A diótörő

Eredet

A Diótörő eredete A Csipkerózsika című balett nagy sikerében gyökerezik. Ezt a balettet 1890-ben mutatták be az oroszországi Szentpéterváron, a Mariinszkij Színházban. A szentpétervári császári színházak igazgatója, Ivan Vszevolozsszkij, a zeneszerző Csajkovszkij és a koreográfus Marius Petipa munkája volt. Vszevolozszkij úgy gondolta, hogy egy újabb, gyermekmesén alapuló balett ugyanolyan sikeres lesz, mint A Csipkerózsika.

Az új balett témájául Hoffmann 1816-os "A diótörő és az egérkirály" című meséjét választotta. Ezt a mesét az oroszok nagyon szerették. Hoffmann történetének adaptációját Alexandre Dumas fordítása alapján írta meg. Az eredetiből sokat elhagyott. Petipa Vszevolozszkij történetét a balett követelményeihez igazította. Vszevolozszkij ezután nyomást gyakorolt Csajkovszkijra, hogy írja meg a balett zenéjét. Csajkovszkijnak nem tetszett Hoffmann történetének adaptációja, de beleegyezett a zene megírásába.

Petipa tervezte a táncokat. Csajkovszkijnak különleges utasításokat adott a zene megírására vonatkozóan. Például egy 48 taktusból álló nagy crescendót akart, ahogy a karácsonyfa egyre magasabbra és magasabbra emelkedik az első felvonásban. Azt írta, hogy a "Cukraszilva-tündér tánca" zenéjének úgy kell szólnia, mintha vízcseppek csobognának a szökőkútban.

1892 márciusában a zene már majdnem készen volt. Csajkovszkij a "Cukorszilvatündér táncát", a "Virágkeringőt" és más számokat vett át a balettből, hogy megalkossa a 20 perces Diótörő-szvitet. Először az Orosz Zenei Társaság előtt játszották el. A szervezet tagjai imádták. A Diótörő-szvitet ma is játsszák.

Csajkovszkij 1892 áprilisában fejezte be a balett zenéjét. A próbák 1892 szeptemberében kezdődtek. Petipa megbetegedett, és asszisztense, Lev Ivanov fejezte be a táncokat. A balettet 1892. december 18-án mutatták be először a szentpétervári Mariinszkij Színházban. Csajkovszkij Iolanta című egyfelvonásos operáját játszották, mielőtt felgördült a függöny A diótörőre. A bemutató tizenegy előadás után 1893 januárjában ért véget.

A mese Alexandre Dumas fordításának címlapja, rajta Clara, Fritz és Drosselmeyer. A balett e fordítás alapján készült.

Később

Alekszandr Gorszkij koreográfus 1919-ben rendezett egy produkciót. Kivágta a Cukorszilva-tündért és a gavallérját, és az ő táncukat adta Clarának és a Diótörő hercegnek. Őket most már gyerekek helyett felnőttek játszották. A balett rövidített változatát Oroszországon kívül először 1927-ben mutatták be a budapesti Királyi Operaházban.

1934-ben Vaszilij Vainonen, a Kirov Balett koreográfusa színre vitte a mű egy olyan változatát, amelyet az eredeti produkció kritikái is befolyásoltak. Ő is felnőtt táncosokat állított be Clara és a herceg szerepébe, ahogyan Gorszkij tette. Vainonen változata több későbbi produkciót is befolyásolt. A koreográfia ismerete azért terjedt el, mert az orosz forradalom után sok táncos nyugatra ment.

Az első teljes Oroszországon kívüli előadásra 1934-ben került sor Angliában. Nyikolaj Szergejev állította színpadra a Vic-Wells Balettben. Petipa eredeti koreográfiájának egy változatát használta. A balettet 1952 óta évente adják elő.

Plot

A balett a 19. század eleji Németországban játszódik. A függöny egy karácsony esti mulatságon emelkedik fel a Silberhaus otthonában. Vendégek érkeznek. A gyerekek megkapják ajándékaikat, majd táncra perdülnek a szobában.

Az ajtó kinyílik. Egy furcsa kis emberke, Drosselmeyer lép be a szobába. Ő egy játékkészítő. Ő Clara Silberhaus keresztapja is. Négy táncoló babát tart a gyerekeknek és egy különleges meglepetést Clarának. Ez egy diótörő. A kislány imádja, de a bátyja, Fritz eltöri. A diótörőt a babaágyába teszi, hogy meggyógyuljon.

