Gödény (Cuon alpinus) — az ázsiai vadkutya, veszélyeztetett falkafaj

A "dhole" szó eredete

Nem világos, honnan származik a "dhole" szó. A szót először Thomas Williamson katona használta angolul 1808-ban, aki szerint a "dhole" az indiai Ramghur körzetben élő emberek által használt bennszülött elnevezés az állatra. Charles Hamilton Smith 1827-ben azt mondta, hogy a "dhole" egy olyan nyelvből származik, amelyet "Kelet különböző részein" beszélnek. Richard Lydekker azonban mintegy 80 évvel később azt írta, hogy a "dhole" szót nem használják azok az emberek, akik ott élnek, ahol a dhole-ok előfordulnak. A Merriam-Webster szótár szerint a szó a kannada tōḷa szóból származik, ami "farkast" jelent.

Elnevezés, rendszertan és evolúció

Peter Pallas 1811-ben adta a dolmányos kutyáknak a Canis alpinus ("hegyi kutya" latinul) tudományos nevet. Szerinte Amurföldön (Kelet-Szibériában), a Léna folyótól keletre élt. Hozzátette, hogy a Jenyiszej folyó környékén is éltek dolmányosok, és hogy néha átkeltek Kínába. A dolmányosok azonban ma már nem biztos, hogy ilyen messze északon élnek.

Brian Hodgson brit természettudós adta a dhole-nak a Canis primaevus ("eredeti/primitív kutya") tudományos nevet, és azt sugallta, hogy háziasították, hogy háziállatként tartott kutyává váljon. Később észrevette, hogy a dhole mennyire másképp néz ki, mint a Canis nemzetség többi farkas-, házikutya-, prérifarkas- és sakálfajtája, és saját nemzetségbe, a Cuon nemzetségbe sorolta, a görög "kutya" szóból.

Az első tanulmányt a dolmányosok evolúciójáról Erich Thenius paleontológus készítette, aki megállapította, hogy a dolmányosok egy aranysakálra hasonlító, a pleisztocénben élt állattól származnak. A Cuon nemzetség legkorábbi ismert tagja a Cuon majori, amely a korai pleisztocénben, a villafranchiai időszakban élt. A C. majori inkább hasonlított a Canis nemzetség más fajaira, mint a modern dolmányosfarkasokra.

Az európai dolmányosfarkasok, amelyek a késő középső pleisztocén idején éltek, úgy néztek ki, mint a mai dolmányosfarkasok, kivéve, hogy sokkal nagyobbak voltak, elérve a szürke farkas méretét. A jégkorszak végén a dolmányos farkasok Európa nagy részén kihaltak, bár az Ibériai-félszigeten és Észak-Olaszországban egészen a korai holocénig fennmaradhattak. A pleisztocén idején a dolmányos farkasok Ázsia olyan szigetein is éltek, ahol ma már kihaltak, például Srí Lankán, Borneón és valószínűleg a Fülöp-szigeteki Palawanon. Észak-Amerikában is éltek dolmányosok, kövületeket találtak Beringiában és Mexikóban.

A dhole jellegzetes megjelenése miatt nehéz megmondani, hogy a kutyafélék családjának melyik más fajával áll a legközelebbi rokonságban. George Simpson azt javasolta, hogy a dhole, az afrikai vadkutya és a bokorkutya ugyanabba az alcsaládba (Simocyoninae) tartozik, mivel mindhárom fajnak hasonló fogai vannak. Más biológusok, például Juliet Clutton-Brock azonban úgy találták, hogy a dolmányos kutyák teste több hasonlóságot mutat a Canis nemzetségbe tartozó kutyákkal, a Falkland-szigeteki farkassal és a sarki rókával, mint az afrikai vadkutyával és a bozótos kutyával. A dolák és az afrikai vadkutyák, valamint a bozótos kutyák közötti hasonlóságok véletlenek.

