A jaltai konferenciát (néha krími konferenciának is nevezik) 1945. február 4. és 11. között tartották, néhány hónappal azelőtt, hogy Európában véget ért a második világháború. Az Egyesült Királyság miniszterelnöke (Winston Churchill), az Egyesült Államok elnöke (Franklin D. Roosevelt) és a Szovjetunió diktátora (Joszif Sztálin) a Krímben találkozott, és arról tárgyaltak, hogy mit tegyenek Németországgal. A jaltai konferencia az európai történelem fontos része volt.

Helyszín és résztvevők

A találkozó a krími Jalta város közelében lévő Livadia-palotában zajlott. A három vezető — Churchill, Roosevelt és Sztálin — személyesen tárgyalt a háború utáni rendezés legfontosabb kérdéseiről. A konferencián a vezetők mellett magas rangú katonai és diplomáciai tanácsadók is részt vettek, akik a konkrét megállapodások kidolgozásában segítettek.

Fő döntések és megállapodások

  • Németország jövője: Egyetértés született Németország szétosztásáról megszállási zónákra, a demilitarizációról, denacifikációról és a felelősségre vonásról. A három vezető támogatta a háborús bűnösök felelősségre vonását (ennek egyik gyakorlati következménye lett a nürnbergi per).
  • Lengyelország és a határok: Megállapodtak, hogy Lengyelország határai eltolódnak nyugatra a Curzon-vonalhoz és a felszabadítás folyamataihoz kapcsolódóan; emellett ígéretet tettek a politikai egység és szabad választások megalapozására a felszabadított területeken. A gyakorlatban azonban a Szovjetunió jelentős befolyást szerzett Kelet‑Európában.
  • Nemzetközi Biztonsági Szervezet (ENSZ): Konszenzus volt egy új világszervezet létrehozásáról, amelyben öt nagyhatalomnak (Egyesült Államok, Szovjetunió, Egyesült Királyság, Kína és Franciaország) állandó tagi státus, valamint vétójog jár majd a Biztonsági Tanácsban.
  • Szovjet hadműveletek Ázsiában: Sztálin vállalta, hogy a Szovjetunió háborút indít Japán ellen a német kapitulációt követő néhány hónapon belül. Ennek fejében a szovjetek területi és stratégiai engedményeket kaptak a Távol‑Keleten (pl. déli Szahalin és a Kuril‑szigetek, valamint bizonyos gazdasági jogok Mandzsúriában).
  • Kártérítések és gazdasági rendezés: A vezetők megegyeztek a háborús kártérítések és gazdasági rendezés alapelveiről, valamint arról, hogy a megszálló hatalmak működjenek együtt a német ipar leszerelésében és a német gazdaság újjászervezésében.

Következmények és viták

A jaltai megállapodások jelentősen meghatározták a háború utáni Európa politikai térképét, de számos pontjuk vitatott maradt:

  • Kelet‑Európa sorsa: Bár a konferencián szó esett szabad választásokról és demokratikus intézmények kialakításáról, a valóságban a szovjet csapatok és politikai befolyás gyorsan megteremtették a Moszkva-barát rendszereket. Ez a nyugati vezetők — különösen Churchill — későbbi kritikáit alapozta meg, akik szerint Jaltán „eladták” Kelet‑Európát a Szovjetuniónak.
  • A hidegháború kezdete: A jaltai rendelkezések végrehajtásának és értelmezésének különbségei, valamint a szovjet és nyugati érdekek ütközése hozzájárultak a későbbi hidegháborús viszony kialakulásához.
  • ENSZ és nemzetközi rend: Az ENSZ létrehozása és az állandó tagok vétójoga fontos intézményi keretet adott a háború utáni nemzetközi rendnek, de ugyanakkor újfajta hatalmi egyensúlyokat is rögzített.

Utóélet és történeti értékelés

A jaltai konferencia történészek és politikusok körében máig vitatott esemény. Egyesek szerint a vezetők racionális kompromisszummal reagáltak a katonai erőviszonyokra és biztosították a békés átmenet kereteit; mások úgy látják, hogy a megállapodások túl nagy engedményeket tettek a Szovjetuniónak, és ezzel elősegítették a hidegháborús felosztottságot. Mindenesetre Jalta kulcsfontosságú volt a második világháború utáni világrend kialakulásában, és döntései hosszú távú politikai és etikai vitákat gerjesztettek.

Röviden: a jaltai konferencia alapvető döntéseket hozott Németország sorsáról, a határokról, az ENSZ felállításáról és a Szovjetunió szerepéről a Távol‑Keleten — és e döntések jelentős hatással voltak a XX. század második felének nemzetközi viszonyaira.