Harmónium — mi az? Felépítés, működés és használat (melodeon, nádorgona)

Harmónium (melodeon, nádorgona): felépítés, működés, pedálos és kézi pumpás típusok, és használat a klasszikus, nép- és vallási zenében — részletes, gyakorlati útmutató.

Szerző: Leandro Alegsa

A harmónium, más néven "melodeon", "nádorgona" vagy "szivattyúorgona" egy olyan billentyűs hangszer, amely nagyon hasonlít az orgonára. A hangot úgy adja ki, hogy a különböző hangmagasságokra hangolt nádszálakon keresztül fújja a levegőt, hogy hangjegyeket hozzon létre.

A harmónium alapelve az egyszerű szabadrezes működés: a billentyű lenyomásakor szelepek nyílnak, a fújtatóból érkező levegő átáramlik a megfelelő nádszálon (rétegen), és az rezzen meg. A nádszálakból több sor (ún. regiszter) lehet: különböző hangszínek és oktávok érhetők el velük. Sok modern harmoniumon váltókarok vagy gombok (stopok) szabályozzák, hogy mely nádsorok dolgozzanak együtt, így változtatható a hangerő és a timbre. Egyes hangszereken a fúvókamra fedelén vagy előlapján található nyílászáró (swell) ad szintén dinamikai lehetőséget.

A harmóniumot a lábak vagy a kezek segítségével lehet működésre bírni:

  • A lábpumpás harmóniumban a játékos két pedált nyom meg a lábával, egyszerre egyet. Ez egy olyan mechanizmussal van összekötve, amely egy fújtatót működtet, és levegőt küld a nádakhoz. Ily módon a játékos mindkét keze szabadon játszhat a billentyűkön. Ezt a típust 1842-ben találta fel a párizsi Alexandre Debain, bár hasonló hangszereket máshol is készítettek körülbelül ugyanebben az időben.
  • A kézzel pumpált harmóniumban a játékos egy kézzel előre-hátra tolja és húzza a fogantyút, amely a fúvókához csatlakozik, amely a levegőt fújja. Emiatt csak az egyik kezét használhatja a billentyűk megszólaltatására, mivel a másik kezével folyamatosan pumpálnia kell a fújtatót. Néhány játékos képes egy kézzel elegendő levegőt pumpálni, és szükség esetén mindkét kezével játszani a billentyűkön.

A kézzel pumpált harmóniumot Dwarkanath Ghose alkotta meg, hogy a hangszert a játékos a földön ülve is megszólaltathassa. Indiában, Pakisztánban, Nepálban, Afganisztánban, Bangladesben és más dél-ázsiai országokban kísérőhangszerként használják a hindusztáni klasszikus zenében, a szúfi zenében, a bhajan és más áhítatos zenében, a qawwaliban, a natya sangeetben és számos más műfajban, beleértve a klasszikus katak tánc kíséretét is.

Felépítés és részletek

A harmonium belsejét alapvetően a következő részek alkotják: a fújtató (bellows), a fúvókamra, a szeleprendszer, a nádsorok (reed banks), a billentyűzet és a ház. A nádszálak anyaga fém (általában acélötvözet), és minden nádszálnak megvan a maga hangmagassága; ezeket szükség esetén lehet hangolni vagy cserélni. A hangszín-változtatásra szolgáló regiszterek eltérő vastagságú és hosszúságú nádsorokat kapcsolnak be, illetve különböző oktávokat adhatnak hozzá.

Típusok és variációk

Alapvetően két fő csoport különböztethető meg: a nyugati (európai) stílusú nagyobb harmoniumok, amelyeket templomi vagy koncerthasználatra terveztek, és a kelet-délázsiai (indiai) hordozható, kézzel pumpált modellek. Az indiai harmoniumok gyakran kompaktabbak, könnyebben szállíthatók, és külön hangsúlyt fektetnek a stabil, ének-kíséretre alkalmas stemre (állandó, csontozott hangzásra). Léteznek kétmanuálos (két billentyűzetes) és pedállal kombinált változatok is.

Használat a zenében

A harmonium rendkívül sokoldalú: Európában a 19. században népszerű parlour-instrument volt, templomokban és otthonokban használták. Dél-Ázsiában egyértelműen a vokális kíséret eszköze — a dallam stabil hangmagasságot biztosít az énekesnek, és akkordikus aláfestést ad. Kíséri a klasszikus, vallásos és népzenei műfajokat egyaránt. A modern zenében is megjelenik, például világzenei, folk vagy pop-fúziókban, továbbá stúdióhangszerként is kedvelt a karakteres „reed” hangja miatt.

Játéktechnika

A játékosok a jobb kézzel gyakran a dallamot játsszák, míg a bal kéz akkordokat, oszlopokat vagy dronet szólaltat meg. A pumpálás ritmusa és egyenletessége kritikus a hang stabilitásához; a fújtató mozgatásával finom dinamikai hatások érhetők el. Számos indiai játékos speciális technikákat fejlesztett ki a mikrointervallumok és díszítések kísérésére, bár a harmonium temperamentális korlátai miatt ezek a finomságok nem mindig adódnak vissza teljesen pontosan.

Gondozás és hangolás

A harmonium rendszeres karbantartást igényel: a nádszálakat időnként tisztítani vagy hangolni kell, a szelep- és szeleptömítések állapotát ellenőrizni kell, és a fújtató gumi- vagy bőr részeit szükség szerint javítani. A fa és a fém érzékeny a páratartalomra: túl száraz vagy túl nedves környezet gyengítheti a hangszert és a hangolást. A hangzás finomhangolása kézzel történik, gyakran a nádszálak megpuhításával, igazításával vagy cseréjével.

Mire figyelj vásárláskor vagy tanuláskor?