A buli véget ér, és mindenki távozik. Clara és családja lefekszik aludni. Clara visszalopakodik a szobájába. Meg kell győződnie arról, hogy a Diótörője nyugodtan pihen. Hirtelen egerek kezdenek el szaladgálni a szobában. A babák, a bádogkatonák és az összes többi játékeszköz életre kel, hogy megküzdjenek az egerekkel.

A karácsonyfa egyre magasabbra és magasabbra emelkedik. A Diótörő kiugrik a babaágyból, hogy megküzdjön az Egérkirállyal. Amikor a Diótörő veszélybe kerül, Clara megmenti az életét azzal, hogy a papucsát az Egérkirályhoz vágja. Az Egérkirály az összes többi egérrel együtt kirohan a szobából.

A Diótörő emberi herceggé válik. Clara és a Diótörő herceg elindulnak a havas erdőn keresztül az Édességek varázslatos országába. Ezt a földet a gyönyörű Cukros Szilva Tündér uralja. Üdvözli a két gyermeket, majd megparancsolja alattvalóinak, hogy táncoljanak nekik. Kávéról, teáról és csokoládéról szóló táncokat mutatnak be. Sok más táncot is bemutatnak. A balett azzal ér véget, hogy mindenki keringőt táncol.

Marius Petipa írta a balett librettóját és tervezte a táncokat.

Szerkezet

• Nyitány

I. felvonás: Tableau 1

• No.1 Jelenet (A karácsonyfa)
• Március 2.
• No.3 Gyermekgálop és a szülők tánca
• No.4 Táncjelenet (Drosselmeyer érkezése)
• No.5 Jelenet és nagypapa tánca
• No.6 Jelenet (Clara és a diótörő)
• No.7 Jelenet (A csata)

I. felvonás: Tableau 2

• No.8 Jelenet (A fenyőerdő télen)
• No.9 Waltz a hópelyhek keringője

II. felvonás: Tableau 3

• No.10 Jelenet (Az édességek királysága)
• No.11 Jelenet (Clara és a Diótörő herceg)
• No.12 Divertissement:

a. Csokoládé (spanyol tánc)

b. Kávé (arab tánc)

c. Tea (kínai tánc)

d. Trepak (orosz tánc)

e. A nádsípok tánca

f. Gigogne anya és a bohócok

• No.13 A virágok keringője
• No.14 Pas de Deux (Cukorszilva Tündér és Coqueluche herceg)
• No.15 Final Waltz és Apotheosis

Recepció

A balett kritikája vegyes volt. Egy része nemes kompozíciónak tartotta, példaértékű témákkal és érzelmekkel, sokan azonban másként vélekedtek. Az orosz balettművészek a szakértő felnőtt táncosokat kedvelték, a nagyszámú gyermekszereplőt pedig kritikusan támadták. Valaki arra panaszkodott, hogy a balett "gyerekekkel gyerekeknek készült". Még a felnőtt táncosok is tűz alá kerültek. Egy személy például úgy vélte, hogy az első felvonásban a babát játszó táncosnő "szép", míg egy másik személy szerint "ízléstelen" volt.

Az egyik kritikus azt kifogásolta, hogy a balett ízléstelen, mert a második felvonás szereplői úgy néznek ki, mint egy cukrászda ételei. Egy másik azt kifogásolta, hogy Ivanov "Hópelyhek keringője" Petipa balettjeiből származik. Csajkovszkij viszont úgy vélte, hogy a színpadra állítás nagyon szép, olyannyira, hogy a szeme elfáradt a látványtól.

Néhányan meglepődtek, hogy Csajkovszkijnak bármi köze is volt a baletthez. Azt gondolták, hogy A diótörő bolondság. Zavarba jöttek, hogy a nagy zeneszerzőnek köze volt hozzá. Az első estén azonban III. Sándor cár maga elé hívta Csajkovszkijt a királyi páholyba, hogy gratuláljon neki a zenéhez.

Az újságok megoszlottak a balett értékét illetően. A Szentpétervári Gazette azt írta, hogy "ez a balett a legunalmasabb dolog, amit valaha láttam... messze van attól, amilyennek a balettzenének lennie kellene". A Szentpétervári Hírlap azt írta: "Nehéz megmondani, melyik szám a legnagyobb, mert az elejétől a végéig minden gyönyörű". A The New Age azt írta, hogy Csajkovszkij zenekari művei zseniálisak. Egy balettrajongó szerint Csajkovszkij három balettje közül a Diótörő volt a legnagyobb.

A Diótörőt először 1892-ben mutatták be a szentpétervári Mariinszkij Színházban. Ez a fénykép a színházat 1917 előtt mutatja.

