Cápák: fajok, anatómia és viselkedés

A cápáknak sokféle alakjuk és méretük van, de a legtöbbjük hosszú és vékony (más néven áramvonalas), nagyon erős állkapoccsal.

Fogaik egész életük során folyamatosan cserélődnek. A cápák olyan hevesen esznek, hogy gyakran letörnek néhány fogat, ezért az új fogak folyamatosan nőnek egy barázdában közvetlenül a száj belsejében, és a száj belsejéből a bőr által alkotott "futószalagon" haladnak előre, amelyhez a fogak kapcsolódnak. Egy cápa élete során akár 30 000 fogat is elveszíthet és újranöveszthet.

A cápák azonban még ennyi foguk ellenére sem tudnak rágni. Ezért megharapják a zsákmányt, és megrántják, hogy egy darabot lenyelhessenek belőle. A cápa által lenyelt táplálékdarabok a gyomrában végzik, ahol megemésztődnek. Ez azonban elég lassú, így egy étkezés megemésztése akár több napig is eltarthat. Ez az oka annak, hogy a cápa nem eszik minden nap.

A cápáknak különböző alakú fogaik vannak, attól függően, hogy mit esznek. Egyes cápáknak például éles, hegyes fogaik vannak, míg a fenéklakó cápáknak kúp alakú fogaik vannak a kagylók összetörésére. Mivel nagyon sokféle cápafaj létezik, és mivel mindegyik fajtának megvannak a maga különleges fogai, sokan szeretik gyűjteni a cápafogakat. A cápafoggyűjtők a cápafog méréséből meg tudják találni, hogy mekkora volt egy cápa. Először is megmérik a fog hosszát hüvelykben. Minden hüvelyknyi fog 10 lábnyi cápahossznak felel meg: tehát ha egy cápafog 2 hüvelyk hosszú, a fog egy 20 láb hosszú cápától származik! Még ijesztőbb, hogy néhány Megalodon fog 6 hüvelyk hosszú, tehát ez egy 60 láb hosszú cápára utal.

A cápák bőrét milliónyi apró, fogszerű pikkely borítja, amelyek a farok felé mutatnak. Ha a cápát a farka felé dörzsöljük, akkor sima érzésű, de ha a másik irányba dörzsöljük, akkor érdes. A cápák fogai hússzor akkorák lehetnek, mint az emberi fogak, és ha elvesznek, vissza tudnak nőni.

Uszonyok

A cápák uszonyait stabilizálásra, kormányzásra, felhúzásra és úszásra használják. Minden uszony más-más módon használatos.

A háti középvonal mentén egy vagy két uszony van jelen, az úgynevezett első és második hátúszó. Ezek az uszonyok segítik a cápát a folyamatos hempergésben. Ez a két uszony lehet, de lehet, hogy nem rendelkezik tüskékkel. Ha vannak tüskék, akkor azokat védekezésre használják, és lehetnek velük bőrmirigyek is, amelyek irritáló anyagot termelnek.

A melluszonyok a fej mögött helyezkednek el, és kifelé nyúlnak. Ezek az uszonyok úszás közben a kormányzásra szolgálnak, és segítenek a cápának a felhajtóerőt biztosítani.

A medenceuszonyok a melluszonyok mögött, a kloáka közelében helyezkednek el, és szintén stabilizáló szerepet töltenek be.

Nem minden cápának van anális uszonya, de ha van, akkor a medence- és a farokúszó között található.

