Koboldcápa (Mitsukurina owstoni) – ritka mélytengeri "élő kövület"

A koboldcápát hosszú, lapított ormányáról könnyen fel lehet ismerni. Feltűnően hosszú feje, apró szemei és öt rövid kopoltyúnyílása van. Szája nagy és parabola alakú. Teste puha és petyhüdt. Ennek a cápának hosszú farokúszója van, hasi lebeny nélkül. A mellúszó rövid és széles, a két hátúszó pedig kicsi, kerek és egyforma méretű. Az anális uszony kerek és kisebb, mint a hátúszók, míg a medenceuszony nagyobb, mint a hátúszók. A koboldcápának hosszú, kihúzható állkapcsa van, hosszú, vékony fogakkal. Testének alakja azt mutatja, hogy a koboldcápa lassan mozgó cápafaj. Az élő goblincápák rózsaszínes-fehér színűek, kékes színű uszonyokkal. A példányok kifakulnak és barnás színűvé válnak, ha alkoholban tartósítják őket. A koboldcápák felső állkapcsán 26 hosszú, vékony, tüskeszerű fog van, az alsó állkapcsán pedig 24. Mindkét állkapocs mindkét oldalán három sor elülső foguk van. Az elülső felső állkapocs fogait egy rés választja el a kisebb felső oldalfogaktól. A kifejlett hím goblincápák hossza elérheti a 8,66 és 12,6 láb (2,6 és 3,8 méter) közötti hosszúságot. Az ivarérett nőstények hossza 3,4-3,7 méter (11-12,2 láb) között változik. A születéskori méret nem ismert, de a legkisebb talált példány 1,07 méter hosszú volt. A legnehezebb talált koboldcápa 210 kg-ot (460 fontot) nyomott, és 3,8 méter (12 láb) hosszú volt.

Ez a mélytengeri cápafaj széles körben elterjedtnek tekinthető. Az Atlanti-óceánban, Guyana, Surinam, Francia Guyana, Franciaország, Madeira, Szenegál, Portugália és a Guineai-öböl partjainál láttak már példányokat. A Csendes-óceán nyugati részén, Japán, Ausztrália és Új-Zéland partjainál is jelentették. Az Indiai-óceánban Dél-Afrikánál és Mozambiknál található. A közelmúltban az Egyesült Államokban a Kalifornia partjainál lévő San Clemente-sziget közelében, valamint a Mexikói-öböl északi részén, a Mississippi állambeli Pascagoulától délre észlelték.

Habitat

A koboldcápa egy fenéklakó cápa, amelyet ritkán látni a felszínen vagy sekély parti vizekben. Ez a faj a külső kontinentális polcok mentén, a felső lejtőkön és a tengerfenék hegyei mellett található. A legtöbb példányt a kontinentális lejtők közelében, 270 és 960 méter (885 és 3149 láb) közötti mélységben figyelték meg. Megtalálták a 4265 láb (1300 méter) mélységig terjedő vizekben, és a 95-137 méter (311-449 láb) mélységig terjedő sekély vizekben is. A feljegyzések szerint a koboldcápa óceáni faj is lehet.

A koboldcápa elektroérzékelő szervei segítségével érzékeli zsákmányát. Az állkapcsok gyors kitüremkedésre vannak kialakítva, hogy segítsék a zsákmány elfogását. Az állkapcsot az alsó állkapocs ízületeinél kettős szalagsorozat tolja előre. Az állkapcsok visszahúzódásakor a szalagok megfeszülnek, és elernyednek, amikor az állkapocs előrenyúlik. Az állkapcsokat úszás közben általában szorosan tartják, és katapultként funkcionálnak, amikor a koboldcápa táplálkozni akar. Az elülső fogak zúzásra készültek. A koboldcápa garnélarákokkal, nyílt tengeri polipokkal, halakkal és tintahalakkal táplálkozik. Feltételezések szerint rákokkal és mélytengeri kőhalakkal is táplálkozik.

A koboldcápa szaporodási szokásairól nincsenek megfelelő információk. Vemhes nőstényt még nem találtak vagy fogtak be. Úgy vélik, hogy ovovivivarosok, ami azt jelenti, hogy az ivadékok élve születnek, de nincs placentakapcsolat, hanem az embriókat a tojássárgája táplálja. Arról nincsenek valós információk, hogy a koboldcápa mikor érik ivaréretté, mikor és hogyan párosodik, és meddig tart a vemhesség.

A goblincápát kereskedelmi céllal halászják Japánnál, és néha Portugáliánál a vágóhalakkal együtt fogják ki. Máshol főleg mélytengeri vonóhálók járulékos fogásaként, valamint alkalmanként mélytengeri horogsorokkal, mélyre vetett kopoltyúhálókkal és esetleg erszényes kerítőhálóval fogják.

A koboldcápa valószínűleg ártalmatlan, de mivel ritkán találkozott emberrel, ezt még nem lehet megmondani. Bár valószínűleg gyakori, ezt a cápafajt ritkán látni, ezért kevéssé ismert.