Hinduizmus

Etimológia

A hindu szó az indo-árja/szanszkrit Sindhu szóból származik, amely az India és Pakisztán határán fekvő Indus folyó szanszkrit neve. Gavin Flood szerint a hindu szót a perzsák használták az Indus folyón túl élő emberekre, I. Dareiosz felirata, amely i. e. 550-486 körül íródott, szintén hindu néven említi az Indus folyón túl élő embereket. Ezek a feljegyzések nem vallásként hivatkoztak a hindukra. A legkorábbi feljegyzések, amelyek a hindukra mint vallásra utalnak, a Kr. e. 7. századi kínai Xuanzang "A nyugati régiókról szóló feljegyzések" című szövege és a 14. századi perzsa Futuhu's-salatin című szöveg lehet, amelyet 'Abd al-Malik Isami írt. Ez azért van, mert a vallás neve, ha a vallás neve hinduizmus, nem pedig hindu.

Az arab al-Hind kifejezés az Indus folyó túlpartján élő népre utalt. Hindi nyelven így mondják Indiát: Hindustan. Ez azt jelenti, hogy "hinduk földje", amit addig jelentett, amíg a muszlimok el nem kezdtek Indiába jönni. A hindu szanszkrit nyelvre gyakorolt arab hatás egy új nyelvet hozott létre, amelyet hindinek neveztek el.

A hindu kifejezést később néhány szanszkrit szövegben használták, például a későbbi kasmíri Rajataranginis (Hinduka, 1450 körül) és néhány 16-18. századi bengáli Gaudiya Vaishnava szövegben, köztük a Chaitanya Charitamrita és a Chaitanya Bhagavata. Ezek a szövegek megkülönböztették a hindukat a muszlimoktól, akiket jávánáknak (idegeneknek) vagy mleccháknak (barbároknak) neveznek, a 16. századi Csaitanja Csaritamrita szöveg és a 17. századi Bhakta Mala szöveg a "hindu dharma" kifejezést használja. A 18. század végén az európai kereskedők és gyarmatosítók az indiai vallások követőit együttesen hinduknak kezdték nevezni. A hinduizmus kifejezés, amelyet akkor hinduizmusnak írtak, a 18. században került be az angol nyelvbe az Indiában honos vallási, filozófiai és kulturális hagyományok jelölésére.

Definíciók

A hinduizmus sokféle spirituális eszmét és hagyományt vall, de nincs egyházi rendje, nincs megkérdőjelezhetetlen vallási tekintélye, nincs irányító testület, nincsenek próféta(k), sem kötelező érvényű szent könyv; a hinduk választhatják, hogy politeista, panteista, monoteista, monista, agnosztikus, ateista vagy humanista akarnak-e lenni. A hinduizmus széleskörűsége és nyitottsága miatt nehéz meghatározásra jutni. A hinduizmust vallásként, vallási hagyományként, vallási meggyőződések összességeként és "életmódként" is definiálták. Nyugati szemszögből nézve a hinduizmust más vallásokhoz hasonlóan vallásként emlegetik. Indiában a dharma kifejezést részesítik előnyben, amely tágabb, mint a nyugati vallás kifejezés.

India, kultúrái és vallásai tanulmányozását, valamint a "hinduizmus" meghatározását a gyarmatosítás érdekei és a vallásról alkotott nyugati elképzelések alakították. Az 1990-es évek óta ezek a hatások és azok eredményei vita tárgyát képezik a hinduizmussal foglalkozó tudósok körében, és az Indiáról alkotott nyugati szemlélet kritikusai is átvették.

Beliefs

A hindu hitek közé tartozik (de nem kizárólagosan) a Dharma (etika/kötelességek), a Samsāra (a születés, élet, halál és újjászületés folyamatos körforgása), a Karma (minden cselekedetnek van egy reakciója), a Moksha (a szamszárából való megszabadulás vagy a felszabadulás ebben az életben) és a különböző jógák (utak vagy gyakorlatok).

