Erik Satie

Az élete

Korai évek

Alfred Eric Leslie Satie néven született, de felnőttként mindig Eriknek írta a nevét. Apja hajózási vállalkozásban dolgozott, de a család ezután Párizsba költözött. Még egészen fiatal volt, amikor édesanyja meghalt, és visszakerült szülőhelyére, Honfleur-ba, hogy apja szülei neveljék fel. Nagyanyja azonban vízbe fulladt, így ismét visszakerült Párizsba, ahol apja tanította. Apja ismét megnősült. Új felesége zongoraművész volt, és a fiatal Ericet zongoraleckéket vett a párizsi konzervatóriumban.

Satie utálta a zongoraleckéket. Tanára szerint ő volt a leglustább tanuló a konzervatóriumban. Rossz volt a látás utáni olvasásban, de azért folytatta a leckéket, mert így öt év helyett csak egy évet tudott volna katonai szolgálatot teljesíteni. Valójában kevesebb mint egy évet töltött a hadseregben, mert szándékosan megbetegítette magát hörghurutban. Amíg jobban lett, elkezdett komponálni. Apja kiadott néhány általa írt dalt. A családjával azonban nem jött ki jól, és 1887-ben elhagyta otthonát.

A fiatal Satie

Satie hamarosan sok embert megismert a híres kabaréban, a Chat Noirban. Hosszú haját megnövesztette, frakkot és cilindert viselt. Írt egy balettet, amelyet a legtöbben megdöbbentőnek találtak. Összebarátkozott Debussyvel, aki azon kevesek egyike volt, akik megértették Satie szokatlan viselkedésének komoly okait.

1890-ben új szobába költözött egy ház legfelső emeletére, hogy azok, akiknek tartozott, ne tudjanak hozzáférni. Megpróbált egyszerű stílusban komponálni, és érdeklődni kezdett a misztikus vallás és a gótikus művészet iránt. Örökölt egy kis pénzt, amiből hét bársonyruhát vásárolt magának, amelyek mindegyike pontosan egyforma volt: a hét minden napjára egyet-egyet. Egy templomot alapított Église Métropolitaine d'Art de Jésus Conducteur (Jézus Karmester Művészetének Fővárosi Temploma) néven, de rajta kívül senki sem tartozott a templomhoz.

1898 végén Párizs egyik külvárosába, Arceuilbe költözött. Élete hátralévő részét ott töltötte. Abbahagyta a nyilvános fellépéseket, és kávézókban és kocsmákban zongorázással kereste a pénzt. Minden reggel gyalog tette meg a 10 kilométeres utat Párizsba, és útközben megállt kávézókban inni vagy komponálni. Bowler-kalapot viselt, szárnyas gallérral, és mindig volt nála egy feltekert esernyő. Ha esett az eső, az esernyőt a kabátja alatt tartotta, hogy szárazon tartsa. Kalapácsot is hordott magánál, arra az esetre, ha valaki megtámadná. Késő este gyalog ment haza, vagy az utolsó vonattal utazott haza. A lakása szörnyű rendetlenség volt.

Hírnévre emelkedés

1905-ben, 39 éves korában újra diák lett, és a Schola Cantorumban tanult zenét. Jobb zeneszerző akart lenni. Megtanulta, hogyan kell fúgákat írni. Továbbra is szívesen használt paródiát a zenéjében.

1911-ben Maurice Ravel nyilvánosan játszotta Satie néhány zongoradarabját. Az emberek hirtelen felfigyeltek Satie-ra. Rájöttek, hogy ő volt az első impresszionista zeneszerzők egyike. Debussy vezényelte Gymnopédies című művét zenekari feldolgozásban. A zenekritikusok elkezdtek cikkeket írni Satie-ról. Végre kezdett híressé válni. Kiadtak néhány humoros zongoradarabot. Kompozícióival némi pénzt keresett, így felhagyhatott a kabarékban való fellépéssel. Megismerkedett Jean Cocteau-val, aki bemutatta Diaghilevnek, akinek a Parádé zenéjét írta. Volt, aki szerette, volt, aki utálta, de az emberek felfigyeltek rá. Felkérték, hogy írjon több színházi zenét. Nagyon nagy hatással volt arra a hat zeneszerzőre, akiket Les Six néven ismertek. Felkérték, hogy írjon egy szimfonikus drámát, amelynek a Szókratész címet adta. Sok zenész szerint ez a legjobb darabja.

Utolsó évek

Az 1920-as években számos cikket írt újságokba és folyóiratokba, és kapcsolatba került a Dada nevű művészeti mozgalommal. A Relâche és a Mercure című balettjei első bemutatójukkor megdöbbentették a közönséget. A Relâche korai példája annak, ami később az elidegenedés színházává vált.

Satie sok alkoholt ivott és megbetegedett. Májzsugorban szenvedett, és 1925-ben meghalt. Amikor a barátai a halála után bementek a lakásába, akkora volt a rendetlenség, hogy két szekérnyi szemetet kellett kidobniuk, mielőtt hozzáférhettek a papírjaihoz és a kézirataihoz.

A zenéje

Satie élete nagy részében tánccal, színházzal és kabaréval foglalkozott, és sok zenéje is erre íródott. Mindig új ötleteket próbált ki zenéjében. Képes volt késő romantikus stílusban írni, kromatikus harmóniákkal, de írt modernebb stílusban is, gyakran nagyon egyszerű ötleteket használva. Mindig jobban érdekelték a szép dallamok, mint a bonyolult ritmusok megírása. Három Gymnopédiája ma is rendkívül népszerű. Úgy tűnik, mintha egy régimódi világból származnának, ahol nagy az egyszerűség. Három Gnossiennes-je (1890) inkább keletiesebben hangzik, és Satie nagyon furcsa megjegyzéseket írt a zenébe. A Vexations (1893) című zongoradarabja egy rövid darab furcsa, kromatikus akkordokkal, amelyeket aztán a zongoristának 840-szer kell eljátszania. Az Uspud korai példája volt annak, ami később az "abszurd színháza" lett. A szöveg teljes egészében kisbetűkkel íródott: ez volt az első alkalom, hogy ezt valaha is megtették. Sok kabaré-dalt írt.

Később, miután a Schola Cantorumban tanult, híres lett, majd rengeteg zongoradarabot írt vicces címekkel és furcsa megjegyzésekkel (pl. "mint egy fülemüle fogfájással"). Parádésan furcsa hangszerekkel, például írógépekkel. A Szókratész volt a legkomolyabb műve.

Halála után mindazok, akiket megsértett, azt írták Satie-ról, hogy rossz zeneszerző volt. Ennek következtében szinte feledésbe merült, egészen az 1960-as évekig, amikor John Cage érdeklődni kezdett zenéje iránt, és újra népszerűvé tette azt. Sok szürrealista művészt gyakran inspirált Satie zenéje és gondolatai.