Kleopátra, Egyiptom királynője a történelem egyik leghíresebb asszonya volt. Teljes neve Kleopátra VII Thea Philopator (Kr. e. 69 - Kr. e. augusztus 12. 30). Ő volt az utolsó a Nagy Sándor által Egyiptomban felállított fáraók közül. Származását tekintve makedón hercegnő volt. Halála után Egyiptom Aegyptus római provincia lett.

Életének fő történeti forrása Plutarkhosz Antonius élete, amely fordításban is elérhető. Az Antonius és Kleopátra William Shakespeare híres tragédiája, amely feltehetően valamikor 1603 és 1607 között íródott. Először 1623-ban nyomtatták ki.

Élete és uralkodásának főbb állomásai

Kleopátra a Ptolemaiosz-dinasztia tagja volt, amely Nagy Sándor halála után (Kr. e. 323) uralta Egyiptomot. Apja, Ptolemaiosz XII. halála után (Kr. e. 51) társuralkodóként lépett trónra testvérével, Ptolemaiosz XIII-mal, majd később testvére, Ptolemaiosz XIV lett társuralkodó. A ptolemaioszi hagyomány szerint dinasztikus házasságokat kötöttek testvérek között, ám Kleopátra politikailag és diplomáciailag is önálló, határozott személyiségnek bizonyult.

Kleopátra kivételes volt abban is, hogy a ptolemaioszi uralkodók közül elsőként elsajátította az egyiptomi nyelvet: a görög mellett több nyelven is beszélt, ami segítette népe irányítását és a helyi papréteg bizalmának megszerzését. Nem csupán portrék és irodalmi leírásokból ismert, hanem érmeken, papi forrásokban és görög–római szerzők emlékezetében is megjelenik.

Caesar és Marcus Antonius

Kleopátra sorsát alapvetően meghatározta a Római Köztársaság belső politikája. Miután Julius Caesar Rómából visszatért, Kr. e. 48 körül találkozott Kleopátrával Alexandria ostroma idején; Caesar támogatásával sikerült visszanyernie trónját. E kapcsolatból született fia, Ptolemaiosz XV. (ismertebb nevén Caesarion), akit Kleopátra Caesar fiának nevezett.

Caesar meggyilkolása után Kleopátra Egyiptom és személyes érdekei védelmében Mark Antonyhoz fordult. Antony és Kleopátra szövetsége politikai és szerelmi természetű volt: viszonyuk jelentős befolyást gyakorolt a mediterrán nagyhatalmi viszonyokra. Antony és Kleopátra gyermekeiről, valamint a híres Alexandriai adományozásokról (a "Donations of Alexandria") források számolnak be, amelyek Róma szemében provokatív lépéseknek számítottak.

Actium és bukás

Az Antonius és Kleopátra szövetsége végül közvetlen összeütközéshez vezetett Octavianusszal (a későbbi Augustus) — a döntő ütközet a kr. e. 31-ben lezajlott Actiumi tengeri csata volt, ahol Antony flottája vereséget szenvedett. Következő évben Octavianus Egyiptom ellen vonult; Alexandria ostroma után Kleopátra és Antony sorsa megpecsételődött.

Halála és következményei

Kleopátra halála (Kr. e. 30) a történetírás legismertebb és legtöbbet vitatott eseményei közé tartozik. A hagyományos elbeszélés szerint Kleopátra öngyilkosságot követett el — az elterjedt, romantizált változatban egy őshonos egyiptomi mocsári vipera (aspis) marása végzett vele. Modern kutatók óvatosabbak: lehetséges mérgezés, illetve más öngyilkossági módszer sem zárható ki. Célja valószínűleg az volt, hogy elkerülje a rabszolgasorsba taszítást és a római diadal bemutatását. Caesariont Octavianus meggyilkoltatta, és ezzel a Ptolemaiosz-ház férfiágát is megszüntették; Egyiptom hamarosan Róma tartománya lett.

Források és történeti megítélés

Az ókori források között a legfontosabbak Plutarkhosz (különösen a Antonius élete), Appianosz, Cassius Dio és más római történetírók munkái. Emellett régészeti leletek, papiruszok és érmék is árnyalják a képet. A források részben ellenséges római szemléletet tükröznek, ezért a kép gyakran a "szépség és csábítás" mitoszára redukálódott — a modern kutatás azonban egy erős, taktikus uralkodónőt lát, aki ügyesen használta diplomáciáját, anyagi erőforrásait és kulturális politikáját Egyiptom függetlenségének védelmére.

Kulturális örökség

Kleopátra alakja évszázadokon át inspirálta irodalmat, képzőművészetet és színpadi műveket; legismertebb megjelenései közé tartozik a fent említett Shakespeare-dráma és a 20. századi filmfeldolgozások (köztük a híres 1963-as hollywoodi alkotás Elizabeth Taylorral). A történeti kutatás és a populáris kultúra között ma is élénk vita zajlik arról, hogy mennyiben volt Kleopátra elsősorban politikai vezető és mennyiben a feminin vonzerő köré épült narratíva áldozata.

  • Kr. e. 69: születése.
  • Kr. e. 51–30: uralkodása Egyiptomban (különböző társuralkodókkal és belső konfliktusokkal).
  • Kr. e. 48: találkozás Julius Caesarral; trónvisszaállítás.
  • Kr. e. 41–30: szövetség Marcus Antoniusszal; az Actiumi vereség Kr. e. 31-ben.
  • Kr. e. 30: halála; Egyiptom Róma tartománya lett.

Kleopátra öröksége ma már nem csupán a római forrásokké és a romantikus legendáké: régészeti és papírusz-leletek, numizmatikai adatok és kritikai történetírás révén egy sokrétűbb, politikailag aktív uralkodó portréja rajzolódik ki, aki egyszerre volt hellén uralkodó és egyiptomi fáraónő.