Anton Bruckner

Life

Bruckner apja orgonista és iskolamester volt egy kis ausztriai faluban. Bruckner már négyéves korában megmutatkozott zenei tehetsége. Apró hegedűjén énekdallamokat játszott, majd a családi spinéten megtalálta a hozzájuk tartozó akkordokat. Tízéves korában néha már a falu orgonáján játszott az istentiszteleteken. Apja 1837-ben bekövetkezett halála után a Szent Flórián kolostori iskola kóristafiúja lett, ahol 1848-ban az apátsági templom orgonistája lett. Ebben az időben kezdett el komponálni, és megírta d-moll Requiemjét. Kedvelte Schubert és Mendelssohn zenéjét, és ezek hatással voltak a komponálásra.

Bár boldog volt a Szent Flóriánban, a barátai azt mondták neki, hogy jobb munkát kellene keresnie. Rávették, hogy jelentkezzen a linzi székesegyház orgonistájának állására, amit könnyedén meg is kapott. Közben igyekezett többet tanulni a harmóniáról, és egy híres tanárnál, Simon Sechternél vett részt tanfolyamon. Ezután Otto Kitzler tanárnál vett részt egy hangszerelési kurzuson. Nagyon kezdte érdekelni a romantikus zeneszerzők, mint Liszt, Berlioz és különösen Wagner zenéje. 1864-ben megírta a d-moll misét kórusra és zenekarra, amelyen egyértelműen látszik Wagner hatása. 1866-ban fejezte be kilenc szimfóniája közül az elsőt. Írt néhány nagyon szép motettát is, amelyek a 19. század legjobb, római katolikus egyház számára írt zenéi közé tartoznak.

1866-ban három hónapot töltött szanatóriumban egy idegösszeomlást követően. Későbbi éveiben gyakran szenvedett depressziótól.

1868-ban a bécsi konzervatórium professzora lett, ahol harmóniát és ellenpontot tanított. Ez kiváló állás volt. Élete utolsó 25 évét a tanítással és szimfóniáinak komponálásával töltötte. Emellett utazgatott, és orgonakoncerteket adott a párizsi Notre Dame-ban, valamint a londoni Royal Albert Hallban és a Crystal Palace-ban.

Zenéje a maga korában nagyon modern volt, és egyeseknek, köztük a híres zenekritikusnak, Eduard Hanslicknak nem tetszett. Hanslick azt mondta, hogy Bruckner úgy komponált, mint Wagner, de bár Bruckner Wagnertől tanult, nem egyszerűen másolta őt. Bruckner zenéje saját erős személyiségét mutatja. Hanslick, aki Brahms szimfóniáit részesítette előnyben, sokat ártott Brucknernek azzal, hogy rossz kritikákat írt a zenéjéről. Ő volt a bécsi egyetem zenei tanszékének dékánja, és nem akarta, hogy Brucknert kinevezzék az egyetem oktatójává. Bruckner azonban 1875-ben mégis megkapta ezt az állást. Egyre híresebb lett, különösen azután, hogy a nagy karmester, Arthur Nikisch vezényelte a 7. szimfónia első előadását a lipcsei Gewandhausban 1884-ben. Számos kitüntetést kapott. Halálakor még nem fejezte be a 9. szimfóniáját. Szent Flóriánban temették el.

Személyiség

Bruckner mindig is egyszerű ember maradt, aki úgy öltözködött és viselkedett, mint egy kis falubeli. Soha nem érezte magát nagyon magabiztosnak, és mindig azt kérdezte másoktól, hogy elég jó-e a munkájához. Soha nem ment férjhez, és soha nem volt rendes kapcsolata senkivel, bár több fiatal nőbe is beleszeretett.

Zene és teljesítmény

Bruckner szimfóniái csodálatos képességet mutatnak arra, hogy az ötleteket lassan, hosszú időn keresztül fejlessze. A lassú tételek némelyike mintegy 30 percig tart. Zenéje az orgonamuzsikához hasonlóan szakaszosan épül fel a nagy csúcspontokig. Scherzói (harmadik tételek) dallamos tánctételek, amelyek gyakran vidéki táncokra emlékeztetnek. Zenéje nagy harmonikus és polifonikus képességekről tanúskodik. Bruckner gyakran végzett átdolgozásokat (változtatásokat) zenéjén. Ez ma gyakran problémát jelent a karmesterek számára, mivel el kell dönteniük, hogy melyik változatot használják. Sok zenész úgy véli, hogy gyakran Bruckner első változatai voltak a legjobbak. Az átdolgozások gyakran vágások voltak, hogy a szimfóniát rövidebbé tegyék, hogy a zenekarok szívesebben játsszák, de a vágások elrontják a zene áramlását. Manapság Brucknert a szimfóniák egyik legnagyobb szerzőjeként, valamint a kórusmuzsika nagyszerű komponistájaként ismerjük el.