Varsói felkelés

Háttér

1944 júliusára Lengyelországot már majdnem öt éve megszállták a náci német csapatok. A lengyel Honi Hadsereg lojális volt a londoni lengyel kormányhoz. Azt tervezte, hogy megtámadja a németeket. Németország a Szovjetunió, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok vezette szövetséges hatalmak csoportja ellen harcolt.

A Honi Hadsereg eredeti terve az volt, hogy csatlakozik a nyugati szövetségesek inváziós erőihez, amelyek felszabadítják Európát a nácik alól. A szovjetek azonban 1943-ban már a háború előtti lengyel határokat akarták elérni, mielőtt a szövetségesek európai inváziója nagyon messzire jutott volna.

A szovjetek és a lengyelek egyaránt a náci Németország ellenségei voltak. De különböző céljaik voltak. A Honi Hadsereg egy demokratikus, kapitalista, Nyugattal szövetséges Lengyelországot akart. A szovjet vezető, Sztálin a Szovjetunióval szövetséges kommunista országot akart Lengyelországból.

A szovjetek és a lengyelek nem bíztak egymásban. A lengyelországi szovjet partizánoknak gyakran voltak nézeteltéréseik a lengyel ellenálló csapatokkal, amelyek a Honi Hadsereggel szövetkeztek.

Sztálin 1943. április 25-én minden lengyel-szovjet kapcsolatot leállított, miután a németek a világ tudomására hozták a lengyel katyni mészárlást. Sztálin nem volt hajlandó elismerni, hogy ő rendelte el a gyilkosságokat.

A Honi Hadsereg parancsnoka, Tadeusz Bór-Komorowski november 20-án tervet készített, amelyet Vihar hadműveletnek neveztek el. A keleti fronton a Honi Hadsereg helyi egységeinek kellett volna megtámadniuk a német Wehrmachtot és segíteniük a szovjet csapatokat.

A lengyel ellenállás a lengyel zászlót "horgonnyal" ellátott zászlót használta emblémaként.

A csata előestéje

1944. július 13-án, amikor a szovjet támadás átlépte a régi lengyel határt, a lengyeleknek döntést kellett hozniuk. Vagy elkezdhetik a németek elleni támadást, amit a szovjetek esetleg nem támogatnak, vagy nem támadnak, és a szovjetek bírálják őket.

A lengyelek attól tartottak, hogy ha Lengyelországot a Vörös Hadsereg felszabadítja a német megszállás alól, akkor a háború után a szövetségesek nem fogadják el a lengyel kormányt Londonban.

Amikor a lengyelek látták a szovjet erők akcióit, rájöttek, hogy döntést kell hozniuk. Az ''Ostra Brama'' hadműveletben az NKVD erői lengyel tiszteket lőttek le vagy tartóztattak le, és az alacsonyabb rangúakat arra kényszerítették, hogy csatlakozzanak a szovjet irányítás alatt álló lengyel erőkhöz.

Július 21-én a Honi Hadsereg úgy döntött, hogy hamarosan megindítja a Vihar hadműveletet Varsóban. A terv célja az volt, hogy megmutassák, hogy Lengyelország saját országa, és támadást indítanak a német megszállók ellen. Július 25-én az emigráns lengyel kormány (a lengyel főparancsnok, Kazimierz Sosnkowski tábornok véleménye ellenére) jóváhagyta a varsói felkelés tervét.

1944 kora nyarán a német tervek szerint Varsónak kellett volna a terület védelmi központjává válnia. A németek meg akarták tartani Varsót, akármennyi veszteséget is szenvedtek. A németek erődítményeket építettek és sok új csapatot küldtek a területre. Ez az Adolf Hitler megölésére irányuló sikertelen "július 20-i összeesküvés" után lelassult. A varsói német csapatok gyengék voltak, és nem érezték magukat magabiztosnak.

Július végére azonban a térségben lévő német erők újabb csapatokat küldtek hozzájuk. Július 27-én Ludwig Fischer, a varsói körzet kormányzója 100 000 lengyel férfit és nőt hívott össze a város körüli erődítmények építésére. Varsó lakosai nem tettek eleget a követelésének.

A Honi Hadsereg aggódott a németek esetleges bosszúakciói vagy tömeges letartóztatások miatt, ami megnehezítené a lengyelek számára a támadás megindítását. A szovjet erők közeledtek Varsó felé, és a szovjet irányítás alatt álló rádióállomások a lengyeleket a németek megtámadására szólították fel.

Július 25-én a Lengyel Hazafiak Szövetsége rádióadást sugárzott Moszkvából. Ebben felszólította a lengyeleket, hogy támadják meg a németeket. Július 29-én az első szovjet tankok elérték Varsó szélét. Két német páncélos hadtest: a 39. és a 4. SS ellentámadásba lendült. 1944. július 29-én a Moszkvában található Kosciuszko rádióállomás azt mondta a lengyeleknek, hogy "Harcoljatok a németek ellen!".

Bór-Komorowski és több főtiszt aznap megbeszélést tartott. Jan Nowak-Jeziorański, aki Londonból érkezett, azt mondta, hogy a szövetségesek támogatása gyenge lesz. Július 31-én a lengyel parancsnokok, Tadeusz Bór-Komorowski tábornok és Antoni Chruściel ezredes utasították a Honi Hadsereg erőit, hogy másnap 17:00-ra legyenek készenlétben.

Tadeusz Bór-Komorowski a Lengyel Honi Hadsereg parancsnoka volt.

Ellentétes erők

Pólusok

Lengyel erők területei I. terület (Śródmieście, Óváros) II. terület (Żoliborz, Marymont, Bielany) III. terület (Wola) IV. terület (Ochota) V. terület (Mokotów) VI. terület (Praga) VII. körzet (Varsó megye) VIII. terület (Okęcie) A Szabotázs és elterelés igazgatóságának (Kedyw) egységei a felkelés főhadiszállásán.

A varsói kerület hadseregének hadereje 20 000 és 49 000 katona között volt. Más csoportok is adtak katonákat; a becslések szerint a szélsőjobboldali Nemzeti Fegyveres Erők összesen 2000 és a kommunista Néphadsereg néhány tucatnyi katonája mintegy 3500 főt számlált. Legtöbbjük több éven keresztül partizán- és városi gerillaharcra képezte ki magát, de nem rendelkeztek tapasztalattal a hosszú nappali harcokban. Az erőknek nem volt felszerelésük, mivel a Honi Hadsereg fegyvereket küldött az ország keleti részére, mielőtt úgy döntöttek, hogy Varsót is bevonják a Vihar hadműveletbe.

Más partizáncsoportok is csatlakoztak a Honi Hadsereg parancsnoksága alatt, és a harcok során sok önkéntes csatlakozott, köztük a varsói gettó romjainál lévő gęsiówkai koncentrációs táborból kiszabadult zsidók.

Antoni Chruściel ezredes (fedőneve "Monter") a varsói lengyel erők parancsnoka volt. Kezdetben nyolc területre osztotta erőit.

Szeptember 20-án megváltoztatták őket, hogy megfeleljenek a lengyel erők által tartott három városrésznek. A teljes haderő, amelyet Varsói Honi Hadtestnek (lengyelül: Warszawski Korpus Armii Krajowej) neveztek át, és amelyet Antoni Chruściel tábornok - szeptember 14-én ezredesből előléptetett - parancsnokolt, három gyalogos hadosztályba (Śródmieście, Żoliborz és Mokotów) szerveződött.

