Számvitel és könyvelés: meghatározás, feladatok és éves beszámolók

A könyvelő szó eredetileg a latin computare - "számolni, számolni, számolni" - szóból származik, a francián keresztül.

"Accomptant" volt a "könyvelő" szó eredeti írásmódja és kiejtése. Idővel azonban az emberek elkezdték elhagyni a "p"-t a "accomptant" szóból. Az idő múlásával a szó mind a kiejtés, mind a betűzés tekintetében a mai formájára változott.

Az alapvető számviteli egyenlet: eszközök=források+saját tőke.

Korai történelem

A könyvelés nagyon régi dolog. Akkor kezdődött, amikor az emberek elkezdtek gazdálkodni és városokat és községeket alapítani. A közgazdaságtannal (a pénz és az értékes dolgok nyilvántartásával) foglalkozó emberek kitalálták, hogyan lehetne feljegyezni a termények méretét és értékét.

Jegyes elszámolás az ókori Mezopotámiában

A legkorábbi számviteli feljegyzéseket az ókori Babilon, Asszíria és Sumeria romjai között találták, amelyek több mint 7000 évesek. Az akkori emberek kezdetleges számviteli módszerekre támaszkodtak a termés és a csordák növekedésének rögzítéséhez. Mivel a földművelésnek és a pásztorkodásnak természetes szezonja van, könnyen lehetett számolni és megállapítani, hogy a termés betakarítása vagy a fiatal állatok elválasztása után keletkezett-e többlet.

Az agyagjegyeket használó könyvelési forma feltalálása hatalmas kognitív ugrást jelentett az emberiség számára.

A Kr. u. XII. században az arab író, Ibn Taymiyyah írt egy könyvet Hisba címmel. Ez a könyv részletesen ismerteti azokat a számviteli rendszereket, amelyeket a muszlimok a Kr. u. VII. század közepe előtt használtak. A muszlim számvitelt a rómaiak és a perzsák befolyásolták (megváltoztatták). Könyvében Ibn Taymiyyah részletesen ismerteti egy összetett kormányzati számviteli rendszer részleteit.

Számvitel a Római Birodalomban

A Res Gestae Divi Augusti (latinul: "Az isteni Augustus tettei") a római nép számára figyelemre méltó beszámoló Augustus császár kormányzásáról. Felsorolja és számszerűsíti a közkiadásait, amelyek magukban foglalják a népnek adott juttatásokat, a hadsereg veteránjainak nyújtott föld- és pénzadományokat, az aerarium (kincstár) támogatását, a templomépítéseket, a vallási áldozatokat, valamint a színházi előadásokra és a gladiátorjátékokra fordított kiadásokat. Ez nem az állami bevételek és kiadások elszámolása volt, hanem Augustus nagylelkűségének demonstrálására készült. A Res Gestae Divi Augusti jelentősége a számvitel szempontjából abban rejlik, hogy bemutatja, hogy a végrehajtó hatalomnak hozzáférése volt a mintegy negyvenéves időszakra vonatkozó részletes pénzügyi információkhoz, amelyek még utólag is visszakereshetők voltak. A császár rendelkezésére álló számviteli információk köre azt sugallja, hogy azok célja a tervezésre és a döntéshozatalra terjedt ki.

Suetonius és Cassius Dio római történetírók feljegyzik, hogy i. e. 23-ban Augustus elkészített egy rationariumot (elszámolást), amely felsorolta az állami bevételeket, az aerariumban (kincstárban), a tartományi fisciben (adóhivatalnokoknál) és a publicani (közvállalkozók) kezében lévő készpénzösszegeket; és tartalmazta a felszabadítottak és rabszolgák nevét, akiktől részletes elszámolást lehetett kérni. Az információknak a császár végrehajtó hatalmához való közelségét tanúsítja Tacitus azon állítása, hogy azt maga Augustus írta ki.

A római hadsereg katonai személyzete lelkiismeretesen vezette a készpénz, az áruk és a tranzakciók nyilvántartását. A Vindolanda erődjében Kr. u. 110 körül néhány nap alatt beérkezett kisebb készpénzösszegekről szóló számla azt mutatja, hogy az erőd naponta készpénzben számolhatott el bevételeket, amelyek talán a táborban előállított többletkészletek vagy áruk értékesítéséből, a rabszolgáknak kiadott cikkekből, mint például a cervesa (sör) és a clavi caligares (csizmaszögek), valamint az egyes katonák által vásárolt árucikkekből származtak. Az erőd alapvető szükségleteit a közvetlen termelés, a vásárlás és a rekvirálás keverékével fedezték; egy levélben egy 5 000 modii (mérték) braces (sörfőzéshez használt gabona) vásárlásához szükséges pénzkérés azt mutatja, hogy az erőd jelentős számú ember számára vásárolt élelmiszert.

A Heroninos Archívum a neve annak a hatalmas papirusz dokumentumgyűjteménynek, amely a Kr. u. 3. századi római Egyiptomból származó, főként leveleket, de számos beszámolót is tartalmaz. Az iratok nagy része egy nagy magánbirtok vezetésével kapcsolatos, a Heroninosról elnevezett birtokot azért nevezték el Heroninosról, mert ő volt phrontistes (koiné görögül: vezetője) a birtoknak, amely bonyolult és egységesített számviteli rendszerrel rendelkezett, amelyet az összes helyi gazdaság vezetője követett. A birtok minden egyes részlegénél minden egyes intéző saját kis könyvelést készített a birtok mindennapi működésével, a munkaerő kifizetésével, a termények előállításával, a termények értékesítésével, az állatok használatával és a személyzet általános kiadásaival kapcsolatban. Ezeket az információkat aztán papirusztekercsek formájában a birtok minden egyes alosztályára vonatkozóan egyetlen nagy éves számlába foglalták össze. A bejegyzéseket ágazatonként rendezték, a készpénzkiadásokat és -nyereségeket pedig az összes különböző ágazatból extrapolálták. Az ilyen jellegű számlák lehetőséget adtak a tulajdonosnak arra, hogy jobb gazdasági döntéseket hozzon, mivel az információkat célzottan válogatták és rendezték.

