Daniel Sickles

Korai életút

Sickles 1819. október 20-án született New Yorkban. George Garrett Sickles és Susan Marsh Sickles fia volt. Fiatal korában folyton elszökött otthonról. Szülei 15 éves korában internátusba küldték, de egy tanárral való veszekedés után el kellett hagynia. Egy évig nyomdászsegéd lett, mielőtt visszatért New Yorkba. Ott kialakult benne az a szokás, hogy prostituáltakkal és más rossz hírű emberekkel lógott együtt. Szülei úgy döntöttek, hogy jó nevelésre van szüksége, és elintézték, hogy a Da Ponte-házban éljen. Sickles-t az idős Lorenzo Da Ponte professzor tanította. A fiatalabb Da Ponte professzorral, aki akkoriban a harmincas éveiben járt, már barátok voltak. Sickles szülei remélték, hogy a barátság jó hatással lesz Sicklesre. Maria Cooke, egy fiatal amerikai lány is a háztartásban élt. Körülbelül egyidős volt Sickles-szel. Úgy gondolták, hogy az idősebb Da Ponte természetes lánya, aki örökbe fogadta őt. Férje, Antonio Bagioli és kislányuk, Maria szintén a Da Ponte családdal élt. Amikor a lány 3 éves volt, Sickles 20 éves volt. Körülbelül 13 évvel később házasodtak össze.

Politika

Sickles ezután jogot tanult a New York-i Egyetemen. Ezután bekapcsolódott a politikába, és a Tammany Hall politikai gépezetének egyik kulcsfigurája volt. Jogi tanácsadóként is szolgált. Politikai befolyása révén New York város vállalati tanácsosa, az Egyesült Államok londoni követségének titkára, majd New York-i amerikai kongresszusi képviselő lett. 1852-ben feleségül vette Teresa Bagioli-t. Ekkor ő 33 éves volt, a lány pedig 15 éves. Akkoriban mindkét család ellenezte a házasságot. Csak néhány évvel később, amikor Washingtonban élt egy kongresszusi képviselő feleségeként, a lányt úgy jellemezték, hogy "inkább hasonlít egy iskoláslányra, mint egy csiszolt világi nőre", "kedves, barátságos modorral".

Amikor Londonba utazott, hogy James Buchanan, a Nagy-Britanniában tartózkodó amerikai miniszter asszisztenseként Londonba menjen, otthon hagyta fiatal, terhes feleségét, Teresát. Helyette útitársként magával vitte Fanny White-ot, egy hírhedt prostituáltat. Londonban Sickles többször is zavarba hozta az amerikai küldöttséget. Nem volt hajlandó koccintani Viktória királynőre. Egy másik alkalommal hamis néven mutatta be Fanny White-ot a királynőnek.

Gyilkossági per

1859-ben Sickles-t gyilkosságért letartóztatták. Felesége egy másik férfihoz fordult figyelemért. Ez Francis Barton Key, Francis Scott Key fia volt. Sickles többször is lelőtte Key-t a háza előtt (ami egyben a Fehér Ház előtt is volt. Sickles egy ügyvédekből álló csapattal képviselte őt, amelyet Edwin M. Stanton (a későbbi külügyminiszter Abraham Lincoln alatt) vezetett. Sickles-t az első sikeres "ideiglenes beszámíthatatlanságra" való hivatkozással engedték szabadon. Sicklesnek már így is megkérdőjelezhető hírneve volt, de ez az incidens páriává tette. Sickles a polgárháború kitörésében látta a lehetőséget, hogy megmentse a hírnevét.

