Cukorszilva‑tündér tánca (magyarul gyakran Cukortündér tánca) a Diótörő pas de deux egyik legismertebb tétele: a pas de deux harmadik része, amely az 1892‑es A diótörő című balett 2. felvonásából származik. A szerepet a vezető női táncos (a primabalerina) adja elő; a tánc koreográfiáját Lev Ivanov alkotta Csajkovszkij zenéjére, a balett művészi rendezésében pedig Marius Petipa is közreműködött.

Zene és a celesta

A darab hangzásának legszembetűnőbb sajátossága a celesta használata, amelyet Petipa azzal a kívánsággal képzelt el, hogy a Cukortündér zenéje „olyan legyen, mint a szökőkútból kilövellő vízcseppek”. Csajkovszkij 1891‑ben Párizsban ismerkedett meg ezzel a viszonylag friss hangszerrel: a celestát a feltaláló, Auguste Mustel fejlesztette ki a 19. század végén. A celesta külsőre a zongorához hasonlít, de belül kis acéllemezeket vagy harangocskaszerű hangzótesteket ütő kalapácsok szólaltatnak meg, így tiszta, harangszerű, légies hangot ad.

Csajkovszkij így írt róla: "[A celesta] félúton van egy apró zongora és egy glockenspiel között, és istenien csodálatos hangja van". Elhatározta, hogy a Diótörőben használni fogja a hangszert, ezért megkérte a kiadóját (P. Jurgenson) egy celesta beszerzésére, és ezt a vásárlást titokban tartotta, mert nem akarta, hogy más orosz zeneszerzők „megneszeljék, és ... szokatlan effektusokra használják előttem”.

Csajkovszkij 1892. március 19‑én mutatta be a celestát az orosz közönségnek, amikor a Diótörő‑szvitet vezényelte az Orosz Zenei Társaság előadásán Szentpéterváron. Ettől kezdve a celesta hangja elválaszthatatlanul összekapcsolódott a Cukorszilva‑tündér alakjával: a darab magas, csengő arculatát ez a hangszer adja meg, és ezért vált a tétel a balett egyik legismertebb és leggyakrabban idézett részévé.

Koreográfia és előadástörténet

A Cukortündér eredeti koreográfiájáról csak kevés, töredékes információ maradt ránk. Az első előadások során például a tánc végén szereplő presto részletet gyakran elhagyták. Roland John Wiley koreográfiai kutatásai szerint a tánc rövid pointe lépésekből, petite batteries (kis ugrások) és attitűdök sorozatából állt különféle kombinációkban. Wiley leírása szerint a koreográfia dinamikusan építkezett: a finom, szögletes mozdulatoktól a körkörös formákon át egészen a végén fellépő egyszerre egyszerűbb és virtuózabb elemekig — például piruettekig és ronds de jambe jellegű figurákig.

A balett egészének bemutatója a maryinyi (Marinszkij) színházban 1892 decemberében volt; a teljes darab koreográfiájában és előadásában később számos változtatás történt, ezért a Cukortündér szerepe és mozdulatai is többféle interpretációban maradtak fenn a repertoárban.

Az első előadó és kritikák

Az eredeti Cukorszilva‑tündér szerepét Antonietta Dell'Era alakította. Technikai képzettsége elismert volt, ugyanakkor Csajkovszkij testvére, Modest negatív megjegyzéseket tett külső megjelenésére — pufóknak és kevésbé vonzónak írta le. A korabeli kritikusok egy része hibának tartotta, hogy a prímabalerina szerepe viszonylag rövid: a Cukortündér inkább látványos felvonásnak tűnik, mint hosszan kibontott karakternek.

Dell'Era próbálta a szerepet bővíteni: későbbi előadásaiban – hogy nagyobb színpadi jelenlétet biztosítson magának – a koreográfiába illesztette Czibulka gavotte‑ját, ütköztetve ezzel az eredeti partitúra és az előadói igények közti különbséget.

Utóélet és jelentőség

A „Cukorszilva‑tündér tánca” ma a Diótörő talán legismertebb mozzanata: gyakran játsszák önálló zenekari részletként, felvételek és rádiós, televíziós összeállítások kedvelt betétje. A tételt különösen a karácsonyi időszakban használják reklámokban, ünnepi műsorokban és koncertszerű előadásokon, így a darab hangulata és a celesta csillogó hangja világszerte a karácsony zenei ikonográfiájának részévé vált.

Mára a Cukortündér szerepét és koreográfiáját számos balettelőadás újraértelmezte: különböző koreográfusok és primabalerinák saját technikai és színpadi felfogásukat hozták be, ami hozzájárult a tétel változatos életéhez a klasszikus balett repertoárjában.