Lengyel katonai felszerelések Augusztus 1-jén a katonai készleteik a következőkből álltak: 1,000 fegyver 1,750 pisztoly 300 géppisztoly 60 támadó puska 7 nehéz géppuska 20 páncéltörő ágyú 25,000 kézigránát

A harcok során a lengyelek további utánpótlást szereztek légi úton és az ellenségtől zsákmányolva (többek között több páncélozott járművet, két Panther harckocsit és két Sd.Kfz. 251-es harckocsit). A felkelők műhelyei a harcok során fegyvereket is gyártottak, többek között géppisztolyokat, K-mintás lángszórókat, gránátokat, aknavetőket, sőt még egy páncélozott autót (Kubuś) is.

Németek

1944 július végén a Varsóban és környékén állomásozó német egységeket három kategóriába osztották. Az első a varsói helyőrség volt. Július 31-én 11 000 katonája volt Rainer Stahel tábornok vezetésével.

Német erők Ezek az erők a következők voltak: körülbelül 5000 reguláris katona; 4 000 Luftwaffe-alkalmazott (1 000 az Okęcie repülőtéren, 700 Bielanyban, 1 000 Boernerowóban, 300 Służewiecben és 1 000 a városszerte lévő légvédelmi tüzérségi állásokban ) ; a Varsói Őrezred (németül: Wachtregiment Warschau) mintegy 2000 embere, köztük négy gyalogos zászlóalj (Patz, Baltz, 996. és 997. számú), valamint egy SS felderítő század (kb. 350 fő) .

Ezeknek a német erőknek jó fegyvereik voltak. Hónapok óta készültek a város védelmére. Több száz betonbunker és szögesdrót védte a németeket.

A helyőrségi csapatokon kívül a német hadsereg egységei a Visztula mindkét partján és a városban voltak. A második kategóriát a rendőrség és az SS alkotta Paul Otto Geibel ezredes vezetésével, kezdetben 5710 fővel, köztük Schutzpolizei és Waffen-SS. A harmadik kategóriát a segédegységek alkották, beleértve a Bahnschutz (vasúti őrség), Werkschutz (gyárőrség), Sonderdienst és Sonderabteilungen (katonai náci pártegységek) különítményeit.

A felkelés alatt a német oldalra naponta érkeztek új csapatok. Stahelt augusztus elején Erich von dem Bach SS-tábornok váltotta fel a főparancsnoki poszton. 1944. augusztus 20-án a Varsóban harcoló németek 17 000 embert tartoztak két harccsoportba szervezve:

Rohr harccsoport (parancsnoka Rohr vezérőrnagy), amelyhez Bronislav Kaminski dandárja tartozott, és a Reinefarth harccsoport (parancsnoka Heinz Reinefarth SS-Gruppenführer), amely Dirlewanger támadócsoportból (parancsnoka Oskar Dirlewanger), Reck támadócsoportból (parancsnoka Reck őrnagy), Schmidt támadócsoportból (parancsnoka Schmidt ezredes) és különböző támogató egységekből állt.

Lengyel felkelő fegyverek, köztük a Błyskawica géppisztoly - azon kevés fegyverek egyike, amelyeket a megszállt Európában titokban terveztek és tömegesen gyártottak.


Kubuś a lengyel II. világháborús páncélozott autó, amelyet a felkelés idején a Honi Hadsereg készített. Részt vett a varsói egyetem elleni támadásban.


Német katonák a Színház téren, hátul a Nemzeti Színház látható. 1944. szeptember

Uprising

W-óra

Július 31-én 17:00 órakor a lengyel hadsereg úgy döntött, hogy másnap 17:00 órakor kezdődik a felkelés. A döntés hiba volt, mert a rosszul felszerelt lengyel erők csak éjszakai támadásokra voltak felkészülve. A nappali támadás azt jelentette, hogy a lengyeleket német géppuskatűzzel lőtték le.

Bár számos partizáncsoport várakozott szerte a városban, a több ezer fiatal férfi és nő mozgását nehéz volt elrejteni. Néhány harc már a hivatalos támadási idő előtt elkezdődött, nevezetesen Żoliborzban, valamint a Napóleon tér és a Dąbrowski tér környékén.

A németek felismerték, hogy a lengyelek megtámadhatják őket. Nem tudták azonban, hogy a lengyelek ilyen nagyszabású támadásra képesek. 16:30-kor a német csapatoknak azt mondták, hogy készüljenek fel a támadásra.

Aznap este a lengyelek elfoglaltak egy jelentős német fegyverraktárat, a főpostát és az erőművet, a Praga pályaudvart és Varsó legmagasabb épületét, a Prudential épületét. A Vár tér, a rendőrségi negyed és a repülőtér azonban a németek kezében maradt.

A lengyelek a legsikeresebbek a városközpontban, az óvárosban és a Wola kerületben voltak. Több jelentős német erődítmény azonban megmaradt, és Wola egyes területein a lengyeleknek vissza kellett vonulniuk.

Más területeken, például Mokotówban a lengyelek csak a lakónegyedeket ellenőrizték. A Visztula keleti partján fekvő Pragában a lengyelek nagyszámú német erővel bujkáltak vissza.

A lengyel csoportok nehezen tudtak kapcsolatba lépni más lengyel harcoló csoportokkal. Augusztus 4-re a város nagy részét a lengyel erők tartották. ^[]

Az első négy nap

A felkelésnek néhány napig kellett volna tartania, amíg a szovjet csapatok megérkeznek, ez azonban nem történt meg, és a lengyel erőknek kevés külső segítséggel kellett harcolniuk. A város különböző részein zajló harcok első két napjának eredményei a következők voltak:

• I. terület (városközpont és óváros): A lengyelek elfoglalták a terület nagy részét, amelyet el kellett foglalniuk, de nem sikerült elfoglalniuk olyan területeket, ahol sok német volt (a Varsói Egyetem épületei, a PAST felhőkarcoló, a német helyőrség főhadiszállása a Szász-palotában, a Szucha sugárút melletti, csak németeknek fenntartott terület és a Visztula feletti hidak). Nem foglaltak el központi pozíciót, nem kaptak kommunikációs összeköttetést más területekkel, és nem kaptak szárazföldi kapcsolatot Żoliborz északi területével az északi vasútvonalon és a Citadellán keresztül. ^[]
• II. terület (Żoliborz, Marymont, Bielany): A lengyelek nem foglalták el a legfontosabb katonai célpontokat Żoliborz közelében. Sok csapat a városon kívülre, az erdőkbe vonult vissza. Bár a Żoliborz környéki terület nagy részét elfoglalták, Mieczysław Niedzielski ("Żywiciel") ezredes katonái nem foglalták el a Citadella területét és nem törték át a német védelmet a varsói Gdański pályaudvaron.
• III. terület (Wola): Az egységek kezdetben elfoglalták a terület nagy részét, de súlyos veszteségeket szenvedtek (akár 30%). Egyes egységek visszavonultak az erdőkbe, míg mások a terület keleti részébe vonultak vissza. Wola északi részén Jan Mazurkiewicz ("Radosław") ezredes katonáinak sikerült elfoglalniuk a német laktanyát, a Stawki utcai német utánpótlási raktárt és az Okopowa utcai zsidó temetőnél lévő állást. ^[]
• IV. terület (Ochota): Az egységek ezen a területen nem foglalták el sem a területet, sem a katonai célpontokat (a gęsiówkai koncentrációs tábort, valamint a Narutowicz téren lévő SS- és Sipo-laktanyákat). A súlyos veszteségek elszenvedése után a Honi Hadsereg erőinek nagy része visszavonult a Varsótól nyugatra fekvő erdőkbe. Csak 200-300 ember maradt a térségben Andrzej Chyczewski ("Gustaw") hadnagy vezetésével, és folytatta a harcot. A városközpontból csapatokat küldtek segítségükre. A Kedyw katonáinak sikerült elfoglalniuk a terület északi részének nagy részét, és elfoglalták az összes ottani katonai célpontot. Hamarosan azonban délről és nyugatról megtámadták őket a németek. ^[]
• V. körzet (Mokotów): A partizánok megpróbálták elfoglalni a Rakowiecka utcai rendőrségi területet (Dzielnica policyjna), és kapcsolatot teremteni a városközponttal. Az erősen megerősített állások elleni támadások kudarcot vallottak. Egyes egységek az erdőkbe vonultak vissza, míg másoknak sikerült elfoglalniuk Dolny Mokotów egyes részeit, amely a többi területtel való összeköttetés nagy részétől el volt vágva.
• VI. terület (Praga): A felkelés a Visztula jobb partján is megindult, ahol a cél a folyón lévő hidak elfoglalása volt a Vörös Hadsereg megérkezéséig. Antoni Żurowski ("Andrzej") alezredes erői túlerőben voltak a németekkel szemben. A Honi Hadsereg erői kénytelenek voltak visszahúzódni a rejtekhelyükre.
• VII. terület (Powiat warszawski): ez a terület Varsó városhatáron kívüli területeket jelentett. Az itteni akcióknak többnyire nem sikerült elfoglalniuk a célpontokat. ^[]

