellenezte az elszakadást, és elszakadtak Virginiától. A később Nyugat-Virginiává vált megyékben viszonylag kevés rabszolga volt.

Delaware

1860-ra Delaware az északi gazdasághoz kötődött, és a rabszolgatartás az állam déli részeinek kivételével ritkaságszámba ment. Delaware fekete lakosságának 91,7%-a szabad volt ekkorra. Az állam közgyűlésének mindkét háza elutasította az elszakadást. Delaware alsóháza egyhangúlag elutasította az ötletet. Az állami szenátus öt-három arányban az elszakadás ellen szavazott. Az állam számos politikusa, köztük a kormányzó, két amerikai szenátoruk és egyetlen képviselőjük a Kongresszusban, szimpatizált a déliekkel. Az állami törvényhozás azonban jobban képviselte az állam lakosságának az Unió mellett való megmaradás iránti érzéseit. Ugyanakkor ők is helytelenítették az erőszakos abolicionizmust. Általában véve az államban a legtöbb ember olyan kompromisszumot akart, amely megakadályozza az Észak és Dél közötti háborút.

Maryland

Maryland a háború csapdájába esett. Az állam kettészakadt. Gazdaságilag egyértelműen az északiakhoz kötődött, de kulturálisan a déliekhez. 1860-ra Maryland fekete lakosságának 49,1%-a volt szabad. Maryland déli és keleti megyéiben azonban több mint 200 éves múltra tekint vissza a rabszolgák használata a dohánytermesztésben és más növények termesztésében. Ez nehéz helyzetbe hozta őket. Politikusaik keményen dolgoztak azon, hogy a kormány ne avatkozzon be a rabszolgaságba a megyéikben. Az 1860-as elnökválasztáson Lincoln egyetlen szavazatot sem kapott ezekből a megyékből. Ez annak ellenére történt, hogy Lincoln megígérte, hogy nem avatkozik be a rabszolgaságba azokban az államokban, ahol az már létezett. A marylandi törvényhozás azonban soha nem fontolgatta az Uniótól való elszakadásról szóló határozatot. A kormányzó javasolta, hogy hívjanak össze egy kongresszust az elszakadás megfontolására, de a törvényhozás figyelmen kívül hagyta a kérését.

1861. április 19-én a Baltimore-on átvonuló uniós csapatokat déli szimpatizánsok dühös tömegei támadták meg. A 14 ember meghalt, és három napig tartott. Sokan Baltimore külvárosába siettek, hogy útakadályokat állítsanak fel, és megpróbálják megakadályozni, hogy az uniós csapatok áthaladjanak a városon. A zavargások és tüntetések az elszakadáshoz vezethettek volna, ha szervezetté válnak. A Washingtonba tartó uniós csapatokat azonban gyorsan átállították a vízi szállításra, hogy elkerüljék a Baltimore-ban kialakult feszült helyzetet. 1861 telén és tavaszán Maryland egész télen és tavasszal a semlegesség és a Konföderációhoz való csatlakozás ellen döntött. De 1861 májusában, parancs nélkül cselekedve, Benjamin Franklin Butler tábornok bevonult Baltimore-ba. Elfoglalta a Federal Hillt, és ágyúkat állított fel, amelyekkel mindenkit megfenyegetett, aki ellenük akart mozdulni. Lincoln dühös volt, és azonnal felmentette Butlert a parancsnokság alól. A massachusettsi csapatok mégis a Federal Hillen maradtak. A további bajok megelőzése érdekében Lincoln felfüggesztette a habeas corpus-t, és vád és tárgyalás nélkül bebörtönzött egy hivatalban lévő amerikai kongresszusi képviselőt, valamint Baltimore polgármesterét, rendőrfőnökét, a teljes rendőrkapitányságot és a városi tanácsot.

Roger Taney főbíró, aki csak körzeti bíróként járt el, 1861. június 4-én az Ex parte Merryman ügyben úgy döntött, hogy Lincoln a habeas corpus felfüggesztése alkotmányellenes, de az elnök figyelmen kívül hagyta a döntést, hogy megfeleljen a nemzeti vészhelyzetnek. 1861. szeptember 17-én, a törvényhozás újbóli összehívásának napján a szövetségi csapatok 27 állami törvényhozót (a marylandi közgyűlés egyharmadát) vád nélkül letartóztattak. Őket ideiglenesen a McHenry-erődben tartották fogva, majd később szabadon engedték őket, amikor Marylandet biztosították az Unió számára. Mivel a törvényhozás nagy része immár fogságban volt, az ülésszakot törölték, és a képviselők nem tárgyaltak további háborúellenes intézkedésekről. A "Maryland, My Maryland" című dalt azért írták, hogy támadják Lincoln fellépését a szövetségpárti elemek megakadályozásában. Maryland mind az Unió (60 000 fő), mind a Konföderáció (25 000 fő) hadseregéhez biztosított csapatokat. A háború alatt Maryland 1864-ben új állami alkotmányt fogadott el, amely megtiltotta a rabszolgaságot. Emellett felszabadította az államban maradt összes rabszolgát.

Kentucky

Kentucky stratégiai fontosságú volt az Unió győzelméhez a polgárháborúban. Lincoln egyszer azt mondta,

"Szerintem Kentuckyt elveszíteni majdnem ugyanaz, mint elveszíteni az egész meccset. Ha Kentucky elment, nem tudjuk tartani sem a Missourit, sem a Marylandet. Ezek mind ellenünk vannak, és túl nagy feladat vár ránk. Akár azonnal beleegyeznénk a szétválásba, beleértve ennek a fővárosnak [Washington, amelyet rabszolga államok vettek körül: A konföderációs Virginia és az Unió által ellenőrzött Maryland".

