Kamrás nautilusz (Nautilus) – élő kövület, fajok, megjelenés és életmód
Fedezd fel a kamrás nautilusz titkait: élő kövület, fajok, jellegzetes megjelenés, méretek és életmód — érdekességek és képek a Nautilus világából.
A Nautilus a Nautilidae családba tartozó fejlábúak közös neve. A Nautiloidea alosztály egyetlen élő tagja; küllemük és belső szerkezeti megoldásaik az évmilliók során viszonylag kevéssé változtak, ezért gyakran említik őket mint „élő kövületet”. A kamrás nautilus kifejezést a Nautilidae bármelyik fajára használják, bár a csoporton belül fajok és nemzetségek is elkülöníthetők.
Fosszilis kapcsolat és elnevezés
Sok biológus "élő kövületnek" tekinti őket, mivel ők az egyetlen mai leszármazottai annak a nagy és változatos csoportnak, amelyből az ammoniteszek a paleozoikumban és mezozoikumban kialakultak. A nautilusok külső, kamrásan tekercselt héja jól megőrizte az ősi forma alapvető jellemzőit.
Fajok és elterjedés
Ma két nemzetségben hat élő faj él. A legismertebb nemzetségek a Nautilus és az Allonautilus. A Nyugat-Ausztráliából származó Nautilus pompilius faj a legnagyobb és legismertebb; héjának átmérője elérheti a 27 cm-t. A legtöbb más nautilus azonban sohasem haladja meg a 20 cm-t. A „pocakos” nautilus, Nautilus macromphalus, az egyik legkisebb faj, és jellemzően csak körülbelül 16 cm átmérőjű.
Megjelenés és anatómia
- Héj: a nautilus külső, spirálisan tekercselt héja szabályos kamrákra (camerae) tagolódik. A belső csatornán, az ún. siphuncle-en keresztül szabályozzák a kamrákban lévő gáz és víz arányát, ami a felhajtóerőt módosítja.
- Csápok: a nautilusok több tucat, vékony, ragadós csáppal (cirri) rendelkeznek, amelyek nincsenek felszerelve tapadókorongokkal, hanem a zsákmány megtapadására szolgálnak.
- Szemek: az ősi felépítésre jellemzően egyszerűbb, ún. „lyukkamera-szerű” szemük van, amelyeknél a lencse fejletlen vagy hiányzik, így inkább a fény-árnyék érzékelésére alkalmasak.
- Radula és kopoltyúk: a radula széles, és összetett felépítésű — pontosan kilenc foga van —; légzőszerveik két pár kopoltyúja működik.
- Ízületek és mozgás: a mozgáshoz az ún. hyponome (cső alakú izomzat) segítségével vízsugarat lövellnek hátrafelé, ez a jet-hajtás lehetővé teszi a gyors kitöréseket és iránytartást a vízben.
Élőhely, viselkedés és táplálkozás
A nautilusok elsősorban az indo-csendes-óceáni trópusi területeken élnek, sziklás, korallzátonyokkal határolt meredek lejtők fölött. Napközben rendszerint mélyebb vizekben tartózkodnak (több száz méter mélységig), éjjel viszont sekélyebb területekre vándorolnak táplálékért. Éjszakai életmódjuk miatt rendszerint nehezebben észlelhetők a halászok számára.
Táplálékuk változatos: dögevők és ragadozók egyszerre — fogyasztanak rothadó és friss állati anyagot, kisebb rákokat, halakat és más puhatestűeket. A csápokkal megragadják a táplálékot, majd a szájszerveknél aprítják fel.
Szaporodás és élettartam
A nautilusok szaporodása lassú: a párosodás után a nőstények nagyobb, kemény héjú tojásokat raknak le, amelyek gyakran sziklaaljzathoz tapadnak. Az embrionális fejlődés hosszú ideig tart (több hónap), és a fiatal nautilusokból már teljesen kifejlett héjszegmentekkel rendelkező kis egyedek kelnek ki, nincs tenyészköztes lárvaállapot. A nautilusok későn érő fajok; élettartamuk hosszú lehet — több év, közepes becslések szerint akár 15–20 évig is élhetnek — és a szaporodási ciklusok ritkák, ezért populációik regenerálódása lassú.