Purusharthas (az emberi élet céljai)

A hindizmus az emberi élet négy megfelelő célját vagy célját fogadta el: Dharma, Artha, Kama és Moksha. Ezeket a Puruṣārtháknak nevezik:

Dharma (igazságosság, etika)

A hinduizmusban a dharmát az ember egyik legfontosabb céljának tekintik. A dharmát azért tartják fontosnak, mert a dharma teszi lehetővé az Univerzum és az élet működését, és magában foglalja a kötelességeket, az erényeket és a "helyes életmódot". A hindu dharma magában foglalja az egyes emberek vallási kötelességeit, erkölcsi jogait és kötelességeit, valamint a társadalmi rendet lehetővé tevő, helyes és erényes viselkedést. A Brihadaranyaka Upanisad a következőképpen fogalmaz:

Semmi sem magasabb a Dharmánál. A gyenge legyőzi az erősebbet a Dharma által, mint egy király felett. Valóban, ez a Dharma az Igazság (Satya); ezért, ha valaki az Igazságot mondja, azt mondják: "Ő a Dharmát mondja"; és ha Dharmát beszél, azt mondják: "Ő az Igazságot mondja!". Mert mindkettő egy.

- Brihadaranyaka Upanishad, 1.4.xiv

A Mahábháratában Krisna azt mondja, hogy a Dharma az, ami mind az evilági, mind a túlvilági ügyeket kézben tartja. (Mbh 12.110.11). A Sanātana szó örökkévalót, örökkévalót vagy örökkévalót jelent; így a Sanātana Dharma azt jelenti, hogy ez az a dharma, amelynek nincs kezdete és nincs vége.

Artha (megélhetés, gazdagság)

Az artha a hinduizmusban az élet második célja, amely a megélhetést és a gazdasági jólétet szolgáló gazdagságra való törekvést jelenti. Ide tartozik a politikai élet, a diplomácia és az anyagi jólét. Az Artha magában foglalja az összes "életeszközt", tevékenységet és erőforrást, amely lehetővé teszi, hogy az ember olyan állapotban legyen, amilyenben lenni szeretne, gazdagságot, karriert és anyagi biztonságot. Az artha célját a hinduizmusban az emberi élet fontos céljának tekintik.

Kāma (érzéki öröm)

Kāma (szanszkrit, pali; devanagari: काम) jelentése vágy, kívánság, szenvedély, az érzékek élvezete, az élet élvezete, ragaszkodás vagy szerelem, szexuális vonatkozással vagy anélkül. A hinduizmusban a Káma az emberi élet fontos és egészséges céljának számít, ha azt a Dharma, az Artha és a Moksha feláldozása nélkül követik.

Mokṣa (felszabadulás, szabadság a szamszárától)

A moksa (szanszkrit: मोक्ष mokṣa) vagy mukti (szanszkrit: मुक्ति) a hinduizmusban a végső, legfontosabb cél. Az egyik iskolában a moksha a bánattól, a szenvedéstől és a saṃsārától (születés-születés körforgásától) való megszabadulást jelenti. A hinduizmus más iskoláiban, például a monista iskolában a moksha önmegvalósítást jelent, "az egész világegyetemet mint az Én-t megvalósítani".

Karma és szamszára

A karma cselekvést, munkát vagy tettet jelent, valamint az ok és okozat védikus elméletét is." Ez az elmélet a következők kombinációja: (1) ok-okozati összefüggés, amely lehet erkölcsi vagy nem erkölcsi; (2) moralizálás, vagyis a jó vagy rossz cselekedeteknek következményei vannak; és (3) újraszületés. A karmaelmélet azt jelenti: ''Bármilyen tapasztalata van jelenleg az embernek, az a múltbeli munkájának köszönhető''. Ezek a cselekedetek lehetnek az ember jelenlegi életében, vagy - a hinduizmus egyes iskoláiban - a korábbi életeiben elkövetett cselekedetek. A születés, élet, halál és újraszületés e körforgását szamszárának nevezik. A szamszárából való felszabadulás a moksha révén biztosítja a tartós boldogságot és békét. A hindu szentírások azt tanítják, hogy a jövő a jelenlegi cselekedeteinktől és a múltbeli tetteinktől függ.

Moksha

A hinduizmus szerint az élet végső célja a moksa, a nirvána vagy a szamádhi, de ezt a különböző iskolák különbözőképpen értelmezik.Az Advaita Vedanta például azt mondja, hogy a moksa elérése után az ember megismeri a "lelkét, önmagát", és egyként azonosítja azt Brahmannal (a végső valósággal vagy mindennek az okával). A dvaita (dualista) iskolák követői azt állítják, hogy a moksa elérése után az ember a Brahmantól különböző, de Brahmanhoz nagyon közeli "lelket, ént" azonosítja, és a moksa elérése után az ember az örökkévalóságot egy loka-ban (magasabb síkokon) fogja tölteni. A hinduizmus teista iskolái szerint a moksa a szamszárából való megszabadulást jelenti, míg más iskolák, például a monista iskola szerint a moksa a jelenlegi életben lehetséges, és pszichológiai fogalom.