A Szabotázs- és Terelési Igazgatóság vagy Kedyw volt hivatott őrizni a főhadiszállást. Ezek az egységek biztosították Śródmieście és Wola egyes részeit; az I. körzet egységeivel együtt ők voltak a legsikeresebbek az első néhány órában. ^[]

A legfontosabb célpontok között, amelyeket a felkelés kezdetén nem foglaltak el, voltak az okęciei és a mokotówi repülőtér, valamint a városközpont fölé magasodó PAST felhőkarcoló és a gdański vasútállomás, amely a városközpont és az északi Żoliborz városrész közötti átjárót őrizte. ^[]

Wola mészárlás

Augusztus 4-én, amikor a honvédeknek sikerült frontvonalakat kialakítaniuk Wola és Ochota legnyugatibb területein. A német hadsereg megállította a nyugat felé való visszavonulását és újabb csapatok fogadásába kezdett. Ugyanezen a napon Erich von dem Bach SS-tábornokot nevezték ki a felkelés ellen bevetett erők parancsnokává.

A német támadások célja az volt, hogy egyesüljenek a megmaradt német csapatcsoportokkal, majd elzárják a felkelés csapatait a Visztula folyótól. Az új egységek között voltak a Heinz Reinefarth parancsnoksága alatt álló erők is.

Augusztus 5-én Reinefarth három támadócsoportja a Wolska és a Górczewska utcák mentén nyugat felé, a kelet-nyugati Jeruzsálemi főútvonal felé indult. Előrenyomulásukat megállították, de az ezredek elkezdték végrehajtani Heinrich Himmler parancsát a civilek megölésére. Különleges SS-, rendőr- és Wehrmacht-csoportok házról házra jártak, lelőtték az embereket és elégették a holttestüket. A Wolában és Ochotában megölt civilek számát 20 000 és 50 000 között becsülik, augusztus 8-ig csak Wolában 40 000, de akár 100 000 is lehet. A gyilkosságok vezetői Oskar Dirlewanger és Bronislav Kaminski voltak.

A civilek meggyilkolásának célja az volt, hogy a lengyelek ne akarjanak harcolni, és a felkelésnek véget vessenek anélkül, hogy nehéz városi harcokat kellene vívniuk. Idővel a németek rájöttek, hogy a civilek megölése csak megerősítette a lengyelek ellenállását.

A németek politikai megoldáson kezdtek el gondolkodni, mert a német parancsnokság alatt álló több ezer ember nem tudott győzni a felkelők ellen városi gerillaharcban.

Céljuk volt, hogy jelentős győzelmet arassanak, hogy megmutassák a hazai hadseregnek, hogy a további harcoknak nincs értelme. Azt akarták, hogy a Honi Hadsereg adja meg magát. Ez nem sikerült. Szeptember közepéig a németek minden elfogott felkelőt lelőttek, de szeptember végétől az elfogott lengyel katonák egy részét hadifogolyként kezelték.

Patthelyzet

"Ez a leghevesebb [leghevesebb] csatánk a háború kezdete óta. A sztálingrádi utcai csatákhoz hasonlítható." - Heinrich Himmler SS-főnök német tábornokoknak 1944. szeptember 21-én.

Wola elvesztése ellenére a lengyel ellenállás megerősödött. Zośka és Wacek csapatai elfoglalták a varsói gettót és felszabadították a gęsiówkai koncentrációs tábort, mintegy 350 zsidót szabadítva ki.

Ez a terület lett az egyik fő összekötő kapocs a Wolában harcoló felkelők és az Óvárost védők között. Augusztus 7-én a német erőket tankok érkezése erősítette meg. A németek lengyel civileket állítottak a tankok elé, hogy emberi pajzsként szolgáljanak.

Kétnapos nehéz harcok után sikerült átjutniuk Wolán és elérni a Bankowy teret. Ekkorra azonban már jól felkészültek a barikádok, az utcai erődítések és a tankakadályok. Mindkét fél patthelyzetbe került (olyan helyzet, amelyben egyik fél sem tudott győzni), heves házról házra folyó harcok közepette. ^[]

Augusztus 9. és 18. között heves harcok dúltak az óváros és a közeli Bankowy tér környékén. A németek és a lengyelek egyaránt sikeres támadásokat hajtottak végre. A németek nehéz tüzérséggel és bombázókkal bombázták a lengyeleket. A lengyelek nem tudtak védekezni a bombázók ellen, mivel nem rendelkeztek légvédelmi tüzérségi fegyverekkel. Még az egyértelműen megjelölt kórházakat is zuhanóbombázták a Stukák.

Bár a sztálingrádi csata már megmutatta, hogy milyen veszélyes egy városban harcolni, a varsói felkelés megmutatta, hogy a polgári lakosság által támogatott, alulfelszerelt haderő is képes felvenni a harcot a jobban felszerelt hivatásos katonákkal. ^[]

A lengyelek augusztus végi visszavonulási döntésükig tartották az Óvárost. Szeptember 2-ig az Óváros védői a csatornákon keresztül vonultak vissza. Több ezer embert evakuáltak így. Az ottmaradtakat vagy agyonlőtték, vagy koncentrációs táborokba, például Mauthausenbe és Sachsenhausenbe szállították, amint a németek visszaszerezték az irányítást.

Berling partraszállása

Augusztus 26-án a Varsótól keletre fekvő 4. SS-páncélos hadtest elleni szovjet támadásokat újították fel, és a németek kénytelenek voltak visszavonulni Pragába. A Konsztantyin Rokosszovszkij parancsnoksága alatt álló szovjet hadsereg elfoglalta Prágát, és szeptember közepén megérkezett a Visztula keleti partjára.

Szeptember 13-ra a németek lerombolták a Visztula felett megmaradt hidakat. Praga térségében Zygmunt Berling tábornok parancsnoksága alatt álló lengyel egységek (ezért néha berlingowcy - "a Berling-emberek" - néven ismertek) harcoltak a szovjet oldalon. Első lengyel hadseregének (1 Armia Wojska Polskiego) három járőre Czerniaków és Powiśle térségében szállt partra, és szeptember 14/15-én éjjel csatlakozott a Honi Hadsereg erőihez.

