Vakcina (védőoltás) – meghatározás, működés és története

Edward Jenner az 1770-es években alkotta meg az első vakcinát. Ebben az időben a himlő halálos betegség volt. Jenner észrevette, hogy azok az emberek, akik már átesett tehénhimlőn (a himlővel rokon betegség), általában nem kapták el a himlőt. Úgy gondolta, hogy a tehénhimlő megfertőződése megvédi az embereket a himlőtől.

Hogy tesztelje ezt az ötletet, Jenner tehénhimlőt adott egy fiúnak. Ezután megfertőzte a fiút himlővel. A fiú nem betegedett meg, mert már elkapta a tehénhimlőt. Jennernek igaza volt: a tehénhimlő megvédte az embereket a himlőtől.

Mivel a tehénhimlő elleni oltás kevesebb embert betegített meg, mint a himlő elleni oltás, Anglia 1840-ben törvényen kívül helyezte a himlő elleni oltást. 1853-ban újabb törvényt hoztak, amely kimondta, hogy minden gyermeket be kell oltani himlő ellen Jenifer vakcinával.

A 19. században Louis Pasteur elkészítette a veszettség elleni vakcinát.

A 20. században a tudósok oltóanyagokat hoztak létre a diftéria, a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védelem érdekében. Az 1950-es években Jonas Salk megalkotta a gyermekbénulás elleni vakcinát.

Számos fontos betegség, például a malária és a HIV ellen azonban még mindig nem létezik vakcina.

Számos országban kötelező védőoltási törvényt fogadtak el - olyan törvényeket, amelyek bizonyos embereket köteleznek a védőoltások beadására. Sok országban például a gyerekeket be kell oltani bizonyos betegségek ellen, hogy állami iskolába járhassanak.

Sokféle oltóanyag létezik.

Az egyik gyakori vakcinatípus az "élő vakcina". Ez a fajta vakcina kis mennyiségű élő vírust vagy baktériumot tartalmaz. Mielőtt a vakcinát beadják, a tudósok legyengítik a vírust vagy baktériumot, így az nem képes megbetegíteni az embert. Amikor egy személy élő vakcinát kap, az immunrendszere megtanulja felismerni és leküzdeni az adott vírust vagy baktériumot. Ha az illető a jövőben ki van téve a vírusnak vagy baktériumnak, az immunrendszere már "tudni fogja", hogyan küzdjön ellene. Az élő vakcinák közé tartoznak például a kanyaró, a mumpsz és a bárányhimlő elleni vakcinák.

Egy másik gyakori vakcinatípus az "inaktivált vakcina". Ezek a vakcinák elhalt vírusokat vagy baktériumokat tartalmaznak. Ezek nem váltanak ki olyan erős reakciót az immunrendszerben, mint az élő vakcinák. Emiatt az embereknek szükségük lehet "emlékeztető oltásokra" - a vakcinából bizonyos időközönként beadott extra adagokra, hogy az immunrendszerük "megtanulja", hogyan küzdjön meg a fertőzéssel. Az inaktivált vakcinák közé tartoznak például a pertussis (szamárköhögés), a veszettség és a hepatitis B elleni vakcinák.

Más vakcinák esetében csak a vírus vagy baktérium fehérjemolekuláját fecskendezik be a betegbe. A fehérje elegendő ahhoz, hogy a beteg immunrendszere felismerje az egész baktériumot.

A hírvivő RNS-vakcinák esetében csak a hírvivő RNS-t (mRNS), amely a fehérje tervrajzaként vagy receptjeként működik, fecskendezik be a betegbe. Az első mRNS-vakcinákat az 1990-es években készítették, de a tudósok csak a 2010-es években állítottak elő belőlük nagy mennyiségben. Egyes mRNS-vakcinák működnek a rák ellen, és kisebbé tehetik a daganatokat.

A tudósok bizonyos típusú vakcinákat laboratóriumban tudnak előállítani.

A védőoltások nem garantálják a betegséggel szembeni teljes védelmet. Más szóval, egy személy elkaphat egy olyan betegséget, amely ellen beoltották.

Néha ez azért történik, mert az illető immunrendszere nem reagált a vakcinára (nem "tanulta meg", hogyan küzdjön meg a betegséggel, miután az illető megkapta a vakcinát). Ez történhet azért is, mert a személy immunrendszere már eleve gyenge (például cukorbetegség, HIV-fertőzés, idős kor vagy szteroidhasználat miatt). Ez azért is megtörténhet, mert a személy immunrendszere nem tudja előállítani azokat a bizonyos B-sejteket, amelyek a kórokozóhoz tapadó antitesteket termelik.

