A Hold – a Föld természetes műholdja: alapvető jellemzők és tények
Fedezd fel a Hold titkait: alapvető jellemzők, méret, gravitáció, felszín és izgalmas tények a Föld természetes műholdjáról.
A Hold a Föld legnagyobb természetes műholdja. Általában az éjszakai égbolton látjuk, de nappal is megfigyelhető bizonyos fázisaiban. Néhány más bolygónak is van holdja vagy természetes műholdja.
Holdunk átmérője körülbelül 0,27-szerese a Földének, tömege pedig nagyjából 1/81-e a Föld tömegének. Mivel viszonylag távol van, kicsinek látszik: látszólagos átmérője körülbelül fél fok (kb. 30 ívperc). A Hold gravitációja a Földénél mintegy egyhatod (a felszíni gravitáció kb. 1,62 m/s²), ami azt jelenti, hogy egy tárgy a Holdon körülbelül egyhatodannyira nehéz, mint a Földön. A Hold felszíne sziklás és poros: vékony, laza regolit borítja. A Hold lassan, évente körülbelül 3,8 cm-rel távolodik a Földtől az árapály-disszipáció hatására.
Fizikai adatok és belső szerkezet
- Átlagos távolság a Földtől: kb. 384 400 km (perigeum ~363 300 km, apogeum ~405 500 km).
- Átmérő: ~3 474 km; tömeg: ~7,35×10^22 kg.
- Belső szerkezet: vékony külső kéreg, részben olvadt köpeny és relatíve kisebb vas-nikkel mag, amely részben lehet szilárd vagy részben folyékony.
- Albedó (visszaverő képesség): alacsony, átlagosan ~0,12 — a Hold viszonylag sötét tárgy.
Keringés és forgás
A Hold keringési ideje a Föld körül (sziderikus keringési idő) kb. 27,3 nap, de a Hold fázisainak ismétlődése szerinti (szinodikus) hónap körülbelül 29,5 nap. A Hold kötött forgású (tidálisan lekötött), vagyis saját tengelye körüli forgási ideje megegyezik a Föld körüli keringési idejével, ezért mindig ugyanazt az oldalát mutatja felénk. A keringési és forgási mozgások együttese okozza a Hold fázisait (újhold, növekvő holdsarló, első negyed, dagadó Hold, telihold stb.).
Felszín és geológia
A Hold felszíne két jellegzetes területre osztható: a világosabb, hegyvidéki felszínekre (highlands), és a sötétebb, simább bazaltos síkságokra, az úgynevezett "maria"-kra (tengerekre), amelyek ősi vulkáni lávafolyások eredményei. A felszínt sok becsapódási kráter borítja, amelyek közül a legnagyobbakat könnyen meg lehet figyelni távcsővel. A regolit, a poros felszíni réteg, régiótól függően néhány métertől több tíz méterig terjedhet.
A Holdon gyakorlatilag nincs légkör (csak nagyon vékony exoszféra), ezért nincs időjárás, nincs erózió a földi értelemben; a felszínt főleg meteoritbecsapódások és a napszél alakítja. A sarkvidéki kráterekben örök árnyékos területeken vizet, jég formájában találtak, illetve molekuláris víznyomok a regolitban is kimutathatók.
Hőmérséklet és környezeti viszonyok
A légkör hiánya miatt a hőmérséklet nagy ingadozást mutat: nappal a nap felé eső felszínen akár +127 °C is lehet, éjszaka pedig -173 °C körüli értékek fordulnak elő. A por és a napszél kémiai hatásai és az ionizáló sugárzás kihívást jelentenek a felszíni műveletek számára.
Hatása a Földre
A Hold fontos szerepet játszik a Föld életében: leglátványosabb hatása az árapályképződés (tengerek és óceánok dagályai és apályai). Emellett segít stabilizálni a Föld forgástengelyének dőlésszögét, ami hosszú távon hozzájárul a klíma viszonylagos stabilitásához. A Hold jelenléte befolyásolta a geológiai és biológiai evolúciót, valamint a naptárak és kulturális időszámítások kialakulását is.
Származás és eredet
A legelfogadottabb magyarázat a Hold keletkezésére az úgynevezett óriásütközési (giant impact) elmélet: mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt egy Mars méretű égitest (Theia) ütközött a korai Földdel, és az ütközés során felszabadult anyagból alakult ki a Hold. Ezt a modellt támogatják a minták és a kémiai összetételre vonatkozó megfigyelések.
