Szúnyogfélék

Táplálkozás és szaporodás

Általában a hím és a nőstény szúnyogok egyaránt nektárral és növényi nedvekkel táplálkoznak. Sok fajnál a nőstények szájszervei arra alkalmasak, hogy ektoparazitaként átszúrják az állati gazdatestek bőrét és kiszívják a vérüket. Sok fajban a nősténynek fehérjéket kell kapnia a vérből, mielőtt petéket tudna termelni. Sok más fajban a nőstény a vérrel való táplálkozás után több petét tud termelni.

Tojásaikat vízzel teli tócsákba rakják. A lárvák a vízfelszín közelében mozognak, és a vízből kiálló légzőcsöveken keresztül lélegeznek. Táplálékukat a vízből szerzik, általában algákat és más apró élőlényeket fogyasztanak. Szeretnek a felszín közelében bolyongani, ezért egyesek bolyongónak is nevezik őket. A lárvák általában a kikelés után néhány nappal vagy héttel lépnek a bábállapotba, a vízhőmérséklettől és a fajtól függően.

A bábokat bukfenceknek nevezik, mert a vízben bukdácsolnak, ha a vízhez érnek. A bábok nem esznek, de sokat mozognak a vízben, és a lárvákhoz hasonlóan a vízből kilógó csöveken keresztül lélegeznek. A bábállapot rövid (csak néhány napig tart), majd a szúnyog kifejletté válik.

Számos szúnyogfaj létezik. Ez azért van így, mert a vérszívók közül minden faj más gazdához vagy gazdák csoportjához alkalmazkodott. A Culicidae családnak két alcsaládja, 43 nemzetség és több mint 3500 faja van.

A betegség vektorai

A szúnyogok vektorok (hordozók), amelyek a betegségeket okozó vírusokat és parazitákat emberről emberre hordozzák.

A legfontosabb szúnyogok által terjesztett betegségek a sárgaláz, a dengue-láz és a malária vírusos megbetegedései, amelyeket az Anopheles és a Culex nemzetségek hordoznak. A szúnyogok évente több mint 700 millió embert betegítenek meg Afrikában, Dél-Amerikában, Közép-Amerikában, Mexikóban és Ázsia nagy részén, és ennek következtében több millióan halnak meg.

Szúnyogirtás

A betegség terjedésének megakadályozására vagy az egyének védelmére alkalmazott módszerek közé tartoznak azokon a területeken, ahol a betegség endémiás:

1. A szúnyogok felszámolását célzó vektorellenőrzés. Élőhelyváltoztatás: állóvizek és egyéb szaporodóhelyek eltávolítása; peszticidek; természetes ragadozók; és csapdázás.
2. Betegségmegelőzés profilaktikus gyógyszerek és vakcinák alkalmazásával; valamint a szúnyogcsípések megelőzése rovarölő szerekkel, hálókkal és repellensekkel.

Víz

Az állóvíz, például egy tó vagy tó, a fő szaporodási hely. Ennek a víznek a megszüntetése lehet, hogy praktikus, de az is lehet, hogy nem. A madárfürdők vizét hetente egyszer lehet cserélni, de nagyobb vízfelületeknél ezt aligha lehet megtenni. Régebben a módszer az volt: a vizet DDT-vel permetezni, de ez nagy kárt okoz, és egyébként is a szúnyogok ma már nagyon ellenállóak a vegyszerrel szemben.

Szerves repellensek

A DEET emberre gyakorolt káros hatásairól szóló jelentések növekedésével egyre inkább a szerves repellensek felé mozdultak el. Ezek olyanok, amelyeknek hagyományos háztartási céljaik voltak, mielőtt szúnyogriasztóként használták volna őket.

Természetes ragadozók

A szitakötő nimfa a szúnyogokat a fejlődés minden szakaszában elfogyasztja, és igen hatékony a populációk ellenőrzésében. Egyes denevérek óránként akár 500 szúnyogot is megesznek. Egyes levéltetvek az első lárvák ragadozói, és naponta akár 40 Aedes-lárvát is elpusztítanak. Számos hal megeszi a szúnyoglárvákat, köztük az aranyhalak, a harcsák, a piranhák és a süllők.

A szitakötők a szúnyogok természetes ragadozói.

Evolúció

A legrégebbi ismert, alapvetően modern anatómiájú szúnyogot 79 millió éves kanadai borostyánban találták meg a felső kréta korból. Egy régebbi, primitívebb vonásokkal rendelkező testvérfaját 90-100 millió éves borostyánban találták meg.

A genetikai elemzések azt mutatják, hogy a Culicinae és az Anophelinae kládok körülbelül 150 millió évvel ezelőtt válhattak el egymástól. Az ó- és újvilági Anopheles-fajok feltehetően ezt követően váltak el egymástól körülbelül 95 millió évvel ezelőtt.