Gioachino Rossini – olasz operaszerző, A sevillai borbély alkotója (1792–1868)

Rossini az 1792-es szökőév február 29-én született. Szülőhelye Pesaro, egy olaszországi kisváros az Adria partján. Édesapja katonai zenekarokban és operaházakban kürtön játszott, édesanyja pedig operákban énekelt. Szülei gyakran együtt turnéztak, és a fiatal Rossini a nagymamája gondjaira bízta magát. A család végül Bolognában telepedett le. Rossini ének-, cselló-, zongora- és ellenpontleckéket vett. Az ellenpontleckéket nem szerette, de segített neki a különböző zenei stílusok tanulmányozásában, és nagyon jó lett a harmónia világos megírásában.

Korai karrier

Az olasz operának ebben az időben új zeneszerzőre volt szüksége, aki több életet visz bele. Első kilenc operájából ötöt a velencei Teatro S Moise számára írt. Hamarosan más színházak is felkérték operák írására. 1812-ben a milánói Teatro alla Scala számára írta a La pietra del paragone című operát. Nagy sikert aratott. E korai operák közül sok vígopera (opera buffa) volt. Néha olyan sok új operát kellett létrehoznia, hogy a már megírt zenéjének egy részét egy másik operában újra és újra felhasználta. Ennek ellenére sok szép zenét tartalmaznak, és Rossini zenei személyisége egyre inkább kibontakozott. Nyitányai finom zenekari színezetűek. Gyakran lassú résszel kezdte, majd crescendóval gyors zenébe ment át. Mivel ezt gyakran tette, gyakran nevezik "Rossini crescendónak" vagy "Rossini-rakétának".

Nem volt könnyű megkeresnie annyi pénzt, amiből el tudta volna tartani magát. Csak azokért az operákért kapott fizetést, amelyekben részt vett. Akkoriban még nem voltak szerzői jogi törvények. A fontos énekeseket jól megfizették, de a zeneszerzők sokkal kevesebbet kerestek. Nagyon keveset tudunk az akkori életéről, de azt tudjuk, hogy sokat utazott. Leghíresebb operái ebből az időszakból a Tancredi, a La Gazza Ladra (A tolvaj szarka) és az Il barbiere di Siviglia (A sevillai borbély), amelyet gyakran a legnagyobb vígoperának neveznek.

1815-re Rossini operái Nápoly kivételével Nyugat-Európában mindenütt híresek voltak. A nápolyi opera az egész 18. században híres volt, és a város büszke volt hagyományaira. A nápolyiak nem akarták, hogy egy fiatal, északi zeneszerző folytassa operai hagyományaikat. Ennek ellenére Rossini hamarosan elnyerte a szívüket. A Teatro S Carlo számára írt, amelynek remek zenekara és nagyon jó énekesei voltak. Legjobb komoly operái (opera seria) közül sokat Nápolyban írt, és ez a hagyomány, amelyet felépített, lehetővé tette, hogy Verdi harminc évvel később átvegye tőle a vezető olasz operaszerzői posztot.

Rossini nemzetközi hírneve Bécsbe vitte, ahol találkozott Beethovennel. Miután egy időre visszatért Olaszországba, Párizsba és Angliába utazott. Mindössze 31 éves volt, és 34 operát írt. A párizsi közönség már ismerte operáit. Londonban Rossini-fesztivált szerveztek. Angliában töltött ideje nagy részét társasági partikon töltötte, gazdag emberek házaiban, akik szívesen fizettek neki pénzt, hogy vendégül láthassák. Nem sokkal ezután öt évre Párizsban telepedett le. A Théâtre-Italien igazgatója volt 1836-ig. Két legnagyobb operája ebből az időszakból a Le Comte Ory (amely egy opéra comique volt) és a Guillaume Tell, amely Schiller színdarabján alapult. Ezekben a művekben gyönyörűen áramló dallamok (mint az olasz operában) és nagy dráma (mint a francia operában) egyaránt megtalálhatóak.

1829-ben, 37 éves korában Rossini úgy döntött, hogy visszavonul. Sok pénze volt, de az egészsége nem volt túl jó. Bár írt néhány kisebb zeneművet, többé nem komponált operát. Visszament Bolognába, bár közel 20 évvel később feleségével együtt visszatért Párizsba. Itt javult az egészsége, és írt egy kis zenét. A 12 hangra, két zongorára és harmóniumra írt Petite messe solennelle című művét ma is játsszák. Amikor 1868-ban meghalt, több ezer ember jött el a temetésére.

Rossini a klasszikus korszak zeneszerzője volt. 18. századi operahallgatáson nevelkedett, és legismertebb zenéjének nagy része még mindig klasszikus stílusú, de érettebb korában sokat fejlődött, és pályája végére már romantikusabb stílusban írt. Fokozatosan felhagyott azzal, hogy végig megszabott számokat tartalmazó zenét írjon: az élesen áriákra és recitativókra osztott zenét. Recitativói kifejezőbbek lettek, és csembaló helyett zenekari kísérettel szólaltak meg. Ez hozzájárult ahhoz, hogy zenéje folyamatosabbá váljon. Nem gyakran írt kasztráltakra, mivel azok kimentek a divatból. A kórus fontos szerepet játszik operáinak drámájában (a 18. századi operákban csak kommentálták a történéseket).