A szovjetek által biztosított tüzérségi és légi bombázások nem tudták megállítani az ellenséges géppuskatüzet, amikor a lengyelek átkeltek a folyón, és a partraszálló csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek. A fő egységeknek csak egy része jutott partra (a 3. gyaloghadosztály 9. gyalogezredének I. és III. zászlóalja).

Az 1. lengyel hadsereg partraszállása volt az egyetlen külső szárazföldi erő, amely a felkelés támogatására érkezett.

A németek megtámadták a folyó melletti hazai hadsereg állásait, hogy megakadályozzák a további partraszállást. Azonban több napig nem tudtak előrenyomulni, míg a lengyel erők tartották ezeket az állásokat, hogy felkészüljenek a szovjet partraszállásra.

A keleti partról érkező lengyel egységek még több partraszállást kíséreltek meg, és szeptember 15. és 23. között súlyos veszteségeket szenvedtek (többek között megsemmisült az összes partraszálló csónakjuk és a folyón való átkeléshez szükséges egyéb felszerelésük nagy része). A Vörös Hadsereg támogatása nem volt megfelelő. Miután az 1. lengyel hadsereg többszöri kísérletei, amelyek a felkelőkkel való összekapcsolódásra irányultak, kudarcba fulladtak, a szovjetek segítségüket alkalmi tüzérségi és légi bombázásokra korlátozták.

Azok a körülmények, amelyek megakadályozták a németeket a felkelők eltávolításában, megakadályozták a lengyeleket a németek eltávolításában is. A folyami átkelés terveit "legalább 4 hónapra" leállították, mivel a 9. hadsereg öt páncéloshadosztálya elleni harc problémát jelentett.

Az 1. lengyel hadsereg parancsnokát, Berling tábornokot szovjet felettesei eltávolították állásából. Szeptember 19-én éjjel,b a folyó túloldaláról nem történt további kísérlet, és a sebesültek evakuálására sem került sor. Azon az éjszakán. A Honi Hadsereg katonái és az 1. lengyel hadsereg visszavonultak a folyó partján lévő állásaikból. A partra jutott mintegy 900 emberből csak egy kis részük jutott vissza a Visztula keleti partjára. Berling lengyel hadseregének vesztesége a felkelés megsegítésére tett kísérlet során 5660 halott, eltűnt vagy sebesült volt.

Ettől kezdve a varsói felkelés egyoldalú kimerítő háborúnak, illetve a jó megadási feltételekért folytatott harcnak tekinthető. A lengyeleket a város három területén érte súlyos támadás: Śródmieście, Żoliborz és Mokotów. ^[]

A Kedyw "A" Kolegium katonái a Wola kerületben lévő Stawki utcában


Berling tábornok emlékműve Varsóban. A háttérben a Łazienkowski-híd.


Német Stuka Ju-87-es bombázza Varsó óvárosát


Gęsiówka zsidó foglyai, akiket a Zośka zászlóalj lengyel katonái szabadítottak fel. 1944. augusztus 5.


Az Armia Krajowa egyik katonája a varsói felkelés idején a Powiśle kerületben egy barikádot védve. A férfi Błyskawica géppisztollyal van felfegyverkezve.


A csatornarendszert (térkép) arra használták, hogy a felkelők az Óváros, a Belváros (Śródmieście) és a Żoliborz kerület között közlekedjenek.


Elfogott Sd.Kfz. 251 az 5. SS páncélos hadosztály Wiking kötelékében 1944. augusztus 14-én a 8. "Krybar" ezred szolgálatába állítva. A Na Skarpie körúton a Tamka utcában készült felvételen az MP 40-es MP 40-es katonával Adam Dewicz "Szürke Farkas" parancsnok. Az ő becenevéről nevezték el a felkelők a járművet "Szürke Farkas"-nak, és használták a Varsói Egyetem elleni támadásnál.


Egy lángszóróval felfegyverzett felkelő


Lengyel civilek homokzsákokat készítenek a Moniuszki utcai sorház udvarán. 1944. augusztus


Stanisław Jankowski ("Agaton") hadnagy őrjárata a Pięść-zászlóaljból, 1944. augusztus 1: (17:00): "W-óra" (17:00)

Élet a vonalak mögött

1939-ben Varsóban 1 350 000 ember élt. A felkelés kezdetén még több mint egymillióan éltek a városban.

A lengyel ellenőrzés alatt álló területen a felkelés első heteiben az emberek megpróbáltak normális életet élni. Sok kulturális tevékenység folyt, többek között színházak és újságok. A lengyel cserkészek fiúk és lányok postát hordtak ki.

A felkelés vége felé az élelmiszer- és gyógyszerhiány, a zsúfoltság, valamint a várost ért német légi és tüzérségi bombázások nagyon megnehezítették a civil életet. ^[]

Élelmiszerhiány

Mivel a felkelést néhány napon belül a szovjeteknek kellett volna segíteniük, a lengyel földalattiak nem tudták, hogy az élelmiszerhiány problémát fog jelenteni.

A harcok folytatódásával azonban a város lakóinak éhínséggel és éhínséggel kellett szembenézniük. Augusztus 6-án, amikor a lengyel egységek visszafoglalták a Ceglana utcai Haberbusch i Schiele sörgyárat, Varsó lakói a sörgyár raktáraiból származó árpán éltek.

Naponta több ezer ember ment a sörgyárba árpazsákokért, amelyeket aztán szétosztottak a városközpontban. Az árpát aztán kávédarálókban ledarálták, majd vízzel felforralva levest (lengyelül: pluj-zupa) készítettek belőle. A "Sowiński" zászlóaljnak a harcok végéig sikerült elfoglalnia a sörgyárat. ^[]

A civilek és a katonák másik komoly problémája a vízhiány volt. Augusztus közepére a legtöbb vízvezeték vagy nem működött, vagy tele volt holttestekkel. Ráadásul a fő vízszivattyúállomást a németek tartották fogva.

A betegségek terjedésének megakadályozása és az emberek vízzel való ellátása érdekében a hatóságok elrendelték, hogy minden ház udvarán kutakat ássanak. Szeptember 21-én a németek felrobbantották a Koszykowa utcában megmaradt szivattyútelepeket, és ezután a közkutak jelentették az egyetlen ivóvízforrást a városban. Szeptember végére a városközpontban több mint 90 működő kút volt.

Lengyel média

Lengyel rádióadás angol nyelven Hírműsor a varsói napi harcokról

Problémák a fájl meghallgatásával? Lásd a médiasegítséget.

A felkelés előtt a Honi Hadsereg Tájékoztatási és Propaganda Irodája létrehozta a háborús újságírók csoportját. Antoni Bohdziewicz vezetésével a csoport három híradófilmet és több mint 30 000 méter filmet készített a felkelésről. Az első filmhíradót augusztus 13-án mutatták be a nagyközönségnek a Złota utcai Palladium moziban.

A filmek mellett újságok tucatjai jelentek meg. Több földalatti újságot kezdtek el nyíltan terjeszteni. A két fő napilap a kormány által működtetett Rzeczpospolita Polska és a katonai Biuletyn Informacyjny volt. Emellett több tucat újság, folyóirat, bulletin és hetilap jelent meg különböző szervezetek és katonai egységek által kiadott újságok, magazinok és hetilapok.

A Błyskawica nagy hatótávolságú rádióadót, amelyet augusztus 7-én szereltek össze a város központjában, a katonaság üzemeltette, de augusztus 9-től az újjáalakult Lengyel Rádió is használta.

Naponta háromszor-négyszer sugározta a híreket és a segélykéréseket lengyel, angol, német és francia nyelven. Emellett a kormánytól származó jelentéseket, hazafias verseket és zenét is sugárzott. Ez volt az egyetlen felkelő rádióállomás a németek által megszállt Európában.