Isten fogalma

A hinduizmus sokféle, és a hinduizmus magában foglalja a monoteizmus, politeizmus, pánteizmus, panteizmus, pandeizmus, monizmus, és ateizmus többek között; Alapvetően ez attól függ, hogy az egyének választása, és ezért néha hinduizmus nevezik henoteista (azaz, amely magában foglalja az egyetlen isten iránti odaadás, miközben elfogadja a létezését mások), de minden ilyen kifejezés egy túl általánosítás.

Istenek és istennők a hinduizmusban

A hinduk hisznek abban, hogy minden élőlénynek lelke van. Minden élőlénynek ezt a lelkét vagy igazi "énjét" ātmannak nevezik. A lélekről úgy tartják, hogy örökkévaló. A hinduizmus monista/pantheista (nem dualista) teológiái szerint (mint például az Advaita Vedanta iskola) ez az Atman megkülönböztethetetlen Brahmantól. Az Advaita iskola szerint az élet célja annak felismerése, hogy az ember lelke azonos a legfelsőbb lélekkel, hogy a legfelsőbb lélek mindenben és mindenkiben jelen van, minden élet összefügg egymással, és minden életben egység van. A dualista iskolák (lásd dvaita és bhakti) Brahmant az egyéni lelkektől elkülönült Legfelsőbb Lénynek tekintik. A Legfelsőbb Lényt szektától függően különbözőképpen imádják: Visnu, Brahma, Siva vagy Shakti néven. Istent Ishvarának, Bhagavánnak, Parameshvarának, Devadunak vagy Devinek nevezik, és ezek a kifejezések a hinduizmus különböző iskoláiban különböző jelentéssel bírnak. A Devi kifejezést általában akkor használják, amikor egy női istennőre utalnak.

A hindu szentírásokban déváknak (vagy női alakban devī; a hindi nyelven a devatā szinonimájaként használják a dévát) nevezett égi entitásokat említenek, ami magyarul félisteneket vagy mennyei lényeket jelent. A dévák a hindu kultúra szerves részét képezik, a művészetben, az építészetben és az ikonokon keresztül ábrázolják őket, és a róluk szóló történetekről a szentírásokban, különösen az indiai epikus költészetben és a puránákban olvashatunk. Gyakran megkülönböztetik őket azonban Ishvarától, a személyes istentől, sok hindu pedig Ishvarát valamelyik sajátos megnyilvánulásában imádja iṣṭa devatāként, azaz választott ideáljaként. A választás egyéni preferencia, valamint regionális és családi hagyományok kérdése. A devák sokaságát Brahman megnyilvánulásainak tekintik.

A halebidui Hoysaleswara templomban található templomi falpanel domborműve, amely a Trimurtit ábrázolja: Brahmát, Sivát és Visnut.

Fő hagyományok

A hinduizmusnak nincs központi tanítóhivatala, és a hinduk nem állítják, hogy egy adott szektához vagy hagyományhoz tartoznak. A hinduizmus négy fő szektája a következő: Vaisnavizmus, Shaivizmus, Shaktizmus és Smarthizmus.

A vaisnavizmus az a hagyomány, amely Visnut és avatárjait, például Krsnát és Rámát imádja. Ennek a szektának az emberei általában nem aszketikus, szerzetesek. Ezek a gyakorlatok közé tartozik a közösségi tánc, a kirtanok és bhajánok éneklése, a hangoknak és a zenének egyesek szerint meditatív és spirituális ereje van.

A sáivizmus az a hagyomány, amely Sivára összpontosít. A sáivák inkább az aszketikus individualizmushoz vonzódnak, és több aliskolája is van. Gyakorlataik közé tartozik a bhakti stílusú odaadás, de hajlanak az olyan filozófiák felé, mint az advaita és a jóga. Egyes sáivák templomokban imádkoznak, de vannak, akik jógáznak, és arra törekszenek, hogy belül eggyé váljanak Sivával. A sáivák félig férfiként, félig nőként, a férfi és a női princípium kombinációjaként (Ardhanarishvara) képzelik el Istent. A sáivizmus rokonságban áll a saktizmussal, amelyben Saktit Siva feleségének tekintik. A shaivizmust főként a Himalája északi részén Kasmírtól Nepálig, valamint Dél-Indiában gyakorolják.

