Holodomor (1932–1933): Ukrajna éhínsége és a népirtásról szóló vita

Holodomor (1932–1933): részletes, forrásokkal alátámasztott áttekintés Ukrajna ember okozta éhínségéről, az ellentmondásos népirtás-vita és történelmi háttér bemutatásával.

A holodomor (ukránul Голодомор, ami annyit tesz: "éhség általi gyilkosság") egy ember okozta éhínség volt, amely 1932-ben és 1933-ban történt Ukrajnában. Abban az időben Ukrajna a Szovjetunió része volt. A holodomorban mintegy hétmillió ember halt éhen.

Joszif Sztálin volt a kommunista Szovjetunió vezetője és diktátora. A Szovjetunióban arra kényszerítette a gazdákat, hogy változtassanak a gazdálkodásuk módján, majd megpróbálta elérni, hogy a gazdák keményebben dolgozzanak az állami tulajdonú gazdaságokban, kevesebb pénzért. Ukrajnában sokan nem akartak ebbe belemenni. Amikor Ukrajnában éhínség volt, Sztálin nem volt hajlandó segíteni az ukrán embereken. Ehelyett a kormány elvette az élelmiszereket az emberektől. Illegálissá (törvénybe ütközővé) vált az élelmiszerek felszedése a földekről. A kormány azt is megpróbálta megakadályozni, hogy az emberek élelem után kutatva járják az országot.

A holodomor szót használó tudósok és politikusok szerint az éhínség ember okozta volta népirtás volt; egyesek szerint a hatalmas emberveszteség a holokauszthoz hasonlítható. Azt állítják, hogy a szovjet politika az ukrán nacionalizmus felemelkedése elleni támadás volt, és ezért népirtásnak minősül.

Más tudósok szerint a holodomor a Sztálin által elindított gyors és tömeges iparosítás váratlan következménye volt, amely radikális gazdasági változásokat hozott a parasztok és az ország számára, és amelyet nem szándékosan hajtottak végre.

Történeti háttér és mechanizmusok

A 1929–1933 közötti időszakban a Szovjetunió vezetése kötelezővé tette a kolhozokba (állami/kollektív gazdaságokba) történő betagozódást, és nagymértékű terménybeszolgáltatást követelt a parasztságtól. A kötelező beszolgáltatások és a magas kvóták gyakran lehetetlenné tették, hogy a parasztok saját megélhetésükhöz elegendő élelmet megtartsanak. A kormányzat büntető intézkedéseket vezetett be azokat a falvakat és járásokat sújtva, amelyek nem teljesítették a kvótákat: elkobozták a gabonát és egyéb élelmiszereket, feketelistára tették a községeket, korlátozták az élelmiszerforgalmat, és sok helyen megtiltották, hogy az emberek elhagyják lakóhelyüket élelem után kutatva.

Áldozatok és demográfiai következmények

A halálos áldozatok számát illetően nincs teljes konszenzus; a kutatások és becslések többmilliós tartományt mutatnak. A legtöbb történész és demográfus szerint az ukrajnai áldozatok száma általában 3–7 millió közé tehető, de az egyes módszertanok és források eltérései miatt pontos végső szám nem állapítható meg egyértelműen. Emellett a szomszédos térségekben (például a Kazah SZSZK-ban és néhány észak-kaukázusi területen) is voltak súlyos éhínségek, így a Szovjetunió egészét tekintve a halálesetek száma még nagyobb lehet.

A szándékosság kérdése és a népirtás vitája

A holodomor kapcsán a legnagyobb történeti és jogi vita az, hogy a Szovjet vezetés cselekedetei szándékos népirtásnak minősülnek-e az ukrán nemzeti csoport ellen. A népirtás mellett érvelők szerint:

• a kvóták és elkobzások célzottan érintették az ukrán parasztságot,
• a hatalom megtiltotta a belső migrációt, így megakadályozta, hogy az éhezők más területeken élelmet találjanak,
• a propaganda és a politikai megtorlások jelentős mértékben célozták az ukrán nemzeti mozgalmakat és elit csoportjait.

Ezzel szemben az ellenzők azt hangsúlyozzák, hogy a tragédia részben a rázúduló intenzív iparosítás, a rossz termés, a bürokratikus tévedések és a széleskörű gazdasági átalakulás következménye volt, amely több régiót érintett, és nem kizárólagosan nemzetiségi alapon irányult. A történészek között ma is élénk vita folyik az intencionalitás mértékéről és jogi megítéléséről. A népirtás fogalmának alkalmazását a Holodomorra több tudós, jogász és politikus is támogatta; már a XX. század közepén, például Raphael Lemkin népirtás-elméletével összefüggésben felvetődött ennek a lehetősége.

Kutatás, források és emlékezet

A Szovjetunió felbomlása után hozzáférhetővé váltak korábban zárt archívumok és hivatalos dokumentumok, amelyek lehetővé tették a kutatók számára a kvóták, elkobzások és a központi utasítások pontosabb feltárását. Emellett túlélők beszámolói, helyi iratok és demográfiai elemzések is jelentős információkkal szolgáltak. Ugyanakkor a kutatás politizáltsága és a források értelmezése továbbra is viták tárgya.

A holodomorra való emlékezés fontos része az ukrán nemzeti emlékezetnek: Ukrajnában és más országokban emléknapokat tartanak, múzeumok és emlékhelyek őrzik az emléket. A Nemzetközi közösségben is folytak és folynak viták a Holodomor jogi minősítéséről; több ország és parlament elismerte a tragédiát népirtásként, míg mások a történeti-kutatási szempontokra vagy a jogi definíciók eltérő értelmezésére hivatkozva óvatosabban fogalmaznak.

Következmények és tanulságok

A holodomor hosszú távú következményei közé tartozott a vidéki társadalom felbomlása, demográfiai veszteségek, a mezőgazdaság szerkezetének megváltozása és az ukrán társadalom trauma-szerű megterhelése. A történet tanulsága a központosított hatalom, politikai ideológia és kényszerintézkedések humanitárius hatásainak veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Összefoglalás

A holodomor 1932–1933-ban súlyos emberi tragédia volt Ukrajnában: milliók haltak éhen, és a történethez kapcsolódó politikai, jogi és történeti viták a mai napig élnek. Bár a halálesetek pontos száma és a szándékosság kérdése tekintetében nincs teljes egyetértés, a korszak eseményei fontos példát jelentenek arra, hogy miként vezethet egy politikai program és annak végrehajtása tömeges emberi szenvedéshez és veszteséghez.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a holodomor?

K: Ki volt a Szovjetunió vezetője ebben az időben?

K: Mit tett Sztálin a Szovjetunióban a földművesekkel?

K: Hogyan reagált Sztálin az ukrajnai éhínségre?

K: Van vita arról, hogy ami ebben az időszakban történt, az népirtásnak tekinthető-e vagy sem?

Keresés betűvel