A felkelő rádióban többek között Jan Nowak-Jeziorański, Zbigniew Świętochowski, Stefan Sojecki, Jeremi Przybora és John Ward, a The Times of London haditudósítója is felszólalt.

Tadeusz Rajszczak ("Maszynka") (jobbra) és két másik fiatal katona a Miotła zászlóaljból, 1944. szeptember 2.


Henryk Ożarek "Henio" (balra) és Tadeusz Przybyszewski "Roma" (jobbra) a "Gustaw" zászlóalj "Anna" századából a Kredytowa-Królewska utca térségében. "Henio" egy Vis pisztolyt tart a kezében, "Roma" pedig egy Błyskawica géppisztollyal lő. 1944. október 3.

Külső támogatás hiánya

Sok történész szerint a felkelés a külső támogatás hiánya és a későn érkező támogatás miatt bukott meg.

A londoni lengyel kormány még a harcok kezdete előtt megpróbált támogatást szerezni a nyugati szövetségesektől. A szövetségesek nem segítettek volna szovjet jóváhagyás nélkül. A londoni lengyel kormány többször kérte a briteket, hogy küldjenek szövetséges csapatokat Lengyelországba, a brit csapatok azonban csak 1944 decemberében érkeztek meg. Megérkezésük után nem sokkal a szovjet hatóságok letartóztatták őket.

1943 augusztusa és 1944 júliusa között a Brit Királyi Légierő (RAF) több mint 200 járata 146 Nagy-Britanniában kiképzett lengyel személyt, több mint 4000 konténernyi ellátmányt, valamint 16 millió dollárnyi bankjegyet és aranyat juttatott el a Honi Hadseregnek.

Az egyetlen támogató művelet, amelyet a felkelés alatt végig végrehajtottak, a RAF, a Brit Nemzetközösség más légi erői és a Lengyel Légierő egységei által nagy hatótávolságú repülőgépek által végrehajtott éjszakai utánpótlási dobások voltak. Olaszországi repülőtereket kellett használniuk, ami csökkentette a szállítható utánpótlás mennyiségét.

A RAF 223 repülést hajtott végre, és 34 repülőgépet veszített el. E légihullámok hatása leginkább az volt, hogy reményt keltettek a felkelőkben. A légihullámok a felkelők szükségleteihez képest túl kevés ellátmányt szállítottak, és sok légihullám a felkelők által ellenőrzött területen kívül szállt le. ^[]

Airdrops

"Nem volt nehéz megtalálni Varsót. Már 100 kilométerről is látható volt. A város lángokban állt, de mivel annyi hatalmas tűz égett, szinte lehetetlen volt felvenni [látni] a célmegjelölő jelzőrakétákat". - William Fairly, dél-afrikai pilóta, egy 1982-es interjúból.

Augusztus 4-től a nyugati szövetségesek lőszer- és egyéb utánpótlási szállítmányok légi úton történő leszállításával kezdték támogatni a felkelést. A repüléseket kezdetben a lengyel légierő 1568. lengyel különleges feladatokat ellátó repülőszázada (később átnevezték 301. számú lengyel bombázószázadnak) végezte, amely az olaszországi Bariban és Brindisiben állomásozott. B-24 Liberator, Handley Page Halifax és Douglas C-47 Dakota gépekkel repültek.

Később, miután a száműzetésben lévő lengyel kormány további segítséget kért^, csatlakoztak hozzájuk a dél-olaszországi Foggiában állomásozó dél-afrikai légierő 2. szárnyának 31. és 34. századának Liberatorjai, valamint a 148. és 178. RAF-század Halifaxai.

A brit, lengyel és dél-afrikai erők szeptember 21-ig folytatták az ejtőernyőzést. A szövetségesek ledobásainak össztömege a források szerint változik (104 tonna, 230 tonna vagy 239 tonna), több mint 200 repülést hajtottak végre.

A Szovjetunió nem engedélyezte, hogy a nyugati szövetségesek a repülőtereit használják a légi leszállásokhoz, így a repülőgépeknek az Egyesült Királyságban és Olaszországban lévő bázisokat kellett használniuk. Ez csökkentette a szállítható súlyt és a repülések számát. A szövetségesek augusztus 20-án benyújtott, leszállópályák használatára vonatkozó kérését Sztálin augusztus 22-én elutasította. Sztálin a felkelőket "bűnözőknek" nevezte, és kijelentette, hogy a felkelést "a Szovjetunió ellenségei" robbantották ki.

Azzal, hogy a szovjetek nem adtak leszállási jogot a szövetséges repülőgépeknek a szovjetek által ellenőrzött területen, a szovjetek megnehezítették a szövetségesek számára a felkelés segítését. A szovjetek lőtték a szövetséges repülőgépeket, amelyek Olaszországból szállítottak utánpótlást, és a szovjetek által ellenőrzött légtérbe léptek.

Az amerikai támogatás is korlátozott volt. Miután Sztálin tiltakozott a felkelés támogatása ellen, Winston Churchill brit miniszterelnök augusztus 25-én táviratozott Franklin D. Roosevelt amerikai elnöknek, hogy küldjenek repülőgépeket. Roosevelt nem akarta felbosszantani Sztálint a jaltai konferencia előtt. Roosevelt azt mondta, hogy nem küld repülőgépeket.

Szeptember 18-án a szovjetek végül engedélyezték, hogy az USAAF egy 107 B-17 Flying Fortressből álló, a Nyolcadik Légierő 3. hadosztályának repülőgépe leszálljon a Frantic hadműveletben használt szovjet repülőtereken, de már túl késő volt ahhoz, hogy segítsen a felkelőknek.

A repülőgépek 100 tonna utánpótlást dobtak le, de csak 20 tonnát vettek fel a felkelők, mivel a nagy területre szétszórták. Az utánpótlás túlnyomó többsége a németek kezén lévő területekre esett. Az USAAF két B-17-est vesztett, további hét pedig megsérült. A gépek a Szovjetunióban lévő Operation Frantic légibázisokon szálltak le.

Másnap 100 B-17-es és 61 P-51-es hagyta el a Szovjetuniót, hogy az olaszországi bázisokra visszatérve a magyarországi Szolnokot bombázzák. A szovjetek úgy vélték, hogy az amerikaiak által ledobott utánpótlás 96%-a német területekre esett.

A szovjetek szeptember 30-ig megtagadták a további amerikai repülések engedélyezését. Ekkorra az időjárás már túl rossz volt a repüléshez, és a felkelésnek már majdnem vége volt.

Szeptember 13. és 30. között a szovjet repülőgépek fegyvereket, gyógyszereket és élelmiszert szállítottak. Ezeket a szállítmányokat kezdetben ejtőernyő nélkül dobták le, ami a tartalmuk sérüléséhez és elvesztéséhez vezetett - emellett nagyszámú tartály német területre esett.

A szovjet légierő 2535 utánpótlási bevetést hajtott végre kis kétfedelű Polikarpov Po-2-esekkel. Összesen 156 db 50 mm-es aknavetőt, 505 db páncéltörő puskát, 1478 db géppisztolyt, 520 db puskát, 669 db karabélyt, 41 780 db kézigránátot, 37 216 db aknavető lövedéket, több mint 3 millió töltényt, 131,2 tonna élelmiszert és 515 kg gyógyszert szállítottak.

Bár Varsó területe felett szinte egyáltalán nem volt német légvédelem, a 296 gépnek mintegy 12%-a veszett oda, mert 1600 km-t kellett repülniük ki és ugyanennyit vissza, erősen védett ellenséges terület felett (637 lengyelből 112, 735 brit és dél-afrikai repülőből 133-at lőttek le).