Polgárháború

Ezredesi rang

A kongresszusban Sickles a déli demokratákhoz csatlakozott, és maga is rabszolgapárti demokrata volt. A háború kitörése után azonban Sickles hirtelen szövetségpárti lett. Márciusban ért véget utolsó kongresszusi ülésszaka, így Sickles a háború kitörésekor már New Yorkban volt, ahol ügyvédként praktizált. Az uniós hadseregbe való belépésének indítékairól szóló későbbi verziókban azt állította, hogy úgy gondolta, egy ezred felállításával szolgálhatja a legjobban az Uniót. A republikánus Lincoln elnöknek szüksége volt a demokraták támogatására, és nyilvánvalóan Sicklesben látta azt, akit felhasználhatott volna. Miután felállított egy ezredet, majd egy dandárt, amelyet Excelsior-dandárnak nevezett el, Sickles feltételezte, hogy dandártábornoki rangot kap (az ezredes egy ezredet, míg a dandártábornok egy dandárt irányított). Hivatalosan azonban az első ezred ezredese maradt, noha az egész dandárt irányította. Edwin D. Morgan New York-i kormányzó úgy döntött, hogy túl sok New York-i ezred van, és utasította Sickles-t, hogy oszlasson fel néhány ezredet. Ennek következtében Sickles nem kaphatott dandártábornoki kinevezést. A kormányzót megkerülve Sickles Washingtonba ment, hogy találkozzon Lincolnnal. Az elnök beleegyezett, hogy a feloszlatott ezredeket az Egyesült Államok önkénteseiként sorozzák be. Végül 1861. július 20-án parancsot kaptak, hogy jelentkezzenek a nyugat-virginiai Harpers Ferryben. Szeptemberben Sickles-t önkéntes dandártábornokká nevezték ki, de megerősítését az Egyesült Államok szenátusa több hónapig késleltette. Sickles dandárja 1861 nagy részét Maryland alsó részén töltötte. Sickles ez idő alatt gyakran meglátogatta Lincolnékat Washingtonban. 1862 márciusában parancsnokságát Joseph Hooker tábornok mellé csatolták a Potomac hadseregben. Ugyanebben a hónapban Sickles dandártábornoki kinevezését a szenátus elutasította. Az Excelsiors ebben a hónapban látta meg első harcát. Sickles személyesen vezetett egy felderítést. Április 6-án aztán Washingtonba utazott az Excelsiorsból, hogy tiltakozzon az ellen, hogy nem nevezték ki dandártábornokká. Míg egysége a félszigeti hadjáratban harcolt, Sickles Washingtonban maradt. Lincoln ismét tábornoknak jelölte, és 1862. május 3-án a szenátus megerősítette.

Dandártábornok

Május 24-én Sickles "dandártábornok" parancsot kapott, hogy jelentkezzen Hookernél. Hooker 2. dandárjának parancsnokságát kapta meg. Sickles első nagyobb ütközetét a Seven Pines-i csatában látta. Sickles legközelebb a hétnapos csatákban látott bevetést. Hooker előrenyomulása nem ment jól, részben azért, mert Sickles dandárja nehezen haladt át a mocsarakon, majd erős konföderációs ellenállásba ütközött. Amikor néhány embere megtört és hátramenekült, Sickles csak néhányat tudott rávenni a visszatérésre. Ennek ellenére Hooker jelentése megjegyezte, hogy Sickles bátran próbálta összeszedni az embereit. Nem maradt sokáig, és kihagyta a második bikafutásbeli csatát és az antietami csatát, mivel New Yorkban volt, hogy embereket toborozzon a dandárja számára. Amikor Ambrose Burnside George B. McClellant váltotta a Potomac hadsereg parancsnokaként, Hookert és Sickles-t is feljebb helyezték, hogy nagyobb egységeket vezényeljenek. Sicklesnek még mindig alig volt harctéri tapasztalata, most mégis Hooker régi második hadosztályát, a III. hadtestet vezette. Sickles azzal volt elfoglalva, hogy a New York-i újságok és a washingtoni bennfentesek harcedzett, harcedzett hadvezérként népszerűsítsék a róla kialakult képet.

1862 decemberében, a Fredericksburgi csatában Sickles dandárja a harmadik napig nem látott csatát. Ő és csapata végignézte, ahogy az uniós csapatok a hegyoldalban harcolnak Lee konföderációs katonái ellen. Délután 2 óra után Sickles-t végül a frontra vezényelték. Embereit vezetve úgy találták, hogy a csata az ő szakaszukban nagyrészt véget ért. Korlátozott mesterlövész-tűzzel és néhány csetepatéval szemben biztosították pozíciójukat, de egyébként nem láttak harcokat.

Tábornok őrnagy

Amikor Burnside-ot leváltották a Potomac hadsereg parancsnokaként, Hooker került a helyére. A váltásból eredő új megbízatások során - bár kevés harctéri tapasztalattal rendelkezett - Sickles kapta meg ideiglenesen a III. hadtest parancsnokságát. A szenátus azonban ismét nem erősítette meg tábornagyi előléptetését. Végül március 9-én (a rangját november 29-re visszavezetve) a szenátus megerősítette az előléptetését. Március végére Sickles hivatalosan is vezérőrnagy lett. A korábbi csatáktól eltérően a chancellorsville-i csatában Sickles látott akciót. Amikor Sickles megfigyelte Stonewall Jackson konföderációs tábornok oldalazó manőverét, parancs nélkül, hadtestének kétharmadával előre nyomult, hogy a konföderációsok után menjen. Ezáltal a tőle jobbra lévő XI. hadtest teljesen elszigetelve maradt. Jackson konföderációs katonái ekkor elsöprő támadást intéztek a XI. hadtest ellen. A konföderációs győzelemben nagy szerepet játszott, hogy Sickles elhagyta a kijelölt pozícióját. Ezzel kezdetét vette a Hooker és Sickles közötti viszály, amely a gettysburgi csatában is folytatódott. Hooker Sickles-t hibáztatta a chancellorsville-i vereségért.