Luca Pacioli és a modern számvitel

Luca Paciolit (1445-1517), más néven Luca dal Borgo szerzetest a számvitel "atyjának" tartják. Summa de arithmetica, geometrica, proportioni et proportionalita (Summa az aritmetikáról, geometriáról, arányokról és arányosságról, Velence 1494) címmel latin nyelvű tankönyvet írt. Ezt a tankönyvet használták az észak-itáliai abbacói iskolákban. Ezekben az iskolákban kereskedők és kézművesek fiait tanították. Ez a tankönyv a matematikáról íródott. Ebben található az első nyomtatott leírás arról, hogy a velencei kereskedők hogyan vezették a könyvelésüket. A velencei kereskedők a kettős könyvelésnek nevezett rendszert használták.

A kettős könyvelés az, amikor minden tranzakcióhoz tartozik egy terhelés és egy jóváírás.

Pacioli írta le ezt a rendszert, de nem ő találta fel, mégis őt nevezik a "számvitel atyjának". Az általa leírt rendszer tartalmazta a mai értelemben vett számviteli ciklus nagy részét. Naplók és főkönyvek használatáról írt, és arra figyelmeztetett, hogy az ember addig nem alszik el éjszaka, amíg a terhelések nem egyeznek meg a hitelekkel. Az ő főkönyve tartalmazott számlákat az eszközöknek (értékkel bíró dolgoknak), a kötelezettségeknek (tartozások és kölcsönök, amelyeket valakinek ki kell fizetni), a tőkének (pénznek), a bevételeknek és a kiadásoknak. Megmutatta, hogyan kell év végi záró tételeket írni, és javasolta, hogy a főkönyv egyensúlyának bizonyítására próbamérleget használjunk. A könyvben található értekezése (hosszú esszé) más témákról is tartalmaz információkat, például a számviteli etikáról és a költségszámításról.

Post-Pacioli

Az első angol nyelvű könyvet a számvitelről John Gouge adta ki 1543-ban Londonban, Angliában.

1588-ban az angliai Southwarkból származó John Mellis írt egy rövid könyvet a számvitelről.

Volt egy másik könyv is, amelyet 1635-ben írtak, és amelyet úgy írtak le, mint A kereskedők tükörképe, vagy útmutatások a tökéletes rendezéshez és a számlák vezetéséhez, amelyeket a kötelezett és a hitelező útján alakítottak ki. Ezt a könyvet Richard Dafforne írta, aki könyvelő volt. Ez a könyv számos utalást tartalmaz a könyvelésről szóló könyvekre, amelyeket sokkal korábban írtak. A könyv egyik fejezetének címe: "Vélemény a könyvelés régiségéről". Ebben a fejezetben a szerző azt mondja, hogy egy másik szerző szerint a könyvelést, amelyről ő írt, már kétszáz évvel korábban is használták Velencében.

Richard Dafforne könyvének több kiadása is megjelent. A második kiadás 1636-ban jelent meg. A harmadik kiadás 1656-ban jelent meg. Egy másik kiadás 1684-ben jelent meg. A könyv nagyon teljes abban, ahogyan a tudományos számvitelt leírja. Rengeteg részletet és magyarázatot tartalmaz. A számvitelt alátámasztó tudományt sokan kedvelték a tizenhetedik században. Ezt támasztja alá az a tény, hogy ilyen sok kiadás készült. A történelemnek ettől a pontjától kezdve sok könyvet írtak a számvitelről. Sok szerző azt állítja magáról, hogy hivatásos könyvelő és a könyvelés tanára. Emiatt ez azt mutatja, hogy a tizenhetedik században hivatásos könyvelők dolgoztak.

• A pénzügyi számvitel "a számvitel egyik fő ága, amely magában foglalja a pénzügyi információk gyűjtését, rögzítését és kinyerését, valamint azok összegzését időszakos eredménykimutatás, mérleg és pénzforgalmi kimutatás formájában a jogi, szakmai és tőkepiaci követelményeknek megfelelően".
• A vezetői számvitel a számvitel egy olyan típusa, amely magában foglalja a partnerek egymás segítését a vezetői döntéshozatalban, a tervezést és a teljesítményt szolgáló vezetői rendszerek létrehozását, valamint a pénzügyi beszámolók felhasználását a vállalat jövőbeli számviteli stratégiájának megtervezéséhez.
• A nyílt könyvvitel egy számviteli alapelv. Ez az elv megköveteli, hogy a gazdasági kapcsolatban álló felek egymásnak megmutassák a számviteli könyveiket.
• Az adóügyi könyvelés a könyvelés egy olyan típusa, amely biztosítja az adótörvények betartását.
• A számviteli tudomány a számvitel elméletét tanulmányozza.

A pénzügyi ellenőrzés során belső és külső ellenőrzést végeznek. A külső könyvvizsgálat során egy független (független) könyvvizsgáló megvizsgálja a pénzügyi kimutatásokat és a számviteli nyilvántartásokat. A könyvvizsgáló e nyilvántartások áttekintésével megállapíthatja, hogy ezek a nyilvántartások megfelelnek-e a valóságnak, valósak-e, és követik-e az általánosan elfogadott számviteli elveket (GAAP) vagy a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokat (IFRS). A belső ellenőrzés a vezetés számára felhasználható információk megszerzésére törekszik, és az alkalmazottak végzik.