Az afganisztáni szovjet háború kezdetben az afgán kormány erői és a külföldről támogatott afgán segítő harcosok között zajlott. Megfelelő felszerelés és kiképzés nélkül az afgán kormány képtelen volt ellenállni az ellenzéknek,az úgynevezett mudzsahedineknek, és végül a Szovjetunió segítségét kérte.A Szovjetunió belépése az országba a külföldi részvétel azonnali növekedését okozta. A helyi lakossággal elvegyült mudzsahedek elleni tömeges katonai hadjáratok a helyi infrastruktúra nagymértékű pusztulását és halálesetet okoztak, ami a helyi lakosságot a mudzsahedek oldalára állította. Ez a változás a helyi lakosság körében a szovjet katonai jelenlét támogatásának elvesztését okozta, ami országos ellenállást és végül a mocsárba süllyedést eredményezte. A háború 1979 decemberében kezdődött, és 1989 februárjáig tartott. Körülbelül 15 000 szovjet katona halt meg, és körülbelül 35 000 megsebesült. Körülbelül kétmillió afgán civil halt meg. A kormányellenes erőket számos ország, elsősorban az Egyesült Államok és Pakisztán támogatta.
A háború akkor kezdődött, amikor a Szovjetunió a 40. hadseregét Afganisztánba küldte harcolni. Afganisztánba 1979. december 25-én érkeztek meg. A harcok körülbelül tíz évig folytak. Aztán 1988. május 15-től a szovjet csapatok elkezdték elhagyni Afganisztánt. Ez 1989. február 2-ig tartott. A Szovjetunió 1989. február 15-én bejelentette, hogy minden csapata elhagyta Afganisztánt.
Kiegészítésként fontos tisztázni az okokat, a háború menetét és a következményeket:
Okok: A konfliktus gyökerei az 1978-as Száur-forradalom (a kommunista PDPA hatalomra jutása) után keresendők. A PDPA radikális reformjai, földosztásai és vallásellenes intézkedései mély társadalmi ellenállást váltottak ki. A politikai belső viszályok — különösen Nur Muhammad Taraki, Hafizullah Amin és később Babrak Karmal személye körüli hatalmi harcok — destabilizálták a rezsimet. A Szovjetunió attól tartott, hogy egy kommunista szövetségese összeomolhat, és a hidegháborús kontextusban teret veszthet ellenfeleivel szemben; ez vezetett a katonai beavatkozáshoz.
A háború menete: A szovjet erők a hagyományos hadműveletektől kezdve városi és vidéki ellenőrzési akciókig sokféle taktika alkalmaztak. A mudzsahedinek gerilla-harcmodort folytattak: rajtaütések, aknák, lesállások és a helyismeretre épülő kisebb ütközetek jellemezték tevékenységüket. Idővel kívülről egyre több fegyver, pénz és kiképzés érkezett számukra — az Egyesült Államok CIA-programjai (pl. Operation Cyclone), Pakisztán ISI támogatása, valamint szaúdi és kínai források mind hozzájárultak a rezsimellenes erők megerősödéséhez. A 1980-as évek közepén az ellenfélhez érkező korszerű légvédelmi eszközök (például hordozható rakéták) is megváltoztatták a harc képét.
Nemzetközi diplomácia és kivonulás: A két oldalra gyakorolt nemzetközi nyomás és a folyamatos költségterhek lassan politikai döntésekhez vezettek. A Genfi megállapodások (1988) és a külpolitikai nyomás, továbbá Mihail Gorbacsov belpolitikai irányváltása hozzájárult a kivonulás elindításához. A szovjet csapatok 1988–1989 során hagyták el fokozatosan az országot, ahogy a korábbi szervezett csapatkivonási terv előírta.
A károk és áldozatok: A pontos számok vitatottak, de annyi bizonyos, hogy a háború hatalmas emberi és anyagi veszteségeket okozott. A szovjet katonai veszteségeket gyakran kb. 15 000 halott és 35 000 sebesült körülire teszik. Az afgán áldozatok számáról különböző becslések léteznek: forrásoktól függően a halottak száma több százezer és akár körülbelül kétmillió között szerepel; a pontos civil-veszteségek meghatározása nehéz a források hiánya és a háborús körülmények miatt. Emellett milliók kényszerültek elhagyni otthonukat: kb. 5–6 millió menekült érkezett elsősorban Pakisztánba és Iránba, további belső elvándorlások is történtek.
Következmények (összefoglaló):
- Humanitárius krízis: nagy számú áldozat, súlyos sebesülések és traumák, jelentős infrastrukturális pusztulás.
- Menekültválság: Pakisztán és Irán hosszú időre befogadó országokká váltak; a menekültek helyzete generációkon át hatott.
- Politikai következmények Afganisztánban: A szovjet kivonulás után a kommunista kormány rövid időn belül meggyengült és 1992-ben összeomlott, amit elhúzódó polgárháború követett és végül a tálibok felemelkedéséhez vezetett a 1990-es évek közepén.
- Nemzetközi és regionális hatások: A konfliktus hozzájárult a hidegháborús erőviszonyok további kiéleződéséhez, és hosszú távú következményekkel járt a térség biztonságára nézve (fegyverelterjedés, radikalizálódás egyes csoportok körében).
- Hatás a Szovjetunióra: A háború anyagi és erkölcsi terhei, valamint a belpolitikai viták hozzájárultak a Szovjetunió belső nyomásához, amelyet gyakran a kommunista blokk későbbi felbomlásához vezető tényezők között említenek.
Összességében a szovjet–afgán háború nemcsak helyi konfliktus volt: nemzetközi szereplők bevonása és a hidegháborús kontextus miatt globális hatása is volt. A nyomok a mai Afganisztán társadalmán és politikai viszonyain egyaránt érzékelhetők, és a háború öröksége a térség instabilitásában és az emberi veszteségekben tovább él.