Ilse Koch

Korai életút

Koch 1906. szeptember 22-én született Margarete Ilse Köhler néven Drezdában, Németországban. Apja gyárigazgató volt. Az általános iskolában udvarias és vidám gyermekként ismerték. Tizenöt évesen kezdte el az iskolát, hogy könyvelő legyen. Később könyvelőként dolgozott. Németország gazdasága tönkrement, amikor Németország elvesztette az első világháborút, és abban az időben, amikor Koch a könyvelésben dolgozott, a gazdaság még mindig nem állt helyre.

1932-ben Koch tagja lett az egyre népszerűbbé váló náci pártnak. A Sturmabteilung (SA) és a Schutzstaffel (SS) néhány barátja révén 1934-ben találkozott Karl-Otto Kochal. Két évvel később összeházasodtak.

Háborús bűnök

1936-ban Koch őrként és titkárként kezdett dolgozni a Berlin melletti Sachsenhausen koncentrációs táborban, amelynek vőlegénye, Karl-Otto volt a parancsnoka. Még ugyanabban az évben összeházasodtak. 1937-ben Koch Buchenwaldba ment, amikor Karl-Ottót kinevezték ott parancsnoknak. Buchenwaldban Koch segített egy kísérletben: tetovált foglyokat válogatott ki, akiket meggyilkoltak és megnyúztak, hogy a tetovált bőrrészeket meg lehessen tartani. Koch később azt mondta, hogy ezt azért tette, hogy segítsen egy börtönorvosnak, Erich Wagnernek a tetoválás és a bűnözés tanulmányozásában.

1940-ben Koch egy fedett sportcsarnokot épített, amely több mint 250 000 birodalmi márkába (akkoriban kb. 62 500 dollárnak felelt meg) került. Ennek a pénznek a nagy részét a táborban lévő foglyoktól lopta el. 1941-ben Karl-Otto Kochot áthelyezték Lublinba, ahol közreműködött a Majdanek koncentrációs és megsemmisítő tábor létrehozásában. Ilse Koch 1943. augusztus 24-ig maradt Buchenwaldban. Ezen a napon őt és férjét letartóztatták. Kochékat sikkasztással vádolták; hatalmas mennyiségű pénzt és értéktárgyakat loptak el a foglyoktól, hogy meggazdagodjanak; és megölték a foglyokat, hogy ne beszéljenek arról, amit Kochék csináltak.

Ilse Kochot 1944-ig börtönbe zárták, amikor is ártatlannak találták, mert nem volt elég bizonyíték ellene. Férjét azonban bűnösnek találták, és egy müncheni SS-bíróság halálra ítélte. A férfit 1945 áprilisában Buchenwaldban lőtték agyon.

Miután férjét kivégezték, Ilse Koch a túlélő családjához költözött Ludwigsburg városába. Ott tartóztatták le 1945. június 30-án az Egyesült Államok tisztviselői.

Buchenwald 1945. április 16. Foglyok belső szerveinek gyűjtése. A fényképet Jules Rouard, az 1. amerikai hadsereg, 16éme Bataillon de Fusiliers önkéntes katonája készítette.

Első próba

Kochot és 30 másik nácit 1947-ben Dachauban vád alá helyezték az amerikai katonai bíróság előtt. Azzal vádolták, hogy "bűnös tervben való részvétellel, bűnsegédlettel és a buchenwaldi gyilkosságokban való részvétellel". Ez azt jelentette, hogy részt vett a buchenwaldi gyilkosságok tervében, és valamilyen módon segített a gyilkosságokban.

A tárgyalóteremben Koch azt mondta, hogy terhes. Igazat mondott; nyolc hónapos terhes volt. Kochnak már akkor is az volt a híre, hogy sok különböző férfival szexelt. A Buchenwaldi jelentés szerint olyan pletykák keringtek, hogy Kochnak egyszerre volt kapcsolata Waldemar Hovennel, a buchenwaldi főorvossal és Hermann Florstedttel, a parancsnokhelyettessel. Joseph Halow, a dachaui törvényszék bírósági tudósítója, az Innocent at Dachau című könyvében azt írta, hogy a pletykák szerint Kochnak számos SS-tiszttel, sőt a buchenwaldi koncentrációs tábor néhány foglyával is kapcsolatai voltak. Koch terhessége mégis meglepte a bíróságot, mert akkoriban 41 éves volt. Ráadásul egyedül tartották fogva a börtönben, és az őt kihallgató amerikaiakon kívül nem látott férfiakat; a legtöbbjük zsidó volt. Könyvében Halow azt is elmondja, hogy megdöbbentette, amikor megtudta, hogy Koch azért fordulhatott más férfiakhoz, mert a férje homoszexuális volt. A buchenwaldi feljegyzésekből kiderült, hogy szifilisz miatt kezelték.