Egyes biológusok szerint a kihalt Xenocyon nemzetség volt az afrikai vadkutya és a dhole őse. Későbbi vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a dhole és az afrikai vadkutya szoros rokonságban áll a Canis nemzetség más tagjaival. Ez azért lehet igaz, mert Reginald Pocock zoológus szerint egy madrasi állatgyűjteményben feljegyezték, hogy egy dhole és egy aranysakál együtt szült kicsinyeket.

Korábbi tenyésztés az afrikai vadkutyával

2018-ban összehasonlították a Canis nemzetség valamennyi tagjának (a fekete hátú sakál és az oldalcsíkos sakál kivételével), a dolmányos sakálnak és az afrikai vadkutyának a DNS-ét. Kiderült, hogy réges-régen a dolák és az afrikai vadkutyák egymással szaporodtak. Ma ezek a fajok nagyon távol élnek egymástól. A tanulmány tehát arra utal, hogy a dolák egykor a Közel-Keleten élhettek, ahová az észak-afrikai afrikai vadkutyák érkeztek, és szaporodtak a dolákkal. Azonban eddig sem a Közel-Keleten, sem Észak-Afrikában nem fedeztek fel dolmányos kutyák fosszíliáit.

Alfajok

A múltban a dolmányosok tíz alfaját ismerték el. 2005 óta azonban már csak három alfaját ismerik el:

A dhole DNS-ével kapcsolatos vizsgálatok azonban kevés genetikai különbséget mutatnak az alfajok között. A szumátrai és jávai dolmányosokat az ember hozhatta oda.

Megjelenés

A dolmányos farkasokat úgy írják le, mintha a szürke farkas és a vörös róka keveréke lenne. Karcsú hátuk és lábaik miatt "macskaszerűek" is, fejük pedig rövid ormányuk miatt olyan alakú, mint a hiénáé. A dolmányosoknak hat őrlőfoguk van az alsó állkapcsukon, ellentétben más kutyafélékkel, amelyeknek hét van. A doláknak speciális fogaik vannak, amelyek segítenek nekik abban, hogy gyorsan felfalják a zsákmányuk húsát, megakadályozva ezzel, hogy más állatok ellopják a táplálékukat.

A kifejlett nőstény dolmányosok súlya 10-17 kg, míg a kifejlett hím dolmányosoké 15-21 kg lehet. A dolmányos dolmányok 43-50 cm magasak a válluknál és 91 cm hosszúak, a farkukat nem számítva. A dolmányosok fülei ovális alakúak.

A dolmányosok általában vöröses színűek, és télen világosabb vörösre színeződhetnek. A torok, a mellkas, a mellkas, a has és a has, valamint a lábak felső részei sárgás színűek. A lábak alsó része fehéres, a mellső lábakon sötétbarnás sávokkal. A farok nagyon bolyhos és fekete. A dolmányosok bundája nyáron rövidebb és durvább. Márciustól májusig a dolmányosok vedlenek (vedlik a bundájukat, hogy új bundát növesszenek).

A dolmányosok tudnak fütyülni, bár a fütyülés módja ismeretlen. A füttyszóval kommunikálnak a falka többi tagjával, miközben a sűrű erdőben haladnak. Ha zsákmányra támadnak, sikoltozó KaKaKaKaKAA hangokat adnak ki. Egyéb hangok közé tartozik a nyüszítés, a morgás, a sikoly, a fecsegés és a csaholó kiáltás. A farkasokkal ellentétben a dolmányosok nem üvöltenek vagy ugatnak.

Ahol a dolmányosok élnek

Közép-Ázsiában a dolmányosok főként hegyvidéki területeken élnek. A nyugatabbra élő dolmányosok főként réteken és sztyeppéken, míg a keletebbre élő dolmányosok főként a tajgában élnek. A dolmányosok a tengerpartra is eljuthatnak. Indiában, Mianmarban, Indokínában (Laosz, Kambodzsa és Vietnam), Indonéziában és Kínában a dolmányosok főleg hegyvidéki erdőkben élnek, bár néha füves területeken is előfordulnak.

