Bohémélet

Henri Murger

Henri Murger 1822-ben született egy bevándorló német szabó gyermekeként Párizsban. Titkárként dolgozott 1841-ig, amikor újságíró lett, és csatlakozott a magukat bohémeknek nevező szegény művészekhez és írókhoz.

1845 és 1848 között Murger a párizsi bohém életről szóló történeteit egy francia folyóiratban folytatásokban (részenként) jelentette meg. A könyv kevés bevételt hozott Murger számára. Théodore Barrière drámaíró azt javasolta, hogy a könyvből színdarabot készítsenek, és Murger elfogadta a javaslatot. A darab 1849-ben jelent meg. Sikeres volt.

Murger könyvének szinte minden fejezetében említ egy olyan eseményt vagy történést, amely bekerült Puccini operájába. A költő és a varrónő szerelmi kapcsolata azonban csak egy kis meseként jelenik meg a könyvben, amely egy Jacques nevű szobrászról és egy Francine nevű varrónőről szól.

A darab megjelenése után adaptációk jelentek meg. Párizsban 1877-ben operettet állítottak színpadra. 1897-ben Ruggero Leoncavallo operáját Velencében állították színpadra. Egy másik, a könyv alapján készült színdarabot 1896-ban New Yorkban mutattak be. Az első film 1916-ban került a mozikba, és a következő években további filmek is készültek belőle.

Henri Murger, 1854

Fejlesztés

Puccini a Bohémélet nagy részét Torre del Lagóban, egy toszkánai faluban írta, ahol éppen otthonra lelt. Az operával kapcsolatos legtöbb döntés a Ricordi (Puccini kiadója), a két librettista és a zeneszerző között ide-oda küldözgetett levelekben született. Ez a megállapodás nem volt a legjobb a munka időben történő befejezéséhez.

Puccini elkezdett eljátszadozni a gondolattal, hogy ír egy másik művet La lupa (A farkaslány) címmel. A librettisták dühösek voltak. Puccini két projekt között osztotta meg az idejét, miközben számon kérte rajtuk, hogy lassan haladnak a mostani munkával. Giacosa arra panaszkodott, hogy a La bohéme-ra több papírt és időt fordított, mint bármelyik másik drámájára.

Egész jeleneteket írtak át, dolgoztak át, sőt el is vetettek, mielőtt újra végigmentek volna a cikluson. A zűrzavar ellenére Puccini a Tosca című David Belasco-darabot egy újabb projektként fontolgatta. Rövid időre megszakította a La bohème munkálatait, hogy Firenzébe utazzon, és megnézze Sarah Bernhardt előadását.

Puccini és Ruggero Leoncavallo (az 1892-es I pagliacci című opera zeneszerzője) egyaránt Mürger könyvét zenésítette meg. Mindegyikük azt állította, hogy ő volt az első, aki ezt a döntést meghozta. Leoncavallo La Bohème című művét 1897-ben, egy évvel Puccini operája után mutatták be először. Leoncavallo operája soha nem érte el azt a hírnevet, mint Puccinié - valószínűleg azért, mert Puccini operája 1897-ben olyan népszerűségre tett szert, amely Leoncavallo operáját háttérbe szorította.

Puccini 1900 körül

Előadások

A Bohéméletet 1896. február 1-jén mutatták be először Torinóban, Olaszországban, a Teatro Regio színházban. Arturo Toscanini vezényelte. 1946-ban Toscanini vezényelt egy rádióelőadást, amelyet LP-lemezre, majd később kompaktlemezre adtak ki. Ez az egyetlen felvétel Puccini operájáról, amelyet az eredeti karmester készített.

Néhány éven belül az operát Olaszország-szerte játszották a színházakban, többek között a Scalában és a La Fenicében. Az első Olaszországon kívüli előadás 1896-ban volt Buenos Airesben, Argentínában. A következő tíz évben további előadások következtek szerte a világon.

Az Egyesült Királyságban az első előadásra Manchesterben került sor, 1897. április 22-én. A Carl Rosa Opera Company adta elő angol nyelven, Puccini felügyeletével. Ugyanez a társulat 1897. október 2-án a londoni Royal Opera House-ban adta elő az opera első előadását.