A legtöbb ledobást éjszaka hajtották végre 100-300 láb magasságban. Sok ejtőernyős csomag német ellenőrzés alatt álló területre esett (csak kb. 50 tonna utánpótlást, kevesebb mint 50%-át szállították le, és a felkelők visszaszerezték).

Szovjet álláspont

A Vörös Hadsereg szerepe a varsói felkelés során ellentmondásos, és a történészek még mindig nem értenek egyet a szerepét illetően. A felkelés akkor kezdődött, amikor a Vörös Hadsereg a város közelébe érkezett. A varsói lengyelek arra számítottak, hogy a szovjetek néhány napon belül elfoglalják a várost.

Ezt a megközelítést, miszerint a szövetséges erők megérkezése előtt néhány nappal lázadást indítanak a németek ellen, számos európai fővárosban, például Párizsban és Prágában sikerrel alkalmazták.

A Varsótól délkeletre fekvő terület könnyű elfoglalása ellenére azonban a szovjetek nem segítettek a felkelőknek. Ehelyett a szovjetek kivárták, ahogy a németek megölték a kommunistaellenes Lengyel Honi Hadsereg katonáit.

Ekkor a városszéleket a gyenge német 73. gyalogoshadosztály védte. A gyenge német védelmi erőket a szovjetek nem támadták. Ez lehetővé tette, hogy a német erők több csapatot küldjenek a felkelés elleni harcra magában a városban.

A Vörös Hadsereg Varsótól délre harcolt, hogy elfoglalja a Visztula folyó feletti hidakat. A Vörös Hadsereg a várostól északra harcolt a Narew folyó feletti hidak elfoglalásáért. A legjobb német páncélos hadosztályok harcoltak ezekben a szektorokban.

A szovjet 47. hadsereg csak szeptember 11-én (amikor a felkelés véget ért) vonult be a Visztula jobb partján fekvő Pragába (Varsó külvárosa). Három nap alatt a szovjetek gyorsan elfoglalták a külvárost. A gyenge német 73. hadosztályt gyorsan legyőzték.

Szeptember közepére a német támadások sorozata a lengyelek által tartott területet a folyó partjának egy keskeny szakaszára, Czerniaków körzetére szorította vissza. A lengyelek abban reménykedtek, hogy a szovjet erők segíteni fognak nekik.

Bár Berling kommunista 1. lengyel hadserege átkelt a folyón, nem sok támogatást kaptak a szovjetektől, és a szovjet főerő nem követte őket.

A felkelés kudarcának egyik oka az volt, hogy a szovjet Vörös Hadsereg nem segítette az ellenállókat. Augusztus 1-jén, a felkelés napján a szovjet előrenyomulás megállt. Nem sokkal később a szovjet tankok nem kaptak többé olajat.

A szovjetek tudtak a tervezett felkelésről varsói ügynökeik révén. Azért is tudtak róla, mert Stanisław Mikołajczyk lengyel miniszterelnök beszámolt nekik a lengyel Honi Hadsereg felkelési terveiről. Az, hogy a Vörös Hadsereg nem támogatta a lengyel ellenállást, Sztálin döntése volt, hogy a szovjetek a háború után képesek legyenek Lengyelországot ellenőrizni.

Ha a lengyel Honi Hadsereg győzött volna, a londoni lengyel kormány visszatérhetett volna Lengyelországba. A fő lengyel ellenállási erők németek általi megsemmisítése szintén a Szovjetuniót segítette, mivel jelentősen meggyengítette a szovjet megszállással szembeni esetleges lengyel ellenállást.

Az előrenyomulás megállítása, majd Varsó 1945. januári elfoglalása lehetővé tette a szovjetek számára, hogy azt mondhassák, "felszabadították" Varsót.

Az a tény, hogy a Varsótól 15 kilométerre keletre fekvő Wołomin közelében szovjet tankok voltak, segített meggyőzni a Honi Hadsereg vezetőit a felkelés megindításáról. A július végi radzymini csata eredményeként azonban ezeket a szovjet 2. páncéloshadsereg tankjait kiszorították Wołominból és mintegy 10 km-t visszaszorították.

Augusztus 9-én Sztálin közölte Mikołajczyk miniszterelnökkel, hogy a szovjetek eredetileg úgy tervezték, hogy augusztus 6-ra Varsóban lesznek. Elmondta, hogy négy páncéloshadosztály támadása megakadályozta őket abban, hogy a városba jussanak. Augusztus 10-re a németek Wołominnál bekerítették és súlyosan megrongálták a szovjet 2. páncéloshadsereget.

Amikor Sztálin és Churchill 1944 októberében találkozott, Sztálin közölte Churchillel, hogy a szovjet támogatás hiánya a Visztula térségében elszenvedett szovjet veszteségeknek köszönhető.

A németek azt hitték, hogy a szovjetek segíteni akarnak a felkelőknek. A németek úgy gondolták, hogy Varsó védelmével akadályozták meg a szovjet előrenyomulást. A németek nem gondolták, hogy a szovjetek nem akartak előrenyomulni.

A németek olyan propagandát tettek közzé, amely szerint mind a britek, mind a szovjetek nem segítettek a lengyeleknek.

Azok a szovjet egységek, amelyek 1944 júliusának utolsó napjaiban elérték Varsó peremét, a nyugat-ukrajnai 1. fehérorosz frontról nyomultak előre. A szovjetek sok német csapatot legyőztek.

A németek újabb csapatokat próbáltak küldeni a Visztula vonalának megtartására. Ez volt az utolsó nagy folyami akadály a Vörös Hadsereg és Németország között.

A németek sok gyenge minőségű gyalogsági egységet, valamint 4-5 jó minőségű páncéloshadosztályt küldtek a 39. páncéloshadtestben és a 4. SS-páncéloshadtestben.

A lengyeleknek nyújtott szovjet segítség hiányára más magyarázat is lehetséges. A Vörös Hadsereg augusztus közepén Románián keresztül nagyszabású támadást indított a Balkánon. Rengeteg szovjet csapatot és felszerelést küldtek ebbe az irányba, miközben a lengyelországi támadásokat leállították.

Sztálin úgy döntött, hogy inkább Kelet-Európát foglalja el, minthogy Németország felé mozduljon. Varsó elfoglalása nem volt létfontosságú a szovjetek számára. Varsótól délre már elfoglalták a hidakat, és megvédték azokat a német támadásoktól.

Végül a szovjet főparancsnokság talán azért nem dolgozott ki tervet Varsó megsegítésére, mert nem rendelkezett megfelelő információkkal. A Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság propagandája azt mondta, hogy a Honi Hadsereg gyenge, és azt állította, hogy a nácikkal szövetkeztek. A szovjet ügynökök által Sztálinnak átadott információk gyakran tévesek voltak.

David Glantz (hadtörténész, az amerikai hadsereg nyugalmazott ezredese, valamint az Orosz Föderáció Természettudományi Akadémiájának tagja) szerint a Vörös Hadsereg nem tudott segíteni a felkelésen, függetlenül Sztálin politikai céljaitól. A német katonai erő augusztusban és szeptember elején megakadályozott minden szovjet segítséget a lengyeleknek Varsóban. Glantz azzal érvelt, hogy Varsót a szovjetek nehezen tudnák elfoglalni a németektől. Emellett Varsó nem volt jó helyszín a Vörös Hadsereg jövőbeli támadásaihoz.