Felfedezés és kutatás
Az emberiség évezredeken át figyelte a Holdot. A 20. századtól kezdve számos űrszonda és holdszonda vizsgálta közelebbről. A legismertebbek a NASA Apollo-programjának küldetései: 1969-ben az Apollo 11 hozta el az első emberi leszállást a Holdra, Neil Armstrong és Buzz Aldrin személyében; az utolsó emberes holdraszállás az Apollo 17 volt 1972-ben. Azóta több ország és ügynökség indított sikeres robotküldetéseket (például a szovjet Luna-sorozat, az ESA, Kína (Chang’e), India (Chandrayaan) és mások), amelyek a felszínt, geológiát és a sarkvidéki jeget kutatták.
Mi várható a jövőben?
A Hold kutatása és hasznosítása újra felélénkült: több ország és magánvállalat tervez emberes és robotizált küldetéseket, holdbázisokat, illetve erőforrás-kihasználást (például vízjég kitermelését és használatát). A Hold a jövőben lehet fontos lépcsőfok a Mars és a Naprendszer további feltárásában.
Röviden: a Hold kicsi, száraz és poros égitest, de döntő szerepe van a Föld dinamikájában, és fontos célpont a tudomány és a jövő űrtevékenysége számára.
Fázisok
Mivel a Hold kerek, a felét a Nap világítja meg. Ahogy a Hold a Föld körül kering (vagy kering), néha az az oldala, amelyet a Földön élő emberek láthatnak, teljes egészében fényesen világít. Máskor az általunk látható oldalnak csak egy kis része világít. Ez azért van, mert a Hold nem bocsát ki saját fényt. Az emberek csak azokat a részeket látják, amelyeket a napfény megvilágít. Ezeket a különböző szakaszokat nevezzük a Hold fázisainak.
A Holdnak körülbelül 29,53 napba (29 nap, 12 óra, 44 perc) telik, hogy teljesítse a ciklust, a nagy és fényesből a kicsi és halványba, majd vissza a nagy és fényesbe. Azt a fázist, amikor a Hold a Föld és a Nap között halad át, újholdnak nevezzük. A Hold következő fázisát "növekvő félholdnak" nevezzük, amelyet az "első negyed", "növekvő gibbusz", majd a telihold követ. Telihold akkor van, amikor a Hold és a Nap a Föld ellentétes oldalán áll. Ahogy a Hold folytatja a pályáját, "fogyó gibbusz", "harmadik negyed", "fogyó félhold", majd végül újra újhold lesz belőle. Az emberek a Holdat az idő mérésére használták. Egy hónap nagyjából egy holdciklusnak felel meg.
A Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja a Földnek. A csillagászok ezt a jelenséget szökőár-zárásnak nevezik. Ez azt jelenti, hogy a Földről soha nem látható a fele. A Földtől távolabbi oldalt a Hold távoli vagy sötét oldalának nevezik, bár a Nap valóban süt rá - csak sosem látjuk kivilágítva.
A Hold fázisai
Fázisok
Mivel a Hold kerek, a felét a Nap világítja meg. Ahogy a Hold a Föld körül kering (vagy kering), néha az az oldala, amelyet a Földön élő emberek láthatnak, teljes egészében fényesen világít. Máskor az általunk látható oldalnak csak egy kis része világít. Ez azért van, mert a Hold nem bocsát ki saját fényt. Az emberek csak azokat a részeket látják, amelyeket a napfény megvilágít. Ezeket a különböző szakaszokat nevezzük a Hold fázisainak.
A Holdnak körülbelül 29,53 napba (29 nap, 12 óra, 44 perc) telik, hogy teljesítse a ciklust, a nagy és fényesből a kicsi és halványba, majd vissza a nagy és fényesbe. Azt a fázist, amikor a Hold a Föld és a Nap között halad át, újholdnak nevezzük. A Hold következő fázisát "növekvő félholdnak" nevezzük, amelyet az "első negyed", "növekvő gibbusz", majd a telihold követ. Telihold akkor van, amikor a Hold és a Nap a Föld ellentétes oldalán áll. Ahogy a Hold folytatja a pályáját, "fogyó gibbusz", "harmadik negyed", "fogyó félhold", majd végül újra újhold lesz belőle. Az emberek a Holdat az idő mérésére használták. Egy hónap nagyjából egy holdciklusnak felel meg.
A Hold mindig ugyanazt az oldalát mutatja a Földnek. A csillagászok ezt a jelenséget szökőár-zárásnak nevezik. Ez azt jelenti, hogy a Földről soha nem látható a fele. A Földtől távolabbi oldalt a Hold távoli vagy sötét oldalának nevezik, bár a Nap valóban süt rá - csak sosem látjuk kivilágítva.