Az operát az Egyesült Államokban először 1897. október 14-én mutatta be a Carl Rosa Opera Company a kaliforniai Los Angelesben. New Yorkban a Palmo's Opera House-ban 1898. május 16-án mutatták be. A Metropolitan Operaház 1900. december 26-án állította először színpadra az operát.

Toscanini 1908-ban

Roles

Szerepvállalás	Hangtípus
Rodolfo, költő	tenor
Mimì, varrónő	szoprán
Marcello, festő	bariton
Musetta, énekesnő	szoprán
Schaunard, zenész	bariton
Colline, filozófus	basszus
Benoît, a főbérlőjük	basszus
Alcindoro, állami tanácsos	basszus
Parpignol, egy játékárus	tenor
Vámőrmester	basszus
Diákok, munkáslányok, városiak, boltosok, utcai árusok, katonák, pincérek, gyerekek.

Az opera története

1. felvonás

A négy bohém padlásszobájában

Az első felvonás 1830 körül játszódik Párizsban. Egy csoport bohém lakik egy padlásszobában. Marcello fest, míg Rodolfo az ablakon bámul kifelé. Olyan szegények és olyan hidegek, hogy elégetnek egy drámát, amelyet Rodolfo írt. Colline, a filozófus dideregve és haragudva jön be, mert nem tudott zálogba adni néhány könyvet. Schaunard, a társaság zenésze érkezik élelemmel, tűzifával, borral, szivarral és pénzzel. Azt mondja a barátainak, hogy azért kapta ezeket a dolgokat, mert egy angol úriembernél kapott munkát. A többiek alig figyelnek, mert annyira éhesek, hogy gyorsan megpróbálják megenni az ételt. Schaunard félbeszakítja őket, elveszi tőlük az ételt, és azt mondja, hogy mindannyian úgy fogják megünnepelni a szerencséjét, hogy helyette a Cafe Momusban vacsoráznak.

Miközben iszogatnak, Benoit, a főbérlő megérkezik, hogy beszedje a lakbért. Rengeteg bort adnak neki, így az lerészegedik, és elkezdi mesélni a szerelmi kalandjait. Ekkor azt mondja, hogy nős, de a többiek kidobják a szobából. A pénzt, amit a bérleti díj kifizetésére kellett volna fordítani, szétosztják a társaság között, hogy jól érezzék magukat.

A többi bohém elmegy, de Rodolfo egy pillanatra egyedül marad, hogy befejezzen egy újságcikket, és megígéri, hogy hamarosan csatlakozik a barátaihoz. Kopognak az ajtón, és belép Mimì, a varrónő, aki egy lenti lakásban lakik. A gyertyája elfogyott, és nincs nála gyufa; megkéri Rodolfót, hogy gyújtsa meg. Megköszöni, de néhány másodperc múlva visszatér, mondván, hogy elvesztette a kulcsát. Mindkét gyertya kialszik. Sötét van, és a pár próbál tájékozódni. Rodolfo időt akar tölteni Mimivel. Megtalálja a kulcsot, de nem szól neki, és a zsebébe teszi. Két nagyon híres áriában (Rodolfo "Che gelida manina - Milyen hideg kis kéz" és Mimi "Sì, mi chiamano Mimì - Igen, Mimìnek hívnak") mesélnek egymásnak különböző hátterükről. Rodolfo barátai hívják őt. Ő szívesebben maradna ott Mimìvel, de a lány úgy dönt, hogy mindketten együtt mennek. Elmennek, és énekelve énekelnek egymás iránti szerelmükről.

2. felvonás

Latin negyed karácsony este

Az utcák tele vannak boldog emberekkel. Rodolfo vesz Miminek egy főkötőt. A barátok bemennek egy kávézóba. Musetta, aki korábban Marcello kedvese volt, Alcindoróval, egy gazdag, idős emberrel lép be a kávézóba. A lánynak elege van a férfiból. Egy pajkos dalt énekel, remélve, hogy Marcello észreveszi őt.

Marcello megőrül a féltékenységtől. Hogy egy kis időre megszabaduljon Alcindorótól, Musetta úgy tesz, mintha szorulna a cipője, és elküldi vele a cipészhez. Musetta és Marcello gyászosan egymás karjaiba borulnak.