A felkelésről készült kép a Visztula folyó túloldaláról. A Kierbedź-híd a Praga negyedből a királyi vár és az égő óváros felé nézve.


Lengyel ellenőrzés alatt álló terület az Óváros eleste után, szeptember 10. körül


Szovjet előrenyomulás 1943. augusztus 1-től 1944. december 31-ig: 1943. december 1-től 1944. április 30-ig 1944. augusztus 19-től 1944. december 31-ig.


A Stanisław Jankowski "Agaton" vezette "Pięść" zászlóalj felkelő katonái 1944. augusztus 2-án a varsói Wola evangélikus temető egyik házának tetején.


A Zośka zászlóalj katonái Gęsiówkában 1944. augusztus 5-én. Csak Juliusz Deczkowski (középen) maradt életben. Jobbról: Tadeusz Milewski "Ćwik" - ugyanazon a napon meghalt. Balról: Wojciech Omyła "Wojtek", akit néhány nappal később öltek meg.


A Kiliński-osztály katonája a németek által megszállt PAST épületére céloz puskájával, 1944. augusztus 20.


Elfogott német Panther harckocsi - a Zośka zászlóalj páncélos szakasza Wacław Micuta parancsnoksága alatt.

Aftermath

Kapituláció

"A 9. hadsereg leverte a végső ellenállást a déli Visztula-körzetben. A felkelők az utolsó töltényig harcoltak." - Német jelentés, szeptember 23. (T 4924/44)

Szeptember első hetére mind a német, mind a lengyel parancsnokok rájöttek, hogy a szovjet hadsereg nem fog támadni és megtörni a patthelyzetet. A németek úgy gondolták, hogy egy hosszabb felkelés megnehezítené Varsó, mint frontvonal megtartását. A lengyelek attól tartottak, hogy a folyamatos ellenállás sok halálos áldozatot követel. Szeptember 7-én Rohr tábornok tárgyalást javasolt, amibe Bór-Komorowski beleegyezett, hogy másnap tárgyaljanak.

Szeptember 8-án, 9-én és 10-én mintegy 20 000 civil hagyhatta el a várost. Rohr elismerte a Honi Hadsereg felkelőinek jogát arra, hogy harcosokként kezeljék őket. A lengyelek 11-én leállították a tárgyalásokat, mivel hírt kaptak arról, hogy a szovjetek előrenyomulnak Prágán keresztül. Néhány nappal később az 1. lengyel hadtest megérkezése bizalmat adott az ellenállásnak, és a tárgyalások leálltak.

Szeptember 27-én reggelre azonban a németek visszafoglalták Mokotówot. A tárgyalások szeptember 28-án újraindultak. Szeptember 30-án este Żoliborzot elfoglalták a németek. A lengyeleket kisebb területre szorították, és fennállt a veszélye, hogy megölik őket. 30-án Hitler kitüntette von dem Bachot, Dirlewangert és Reinefarthot, míg Londonban Sosnkowski tábornokot elbocsátották a lengyel főparancsnokságról. Bór-Komorowskit főparancsnokká léptették elő, bár Varsóban rekedt.

Bór-Komorowski és Mikołajczyk miniszterelnök ismét szovjet segítséget kért Rokosszovszkijtól és Sztálintól. Egyik sem érkezett. Georgij Zsukov szovjet marsall szerint, aki ekkor már a visegrádi fronton volt, ő és Rokosszovszkij is azt tanácsolta Sztálinnak, hogy a súlyos szovjet veszteségek miatt ne támadjon.

A megmaradt lengyel erők megadási parancsát október 2-án írták alá. Aznap este minden harc megszűnt. A megállapodás értelmében a Wehrmacht ígéretet tett arra, hogy a Honi Hadsereg katonáival a genfi egyezménynek megfelelően bánik, a polgári lakossággal pedig emberségesen bánik.

Másnap a németek megkezdték a honvédek lefegyverzését. Később közülük 15 000-et Németország különböző részein lévő hadifogolytáborokba küldtek. 5000-6000 felkelő úgy döntött, hogy elvegyül a civil lakosság között, abban a reményben, hogy később folytatni tudják a harcot. Varsó teljes polgári lakosságát eltávolították a városból, és a pruszkówi Durchgangslager 121-es táborba küldték.

A táboron áthaladó 350 000-550 000 civilből 90 000-et a Harmadik Birodalom munkatáboraiba, 60 000-et pedig halál- és koncentrációs táborokba (többek között Ravensbrück, Auschwitz és Mauthausen) szállítottak. A többieket a főkormányszék különböző helyszíneire szállították és szabadon bocsátották.

A keleti front nem változott a Visztula szektorban. A szovjetek nem tettek kísérletet az előrenyomulásra, egészen addig, amíg 1945. január 12-én meg nem kezdődött a Visztula-Oder offenzíva. A szinte teljesen elpusztított Varsót 1945. január 17-én a Vörös Hadsereg és az Első Lengyel Hadsereg felszabadította a németek alól.

A város elpusztítása

"A városnak teljesen el kell tűnnie a föld felszínéről... Egyetlen kő sem maradhat állva. Minden épületet el kell [pusztítani]...". - Heinrich Himmler SS-főnök, október 17., SS-tiszti értekezlet.

A lengyel főváros elpusztítását már a második világháború kitörése előtt eltervezték. Varsóból német tartományi várost akartak csinálni. A varsói felkelés kudarca lehetőséget adott Hitlernek az átalakítás megkezdésére.

Miután a megmaradt lakosságot eltávolították, a németek folytatták a város pusztítását. A német mérnökök felgyújtották és lerombolták a megmaradt épületeket. A német tervek szerint a háború után Varsót katonai állomáshelynek, sőt mesterséges tónak szánták volna - ez utóbbit a náci vezetés már 1941-ben a szovjet/orosz főváros, Moszkva esetében is meg akarta valósítani. A bontóosztagok lángszórókat és robbanóanyagokat használtak a házak lerombolásához. Megsemmisítették a történelmi emlékműveket, a lengyel nemzeti levéltárakat és a nevezetességeket.

1945 januárjára az épületek 85%-a elpusztult: 25%-a a felkelés, 35%-a a felkelést követő német akciók, a többi a korábbi varsói gettófelkelés és az 1939. szeptemberi hadjárat következtében. Az anyagi veszteségeket 10 455 épületre, 923 történelmi épületre (94%), 25 templomra, 14 könyvtárra, köztük a Nemzeti Könyvtárra, 81 általános iskolára, 64 középiskolára, a Varsói Egyetemre és a Varsói Műszaki Egyetemre, valamint a legtöbb történelmi emlékműre becsülik.

Csaknem egymillió lakos elvesztette minden vagyonát. A magán- és köztulajdonban, valamint a művészeti, tudományos és kulturális emlékekben bekövetkezett veszteségek pontos összege ismeretlen, de óriásinak tekinthető. Az 1940-es évek végén készült tanulmányok a teljes kárt mintegy 30 milliárd dollárra becsülték.

2004-ben Lech Kaczyński varsói elnök, Lengyelország későbbi elnöke történelmi bizottságot hozott létre a német hatóságok által okozott veszteségek felmérésére. A bizottság a veszteségeket 2004-es értéken legalább 31,5 milliárd dollárra becsülte. Ezeket a becsléseket később 2004-ben 45 milliárd dollárra, 2005-ben pedig 54,6 milliárd dollárra emelték.

Áldozatok

Az áldozatok pontos száma mindkét oldalon ismeretlen. A becslések szerint a veszteségek nagyjából hasonló tartományokba esnek. A lengyel civil áldozatok számát 150 000 és 200 000 közé becsülik. A lengyel és a német katonai személyzet veszteségeit külön-külön 20 000 alá becsülik.