A Hold fázisai
A Hold felfedezésének története
Mielőtt emberek álltak volna a Holdon, az Egyesült Államok és a Szovjetunió robotokat küldött a Holdra. Ezek a robotok a Hold körül keringtek, vagy leszálltak a felszínére. A robotok voltak az első ember alkotta tárgyak, amelyek megérintették a Holdat.
Az emberek végül 1969. július 21-én landoltak a Holdon. Neil Armstrong és Buzz Aldrin űrhajósok holdjárójukkal (a Sas) landoltak a Hold felszínén. Ezután, miközben a fél világ a televízióban figyelte, Armstrong lemászott a Sas létráján, és első emberként megérintette a Holdat, miközben azt mondta: "Ez egy kis lépés az embernek, egy hatalmas ugrás az emberiségnek".
Bár a lábnyomok már régen ottmaradtak a Holdon, valószínű, hogy még mindig ott vannak, mivel nincs szél és eső, így az erózió rendkívül lassú. A lábnyomok nem töltődnek be vagy simulnak el.
1969 és 1972 között, amikor az utolsó űrhajó, az Apollo 17 járt a Holdon, még többen szálltak le. Eugene Cernan, az Apollo 17 űrhajós volt az utolsó ember, aki megérintette a Holdat.
Buzz Aldrin a Holdon 1969-ben
A Hold felfedezésének története
Mielőtt emberek álltak volna a Holdon, az Egyesült Államok és a Szovjetunió robotokat küldött a Holdra. Ezek a robotok a Hold körül keringtek, vagy leszálltak a felszínére. A robotok voltak az első ember alkotta tárgyak, amelyek megérintették a Holdat.
Az emberek végül 1969. július 21-én landoltak a Holdon. Neil Armstrong és Buzz Aldrin űrhajósok holdjárójukkal (a Sas) landoltak a Hold felszínén. Ezután, miközben a fél világ a televízióban figyelte, Armstrong lemászott a Sas létráján, és első emberként megérintette a Holdat, miközben azt mondta: "Ez egy kis lépés az embernek, egy hatalmas ugrás az emberiségnek".
Bár a lábnyomok már régen ottmaradtak a Holdon, valószínű, hogy még mindig ott vannak, mivel nincs szél és eső, így az erózió rendkívül lassú. A lábnyomok nem töltődnek be vagy simulnak el.
1969 és 1972 között, amikor az utolsó űrhajó, az Apollo 17 járt a Holdon, még többen szálltak le. Eugene Cernan, az Apollo 17 űrhajós volt az utolsó ember, aki megérintette a Holdat.
Buzz Aldrin a Holdon 1969-ben
Jellemzők
Mivel kisebb, a Holdnak kisebb a gravitációja, mint a Földnek (csak 1/6-a a földinek). Tehát ha egy ember a Földön 120 kg-ot nyom, a Holdon csak 20 kg-ot nyomna. De annak ellenére, hogy a Hold gravitációja gyengébb, mint a Földé, mégis ott van. Ha valaki a Holdon állva elejtene egy labdát, az akkor is leesne. Azonban sokkal lassabban esne. Ha valaki a Holdon a lehető legmagasabbra ugrana, magasabbra ugrana, mint a Földön, de még mindig visszaesne a földre. Mivel a Holdon nincs légkör, nincs légellenállás, így egy toll ugyanolyan gyorsan esik le, mint egy kalapács.
Légkör nélkül a környezet nincs védve a hőtől és a hidegtől. Az űrhajósok űrruhát viseltek, és oxigént vittek magukkal a légzéshez. A ruha körülbelül annyit nyomott, mint az űrhajós. A Hold gravitációja gyenge, ezért nem volt olyan nehéz, mint a Földön.
A Földön azért kék az égbolt, mert a Nap kék sugarai visszaverődnek a légkörben lévő gázokról, így úgy tűnik, mintha kék fény érkezne az égből. A Holdon azonban, mivel nincs légkör, az égbolt még nappal is feketének tűnik. És mivel nincs légkör, amely megvédi a Holdat a világűrből hulló kövektől. Ezek a meteoritok egyenesen a Holdba csapódnak, és széles, sekély lyukakat, úgynevezett krátereket hagynak maguk után. A Holdon több ezer ilyen van. Az újabb kráterek fokozatosan koptatják a régebbieket.