A saktizmus Shakti vagy Devi mint kozmikus anya istennő imádatára összpontosít, és főként India északkeleti és keleti államaiban, például Asszamban és Bengáliában imádják. Devit szelídebb formában ábrázolják, mint például Parvati, Siva hitvese; vagy harcos istennőként, mint Kali és Durga. A közösségi ünnepségek közé tartoznak a fesztiválok, amelyek némelyikéhez felvonulások és a bálvány tengerbe vagy más víztestekbe való merítése is tartozik.

A smartizmus az összes fő hindu istenséget imádja, mint Siva, Visnu, Shakti, Ganesha, Surya és Skanda. A szmarta hagyomány a hinduizmus (korai) klasszikus korszakában, a Közös Korszak kezdete körül alakult ki, amikor a hinduizmus a brahmanizmus és a helyi hagyományok kölcsönhatásából alakult ki. A Smarta hagyomány nagyban megegyezik az Advaita Vedantával, és alapítójának vagy reformerének Adi Shankarát tekinti, aki az attribútumokkal rendelkező Isten (szaguna Brahman) imádatát úgy tekintette, mint egy utat a végső soron attribútumok nélküli Isten (nirguna Brahman, Atman, önismeret) megvalósítása felé.

Egy Ganesha-központú Panchayatana ("öt istenség", a Smarta hagyományból): Ganesha (középen) Sivával (balra fent), Dévi (jobbra fent), Visnu (balra lent) és Surya (jobbra lent). Mindezen istenségeknek külön szekták is vannak, amelyeket nekik szenteltek.

Hindu szövegek

A hindu szövegek a világ legrégebbi, szanszkrit és tamil nyelven íródtak. A legrégebbi szöveg a Rig Véda, amely körülbelül 4000 éves.A hindu szövegek két részre oszthatók:

• Shruti (amit hallanak)
• Smriti (amire emlékeznek)

Shruti

Shruti vagy Shruthi (szanszkrit: श्रुति; IAST: Śruti; IPA/Sanskrit: [ʃrut̪i]) szanszkritul azt jelenti: "ami hallott" Ezek a hinduizmus központi kánonját alkotó ősi vallási szövegek a négy Védát foglalják magukban, beleértve a négyféle csatolt szövegét - a Samhitákat, a Brahmanákat, az Aranyakákat és a korai Upanisadokat.

Smriti

A szmriti (szanszkritul: स्मृति, IAST: Smṛti), jelentése "ami emlékezetes", hindu szövegek összessége. A Smriti voltak azok a szövegek, amelyekre emlékeztek, és amelyek szájhagyomány útján terjedtek nemzedékről nemzedékre. A Smriti magában foglalja (a Mahābhāratát és a Rāmāyana-t), a Dharmasūtrákat és a Dharmaśāstrákat (vagy Smritiśāstrákat), az Arthasaśāstrákat, a Purānákat, a Kāvya vagy költői irodalmat.

Fesztiválok

Számos hindu fesztivált ünnepelnek szerte a világon, de főként Indiában és Nepálban. Ezek a fesztiválok magukban foglalják az imádatot, az istenségeknek való felajánlásokat, a böjtöt, a rituálékat, a vásárokat, a jótékonyságot, az ünnepségeket, a Pudzsát stb. A fesztiválok elsősorban a hindu mitológiából származó eseményeket, az évszakok változásait, a Naprendszer változásait ünneplik. A különböző szekták különböző fesztiválokat ünnepelnek, de az olyan fesztiválokat, mint a Diwali, Holi, Shivratri, Raksha Bandhan, Janamashtmi stb. a hinduk többsége ünnepli.

Történelem

Periodizáció

A hinduizmus a következő korszakokra osztható

• Prevedikus vallások (történelem előtti idők és az Indus-völgyi civilizáció; i. e. kb. 1500-ig);
• Védikus időszak (i. e. 1500-500 körül);
• "Második urbanizáció" (Kr. e. 500-200 körül);
• Klasszikus hinduizmus (i.e. 200-1100 k.e.);[20. megjegyzés]
• A klasszikus hinduizmus előtti időszak (i. e. 200-300 k. e.);
• "Aranykor" (Gupta Birodalom) (Kr. u. 320-650);
• Késő-klasszikus hinduizmus - purán hinduizmus (Kr. u. 650-1100);
• Az iszlám és a hinduizmus szektái (Kr. u. 1200-1700);
• Modern hinduizmus (kb. 1800-tól).