Egyes vakcinák jobban védik az embereket a betegségektől, mint mások. Ennek számos oka van:

• A védőoltás egyes betegségek esetében jobban működik, mint másoknál
• A vakcina egy betegség egy bizonyos törzsére vonatkozhat. Ha valaki a betegség egy másik törzsét kapja el, akkor is megbetegedhet.
• Az oltóanyagoknak általában nincs tartós hatásuk, ezért előfordulhat, hogy egy személynek több különböző oltásra is szüksége van egy ütemterv szerint. Ha valaki kihagy egy ütemezett oltást, elveszítheti a betegséggel szembeni védettségét.
• Egyes emberek "nem reagálnak" bizonyos vakcinákra. Ez azt jelenti, hogy az immunrendszerük egyszerűen nem termel olyan antitesteket, amelyekkel le tudnák küzdeni a betegséget, még akkor sem, ha megfelelően beoltották őket.
• Más dolgok, például az etnikai hovatartozás, az életkor és a genetika is befolyásolhatják, hogy egy személy hogyan reagál a vakcinára. Egyes esetekben nagyobb adagokat alkalmaznak az idősebbek (50-75 évesek és idősebbek) esetében, akiknek az adott vakcinára adott immunválasza nem olyan erős.

A vakcinák megjelenése óta voltak olyanok, akik nem értettek egyet a vakcinák alkalmazásának gondolatával. Világszerte a legtöbb tudós és orvos egyetért abban, hogy a vakcinák alkalmazásának előnyei sokkal nagyobbak, mint a kockázatok. A vakcinák káros hatásai ritkák. Az emberek beoltásának mellőzése sokkal nagyobb kockázatot jelent, mivel a vakcinák megelőzik a fertőző betegségek okozta szenvedést és halált.

A vakcinák alkalmazásával kapcsolatban viták alakultak ki, például arról, hogy a vakcinák biztonságosak-e, hogy mennyi kutatást végeztek-e, és hogy erkölcsileg helyes-e az embereket arra kényszeríteni, hogy beoltassák magukat.

Egyes vallási csoportok nem engedélyezik a vakcinák használatát.

Egyes politikai csoportok azzal érvelnek, hogy az embereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy eldönthessék, beoltatják-e magukat vagy sem. Azzal érvelnek, hogy a védőoltások beadatását előíró törvények sértik az egyéni jogokat. Erre válaszul egy tanulmány azt mondja: "Az oltás megtagadása nemcsak az egyéni megbetegedési kockázatot növeli, hanem az egész közösség kockázatát is".

Egyes szülők úgy döntenek, hogy nem követik a gyermekeik számára előírt rendszeres oltási ütemtervet. Egy tanulmány hat hónapos és hatéves kor közötti gyermekek szüleit vizsgálta. Megállapította, hogy e szülők 13%-a számolt be arról, hogy alternatív oltási ütemtervet követ. Ugyanakkor ezek közül a szülők közül 5-ből kevesebb mint 1 számolt be arról, hogy minden oltást elutasít. A legtöbben csak bizonyos oltásokat utasítottak vissza, és/vagy egyes oltásokat a gyermek nagyobb koráig halasztottak.

Azok a szülők, akik a vakcinázást a gyermekük nagyobb koráig halogatják, gyakran aggódnak amiatt, hogy gyermekük immunrendszere túl fiatal és gyenge ahhoz, hogy egyszerre több vakcinát is kapjon.

A vakcinák kifejlesztésének egyik kihívása gazdasági jellegű. A ma leginkább vakcinákra szoruló betegségek - a HIV, a malária és a tuberkulózis - főként a szegény országokban fordulnak elő. Az oltóanyagokat gyártó vállalatok nem sok pénzt keresnének, mivel a vakcinákra szorulók közül sokan túl szegények ahhoz, hogy fizessenek értük. Ezen kívül pénzügyi és egyéb kockázatokkal is járna ezekre a vállalatokra nézve, ha megpróbálnának új vakcinákat készíteni ezekre a betegségekre.

A történelem során a legtöbb vakcinát kormányok, egyetemek és nonprofit szervezetek fejlesztették ki. Számos vakcina rendkívül költséghatékony és jótékony hatással volt a közegészségügyre. Az elmúlt évtizedekben világszerte drámaian megnőtt a beadott vakcinák száma. Ez a növekedés, különösen az iskolakezdés előtt a gyermekeknek beadott különböző oltóanyagok számában, a törvényeknek és a kormányok támogatásának köszönhető.

Az új vakcinák előállításának másik akadálya, hogy amikor egy új vakcinát készítenek, a gyártó gyakran szabadalmat jelent be a vakcinára. Ezek a szabadalmak titokban tarthatják a vakcina előállításához használt eljárást. Ez megnehezítheti, hogy más vakcinákat ugyanezt az eljárást felhasználva készítsenek.

