Keleti pézsmatulok (Ovibos moschatus) – leírás, élőhely és viselkedés

A pézsmatulok (Ovibos moschatus, muskox) a Bovidae családba tartozó nagytestű sarkvidéki emlős. Jellemző rá a tömött, hosszú fedőszőr és a belső, rövidebb, igen meleg pézsmaszőr (qiviut), amely segíti a túlélést a fagyos környezetben.

Leírás

Vastag szőrzetű, és a pleisztocén jégkorszak idején gyakori volt az északi féltekén. A hímek erős szagot árasztanak, innen a neve. Ez a pézsmaillat a párzási időszakban a nőstények vonzására szolgál. A hím ökrök testesebbek, vastag fejükkel és ívelt szarvukkal tűnnek fel; a szarvak mindkét nemben megvannak, de a hímeké erősebb és szélesebb alapú.

A testhossz általában 1,5–2,1 m, marmagassága 1–1,4 m, testtömege a populációtól és az évszaktól függően 150–400 kg között változhat. A vastag aljszőrzet (qiviut) kiváló hőszigetelő, és a muskotályok ilyenkor kevésbé veszítenek hőt még erős szélben és extrém hidegben is.

Élőhely és elterjedés

A muskotályok Észak-Amerika sarkvidéki területein és Grönlandon élnek, kisebb betelepített populációkkal Svédországban, Szibériában és Norvégiában. Elsősorban tundra- és féltundra-élőhelyeken fordulnak elő, ahol alacsony növényzet, mohák, zuzmók és cserjék alkotják a táplálék nagy részét. Számos populáció szezonálisan vándorol, télen alacsonyabban fekvő területeken, nyáron pedig magasabban legel.

Az ember általi betelepítések és visszatelepítési programok több területen sikerrel jártak, így egyes helyeken a korábban kipusztult populációk újra megtelepedtek. Élőhelyüket azonban fenyegeti az éghajlatváltozás, a növényzet átalakulása és helyenként a túlzott vadászat.

Táplálkozás és emésztés

A muskotályok növényevők, amelyek füveket, leveleket és néhány sarkvidéki virágot legelnek. Kérődző állatok; a táplálékot rágás nélkül lenyelik. Később felöklendezik a táplálékot (az úgynevezett bendő), és megrágják azt. A pézsmatulok, a többi kérődzőhöz hasonlóan, négy részből álló gyomorral rendelkeznek.

Télen, amikor a hótakarást kell átfúrniuk, a muskotályok "hókitörést" (cratering) végeznek: a lábukkal és az ormányukra emlékeztető mozdulatokkal eltávolítják a havat, hogy elérjék az alatta növő zuzmókat és mohákat. Nyáron nagyobb választék áll rendelkezésre, és a táplálék magasabb fehérjetartalmú.

Viselkedés és társas szerkezet

A muskotályok egy vagy két erős hím által vezetett, nőstényekből és kicsinyeikből álló csordákban vonulnak. A hím ökrök vastag fejükkel és szarvukkal egymásnak ütközve harcolnak azért, hogy ki legyen a vezér. A pézsmatulok hosszú, ívelt szarvai távol tartják a ragadozókat. Ha a csorda a közelben farkasokat érez, az összes pézsma ökör kört alkot és kifelé fordul. Lehajtják a fejüket, hogy megmutassák a szarvukat.

A védekezési stratégia gyakran az, hogy a nagy testű ökrök kívülre állnak, míg a nőstények és borjak a kör belsejében maradnak. Ez hatékony módja annak, hogy tompítsák a ragadozók támadását, különösen farkasok ellen. A csordán belüli hierarchia stabil, de a tavaszi ivarzás idején a dominanciaé a főszerep.

Szaporodás és életciklus

A párzási időszak (rut) általában kései nyárra–kora őszre esik, amikor a hímek küzdenek a nőstényekért. A vemhesség körülbelül 225–240 nap, így a borjak jellemzően a tavasz végén vagy nyár elején születnek, amikor a táplálékellátás kedvezőbb. A legtöbb esetben egyetlen borjú születik, ritkán ikrek.

A borjak gyorsan fejlődnek; néhány napos korban már képesek követni a csordát. A nemi érettség 2–4 éves korban következik be, a teljes fizikai érettség azonban később alakul ki. Vadonban a pézsmatulokok általában 12–20 évig élnek, fogságban ennél tovább is.

Történet, genetika és fosszilis adatok

A fosszilis DNS bizonyítékok arra utalnak, hogy a muszkuszok nemcsak földrajzilag voltak elterjedtebbek a pleisztocén idején, hanem genetikailag is változatosabbak voltak. Ebben az időszakban más muszkuszpopulációk is éltek az Északi-sarkvidéken, az Urál-hegységtől Grönlandig. A bölény és a pronghorn mellett a muszkusz a pleisztocén megafauna azon kevés fajának egyike volt Észak-Amerikában, amely túlélte a pleisztocén/holocén kihalási eseményt, és napjainkig fennmaradt.

A genetikai vizsgálatok rámutatnak, hogy számos populáció kezelésére és megőrzésére figyelmet kell fordítani annak érdekében, hogy elkerüljük a szűk génállományból adódó problémákat. Néhány régióban a populációk izolációja helyi adaptációkhoz vezetett, másutt az emberi beavatkozások hoztak létre új állományokat.

Veszélyek és védelmi intézkedések

• Éghajlatváltozás: az élőhely átalakulása és a növényzet eltolódása megváltoztatja az elérhető táplálékot.
• Betegségek és paraziták: új kórokozók megjelenése veszélyeztetheti a kis, izolált populációkat.
• Vad- és túlzott vadászat egyes területeken.
• Genetikai beszűkültség: kis populációkban csökkenhet a genetikai sokféleség.

A megőrzés érdekében számos országban szabályozzák a vadászatot, működnek visszatelepítési programok és genetikai monitoringok, valamint élőhely-védelmi intézkedések segítik a populációk fenntarthatóságát. A közösségi alapú menedzsment és a tudományos kutatás együtt fontos szerepet játszanak a megóvásban.

Érdekességek

A muskotályok qiviut nevű aljszőrzete a világ egyik legmelegebb természetes rostja; finomabb és melegebb, mint a juhselyem vagy a gyapjú, ezért nagy értékű pihenőanyagként és textilipari alapanyagként is keresett. Hagyományosan az északi népek gyűjtik és használják, de a nemzetközi kereskedelem is szabályozott, hogy megóvják a fajokat és a helyi kultúrák jogait.

Kérdések és válaszok

K: Mi a pézsma ökör tudományos neve?

K: Hogyan vonzzák a hím pézsma ökrök a nőstényeket a párzási időszakban?

K: Hogyan védekeznek a pézsma ökrök a ragadozók ellen?

K: Hol élnek a pézsma ökrök?

K: Milyen táplálékot fogyasztanak a pézsma ökrök?

K: Hogyan hatott a pleisztocén kihalási esemény a pézsmatulok populációjára?

K: Milyen típusú emésztőrendszerrel rendelkezik a muszkox?

Keresés betűvel