Origins

A hinduizmus eredete ismeretlen, de a hinduizmus legkorábbi nyomai a mezolitikumból származnak az olyan helyszíneken, mint a Bhimbetka sziklafestményei, amelyek i. e. 30 000-re vagy régebbre, valamint a neolitikumra datálhatók. A vallási gyakorlatok némelyike i. e. 4000-ben keletkezettnek tekinthető. Számos törzsi vallás még ma is létezik, bár gyakorlatuk nem feltétlenül hasonlít az őskori vallásokéra.

A Pashupati pecsét, Indus-völgyi civilizáció

Várna

Az egyik nézet szerint a varna, amely később a brit uralom alatt kasztrendszerré alakult át, azt mutatja, hogy sokan mennyire erősen érezték, hogy mindenki a saját dharmáját, vagyis a neki szánt utat követi. Sok hindu szerint ez ellentétes a dharma valódi jelentésével. A varna azonban nagy szerepet játszik a hindu társadalomban. Később átalakult, mivel a kasztrendszer az indiai brit uralom alatt elvesztette a népszerűségét, és India függetlenné válása után illegálissá vált.

Templomok

Puja (imádat) a Mandirban (templomban) zajlik. A mandírok mérete a kis falusi szentélyektől a nagy, fallal körülvett épületekig terjed. Az emberek bármikor meglátogathatják a Mandirt, hogy imádkozzanak és részt vegyenek a bhajánokban (vallásos énekek). A hinduk otthon is imádkoznak, és gyakran van egy külön szobájuk, ahol bizonyos istenek szentélye található.

Indiában a templomépítés közel 2000 évvel ezelőtt kezdődött. A legrégebbi, téglából és fából épült templomok már nem léteznek. Később a kő vált a preferált anyaggá. A templomok jelezték a hinduizmus átmenetét a rituális áldozatok védikus vallásából a bhakti vagy a személyes istenség iránti szeretet és odaadás vallásává. A templomépítést és az imádat módját az agamáknak nevezett ősi szanszkrit írások szabályozzák, amelyekből több is létezik, és amelyek az egyes istenségekkel foglalkoznak. India különböző részein található templomok építészetében, szokásaiban, rituáléiban és hagyományaiban jelentős különbségek vannak. A templom rituális felszentelése során az egyetemes, mindent átfogó Brahman jelenlétét rituális úton megidézik a templom fő kőistenségében, ezáltal az istenséget és a templomot szentté és istenivé teszik.

Alternatív istentiszteleti kultúrák

A bhakti iskolák

A bhakti (odaadó) iskola a hindu kifejezésről kapta a nevét, amely az Isten mint szeretett Atya, Anya, Gyermek, vagy bármilyen kapcsolat iránti boldog, önzetlen és elsöprő szeretetet jelenti a bhakta szívében. A bhakti filozófiája az egyetemes istenséget igyekszik személyes formán keresztül megcsapolni, ami megmagyarázza a sok isten és istennő szaporodását Indiában, amelyek gyakran kis régiók vagy embercsoportok egyedi hajlamait tükrözik. A jóga, vagyis az egyesülés egy formájának tekinthető, és arra törekszik, hogy az egót feloldja Istenben, mivel a test és a korlátozott elme mint én tudatosságát megosztó tényezőnek tekintik a spirituális megvalósításban. Lényegében Isten az, aki minden változást előidéz, aki minden mű forrása, aki a bhaktán keresztül szeretetként és fényként cselekszik. A bhakták "bűnei" és rossz cselekedetei állítólag maguktól lehullnak, a bhakta megrövidül, a korlátoltság még transzcendálódik is, Isten szeretete által. A bhakti mozgalmak a hit intenzív kifejezésével és az India érzelmi és filozófiai szükségleteire való reagálásukkal megfiatalították a hinduizmust. Joggal mondhatjuk, hogy az ókor óta a hindu ima és rituálé legnagyobb változási hullámára voltak hatással.

A hindu hagyományban az Isten iránti szeretet kifejezésének legnépszerűbb eszköze a puja, vagyis a rituális áhítat, amely gyakran egy murti (szobor) segítségével, valamint mantrák formájában énekelt vagy kántált meditációs imával párosul.