Oldal	Civilek	KIA	WIA	MIA	POW
Lengyel	150,000–200,000	15, 20016,00016 ,200	5,0006 ,00025 ,000	mind halottnak nyilvánítva	15,000
Német	unknown	7000-9000 halott, vagy 16000 halott és eltűnt.	9,000	7,000	2,000-5,000

Ezen kívül a németek értékes haditechnikai eszközöket veszítettek, köztük három repülőgépet, 310 harckocsit és páncélozott járművet, 340 teherautót és személygépkocsit, valamint 22 könnyű (75 mm-es) tüzérségi löveget.

A háború után

A Honi Hadsereg legtöbb katonáját (beleértve azokat is, akik részt vettek a varsói felkelésben) az NKVD vagy az UB politikai rendőrség fogságába esett. Erőszakkal kérdezősködtek, és különböző vádakkal, például "fasizmus" vádjával bebörtönözték őket.

Sokukat Gulágra küldték vagy kivégezték. 1944 és 1956 között a Zośka zászlóalj valamennyi egykori tagja szovjet börtönökbe került. 1945 márciusában Moszkvában megrendezték a Szovjetunió által fogva tartott lengyel földalatti állam 16 vezetőjének megrendezett tárgyalását (a Tizenhatok pere).

A kormánymegbízottat, a Nemzeti Egység Tanácsának legtöbb tagjával és az Armia Krajowa C-i-C-jével együtt Ivan Szerov szovjet tábornok hívta meg Joszif Sztálin beleegyezésével egy konferenciára, amelyen a szovjetek által támogatott Ideiglenes Kormányba való esetleges belépésükről tárgyaltak.

Bizonyítványt mutattak be nekik, mégis letartóztatta őket Pruszkówban az NKVD március 27-én és 28-án. Leopold Okulickit, Jan Stanisław Jankowskit és Kazimierz Pużakot 27-én tartóztatták le, másnap további 12 embert. A. Zwierzynskit már korábban letartóztatták.

Moszkvába, a Lubjankába vitték őket.

Több hónapig tartó erőszakos kihallgatás és kínzás után a "náci Németországgal való együttműködés" és a "náci Németországgal való katonai szövetség tervezése" hamis vádjaival álltak elő.

A németek által elfogott és németországi hadifogolytáborokba küldött felkelők közül sokakat később brit, amerikai és lengyel erők szabadítottak fel, és Nyugaton maradtak. Köztük voltak a felkelés vezetői is: Tadeusz Bór-Komorowski és Antoni Chruściel. ^[]

A varsói felkelés tényei problémát jelentettek Sztálin számára. A tényeket a Lengyel Népköztársaság propagandájában megváltoztatták, amely a Honi Hadsereg és a lengyel száműzetésben lévő kormány hibáit hangsúlyozta. Nem engedte meg a Vörös Hadsereg vagy a Szovjetunió céljainak kritikáját.

A háború utáni időszakban a Honi Hadsereg nevét betiltották, és az 1944-es felkelésről szóló filmek és regények többségét vagy betiltották, vagy úgy módosították, hogy a Honi Hadsereg neve ne szerepeljen benne. Az 1950-es évektől kezdve a lengyel propaganda a felkelés katonáit bátornak, a tiszteket azonban árulónak, reakciósnak és a veszteségek semmibe vételével jellemezte.

Az első, nyugaton komolyan vett publikációk a témában csak az 1980-as évek végén jelentek meg. Varsóban 1989-ig nem építettek emlékművet a Honi Hadseregnek. Ehelyett a szovjetek által támogatott Néphadsereg erőfeszítéseit dicsőítették és túlozták el. ^[]

Ezzel szemben Nyugaton a Varsóért folytatott lengyel harc történetét úgy mesélték el, mint a kegyetlen és könyörtelen ellenséggel szemben harcoló bátor hősök történetét. Azt sugallták, hogy Sztálin hasznot húzott abból, hogy a szovjetek nem segítettek. Lengyelország esetleges szovjet ellenőrzésének ellenállása megszűnt, amikor a nácik megölték a partizánokat.

Az a meggyőződés, hogy a felkelés a Szovjetunió miatt bukott meg, hozzájárult a lengyelországi szovjetellenes érzelmekhez. A felkelés emlékei hozzájárultak a lengyel Szolidaritás munkásmozgalom megalakulásához, amely az 1980-as években békés ellenzéki mozgalmat vezetett a kommunista kormány ellen.

Az 1990-es évekig a hivatalos cenzúra és a tudományos érdeklődés hiánya miatt kevés történelmi elemzés született az eseményekről. A varsói felkelés kutatását a kommunizmus 1989-es bukása lendítette fel, a cenzúra megszűnése és az állami levéltárakhoz való hozzáférés bővülése miatt. 2004-ben azonban a brit, lengyel és volt szovjet levéltárak egyes anyagaihoz való hozzáférés még mindig korlátozott volt.

Tovább bonyolítja az ügyet az a brit állítás, hogy a lengyel száműzetésben lévő kormány iratait megsemmisítették, és a háború után a brit hatóságoknak át nem adott anyagokat a lengyelek 1945 júliusában Londonban elégették.

Lengyelországban augusztus 1-je ma már ünnepelt évforduló. 1994. augusztus 1-jén Lengyelországban ünnepséget tartottak a felkelés 50. évfordulója alkalmából, amelyre a német és az orosz elnököt is meghívták. Bár Roman Herzog német elnök részt vett, Borisz Jelcin orosz elnök visszautasította a meghívást; a többi neves vendég között volt Al Gore amerikai alelnök is.

Herzog volt az első német államférfi, aki Németország nevében bocsánatot kért a lengyel nemzet ellen a felkelés során elkövetett német atrocitásokért. A felkelés 60. évfordulóján, 2004-ben a hivatalos delegációk között voltak: Gerhard Schröder német kancellár, John Prescott brit miniszterelnök-helyettes és Colin Powell amerikai külügyminiszter; II János Pál pápa ebből az alkalomból levelet küldött Lech Kaczyński varsói polgármesternek. Oroszország ismét nem küldött képviselőt. Egy nappal korábban, 2004. július 31-én nyílt meg Varsóban a Varsói Felkelés Múzeuma.

Varsó 1950 körül, a város II. világháborús pusztulásának tanúja. Északnyugati nézet: a Krasiński-kertek és az ulica Świętojerska (Szent György utca) (balra).


Varsói emlékmű a felkelőknek


A felkelés felelevenítése a 62. évfordulón


A Magyar Királyi Honvédség egy századosának és 6 emberének sírja, akik a lengyel oldalon harcoltak.


A harcok egyik áldozatának sírja, amelyet szándékosan hagytak a helyén egy varsói utcában


A Mały Powstaniec (A kis lázadó), amelyet 1981-ben emeltek Varsó középkori városfalain kívül, a varsói felkelésben harcoló gyermekkatonáknak állít emléket.


Bank Polski 2004-ben, a felkelés nyomait viselve. A világosabb színű téglákat az épület 2003 utáni felújítása során tették hozzá.


Varsó 85%-a elpusztult. Középen: a varsói óváros piacterének romjai.


Lengyel katona a mokotówi körzetből megadja magát a német csapatoknak 1944. szeptember 27. Sokáig úgy gondolták, hogy ez a katona valóban megmenekült, mivel a németeket összetévesztették a felkelőkkel.


A varsói felkelés megadása, 1944. október 5.


A német Brennkommando felgyújtja Varsót. {A Leszno utcában készült. Balról: 24-es, 22-es és a 20-as számú épület egy része.}