Post-Premier

A balett első bemutatója 1893 januárjában ért véget. Amikor 1917-ben kitört az orosz forradalom, sok balett-táncos munkanélkülivé vált. Európába mentek. Új európai barátaikkal beszélgettek a Diótörőrről. Néhány válogatást itt-ott előadtak. 1940-ben Walt Disney a Fantázia című filmjében felhasználta a zene egy részét. 1944-ben a Diótörőt a San Francisco Balett William Christensen rendezésében, a "legelső egész estés" előadásként állította színpadra karácsony estéjén. W. Christensent az amerikai balett nagyapjának nevezték, a Utah állambeli Brigham Cityben született (1902-2001). Ő alapította a San Francisco Balettet 1938-ban. Később 1951-ben megalapította a Utah-i Egyetem balett tanszékét, az elsőt a maga nemében, majd 1963-ban a Ballet Westet. C. úr alkotása a 2019-2020-as évadban ünnepli 75. születésnapját. George Balanchine 1954-ben állította színpadra A diótörőt New Yorkban. Az embereknek tetszett. Amikor 1957-ben és 1958-ban bemutatták a televízióban, a balett minden eddiginél híresebb lett. Balanchine televíziós Diótörőjében volt elég móka azoknak, akik még nem láttak balettet, és volt benne elég tánc ahhoz, hogy a balettkedvelők, akik nézték, elégedettek legyenek vele. Az 1960-as években a kis balett-társulatok elkezdték a Diótörőt előadni, mert sok pénzt lehetett vele keresni, és ezzel a társulatot is életben lehetett tartani.

Modern idők

A Diótörőt ma már világszerte sokan játsszák és sokan látják. Jennifer Fisher rámutat, hogy ez "a legnépszerűbb és leggyakrabban [színre vitt] balett a világon". Észak-Amerikában sok helyen évente megrendezésre kerül. A szülők és a gyerekek részt vesznek a balett színpadra állításában és a táncban. Képzett balerinák táncolnak egymás mellett olyan gyerekekkel, akik még csak most tanulnak táncolni. A szülők a jelmezeken és a díszleteken dolgoznak. Helyi hírességek kisebb szerepeket vállalnak.

A balettnek számos feldolgozása készült az évek során. Az Egyesült Államokban például létezik hula-, sztepptánc-, reggae-, kerekesszékes, táncos, jég- és drag-változat. Kanadában a hokit is feldolgozták. A színházakban az előadás előtt olyan termékeket árulnak, mint a Diótörő-babák, szappanok, élelmiszerek és ruhák.

A balett szerelmesei megkérdőjelezik a Diótörő mai butítását (leegyszerűsítését), hogy a tömegek számára hozzáférhetővé tegyék. Úgy tűnik, hogy az Oroszországban eredetileg nem kedvelt okok (a sok gyermektáncos, az egyenetlen történet) az oka annak, hogy a balett Észak-Amerikában olyan nagy sikert aratott. Az amerikaiak szeretik a gyerekeiket a színpadon látni, és a történet nagyon hasonlít az amerikaiak által kedvelt, rongyokból gazdaggá váló történetekre. Néhányan azonban panaszkodnak a gyerekek sztereotípiáira az 1. felvonásban (a fiúk rosszalkodnak, a lányok kedvesek), valamint az arabok és a kínaiak sztereotípiáira a 2. felvonásban.

Az első előadáson a tizenhét éves Szergej Legat lépett fel Diótörőként, a tizenkét éves Sztanyiszlava Sztanyiszlavovna Belinszkaja Claraként, egy ismeretlen gyermektáncos pedig mézeskalácsemberként.

Zene

Műszerek

Csajkovszkij a Diótörőt vonósokból, fafúvósokból, rézfúvósokból és ütőhangszerekből álló zenekarra írta. Ehhez a zenekarhoz a 2. felvonásban a "Cukraszilva-tündér táncához" celestát, az 1. felvonás karácsonyi ünnepségéhez pedig gyermekhangszereket - dobokat, trombitákat, cintányérokat, madárhangokat, sípokat és csörgőt - adott hozzá. A hangszereket külön Csajkovszkij utasítására rendelték és hangolták. A csörgő akkor hallható a zenekari árokban, amikor Fritz diót pattint az 1. felvonásban, a többi hangszer pedig akkor, amikor a fiúk nagy zajt csapnak, miközben Clara vigasztalja a megtört Diótörőt.

Csajkovszkij azt remélte, hogy a gyerekek a színpadon játszanak majd a hangszereken, de nehezen tudtak együtt maradni a zenekarral. A gyerekek nehézségei miatt Csajkovszkij úgy döntött, hogy szabadon játszhatnak. Nem kérte tőlük, hogy tartsák be a megírt kottát. Az első este után Csajkovszkij köszönetet és édességkosarat küldött a Császári Balettiskola gyermekeinek.