Veszélyek és védelem
A nautilusok népszerűek a kagylópiacon és a dísztárgyak készítésében, ezért egyes területeken túlhalászattal fenyegetettek. Emellett az élőhelyek degradációja, a véletlen fogás (bycatch) és a klímaváltozás is kockázatot jelenthet számukra. Egyes fajokat és populációkat nemzetközi és nemzeti jogszabályok védik, és több országban szabályozzák a gyűjtésüket és kereskedelmüket, mivel lassú növekedésük és alacsony reprodukciós rátájuk miatt különösen sérülékenyek.
Érdekességek
- A nautilus héja ideális példája a természetes tökéletes spirálformának; régi kövületeik alapján a csoport több százmillió éve létezik.
- Sok tudományos vizsgálat használja őket evolúciós és paleontológiai összehasonlításokhoz, mert testfelépítésük sok ősi jellemzőt megőrzött.
Összefoglalva: a kamrás nautiluszok különleges, ősi vonásokat megőrző puhatestűek, amelyek külső héjuk és speciális életmódjuk révén fontos szerepet töltenek be a trópusi tengerek ökológiájában, ugyanakkor hosszú távú fennmaradásukért aktív védelemre van szükség.
A nautilus anatómiája
A héj
A Nautilusok az egyetlen olyan fejlábúak, amelyeknek külső páncéljuk van. Ez egy ősi vagy bazális tulajdonság. Az állat képes teljesen visszahúzódni a páncéljába. A nyílást két speciálisan összehajtogatott csápból álló bőrszerű csuklyával zárja le. A páncél tekervényes és meszes, gyöngyházbéléssel. Nyomásnak ellenáll, de kb. 800 m mélységben összeomlik. A nautilus héja két rétegből áll: a külső réteg tompa fehér, míg a belső réteg feltűnően fehér, irizáló színű. A héj legbelső része gyöngyházfényű, kékesszürke. Az osmena gyöngy nem gyöngy, hanem a kagylónak ebből a részéből nyert ékszeripari termék.
A héj belül kamrákra van osztva. A kamrák közötti falakat ("septa") középen egy járat, a szifunkulus szúrja át. Ezen keresztül az állat képes változtatni a kamrák légnyomását. Ahogy a nautilus érik, teste előrefelé mozog, és minden kamrát sorban egy új szeptummal (fallal) zár le. Az utolsó, teljesen nyitott kamra, a legnagyobb, az élőkamra. A kamrák száma a kikelés pillanatában lévő körülbelül négyről a kifejlett példányoknál harmincra vagy még többre nő.
A héj színe miatt az állat rejtve marad a vízben. Felülről nézve a héj sötétebb színű és szabálytalan csíkokkal tarkított, így beleolvad a víz sötétjébe. Az alja szinte teljesen fehér, így az állatot nem lehet megkülönböztetni az óceán felszínéhez közeli világosabb vízben. Az álcázásnak ezt a módját ellenárnyékolásnak nevezik.
A nautilus kagyló a logaritmikus spirál egyik legszebb természetes példája.
· 
Egy nautilus kagyló felülről nézve
· 
Ugyanez a héj alulról nézve
· 
Félhéj, amely a kamrákat logaritmikus spirálban ábrázolja
Nautilus kagylók: N. macromphalus (balra), A. scrobiculatus (középen), N. pompilius (jobbra).
Természettudomány
Felhajtóerő és mozgás
Az úszáshoz a nautilus vizet szív be és ki a lakókamrából, és sugárhajtást használ. Amikor a víz a kamrában van, a szifon kivonja belőle a sót, és a vérbe diffundálja. Amikor a vizet kiszivattyúzzák, az állat a kamrában lévő gázzal állítja be a felhajtóerejét. A felhajtóerő szabályozható a gáz és a folyadék kamrába vagy a kamrából történő pumpálásával a szifon segítségével. A felhajtóerő ilyen módon történő szabályozása korlátozza a nautilusokat; nem tudnak extrém nyomás alatt működni.