1947. augusztus 19-én Kochot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték "[a] háborús törvények és szokások megszegéséért".

Ilse Koch a dachaui amerikai katonai törvényszék előtt, 1947

Könnyebb mondat

1948. június 8-án Lucius D. Clay tábornok, a németországi amerikai zóna ideiglenes katonai kormányzója Koch életfogytiglani börtönbüntetését négy év börtönre csökkentette. Ezt azzal indokolta, hogy "nem volt meggyőző bizonyíték arra, hogy [a gyilkossághoz] azért választotta ki a rabokat, hogy tetovált bőröket szerezzen, vagy hogy [bármi] emberi bőrből készült volna".

Clay tábornok Jean Edward Smith által írt életrajzában olvasható, hogy évekkel később a tábornok azt mondta:

A tárgyalási jegyzőkönyvben egyáltalán nem volt olyan bizonyíték, amely a halálos ítéletet alátámasztotta volna, azon kívül, hogy a nő egy meglehetősen visszataszító teremtmény volt. Azt hiszem, ezért több bántalmazást kaptam, mint bármi másért, amit Németországban tettem. Egy riporter "Buchenwald szajhájának" nevezte, azt írta, hogy emberi bőrből készült lámpaernyők vannak a házában.

A tábornok azonban azt is mondta:

Nem érzek együttérzést Ilse Koch iránt. Ő egy romlott jellemű és rossz hírű nő volt. Sok elítélendő és a német törvények szerint kétségtelenül büntetendő dolgot tett. Mi nem ezekért a dolgokért állítottuk bíróság elé. Háborús bűnösként állítottuk bíróság elé, konkrét vádak alapján.

Koch ítéletének megváltoztatásáról csak 1948. szeptember 16-án vált ismertté a hír. Sokan felháborodtak a változtatáson, de Clay tábornok nem változtatta meg a véleményét.

Második kísérlet

Mivel az emberek annyira felháborodtak az enyhébb ítélet miatt, Kochot 1949-ben újra letartóztatták, és egy nyugatnémet bíróság elé állították. A tárgyalás 1950. november 27-én kezdődött és hét hét hétig tartott. Ez idő alatt 250 tanú tett vallomást, köztük 50, aki Kochot védte. Koch 1950. december végén, majd 1951. január 11-én összeesett, és ki kellett vinni a bíróságról. Legalább négy, a vádat képviselő tanú vallotta, hogy látták, amint Koch tetovált foglyokat választott, akiket aztán megöltek; vagy hogy láttak vagy segítettek tetovált bőrből emberi bőrből lámpaernyőt készíteni. Az ügyészek azonban ejtették ezt a vádat, amikor nem tudták bizonyítani, hogy a lámpaernyőket vagy más tárgyakat valóban emberi bőrből készítették.

A Bíróság 1951. január 15-én egy 111 oldalas határozatban hozta meg ítéletét. Koch nem volt jelen a bíróságon az ítélethirdetésen. A Bíróság úgy döntött, hogy még mindig bíróság elé állíthatja Kochot, annak ellenére, hogy 1944-ben és 1947-ben már bíróság elé állították, mert más bűncselekményekkel vádolja, mint a többi perben. Emiatt Koch újbóli bíróság elé állítása nem jelentene kettős büntetést. Kochot gyilkosságra való felbujtás (mások bátorítása), gyilkossági kísérlet és más emberek súlyos bántalmazásának vádja miatt ítélték el. 1951. január 15-én Kochot életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, és állampolgári jogait örökre elvették.

Koch fellebbezett a bíróság döntése ellen, de a fellebbezést 1952. április 22-én a német szövetségi bíróság elutasította. Koch később többször is megpróbált kegyelmet kérni. A bajor igazságügyi minisztérium azonban minden kérelmét elutasította. Koch az ENSZ Emberi Jogi Bizottságánál is tiltakozott életfogytiglani büntetése ellen, de nem kapott tőlük segítséget.

Család:

Karl és Ilse Kochnak volt egy Artwin nevű fia és két lánya, Gisele és Gudrun (Gudrun csecsemőként meghalt). Fiuk a háború után öngyilkos lett. Ilse Kochnak volt egy másik fia, Uwe, aki a dachaui börtöncellájában fogant ismeretlen apától. Uwe a Dachau melletti Aichach női börtönében született, ahová Kochot életfogytiglani büntetésének letöltésére küldték. Azonnal elvették tőle. Uwe Köhler 19 éves korában tudta meg, hogy Koch az édesanyja, és rendszeresen látogatni kezdte őt Aichachban.

Halál

Koch 1967. szeptember 1-jén, 60 évesen, az aichachi börtönben öngyilkos lett, felakasztotta magát az ágyneművel.

Kapcsolódó oldalak

• A holokauszt
• Náci koncentrációs táborok és megsemmisítő táborok
• Buchenwald koncentrációs tábor
• Náci Németország