Katonai felvonulás hangja hallatszik. Marcello és Colline a vállukon viszik ki Musettát, miközben mindenki tapsol. Alcindoro visszatér a megjavított cipővel. A pincér átadja neki a számlát. Meglepődik, hogy mennyit kell fizetnie, és lesüllyed egy székre.

3. felvonás

Egy vagy két hónappal később egy fizetőkapunál

Mimì áthalad a fizetőkapun. Köhög. Megtalálja Marcellót, aki egy kis kocsmában lakik a kapu közelében. Elmeséli neki nehéz életét Rodolfóval, aki aznap este elhagyta.

Rodolfo kijön a kocsmából, és Marcellót keresi. Mimì elbújik. Hallja, ahogy Rodolfo elmondja Marcellónak, miért hagyta el őt. Először azt mondja, hogy Mimì nem szereti őt, de aztán azt mondja, hogy azért hagyta el, mert a lány haldoklik egy betegségben.

Rodolfo szegény, és keveset tud segíteni Mimìnek. Abban reménykedik, hogy egy gazdag férfi beleszeret a lányba, és kifizeti az orvosi kezelést. Marcello Mimì iránti kedvességből megpróbálja megállítani Rodolfót, de a lány már mindent hallott.

Köhögnie kell, és Rodolfo felfedezi őt. Elveszett szerelmükről énekelnek, és megegyeznek abban, hogy el kell válniuk. Nagyon szeretik egymást, és megegyeznek, hogy tavaszig együtt maradnak. Marcello és Musetta veszekedése hallatszik a háttérben.

4. felvonás

A padlásszoba

Marcello és Rodolfo egyaránt szomorúak szeretteik elvesztése miatt. Schaunard és Colline érkezik egy kis étellel. Úgy tesznek, mintha nagy lakomát rendeznének, és mindannyian táncolnak. Musetta hírekkel érkezik: Mimi, aki talált egy gazdag úriembert, most elhagyta őt, és nagyon rosszul és gyengén kóborol az utcán.

Musetta visszavitte magával Mimit a padlásszobába. Mimit egy székbe segítik. Musetta és Marcello elmennek, hogy eladják Musetta fülbevalóit, hogy gyógyszert vehessenek, Colline pedig elmegy, hogy zálogba adja a kabátját. Schaunard csendben távozik, hogy Mimi és Rodolfo együtt lehessenek. Egyedül maradva, a két férfi visszaemlékezik a múltbéli boldogságukra.

Emlékeznek az első találkozásukra. Rodolfo odaadja Miminek a rózsaszín főkötőt, amit ő vett neki, és amit szerelmük emlékére megőrzött. A többiek visszatérnek, ajándékba egy muffot hoznak, hogy felmelegítsék Mimi kezét, és némi gyógyszert, és elmondják Rodolfónak, hogy orvost hívtak, de már túl késő. Miközben Musetta imádkozik, Mimi meghal. Rodolfo sírva esik össze.

Mimi (eredeti jelmezterv, 1896)

Orchestra

A La bohème a korszak szokásos zenekarára van hangszerelve:

• vonósok: I. és II. hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő
• fafúvósok: 2 fuvola, pikoló, 2 oboa, angolkürt, 2 klarinét A és B-dúrban, basszusklarinét A és B-dúrban, 2 fagott.
• sárgaréz: harsonák, 3 harsona, 3 harsona, basszusharsona.
• ütőhangszerek: hárfa, timpani, kisdob, triangulum, cintányér, nagydob, xilofon, glockenspiel, harangjáték.

Filmek

1965-ben megjelent az opera nyugatnémet filmváltozata. A filmet Milánóban és Münchenben forgatták. A film producere Herbert von Karajan karmester volt, a filmet Franco Ziffirelli tervezte. A főszerepekben Mirella Freni mint Mimi, Adriana Martino mint Musetta, Gianni Raimondi mint Rudolpho és Rolando Panerai mint Marcello szerepelt. A film 1966-ban elnyerte a National Board of Review legjobb külföldi filmnek járó díját.