Népzene
A népzene olyan zene, amelyet hétköznapi emberek (nem hivatásos zenészek) játszanak vagy énekelnek. Ez hagyományos zene, amelyet az emberek úgy tanulnak meg, hogy meghallgatják, ahogy mások játsszák, majd lemásolják őket. Azt mondjuk, hogy a hagyomány "orálisan átadott" vagy "szóban továbbadott", ami azt jelenti, hogy a zenét nem írják le, hanem beszéd útján tanítják ("orális" azt jelenti, hogy "szájhoz tartozó"). Minden országnak megvan a maga hagyományos zenéje. A népdal a népzene része. A népdalénekes olyan személy, aki népdalokat énekel.
Az 1960-as években egy új típusú zene indult el egy könyv Bob Dylan, aki keverte a hagyományos népdalokat a rock and rollal. Ezt a zenét néha "folk rock"-nak nevezik .
A népzene olyan zene, amelyet mindenki játszhat és hallgathat. Ebben különbözik a klasszikus zenétől, amelyet főként hivatásos zenészek dolgoznak ki egy szűkebb réteg számára. A népzene a populáris kultúra része, bár a "könnyűzene" vagy "popzene" kifejezés ma olyan zenére utal, amelyet az emberek a televízió, a rádió és más hangfelvételi eszközök révén hallhatnak.
A világ számos részén szinte minden zene népzene. A "népzene" kifejezést általában olyan európai és amerikai zenére használják, amely szóbeli hagyomány része. A népzene, mint szóbeli hagyomány, sokkal kevésbé fontos, mint korábban, részben az új technológia (rádió, televízió stb., és a zenei felvételek ) miatt. A népzenei dallamok ma már gyakran le vannak írva, és hatással vannak másfajta zenékre, így a különböző zenék közötti különbségeket nehezebb észrevenni.
A hagyományos eredet
Régebbi időkben a népzene a "közösségi szórakozás" része volt. Ez azt jelenti, hogy a kis közösségek, például falvak vagy családok közös zenélés és éneklés közben pihentek. Az emberek gyakran találtak ki új dalt vagy új zenedarabot, vagy változtattak a már ismert zenén. Ily módon a zene mindig változott. Az emberek zenei ötleteket kaptak a közelben lévő más csoportoktól. Ezért van az, hogy a szomszédos országok népzenéje gyakran hasonlóan hangzik.
A balladák a népzene egyik népszerű fajtája voltak. Ezek olyan népdalok voltak, amelyek egy történetet meséltek el ("elbeszélő jellegűek" voltak). Néha minden versszak után volt refrénjük, hogy mindenki csatlakozhasson hozzájuk. A balladák szerelmi történeteket, mítoszokat vagy népmeséket meséltek el. Így adták át a történeteket egyik generációról a másikra.
A tánchoz hangszeres népzenét használtak. A hangszerek némelyike nagyon egyszerű lehetett, például egy pár bot, csörgő vagy egy egyszerű dob. Más hangszerek közé tartozhat a hegedű (a népi szó a "hegedűre"), a duda, a hárfa, a citera vagy a különböző fúvós hangszerek, a történelem korától és az országtól függően.
Egyes énekek többszólamúak voltak, azaz két vagy több szólam (hang) volt. Nagyon gyakran két hang énekelt párhuzamosan (együtt felfelé és lefelé haladva). Az olyan országokban, mint Oroszország, a személyek három vagy négy szólamban énekelnek, pl. a "podgolosnaya" ("a hang alatt") hagyományában. Az olyan országokban, mint Nagy-Britannia, ez a polifonikus hagyomány nem létezett. A népdalokat ott egy énekes énekelte, kíséret nélkül.
A népzene különböző skálákat használt. Ezeket móduszoknak nevezik. Nyugat-Európában a jón módusz (mint a mi dúr skálánk) volt a legelterjedtebb. Kelet-Európa egyes részein több félhangot tartalmazó módokat használtak, de többnyire kerülték a féllépéseket. Ennek eredménye, hogy a dallamokat tetratonikusnak (négy hang oktávonként) vagy pentatonikusnak (öt hang oktávonként) nevezik.
A népzene egyszerű gyermekdalokat és altatódalokat is tartalmaz.
A népzenét az emberek munka közben énekelték. Az európai bevándorlás első napjaiban Amerikában az úttörők énekeltek, miközben utaztak, a cowboyok énekeltek, miközben dolgoztak, a rabszolgák énekeltek a gyapotföldeken.
Egy litván folklórcsoport énekel és táncol
Hatás a klasszikus zenére
A 18. században a népzene kezdett hatással lenni a klasszikus zenére (vagy "művészi zenére"). A felsőbb osztályokból származó emberek kezdtek érdeklődni a népzene iránt, mert tudatában voltak annak, hogy egy hagyományhoz tartoznak. Olyan zeneszerzők, mint Mozart és Schubert, népi táncokat írtak zenekarra vagy kisebb hangszercsoportokra.
A népzenét a romantikus korszakban számos zeneszerző használta fel. Gustav Mahler sok zenéjében használta a népdalokat. A huszadik század elején néhány zeneszerző körbeutazta a vidéki népzenét, amelyet az emberek játszottak vagy énekeltek. Gyakran felhasználták ezekből az ötletekből néhányat a zenéjükben. Bartók ezt tette Magyarországon, Bulgáriában és az Egyesült Államokban is, és olyan emberek, mint Cecil Sharp és Ralph Vaughan Williams zeneszerző Angliában gyűjtöttek népzenét. Az Egyesült Államokban a jazz hatása a klasszikus zenére mind a népzene történetének része.
Kérdések és válaszok
Q: Mi az a folkzene?
V: A népzene olyan hagyományos zene, amely egy terület, hely vagy állam kultúráját vagy hagyományát képviseli. Szóban adják tovább, és nem írják le.
K: Ki az a népdalénekes?
V: A népdalénekes olyan személy, aki népdalokat énekel, amelyek a népzene részét képezik.
K: Mi a népzene három kategóriája?
V: A népzene három kategóriája a népdaléneklés, a néptánc és a népi hangszerek.
K: Hogyan hatott Bob Dylan a népzenére az 1960-as években?
V: Az 1960-as években Bob Dylan egy új típusú zenét indított el a hagyományos népdal és a rock and roll keverésével, amelyet "folk rock"-nak neveztek el.
K: Miben különbözik a népzene a klasszikus zenétől?
V: A népzenét mindenki játszhatja és hallgathatja, míg a klasszikus zenét főként hivatásos zenészek fejlesztették ki egy szűkebb réteg számára.
K: Minden populáris kultúra népzenének minősül?
V: Nem, bár a "populáris kultúra" vagy "popkultúra" kifejezés ma olyan zenére utal, amelyet az emberek a televízióban, a rádióban és más felvételi eszközökön keresztül hallhatnak; a világ számos részén szinte mindenféle zenét népzenének tekintenek, de általában kifejezetten az európai és amerikai szóbeli hagyományokra utalnak.
K: Hogyan változtatta meg a technológia azt, ahogyan a népzenét megtapasztaljuk?
V: Az olyan technológiák, mint a rádió, a televízió, a hangfelvételek megkönnyítették számunkra a különböző típusú zenékhez való hozzáférést, így ma már nehezebb különbséget tenni a különböző típusok között; mivel ezek a technológiák megkönnyítik a dallamok leírását is, kevésbé váltak fontos szóbeli hagyományokká, mint korábban.