A vakcinák az aktív vakcinán (a legyengített vagy elpusztult víruson vagy baktériumon) kívül gyakran tartalmaznak mást is. A vakcinák például tartalmazhatnak:

• Alumínium sók vagy gélek. Ezeket azért adják hozzá, hogy az immunrendszer hamarabb és erőteljesebben reagáljon a vakcinára. Lehetővé teszik a vakcina kisebb adagjának beadását.
• Egyes vakcinákhoz antibiotikumokat adnak, hogy megakadályozzák a baktériumok szaporodását a vakcina előállítása vagy tárolása során.

• Az influenza- és a sárgaláz elleni vakcinákban tojásfehérje van jelen, mivel ezek csirketojás felhasználásával készülnek. Az oltóanyagok más fehérjéket is tartalmazhatnak.
• A formaldehidet bizonyos vakcinákhoz használt baktériumok elpusztítására használják. A nem kívánt vírusok és baktériumok elpusztítására is használják, amelyek az oltóanyagba kerülhetnek a készítés során.
• A mononátrium-glutamátot (MSG) és a 2-fenoxietanolt stabilizátorként használják néhány vakcinában, hogy a vakcina ne változzon meg, ha hőnek, fénynek, savasságnak vagy nedvességnek van kitéve.
• A thimerosal egy higanytartalmú tartósítószer. Azért adják az egynél több adagot tartalmazó oltóanyag-ampullákhoz, hogy megakadályozzák a káros baktériumok elszaporodását a vakcinában.

A vakcinákban található tartósítószerek, mint például a tiomerzál, a fenoxietanol és a formaldehid, megakadályozzák a súlyos káros hatásokat. A tiomerzál hatékonyabb a baktériumokkal szemben, hosszabb ideig tart a tárolás során, és erősebbé, biztonságosabbá és stabilabbá teszi a vakcinát (kevésbé valószínű, hogy például hő hatására megváltozik). Az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és néhány más fejlett országban azonban már nem használják tartósítószerként a gyermekkori vakcinákban, mivel higanyt tartalmaz. Egyesek azzal érvelnek, hogy a timerozál hozzájárul az autizmushoz. Azonban nincs meggyőző tudományos bizonyíték arra, hogy ez igaz lenne.

Ha a vakcinához nem adnak tartósítószert, a vakcinában káros baktériumok szaporodhatnak. Például 1928-ban Staphylococcus baktériumok szaporodtak el egy olyan diftéria elleni vakcinában, amelyben nem volt tartósítószer. A 21 gyermek közül, aki megkapta ezt a vakcinát, 12 meghalt.

Az állatokat azért oltják, hogy megóvják őket a betegségektől, és hogy megóvják őket attól, hogy megfertőzzék az embereket betegségekkel. A háziállatokat és a haszonállatokat is rendszeresen oltják.

Bizonyos esetekben vadon élő állatok populációit is be lehet oltani. Néha a vadon élő állatokat úgy oltják be, hogy a betegségnek kitett területen vakcinával szennyezett élelmiszert terjesztenek. Ezt a módszert alkalmazták a mosómedvék veszettségének megfékezésére. Ahol a veszettség előfordul, ott a törvények előírhatják a kutyák veszettség elleni védőoltását.

A kutyák számos más betegség ellen is beolthatók, többek között szopornyica, kutyaparvovírus, fertőző kutyahepatitisz, adenovírus-2, leptospirózis, bordatella, kutyaparainfluenza-vírus és Lyme-kór ellen.

• Manapság a vakcinákat minden korosztálynak beadják.
• Egyre gyakoribbak a vakcinák kombinációi. A világ számos részén öt vagy több részből álló vakcinákat használnak.
• A vakcinák beadására új módszereket dolgoznak ki. Ezen új beviteli rendszerek közé tartoznak a bőrtapaszok, az inhalációs eszközökkel beadott aeroszolok és a genetikailag módosított növények fogyasztása.
• A tudósok olyan vakcinákat terveznek, amelyekkel az emberek természetes immunválaszát erősítik.
• A tudósok olyan vakcinákat próbálnak készíteni, amelyek a krónikus fertőzések gyógyítását segítik, ahelyett, hogy csak a betegségeket előznék meg.
• A közegészségügyi tisztviselők megváltoztathatják a vakcinák beadására vonatkozó stratégiájukat a férfiak, a nők és a terhes nők vakcinákra adott reakcióinak különbségei alapján.

A tudósok számos nem fertőző emberi betegség, például rákos megbetegedések és autoimmun betegségek elleni vakcinákon is dolgoznak. A CYT006-AngQb kísérleti vakcinát például a magas vérnyomás lehetséges kezeléseként vizsgálják.

• Virológia