Ha harmoniumot vásárolsz, érdemes figyelni a következőkre: a nádsorok száma és állapota, a billentyűzet simasága és skálája (hány oktáva), a fújtató működése, valamint a szerkezet masszív kivitele. Kezdőknek jó választás egy egyszerű, jól szóló kézi pumpás modell, míg előadók számára a több regiszteres, stabilabb hangú instrumentum ajánlott. Ha a hangszer ének kíséretére kell, érdemes olyan modellt választani, amelynek hangszíne és dinamikai tartománya megfelel a hangszerelt műfajnak.

A harmonium egyszerre praktikus és kifejező hangszer: egyszerű mechanikája miatt viszonylag könnyű tanulni az alapokat, ugyanakkor a kísérő- és szólólehetőségek kifinomult művészi kifejezést is engednek.

Lábdobogós harmóniumZoom
Lábdobogós harmónium

Kézi pumpás harmóniumZoom
Kézi pumpás harmónium

22-Shruti-harmóniumZoom
22-Shruti-harmónium

Különleges típusok

Először Alexandre Debain találta fel 1840-ben Franciaországban, aki 1840. augusztus 9-én Párizsban szabadalmaztatta Harmoniumát. A szvarmandal (egy kis, hárfaszerű hangszer, amely a citera és az autohárfa hangszeréhez hasonló) harmóniumot Bhishmadev Vedi készítette. Mivel a Swaramandal doboza túl nagy volt a harmóniumhoz, tanítványa, Manohar Chimote a hangszer szélességén belül rögzítette a húrokat, elnevezve azt "Samvadini"-nek. Ez a hangszer lehetővé teszi, hogy a húrokat a fúvókán lévő kézzel, a billentyűket pedig a másik kézzel játsszák. Chimote egy új, természetes "Gandhar" hangolást biztosított ebben a harmóniumban. Bár ez a hangolás 12 hangra korlátozódott a hindusztáni klasszikus zenében szükséges 22 hanggal szemben, a harmónium európai hangolásának minden bizonnyal indiai ízt adott.

A 22-Shruti-Harmóniumot Vidyadhar Oke alkotta meg (indiai szabadalom száma: 250197). Ennek érdekében először tisztázta a "Nada" és a "Shruti" közötti lényeges különbséget, és meghatározta a 22 mikrotónus (Shruti) bármely vonós hangszeren való lejátszásának pozícióit. Dokumentálta a 22 Shrutis és a 12 hangú Egyenlőmérsékletű skála közötti konkrét különbséget. Az ő 22-Shruti-harmóniája minden egyes billentyű alatt speciális gombokat biztosít a nádak szabályozására, így 12 billentyűn belül 22 Shrutit tesz elérhetővé. Mivel ez egy módosított, kézzel pumpált harmónium, nincs szükség különleges játéktudásra. A 22-Shruti-Harmonium lehetővé teszi bármely Raga létrehozását, amelynek minden hangja tökéletesen összhangban van egy Tanpurával. Ezen kívül, ha az összes gombot középső pozícióba helyezzük, a 22-Shruti-Harmonium képes egy harmonika hangját előállítani.



Kérdések és válaszok

K: Mi az a harmónium?


V: A harmónium egy olyan billentyűs hangszer, amely hangot úgy állít elő, hogy levegőt fúj át a különböző hangmagasságokra hangolt nádszálakon, hogy hangjegyeket hozzon létre.

K: Hogyan működik a lábdobolásos harmónium?


V: A lábpumpa-harmóniumban a játékos egyszerre két pedált nyom meg a lábával. Ez egy olyan mechanizmushoz csatlakozik, amely egy fújtatót működtet, és levegőt küld a nádakhoz. Ez lehetővé teszi, hogy a játékos mindkét keze szabadon játszhasson a billentyűzeten.

K: Ki találta fel a lábpumpás harmóniumot?


V: A lábbal pumpált harmóniumot 1842-ben találta fel Alexandre Debain Párizsban, bár hasonló hangszereket máshol is készítettek ugyanebben az időben.

K: Hogyan működik a kézzel pumpált harmónium?


V: A kézzel pumpált harmóniumban a játékos egy kézzel előre-hátra tolja és húzza a fogantyút, amely a fúvókához csatlakozik, amely a levegőt fújja. Emiatt csak az egyik kezével tud játszani a billentyűkön, mivel a másik kezével folyamatosan pumpálnia kell a fújtatót. Néhány játékos képes egy kézzel elegendő levegőt pumpálni, és szükség esetén mindkét kezével játszani a billentyűkön.

K: Ki alkotta meg a hangszer kézzel pumpált változatát?


V: A hangszer kézzel pumpált változatát Dwarkanath Ghose alkotta meg, hogy a padlón ülve is lehessen játszani rajta.

K: Hol használják ezt a hangszertípust?


V: Ezt a hangszertípust Indiában, Pakisztánban, Nepálban, Afganisztánban, Bangladesben és más dél-ázsiai országokban használják kísérőhangszerként a hindusztáni klasszikus zenében, a szúfi zenében, a bhajan és más áhítatos zenében, a Qawwali Natya Sangeetben és különböző műfajokban, beleértve a klasszikus Kathak tánc és más szórakoztató műsorok kíséretét.

K: Milyen hasonló hangszereket fejlesztettek ki ebben az időszakban? V: Ebben az időszakban Anton Haeckl konstruált fizharmonikát, egy szabad nádszálakkal töltött billentyűzetet. John Green is feltalálta a szeráfiumot , amely akkor termelt zenét, amikor levegőt fújtak a fém nádszálak fölé. Ezek a hangszerek ma már múzeumi darabok.


Keres
AlegsaOnline.com - 2020 / 2025 - License CC3