Maga a farokrész a faroknyélből és a farokúszóból áll. A faroknyélen néha "precaudalis gödrök" néven ismert bevágások találhatók, amelyek közvetlenül a farokúszó előtt helyezkednek el. A peduncle vízszintesen lapított, oldalsó bordákba is benyúlhat. A farokúszónak van egy felső és egy alsó lebenye, amelyek különböző méretűek lehetnek, és alakjuk attól függ, hogy melyik cápafajról van szó. A farokúszó elsődleges feladata, hogy úszás közben "lökést" adjon a cápának. A farokúszó felső lebenye adja a legtöbb lökést, és általában lefelé kényszeríti a cápát. A mellúszó és a test alakja (mint egy szárnyaslemez) együttesen ellensúlyozzák ezt az erőt. A legtöbb bentikus cápafajnál az erős, nem hasított farokúszó lehetővé teszi, hogy a cápa a tengerfenék közelében ússzon (mint például a nővércápa). A leggyorsabban úszó cápák (például a makócápák) azonban általában hold alakú (félhold alakú) farokúszóval rendelkeznek.

Szagold meg

A cápáknak éles szaglószervük van az első és a hátsó orrnyílás közötti rövid csatornában. Mérföldekről is képesek érzékelni a vért: a tengervízben már egy milliomod része is elég lehet a vérnek.

A cápák az egyes orrlyukak szagérzékelésének időzítése alapján képesek meghatározni egy adott szag irányát. Ez hasonló ahhoz a módszerhez, amelyet az emlősök használnak a hang irányának meghatározására.

Jobban vonzzák őket a sok faj bélrendszerében található vegyi anyagok, és ennek következtében gyakran tartózkodnak a szennyvízelvezető csatornák közelében vagy azokban. Egyes fajok, például a dajkacápák külső tüskékkel rendelkeznek, amelyek nagymértékben növelik a zsákmányérzékelés képességét.

Látvány

A cápaszemek hasonlóak más gerincesek szeméhez, beleértve a hasonló lencséket, szaruhártyát és retinát. Látásuk jól alkalmazkodott a tengeri környezethez. Az emberekhez hasonlóan képesek összehúzni és kitágítani a pupillájukat, amire egyetlen teleosthal sem képes. A retina mögötti szövet visszatükrözi a fényt, ezáltal javítva a látást a sötétebb vizekben.

Elektromos áram érzékelése

A cápák ormányán mindenütt apró lyukak vannak, különösen a szem és az ormány csúcsa között. Ezekben vannak az idegreceptorok, amelyeket Lorenzini ampulláknak neveznek. ^p23 Ezek érzékelik a vízben lévő elektromosságot. A vízben lévő állatok elektromosságot bocsátanak ki: minden alkalommal, amikor az állat szíve megdobban vagy mozog, apró elektromos áramlatok keletkeznek. Ezek az apró elektromos áramlatok jeleket alkotnak, amelyek a vízben terjednek, és érzékelhetővé válnak. A cápák ezt az érzéket használhatják, amikor zsákmányt ejtenek, még jobban, mint a látásukat.

Meghallgatás

Bár nehéz tesztelni a cápák hallását, de lehet, hogy éles hallásuk van, és esetleg több kilométerről is meghallják a zsákmányt. A fejük mindkét oldalán egy-egy kis nyílás (nem a légcső) egy vékony csatornán keresztül közvetlenül a belső fülbe vezet.

Oldalsó vonal

Az oldalsó vezeték érzékeli a víznyomás változásait. A környezet felé egy pórusvonalon keresztül nyitott. Ezt és a hangérzékelő szerveket az "acoustico-lateralis rendszer" néven csoportosítják, mivel közös eredetűek. A csontos halaknál és a négylábúaknál a belső fülbe nyíló külső nyílás elveszett.

Ez a rendszer más halaknál is megtalálható. A vízben lévő mozgást vagy rezgést érzékeli. A cápa 25-50 Hz közötti frekvenciákat érzékel.

Néhány millió évvel ezelőtt egy Megalodon nevű óriáscápa úszott a tengerekben. Hossza 18 méter volt, kétszer olyan hosszú, mint a közeli rokon nagy fehér cápa, és bálnákat evett. A Megalodon 1,6 millió évvel ezelőtt halt ki.