Az áhítatos énekeket, az úgynevezett bhadzsánokat (elsősorban a 14-17. században íródtak), a kirtant (dicsőítés) és az artit (a védikus tűzrituálék leszűrt formája) néha a puja végzésével együtt éneklik. Az áhítatnak ez a meglehetősen szerves rendszere szimbolikus közegen keresztül próbálja segíteni az egyént az Istennel való kapcsolatteremtésben. Azt mondják azonban, hogy a bhakta az Istennel való növekvő kapcsolat révén végül képes elkerülni minden külső formát, és teljesen elmerül az Igazságban lévő differenciálatlan Szeretet boldogságában.

Összességében a bhakti az odaadó irodalom, zene és művészet tömegét eredményezte, amely gazdagította a világot, és új spirituális lendületet adott Indiának, amely elkerüli a szükségtelen rituálékat és a mesterséges társadalmi határokat. Lásd a bhakti jógát.

Tantrizmus

A leghíresebb nyugati tantrik tudós, Sir John Woodroffe (Arthur Avalon álnéven) szerint: "Az indiai Tantrák, amelyek számosak, a Kaliyuga szentírását (Shastra) alkotják, és mint ilyenek, a jelenlegi és gyakorlati ortodox 'hinduizmus' terjedelmes forrását képezik. A Tantra Sásztra valójában, és bármi legyen is a történelmi eredete, a Vaidika Karmakanda továbbfejlesztése, amelyet az adott kor igényeinek megfelelően hirdettek meg. Siva azt mondja: "A Kali korszak embereinek javára, az energiától megfosztott, és a létük az elfogyasztott tápláléktól függő emberek számára adták a Kaula-tant, ó szerencsés!" (IX. fejezet, 12. vers). A Tantrára kell tehát tekintenünk, ha helyesen akarjuk megérteni mind a rituálékat, mind a jógát, mind a szádhana minden fajtáját, valamint azokat az általános elveket is, amelyeknek ezek a gyakorlatok csak objektív kifejeződései.". (Bevezetés Sir John Woodroffe "Mahanirvana Tantra" című fordításához.)

A "tantra" szó "értekezést" vagy "folytatást" jelent, és számos misztikus, okkult, orvosi és tudományos műre alkalmazzák, valamint azokra, amelyeket ma "tantrikusnak" tekintünk. A legtöbb tantrát a késő középkorban írták, és a hindu kozmológiából és a jógából ered.

Fontos szimbolizmus és témák a hinduizmusban

Ahimsa és a tehén

Sok hindu vegetáriánus (nem eszik húst), mert tisztelik az életet. A mai hindu lakosság mintegy 30%-a vegetáriánus, különösen Dél-India ortodox közösségeiben, egyes északi államokban, például Gudzsarátban, és a szubkontinens számos bráhmana területén.

A legtöbb hindu, aki eszik húst, nem eszik marhahúst. Néhányan még bőrtermékeket sem használnak. Ez valószínűleg azért van így, mert sok hindu olyan nagymértékben támaszkodott a tehénre mindenféle tejtermék, a földek megművelése és a műtrágyának való üzemanyag tekintetében, hogy az emberiség készséges "gondozójának" státusza odáig nőtt, hogy szinte anyai figuraként azonosították. Így, bár a legtöbb hindu nem imádja a tehenet, és a marhahús fogyasztását tiltó szabályok jóval a Védák megírása után születtek, a tehén még mindig kitüntetett helyet foglal el a hindu társadalomban. Azt mondják, hogy Krisna egyszerre Govinda (a tehenek pásztora) és Gopala (a tehenek védelmezője), Siva kísérője pedig Nandi, a bika. A vegetarianizmus hangsúlyozása (amelyet általában még a húsevő hinduk is követnek vallási napokon vagy különleges alkalmakkor) és a tehén szent természete miatt nem csoda, hogy India legtöbb szent városában és területén tilos a hústermékek árusítása, és a hinduk körében mozgalom van a tehénvágás betiltására nemcsak bizonyos régiókban, hanem egész Indiában.

Hindu szimbólumok

A hinduk számos szimbólumot és jelet használnak. A hinduk által használt két legfontosabb szimbólum az "Aum" és a "Szvasztika (hinduizmus)".