Modern celesta

Sugar Plum Fairy

A Cukorszilvatündér a Diótörő egyik szereplője. A Cukorszilvatündér csak a balett 2. felvonásában táncol. Clara elalszik, és a második felvonást tekinthetjük Clara álmának. Roland John Wiley azonban úgy véli, hogy a második felvonás a Drosselmeyer által megformált valóság. A Cukraszilvatündér az Édességek országának uralkodója. Ő fogadja a Diótörő herceget és szerelmét, Clarát a földjén, és elrendeli az ünnepségeket. A figurát egy prímabalerina (szólótáncos) táncolja, bár kevés táncos feladata van. A balett vége felé egy férfi táncos csatlakozik hozzá egy pas de deux-ban. Az ő száma ebben a pas de deux-ben a "Cukros szilvás tündér tánca" címet viseli.

A cukorszilva tündér tánca

	A cukorszilva tündér tánca (Balra) 1892-es vázlat az Édességek Földjéről, a Cukros Szilva Tündér otthonáról.
Problémák a fájl meghallgatásával? Lásd a médiasegítséget.

A "Cukorszilvatündér tánca" a Diótörő egyik leghíresebb száma. A darabot celestára írták. Ez a hangszer a tánc megírásának idején új volt. Úgy néz ki, mint egy kis zongora, de a hangja olyan, mint a harangoké. Csajkovszkij 1891-ben Párizsban fedezte fel a celestát, amikor az Egyesült Államokba utazott. Kiadója vásárolt egyet, és megígérte, hogy titokban tartja a vásárlást. Csajkovszkij nem akarta, hogy Rimszkij-Korszakov vagy Glazunov "megneszelje és ... szokatlan (más, furcsa) effektusokra használja előttem". Petipa azt akarta, hogy a Cukros Szilvatündér zenéje úgy szóljon, mint a szökőkútban csobogó vízcseppek. Csajkovszkij úgy gondolta, hogy a celesta a megfelelő hangszer erre. A tánc eredeti lépései ismeretlenek. Antonietta Dell'Era volt az első, aki a Cukraszilva-tündér szerepét táncolta. A figurának nagyon kevés táncos feladata van, ezért Dell'Era Alphonse Czibulka gavotte-ját tette bele a balettbe. Ezután volt még valami más dolga is.

Történész vélemény

John Warrack Csajkovszkijról szóló életrajzában rámutat, hogy a balett legnagyobb gyengesége a története. Ez nem tette lehetővé Csajkovszkij számára, hogy a Hattyúk tavához vagy A Csipkerózsikához hasonlóan zeneileg fejlessze a balettet. Az a néhány szimfonikus rész, amely a balettben található (főleg az első felvonásban), nem a legjobb, amit Csajkovszkij írt. Warrack úgy véli, hogy a balett "lényege" a különálló számokban rejlik. Csajkovszkij tudta ezt, amikor a Diótörő-szvitet a teljes balett népszerűsítésére összeállította. Mivel a történet annyira gyenge volt, és nem tette lehetővé a szimfonikus fejlődést, Csajkovszkij a különálló számokban hódolt a "csinosság" iránti ízlésének. Ez teszi a Diótörőt Warrack szerint "zseniális szórakozássá".

A Csajkovszkij-életrajzban David Brown író rámutat, hogy Csajkovszkij nem volt elégedett A diótörővel, és barátainak panaszkodott, hogy milyen nehéz megzenésíteni a mesét. Brown felteszi a kérdést, hogy Csajkovszkij miért hagyta magát rábeszélni arra, hogy elfogadja a mesét balett-témaként. Rámutat, hogy a Hattyúk tava és A Csipkerózsika "dramaturgiailag húsbavágó és mélyen komoly", míg A diótörő "elcsépelt ... [és] értelmetlen". A balettnek nincs igazi csúcspontja - írja. Majd felteszi a kérdést: "Miről is szólt az egész? A Diótörő a legmélyebb értelemben értelmetlen". Úgy dönt, hogy a balett a zeneszerző érett színházi művei közül a "legkövetkezménytelenebb", és "drámai szerkezete a legkevésbé kielégítő". Bár Brown soha nem adja jóváhagyását A diótörőre, úgy véli, Csajkovszkij "a téma megdöbbentő korlátai" ellenére is figyelemre méltó munkát végzett.

A Cukorszilva Tündér és a Cavalier meghajolnak a Királyi Balettben