A dolmányos gőték továbbra is a dél-szibériai Tunkinszki Nemzeti Parkban élhetnek a Bajkál-tó közelében. A dolmányos dolmány még élhet a távol-keleti oroszországi Primorszkij Kraj tartományban, ahol 2004-ben ritka és veszélyeztetett fajnak minősítették. Meg nem erősített észlelések szerint a Piktsza-Tigrovy Dom védett erdőterületen is vannak dolmányos farkasok. Oroszország más részein az 1970-es évek vége óta nem jelentettek észleléseket.

Mongóliában, Kazahsztánban, Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban valószínűleg kihaltak a dolmányosok.

Az elmúlt években a dél-kínai Csianghszi körzetben fogtak ki egy dolmányost. 2011 és 2013 között a helyi kormányzati tisztviselők és pásztorok több dolmányos falkáról számoltak be, amelyek a Hszincsiang Autonóm Terület Karakorum régiójának magas hegyeiben éltek. A közelmúltban a Tibet melletti Altun-hegységben is láttak dolmányosokat. Gansu tartományban kis számban fordulnak elő dolmányos farkasok, 2006-ban és 2013-2014-ben is több falkát észleltek.

Tibetben és valószínűleg Észak-Koreában is élnek még dolok.

A dolák India nagy részén élnek a Gangesz folyótól délre. Északkelet-Indiában Arunachal Pradesh, Assam, Meghalaya és Nyugat-Bengálban, valamint az Indo-Gangeti-síkság Terai régiójában van jelen. A Himalájában és Északnyugat-Indiában csak nagyon kevés dolmányos állat él. 2011-ben a Chitwan Nemzeti Parkban kameracsapdák segítségével dolmányos falkákat rögzítettek.

Bhutánban az 1970-es években a jószágok védelme érdekében mérgezték a dolmányosokat, de a kampányt leállították, és a dolmányosok populációja az 1990-es években megnőtt.

A dolák még mindig élnek Banglades északkeleti és délkeleti részén. A Bangladesben észlelt dolmányos fakopáncsok többsége azonban csak kis csoportokat vagy egyetlen dolmányos fakopáncsot látott, és a bangladesi dolmányos fakopáncsok nem biztos, hogy sokáig fognak szaporodni.

A dolmányos gőték jelenlétét Mianmarban 11 területen erősítették meg kameracsapdával. 2015-ben a Karen állam hegyvidéki erdeiben először rögzítettek dolmányos farkasokat és tigriseket kameracsapdákkal.

A Maláj-félszigeten, Szumátrán, Jáván, Vietnamban és Thaiföldön kevés nagy falkában élnek. 2014-ben a szumátrai hegyek esőerdeiben készült kameracsapdás videók azt mutatták, hogy a dolmányos farkasok továbbra is élnek ott.

Az 1990-es években két török tudós azt állította, hogy északkelet-Törökországban dolmányosokat láttak. Egyes tudósok úgy vélik, hogy igaz volt, mások azonban megkérdőjelezik ezt az állítást. Emellett egy dolmányos gödényt lőhettek le 2013-ban a Kaukázus-hegységben; maradványait (köztük egy koponyát) 2015 májusában egy biológus tanulmányozta, aki úgy döntött, hogy a koponya egy dolmányos gödénytől származik. 2015 augusztusában a bolgár Szófiából származó kutatók Törökországban próbálták megtalálni ezt a dolmányosfajd-populációt. Ez a kutatócsoport 2015. október 12-én arra a következtetésre jutott, hogy nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Törökországban vagy a Kaukázus-hegységben továbbra is élnének dolmányosok.

A kultúrában és az irodalomban

Az európai irodalomban először 1794-ben egy Pesterev nevű orosz utazó írta le a dolmányosokat, aki távol-keleti oroszországi utazásai során látott dolmányosokat. Azt mondta, hogy a dolok rendszeresen falkában vadásznak alpesi kőszarvasokra, és hogy úgy néz ki, mint az aranysakál.