A vadonban a nautilus általában 300 méteres mélységben él, éjszaka körülbelül 100 méterre emelkedik fel táplálkozás, párzás és tojásrakás céljából. A nautilus páncélja nem bírja a 800 m-nél nagyobb mélységeket.
Táplálkozás és érzékszervi rendszer
A Nautilusok ragadozók, és főként garnélarákokkal, apró halakkal és rákfélékkel táplálkoznak, amelyeket csápjaikkal fogva tartanak. Mivel azonban nagyon kevés energiát fordítanak az úszásra, havonta csak egyszer kell enniük. A többi lábasfejűvel ellentétben nem rendelkeznek jó látással; szemük szerkezete magasan fejlett, de hiányzik belőle a szilárd lencse. Egyszerű "tűlyuk" lencséjük van, amelyen keresztül a víz átjuthat. A látás helyett az állat feltehetően a szaglást használja elsődleges érzékszervként a táplálékkeresés, a lehetséges társak felkutatása vagy azonosítása során.
Evolúció
A fosszilis feljegyzések szerint a nautiloidák az elmúlt 500 millió évben nem sokat változtak (legalábbis testformájukban). A nautiloidok 200 millió évvel ezelőtt sokkal gyakoribbak és változatosabbak voltak. A koraiak közül sokan egyenes héjúak voltak, mint a kihalt Lituites nemzetség. A kambriumban fejlődtek ki, és az ordovíciumban váltak jelentős tengeri ragadozóvá. Egyes fajok mérete meghaladta a 2,5 métert. A fejlábúak másik alosztálya, a Coleoidea már régen elvált a Nautilidae-októl, és a nautilus azóta viszonylag változatlan maradt. A nautilus kihalt rokonai közé tartoznak az ammoniteszek, amelyek sok millió éven át nagyon fontosak voltak. Más csoportok voltak a baculitesek és a goniatitesek.
Szaporodás és élettartam
A nautiluszok szexuálisan dimorfak, és tojások lerakásával szaporodnak. A sekély vizekben a sziklákhoz tapadva az ikrák tizenkét hónapig fejlődnek, mire körülbelül 30 mm hosszúak lesznek. A nőstények évente egyszer ívnak, és ivarsejtjeik regenerálódnak, így a nautilusok az egyetlen olyan fejlábúak, amelyek ismétlődően szaporodnak. A nautilusok élettartama körülbelül 20 év, ami kivételesen hosszú egy fejlábútól.
Forgalmazás
Nautiluszok csak a trópusi Indiai- és Csendes-óceánban fordulnak elő, az ÉSZ 30°-tól a D 30°-ig és a NY 90°-tól a NY 185°-ig. A korallzátonyok mélyebb lejtőin élnek.
A nautilus kagyló Új-Kaledónia hivatalos emblémájában is hangsúlyosan szerepel.
Nautilus csápok
Kapcsolódó oldalak
Kérdések és válaszok
K: Mi az a nautilus?
V: A nautilus a Nautilidae családba tartozó fejlábúak egy fajtája, amelyet "élő kövületnek" tartanak, mivel az évmilliók során nem sokat változott a megjelenése.
K: Hány élő nautilusfaj létezik?
V: A nautilusnak két nemzetségben hat élő faja van.
K: Melyik nautilusfaj a legnagyobb és legismertebb?
V: A Nyugat-Ausztráliában található Nautilus pompilius faj a legnagyobb és legismertebb, amely akár 27 cm átmérőjűre is megnő.
K: Mi az a pocakos nautilus?
V: A Bellybutton nautilus vagy Nautilus macromphalus a legkisebb, általában csak 16 cm-es nautilusfaj.
K: Hány foga van a nautilus radulájának?
V: A nautilus radulájának pontosan kilenc foga van.
K: Hány pár kopoltyúja van a nautilusnak?
V: A nautilusnak két pár kopoltyúja van.
K: Miért tekintik a nautilusokat "élő kövületeknek"?
V: A nautilusokat azért tekintik "élő kövületeknek", mert ők az egyetlen élő leszármazottai annak a csoportnak, amelyből az ammoniteszek a paleozoikumban kialakultak, és az évmilliók során nem sokat változtak megjelenésükben.
Keres