Jellemzők
Mivel kisebb, a Holdnak kisebb a gravitációja, mint a Földnek (csak 1/6-a a földinek). Tehát ha egy ember a Földön 120 kg-ot nyom, a Holdon csak 20 kg-ot nyomna. De annak ellenére, hogy a Hold gravitációja gyengébb, mint a Földé, mégis ott van. Ha valaki a Holdon állva elejtene egy labdát, az akkor is leesne. Azonban sokkal lassabban esne. Ha valaki a Holdon a lehető legmagasabbra ugrana, magasabbra ugrana, mint a Földön, de még mindig visszaesne a földre. Mivel a Holdon nincs légkör, nincs légellenállás, így egy toll ugyanolyan gyorsan esik le, mint egy kalapács.
Légkör nélkül a környezet nincs védve a hőtől és a hidegtől. Az űrhajósok űrruhát viseltek, és oxigént vittek magukkal a légzéshez. A ruha körülbelül annyit nyomott, mint az űrhajós. A Hold gravitációja gyenge, ezért nem volt olyan nehéz, mint a Földön.
A Földön azért kék az égbolt, mert a Nap kék sugarai visszaverődnek a légkörben lévő gázokról, így úgy tűnik, mintha kék fény érkezne az égből. A Holdon azonban, mivel nincs légkör, az égbolt még nappal is feketének tűnik. Nincs légkör, amely megvédhetné a Holdat a világűrből hulló kövektől, és ezek a meteoritok egyenesen a Holdba csapódnak, és széles, sekély lyukakat, úgynevezett krátereket hagynak maguk után. A Holdon több ezer ilyen kráter található. Az újabb kráterek fokozatosan koptatják a régebbieket.
A Hold eredete
Az óriás becsapódási hipotézis szerint a Hold a fiatal Föld és egy Mars méretű protobolygó ütközésének törmelékéből jött létre. Ez a legkedveltebb tudományos hipotézis a Hold keletkezésére vonatkozóan.
A Hold eredete
Az óriás becsapódási hipotézis szerint a Hold a fiatal Föld és egy Mars méretű protobolygó ütközésének törmelékéből jött létre. Ez a Hold keletkezésének legkedveltebb tudományos hipotézise.
Víz a Holdon
2009-ben a NASA azt mondta, hogy sok vizet találtak a Holdon. A víz nem folyékony, hanem hidrátok és hidroxidok formájában van jelen. Folyékony víz nem létezhet a Holdon, mert a fotodiszszociáció gyorsan lebontja a molekulákat. A NASA által kapott kép alapján azonban a víz létezésének előzményeiről van szó.
Víz a Holdon
2009-ben a NASA azt mondta, hogy sok vizet találtak a Holdon. A víz nem folyékony, hanem hidrátok és hidroxidok formájában van jelen. Folyékony víz nem létezhet a Holdon, mert a fotodiszszociáció gyorsan lebontja a molekulákat. A NASA által kapott kép alapján azonban a víz létezésének előzményeiről van szó.
Jogállás
A hidegháború idején az Egyesült Államok hadserege azon gondolkodott, hogy katonai állomást hoz létre a Holdon, amely képes támadni a földi célpontokat. Azt is fontolóra vették, hogy nukleáris fegyvert tesztelnek a Holdon. Az Egyesült Államok légierejének is voltak hasonló tervei. Mindkét tervet azonban lefújták, mivel a NASA katonai ügynökségből civil alapon működő ügynökséggé vált.
Bár a Szovjetunió maradványokat hagyott a Holdon, az Egyesült Államok pedig néhány zászlót, a Holdat egyetlen ország sem ellenőrzi. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt aláírta a világűrről szóló szerződést, amely a Holdat és az egész világűrt az "egész emberiség tartományának" nevezi. Ez a szerződés megtiltotta a Hold minden katonai célú használatát is, beleértve a nukleáris fegyverek tesztelését és a katonai bázisokat.
Jogi státusz
A hidegháború idején az Egyesült Államok hadserege azon gondolkodott, hogy katonai állomást hoz létre a Holdon, amely képes támadni a földi célpontokat. Azt is fontolóra vették, hogy nukleáris fegyvert tesztelnek a Holdon. Az Egyesült Államok légierejének is voltak hasonló tervei. Mindkét tervet azonban lefújták, mivel a NASA katonai ügynökségből civil alapon működő ügynökséggé vált.
Bár a Szovjetunió maradványokat hagyott a Holdon, az Egyesült Államok pedig néhány zászlót, a Holdat egyetlen ország sem ellenőrzi. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt aláírta a világűrről szóló szerződést, amely a Holdat és az egész világűrt az "egész emberiség tartományának" nevezi. Ez a szerződés megtiltotta a Hold minden katonai célú használatát is, beleértve a nukleáris fegyverek tesztelését és a katonai bázisokat.
Kapcsolódó oldalak
- Késői nehézbombázás
Kapcsolódó oldalak
- Késői nehézbombázás
- Holdkórosok
Keres