Gettysburg

Június 27-én Hooker lemondott a Potomac hadsereg parancsnokságáról. A helyére javasolt hadtestparancsnokok közül a New York Herald tulajdonképpen Sickles-t javasolta, mint a legjobb parancsnokot a feladatra. Június 28-án, három nappal a gettysburgi csata előtt Lincoln George G. Meade tábornokot nevezte ki Hooker helyére. Július 1-jén az első nap konföderációs győzelemmel végződött. Meade azon dolgozott, hogy gyorsan a helyére állítsa erőit a másnapi csatára. Július 2-án kora reggel Meade üzenetet küldött Sicklesnek azzal az utasítással, hogy 12 000 fős hadtestét a Cemetery Ridge-en helyezze el. Külön utasítást kapott, hogy csatlakozzon Winfield Scott Hancock tábornok II. hadtestéhez a jobbján, és a balján lévő Little Round Topig terjessze ki a vonalát.

Sickles, akit nem nyűgözött le új parancsnoka és annak parancsai. Délelőtt 11 óra körül Meade főhadiszállására lovagolt, és megvárta Meade-et. A parancsnok azonban éppen elfoglalt volt. Sickles úgy érezte, semmibe veszik, ezért visszatért csapataihoz. Úgy döntött, hogy nem tetszenek neki a parancsai. Egy mérföldre előtte volt az Emmitsburg Road, amely magasabb fekvésű terület volt, mint amit neki kijelöltek. Az sem tetszett neki, hogy sziklák és fák voltak a sorai között. Sickles parancs nélkül, illetve a többi hadtestparancsnok tájékoztatása nélkül mintegy egy mérfölddel előrébb vitte a hadtestét. Ezzel Hancock bal szárnya teljesen nyitva maradt, és egy nagy törés keletkezett a vonalban, ahol a hadtestének kellett volna lennie. Az új pozíció, amelyet választott, szélesebb volt, mint az, amelyet elhagyott, és nem volt elég embere, hogy teljesen fedezze. Vonalának közepe egy salientet képezett (egy derékszöget a vonalban, amelyet két irányból lehetett támadni). Henry Hunt dandártábornok, a tüzérség vezetője Sickles-szel együtt megvizsgálta az új állást, és rámutatott a problémákra. Azt mondta, hogy vissza kell egyeztetnie Meade-del, hogy a Sicklesnek adott parancsot meg lehet-e változtatni. Sickles mégis megtette a lépést. Egy órán belül az egész III. hadtestét majdnem megsemmisítette James Longstreet konföderációs tábornok hadteste. Magát Sickles-t is megsebezte egy ágyúgolyó, amely összetörte a lábát. Levitték a pályáról, és néhány órával később amputálták a jobb lábát. Sérülése talán megmentette a parancsmegtagadásért járó hadbíróságtól, de tábori parancsnoki napjai véget értek.

Gettysburg után

Miután Sickles elvesztette jobb lábát, hírnevet szerzett azzal, hogy azt a washingtoni Hadsereg Orvosi Múzeumának adományozta. Egy kártyával együtt küldte el, amelyen ez állt: "D.E.S. D.E.S. vezérőrnagy üdvözletével". A láb ma a Maryland állambeli Fort Detrickben található Army Medical Research and Materiel Command főhadiszállásán látható. Felépülése után Lincoln Sickles-t Délre küldte, ahol a rabszolgaság afroamerikaiakra gyakorolt hatását kellett megvizsgálnia. Emellett javaslatokat kellett adnia a Dél jövőbeli újjáépítésére.

A polgárháború után számos különböző pozíciót töltött be. Észak- és Dél-Karolina katonai kormányzója volt, de Andrew Johnson elnök 1867-ben eltávolította. A hadseregtől 1869-ben vonult vissza. Nyugdíjazásától 1872-ig Ulysses S. Grant elnök az Egyesült Államok spanyolországi miniszterévé nevezte ki. Ott tartózkodása alatt Sicklesnek sikerült "nem diplomáciai kapcsolatot" létesítenie a spanyol királynővel. Még egy mandátumot töltött be a kongresszusban 1893-1895 között, de 1986-ban alulmaradt az újraválasztáson. 1897-ben, 34 évnyi lobbizás után Sickles elérte, hogy kitüntessék a Becsületrenddel.

New Yorkban New York város seriffje és a New York Állami Műemlékek Bizottságának elnöke volt. 1912-ben eltávolították a bizottságból, mert állítólag visszaélt a pénzeszközökkel. Fontos szerepet játszott a Gettysburg National Battlefield Park létrehozásában is. 1914. május 3-án Sickles New Yorkban agyvérzésben meghalt. Sickles-t az Arlington Nemzeti Temetőben temették el.