Lincoln állítólag azt is kijelentette: "Remélem, hogy Isten az én oldalamon áll, de Kentucky is kell nekem". 1861 tavaszán Kentucky kormányzója, Beriah Magoffin az állami törvényhozással együtt kijelentette, hogy az állam semleges marad. Nem fognak csapatokat biztosítani sem az Uniónak, sem a Konföderációnak. Ugyanakkor a nyilatkozatban felajánlották, hogy közvetítenek a két fél közötti békében.

A semlegesség akkor tört meg, amikor Leonidas Polk konföderációs tábornok 1861 nyarán elfoglalta a Kentucky állambeli Columbust. Ez arra késztette Kentuckyt, hogy északi segítséget kérjen a konföderációs megszállók visszaveréséhez. Ulysses S. Grant uniós tábornok, aki az Ohio folyó túloldalán, Illinoisban várakozott, megindult a Kentucky állambeli Paducah és Southland elfoglalására. Polk baklövése a Konföderációnak minden esélyébe került, hogy Kentucky csatlakozzon hozzájuk. Az elfoglalt területek óriási előnyt jelentettek az Uniónak Kentuckyban és Tennessee-ben egyaránt. A háború alatt Kentuckyból mintegy 35 000 férfi csatlakozott a Konföderációhoz. Azok, akik az Unió hadseregéhez csatlakoztak, összesen mintegy 74 000-en voltak, köztük mintegy 24 000 afroamerikai.

Missouri

Missouri 1854 óta harcokba keveredett a kansasi-misouri határon a rabszolgaság kérdése miatt. A vitát találóan Vérző Kansasnek nevezték el. Amikor 1861. április 12-én kitört a polgárháború, Missouri állam egésze szilárdan megosztott volt a szövetségpárti és az uniópárti erők között. Missouri kormányzója, Claiborne Jackson nem volt hajlandó önkénteseket küldeni az államból, hogy Abraham Lincoln oldalán harcoljanak, amikor az csapatokat hívott. Ehelyett a kormányzó az állami milíciát a városon kívül vonultatta fel, hogy megkezdje a kiképzést, és felkészüljön arra, hogy csatlakozzon a konföderációs erőkhöz. Felszólította a törvényhozást, hogy engedélyezze az elszakadásról szóló állami alkotmányozó gyűlés összehívását. A rendkívüli választásokon jóváhagyták a konvenciót, és küldötteket küldtek rá. Ez a missouri alkotmányozó gyűlés az Unión belül maradás mellett szavazott.

Jackson, aki szövetségpárti volt, csalódott volt az eredmény miatt. Összehívta az állami milíciát a körzeteikbe éves kiképzésre. Jackson tervei között szerepelt a St. Louis-i arzenál, és titkos levelezést folytatott Jefferson Davis konföderációs elnökkel, hogy tüzérséget szerezzen a St. Louis-i milícia számára. E fejlemények tudatában Nathaniel Lyon uniós kapitány csapott le először, bekerítette a tábort, és megadásra kényszerítette az állami milíciát. Miközben csapatai a foglyokat az arzenálba menetelték, halálos lázadás tört ki (a Camp Jackson-ügy). Ez nagyobb konföderációs támogatást váltott ki az államban. Az amúgy is délbarát törvényhozás elfogadta a kormányzó katonai törvényjavaslatát, amely létrehozta a Missouri Állami Gárdát. Jackson kormányzó Sterling Price-t, aki a konvenció elnöke volt, nevezte ki ennek a megreformált milíciának a vezérőrnagyává. Price és Harney, az Unió körzeti parancsnoka Price-Harney fegyverszünetként ismert megállapodásra jutott, amely néhány hétre lecsillapította a feszültséget az államban. Miután Harneyt eltávolították, és Lyon került a parancsnokság élére, St. Louisban a Planters' House-ban találkozót tartottak Lyon, politikai szövetségese, ifjabb Francis P. Blair, Price és Jackson között. A tárgyalások nem vezettek sehová. Néhány eredménytelen óra után Lyon kijelentette: "ez háborút jelent"! Price és Jackson gyorsan a fővárosba távozott.

Lyon gyorsan megindította seregét, hogy megtámadja a szövetségpárti erőket a Missouri állambeli Jefferson Cityben, az állam fővárosában. Elég gyorsan mozgott ahhoz, hogy felkészületlenül érje őket. Június 15-én Lyon kis létszámú uniós hadserege elfoglalta Jefferson Cityt. Lyon unióbarát kormányt állított fel, miután Jackson és a milícia nagy része Missouri délnyugati sarkába vonult vissza. Lyon megindította a hadseregét, hogy a lázadók után menjen. Június 17-én mindkét fél megvívta a boonville-i csatát, amely mindössze 30 percig tartott. Az uniós erők teljesen szétverték a szövetségpártiakat. Ezt követően csapatait egy sor csetepatéba vezette a Missouri Állami Gárdával és a konföderációs hadsereggel.

Lyon ezután a Missouri állambeli Springfieldbe vonult, ahol a hadsereg táborozott. Augusztus 10-én Lyon nyugati hadseregét a Missouri állambeli Springfield közelében (Missouri) legyőzte a Missouri milícia és a konföderációs csapatok egyesített ereje Benjamin McCulloch parancsnoksága alatt. Ezt nevezték a Wilson's Creek-i csatának. Lyon meghalt, miközben megpróbálta összegyűjteni túlerőben lévő katonáit. Lyon erőfeszítései azonban megakadályozták, hogy Missouri állam csatlakozzon a Konföderációhoz. Missouri a háború alatt, 1865 januárjában eltörölte a rabszolgaságot.