Az imádat formái: murtis és mantrák

A közhiedelemmel ellentétben a gyakorló hinduizmus nem politeista és nem is szigorúan monoteista. A hinduk által imádott különböző hindu isteneket és avatárokat az Egyetlen Igazság különböző formáiként értelmezik, amelyet néha egy egyszerű istenen túlmutató, alaktalan Isteni Alapnak (Brahman) tekintenek, ami rokon, de nem korlátozódik a monizmusra, vagy egyetlen monoteista elvnek, mint Visnu vagy Siva.

Akár hisznek az Egyetlen Forrásban, mint alaktalanban (nirguna brahman, attribútumok nélküli), akár személyes istenben (saguna brahman, attribútumokkal), a hinduk megértik, hogy az egyetlen igazságot különböző emberek különbözőnek tekinthetik. A hinduizmus arra bátorítja a hívőket, hogy leírják és személyes kapcsolatot alakítsanak ki az általuk választott istenséggel (ishta devata) isten vagy istennő formájában.

Bár egyes népszámlálások szerint a Visnu egyik vagy másik formáját imádók (az úgynevezett vaisnavák) aránya 80%, míg a Siva (úgynevezett shivaiták) és Shakti imádói a fennmaradó 20%-ot teszik ki, ezek az adatok talán félrevezetőek. A hinduk túlnyomó többsége számos istent imád, mint az Igazság ugyanazon prizmájának különböző színű formáit. A legnépszerűbbek közé tartozik Visnu (mint Krisna vagy Ráma), Siva, Dévi (az Anya, mint sok női istenség, például Lakshmi, Saraswati, Kali és Durga), Ganesha, Szkanda és Hanuman.

Az említett istenségek imádata gyakran képek vagy ikonok (murti) segítségével történik, amelyekről azt mondják, hogy nem maguk Istenek, hanem a hívő tudatának csatornái, az emberi lélek számára jelzések, amelyek Isten szeretetének és nagyságának kimondhatatlan és mérhetetlen természetét jelzik. Ezek a nagyobb princípium szimbólumai, amelyek reprezentálják, és soha nem feltételezik, hogy ők maguk a fogalom vagy entitás. Így a hindu képimádat az ikonolátiának egy formája, amelyben a szimbólumokat az istenség feltételezett jelképeiként tisztelik, szemben a bálványimádással, amely gyakran (tévesen) a hindukkal szemben megfogalmazott vád. Az imádat e formájáról bővebben lásd: murti.

Mantra

A hinduk számos imát és szócsoportot használnak. Néhány szócsoportot mantrának neveznek. Ezek a szavak állítólag mélyebb koncentrációt és megértést adnak a beszélőnek, és ezáltal közelebb kerülnek Brahmanhoz. Egy jól ismert mantra az om vagy aum. Ez Brahmant szimbolizálja, és gyakran sok ima nyitószava. Ahhoz, hogy egy mantrát jól ejtsünk ki, lassan és mély hangon kell mondanunk.

Földrajzi elterjedés

India, Mauritius és Nepál, valamint az indonéziai Bali szigetén több hindu vallású ember él, mint nem hindu vallású.Ezekben a nemzetekben, különösen Nepálban és Indiában a hinduizmus nagyon népszerű. Ezekben az országokban is sok hindu él:

• Banglades (12 millió),
• Srí Lanka (2,5 millió),
• az Egyesült Államok (2,0 millió)
• Pakisztán (3,3 millió),
• Dél-Afrika (1,2 millió),
• az Egyesült Királyság (1,2 millió),
• Malajzia (1,1 millió),
• Kanada (0,7 millió),
• Fidzsi-szigetek (0,5 millió),
• Trinidad és Tobago (0,5 millió),
• Guyana (0,4 millió),
• Hollandia (0,4 millió),
• Szingapúr (0,3 millió)
• Mianmar (0,3 millió),
• Suriname (0,2 millió),
• Ausztrália (0,1 millió).

A volt Szovjetunió országaiban, különösen Oroszországban és Lengyelországban is erős hindu közösségek élnek. Az indonéziai Jáva, Sulawesi, Szumátra és Borneó szigetein szintén nagyszámú hindu őslakosság él. A hinduizmus a jóga áramlatában még inkább elterjedt az egész világon, csak az Egyesült Államokban 30 millió (kevesebb mint egy százalék nem lehet 30 millió az USA lakossága) hindu él.

Webes megjegyzések