Impresszionizmus

Történelem

A 19. században a legtöbb művész művészeti iskolában vagy akadémián tanult meg festeni. Az akadémiák nagyon szigorúan szabályozták, hogy a fiatal művészek hogyan tanuljanak festeni. A népszerű festészeti stílust klasszicizmusnak nevezték. A klasszikus festmények mindig műteremben készültek. Gyakran mitológiai történeteket ábrázoltak. Egy művész úgy készült fel egy festményre, hogy rengeteg rajzot készített. A festményeket nagyon simára és gondosan festették.

Ugyanakkor több olyan festő is akadt, aki a klasszicizmustól eltérő, realista módon szerette megfesteni a francia tájat és a falusi embereket. Gyakran készítettek kis gyors festményeket a szabadban, majd a műteremben fejezték be őket. Ezek közé a művészek közé tartozik Gustave Courbet és Jean-Baptiste Corot. Edgar Degas 1883-ban írta: "Van egy mester, Corot. Mi semmi vagyunk hozzá képest, semmi". Fiatal festők egy csoportja, akik csodálták e művészek munkásságát, barátságot kötött, és együtt kezdtek el festeni. Ezek a művészek Claude Monet, Pierre-Auguste Renoir, Alfred Sisley, Frédéric Bazille, Camille Pissarro, Paul Cézanne és Armand Guillaumin voltak.

A párizsi akadémia minden évben rendezett egy nagy kiállítást, a Párizsi Szalont. 1863-ban egy Edouard Manet nevű művész egy képet tett be a kiállításra, amelynek címe: Ebéd a fűben ("Le déjeuner sur l'herbe"). A Szalon zsűrije nem volt hajlandó ezt a művet a galériában kiállítani, mert egy meztelen nőt ábrázolt, aki két ruhás férfi társaságában ül a fűben. Ha a festmény az ókori görög mitológiáról szólt volna, ez nem lett volna probléma, de ezek a férfiak közönséges öltönyöket viseltek, a nő ruhája és kalapja pedig a fűben hevert. Talán egy prostituált volt! A bírák szerint a festmény illetlen volt (nagyon durva). Monet és barátai is elutasították a festményüket. Dühösek voltak, és találkoztak Manet-val, hogy ezt megbeszéljék. III. Napóleon császár engedélyt adott egy másik kiállításra, a Salon des Refusés-re, amely az összes "elutasított" képet bemutatta. Sokan elmentek megnézni ezt a kiállítást, és hamarosan felfedezték, hogy a művészetben egy új "mozgalom" van, amely egészen más, mint az általuk megszokott stílus.

1872-ben Monet és barátai megalapították a "Festők, szobrászok és metszők szövetkezeti és névtelen egyesülete" nevű társaságot. Elkezdték saját művészeti kiállításuk szervezését. 1874-ben harminc művész tartotta első kiállítását. Louis Leroy kritikus gúnyt űzött munkájukból, és cikket írt Az impresszionisták kiállítása címmel. A kiállításra járó közönség is ezt a nevet kezdte használni. Maguk a festők is hamarosan az "impresszionisták" nevet kezdték használni, és azóta is így hívják őket. Nyolc kiállításuk volt 1874 és 1886 között. Egy Paul Durand-Ruel nevű kereskedőnek fizettek a kiállítások szervezéséért, aki Londonban és New Yorkban rendezett kiállításokat. Festményeik apránként váltak népszerűvé. Az impresszionisták közül néhányan - Monet és Renoir - öregnek és híresnek éltek meg, mások viszont nagyon szegényen haltak meg. Az impresszionistáknak nevezett főbb művészek közé tartozik Claude Monet, Auguste Renoir, Paul Cézanne, Camille Pissarro, Alfred Sisley, Edgar Degas, Berthe Morisot, Armand Guillaumin, Mary Cassatt, Gustave Caillebotte és Frederic Bazille.

Sok művész rövid ideig dolgozott az impresszionistákkal, de aztán új ötleteket kezdtek kipróbálni. Ezek a művészek mind különböző módon festettek, de együttesen a posztimpresszionistáknak nevezik őket. Közéjük tartozik Georges Seurat, Paul Cézanne, Paul Gauguin, Henri de Toulouse-Lautrec és Vincent van Gogh.

Miközben a francia impresszionista festők Franciaországban dolgoztak, más országok festői is elkezdtek szélesebb stílusban festeni a szabadban. Az impresszionista stílus végül Európa számos országában, Észak-Amerikában és Ausztráliában is elterjedt. Néhány művész egészen a 20. századig az impresszionista stílusban festett.

Corot, olasz tájkép. Corot képei hatással voltak az impresszionistákra.


Manet, Ebéd a fűben ("Le déjeuner sur l'herbe")

Tárgy és stílus

Impresszionizmus és fotográfia

Az impresszionisták előtt sok művész portrékat festett. A fényképezőgép feltalálása előtt a festett portrék voltak a fő módja annak, hogy megörökítsék egy személy "megjelenését" (hogy hogyan nézett ki). De amikor az impresszionisták elkezdtek festeni, már sok fotós volt, akiknek stúdióik voltak, ahová az emberek mehettek, hogy lefényképezzék őket. Ahogy a fényképezőgépek fejlődtek, a fotósok elkezdtek "pillanatképeket" készíteni a tájról és az emberekről a szabadban.

A fényképezés kétféleképpen hatott a festőkre. Először is azt jelentette, hogy sokkal nehezebben tudtak portrék festéséből megélni. Sok művész nagyon elszegényedett. Másodszor, a fényképezőgép által készített kép gyakran olyan érdekes szögeket és nézőpontokat mutat, amelyeket a művészek általában nem festettek meg. Az impresszionista festők tanulhattak a fényképekből. Sok impresszionista festmény olyan érzést kelt a nézőben, mintha ott lenne, és a művész szemével nézné a jelenetet.