Az őskori cápákról alkotott ismereteink nagy része a fosszíliáik tanulmányozásából származik. Míg a cápák csontváza puha porcokból áll, amelyek széteshetnek, mielőtt megkövesednének, addig a fogaik keményebbek és könnyen megkövesednek. Az őskori cápáknak - modern leszármazottaikhoz hasonlóan - életük során több ezer foguk nőtt és hullott ki. Emiatt a cápafogak az egyik leggyakoribb fosszíliák közé tartoznak.

Az ismert cápafajok mintegy 70%-a hoz világra élő ivadékot, a vemhesség 6 és 22 hónap közötti időszakban.

A kölykök teljes fogsorral születnek, és képesek gondoskodni magukról. Miután megszülettek, gyorsan elúsznak az anyjuktól, amely néha a kölykökből táplálkozik. A kölykök száma egy-két kölyöktől (nagy fehér cápa) száz kölyökig (kékcápa és bálnacápa) terjed.

Egyes cápák tojóivarúak, az ikrájukat a vízbe rakják. A cápatojásokat (amelyeket néha "sellőtáskáknak" is neveznek) kemény, bőrszerű hártya borítja.

A legtöbb cápa ovovivivaros, ami azt jelenti, hogy az ikrák a nőstény testében kelnek ki, és a kicsinyek az anyában fejlődnek, de nincs méhlepény, amely táplálná a kölyköket. Ehelyett a kicsinyek a tojás sárgájával táplálkoznak. A kölykök megtermékenyítetlen tojásokat és néha egymást is megeszik. A testvéri kannibalizmus ezen formája miatt nagyon kevés kölyök marad életben a születésig. A nagy fehér cápák, a makócápák, a dajkacápák, a tigriscápák és a homoki tigriscápák szaporodnak így.

Egyes cápák élveszületők, ami azt jelenti, hogy a nőstények élve szülnek: az ikrák a nőstény testében kelnek ki, és a kicsinyeket a méhlepény táplálja. A méhlepény segíti a tápanyagok és az oxigén átadását az anya véráramából, és a bébikből származó salakanyagokat az anyába szállítja, hogy azok onnan távozzanak. Az életre kelt cápák közé tartoznak például a bikacápák, a fehérhegyű zátonycápák, a citromcápák, a kékcápák, az ezüsthegyű cápák és a pörölycápák. Bár sokáig úgy gondolták, hogy a bálnacápák tojóivarúak, a bálnacápák élősködőek, és találtak már vemhes nőstényeket, amelyekben több száz kölyköt tartottak.

Még mindig találnak új cápákat. Dave Ebert csak egy tajvani piacon tíz új fajt talált. Az elmúlt három évtizedben 24 új fajt nevezett el. Ezek között vannak cápák, ráják, fűrészhalak és szellemcápák - ezek a porcos halak mind rokonok.

Egyes cápák nem veszélyeztetettek, de néhányukat élelmiszerként (például cápauszonyleves) vagy sporthorgászat céljából vadásznak. 2013-ban öt cápafaj, valamint két mantafaj részesült nemzetközi védelemben a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény részeként.

Úgy vélik, hogy a kereskedelmi és szabadidős célú halászat során 100 millió cápát ölnek meg. A cápák sok helyen, többek között Japánban és Ausztráliában is gyakori tenger gyümölcsei. Az ausztráliai Victoria államban a cápa a leggyakrabban használt hal a fish and chips-ben, amelyben a filét rántva, mélyhűtött vagy morzsolt és grillezett formában sütik. A fish and chip boltokban a cápát "flake"-nek nevezik. Indiában a helyi piacokon kis cápákat vagy bébi cápákat (tamil nyelven sora, telugu nyelven) árulnak. Mivel a hús nem fejlett, a főzés során a hús porrá törik, amit aztán olajban és fűszerekben megsütnek (az úgynevezett sora puttu/sora poratu). A puha csontok könnyen rághatók. A tengerparti Tamil Naduban csemegének számítanak.

• BBC One: Blue Planet: A nő, aki cápákkal táncol. [3]