Tantárgyak

Az impresszionista festők nem a képzeletükből, az irodalomból, a történelemből vagy a mitológiából festettek, mint a 19. század legtöbb festője. Azt festették, amit a körülöttük lévő világban láttak: a várost, ahol éltek, a tájat, ahol nyaraltak, a családjukat, a barátaikat, a műtermüket és az otthonuk körül lévő dolgokat. Néha "megbízást" (megbízást) kaptak arra, hogy megfestsenek valakiről egy portrét.

Az impresszionista festők szerettek "hétköznapi" dolgokat festeni, amelyek a mindennapi élet részei voltak. Megfestették a mosó és vasaló nőket, a balett-táncosnőket, akik épp tornáznak, a versenyre készülő lovakat és az unottnak tűnő pincérnőt, aki kiszolgálja a vendéget. Az impresszionisták előtt senki sem gondolta, hogy ezek a témák elég érdekesek ahhoz, hogy megfesthessék őket.

Bár az impresszionista művészek közül sokan festettek embereket, elsősorban a tájképfestészetük miatt tartják őket számon. Az impresszionista festők nem elégedtek meg azzal, hogy néhány rajzot vagy gyors festett vázlatot készítsenek a szabadban, majd a műteremben nagyszerű képeket készítsenek. Az impresszionista festők nem elégedtek meg azzal, hogy megfestették a föld, az épületek és a fák formáját. Meg akarták örökíteni a fényt és az időjárást.

Technika

Az impresszionista festők olyan "technikát" (valaminek a módját) kerestek a tájképek megfestéséhez, amely a fényt és az időjárást mutatja meg. A fény és az időjárás állandóan változik. A Nap fénye a tájra vetülő fény minden percben változik, ahogy a Föld forog. Az impresszionista festők korábbi francia művészek, például Camille Corot és Gustave Courbet munkáit nézték meg. Courbet gyakran vitte a festékeit a szabadba, és gyors színes vázlatokat készített, amelyekből aztán a műtermében nagyméretű festményeket tudott készíteni. Az impresszionista festőket jobban érdekelték a vázlatok, mint a kész festmények.

Egy másik művész, Eugene Boudin, a deauville-i strandon ült olajfestékeivel, és gyors festményeket készített a nyaraló emberekről. Néha megvették a festményeit szuvenírként.

Claude Monet találkozott Boudin-nal, és megtanulta, hogy csak úgy lehet "megragadni" egy táj egy adott időpontban való megjelenését, ha kis képeket fest, nagyon gyorsan, és anélkül, hogy a festékeket összekeverné, hogy szép, egyenletes színeket kapjon. Az impresszionista festők nagy ecsetvonásokkal különböző élénk színeket használtak, és hagyták, hogy a vásznon összekeveredjenek, ahelyett, hogy előbb gondosan összekeverték volna őket egy palettán. Az impresszionista festők így festettek, nem törődve a részletekkel, és így a körülöttük látott világ valósághű "benyomását" rögzítették.

A festményeiken többek között a következőket festették meg: egy város fölé lágyan hulló hó, a rózsaszín reggeli fényben felszálló köd egy folyón, emberek sétálnak egy búzamezőn, amelyen élénkpiros pipacsok nőnek, a napfény a leveleken keresztül a táncoló emberekre vetül, egy vonat füstfelhőket ereget egy nagy pályaudvaron, és vízililiomok úsznak egy tócsán, lógó fűzfák alatt.

A legtöbb impresszionista tájképfestmény kicsi, hogy a művész a szabadban is el tudja vinni őket. Néhány művész, különösen Claude Monet, több vásznat is magával vitt, és ahogy telt a nap és változott a fény, az egyiket letette, a másikat pedig felvette. Bérelt egy szobát, ahonnan rálátott a roueni katedrálisra, hogy az ablakból a nap különböző szakaiban megfesthesse azt. Monet egy sorozatot is készített a szénaboglyákról, amelyeken a mezőn állva, különböző szögekből és mindenféle időjárásban, ragyogó napsütésben, reggeli fagyban és hóban ábrázolta őket. A szabadban készült festményeket "plein air" festményeknek nevezik. Az impresszionista festők gyakran jártak együtt festőutakra, így sok képet össze lehet hasonlítani.

Degas, Egy nő mosakszik a hálószobájában. Az impresszionisták hétköznapi témákat festettek, gyakran úgy, mintha egy fényképezőgépen keresztül néznének.


Monet, Pourville-i sziklák. Az élénk színű festékeket keverés nélkül használták.

Egyéb impresszionista művészeti ágak

Az "impresszionizmus" kifejezést más művészeti ágakra, például az írásra és a zenére is használták. Octave Mirbeau-t gyakran impresszionista íróként jellemzik. 1887-ben a zenekritikusok Claude Debussy műveit impresszionistának nevezték. Később más zeneszerzőket is impresszionistának neveztek, köztük Maurice Ravelt, Paul Dukas-t, Erik Satie-t és Albert Rousselt.

Impresszionista festmények galériája

Kattintson az egyes képekre a nagyításhoz, hogy láthassa, hogyan használták az egyes művészek az ecsetvonásokat és a színeket.

A helyszín megörökítése

Látás, mint egy kamera

Emberek a szabadban

Változó évszakok a városban

Fény a vízen

Idővonal: Impresszionisták élete

Az impresszionisták

Kapcsolódó oldalak

• Posztimpresszionisták
• Neoimpresszionizmus
• Pointillizmus
• Expresszionizmus
• Fauvizmus
• Kubizmus
• Impresszionista zene