A Török

Hogyan készült a török

A gépen egy emberi fej és test életnagyságú modellje volt, egy nagy fadoboz mellett elhelyezve. A modell oszmán köntösbe volt öltözve és turbánt viselt. Bal karján egy hosszú, dohányzó pipát tartott. A nagy doboz körülbelül 110 cm (három és fél láb) hosszú, 60 cm (két láb) széles és 75 cm (két és fél láb) magas volt. A doboz tetején egy sakktábla volt, körülbelül 18 hüvelyk négyzet alakú. A doboz elején három ajtó, egy nyílás és egy fiók volt. A fiókban egy piros-fehér elefántcsont sakk-készlet volt.

A doboz belseje nagyon bonyolult volt. Az volt a célja, hogy becsapja azokat, akik belenéznek. Amikor a bal első ajtókat kinyitották, óraműves fogaskerekeket és fogaskerekeket lehetett látni. Ha a doboz hátsó ajtajai egyszerre voltak nyitva, akkor át lehetett látni a gépezeten. A doboz másik oldalán egy piros párna és néhány kivehető alkatrész volt. Ezen a részen szintén jól át lehetett látni a gépen. A török köntöse alatt még két ajtó volt. Amikor ezeket kinyitották, szintén láthatták az óramű alkatrészeket, és közvetlenül a gépen keresztül lehetett látni. A kialakítás lehetővé tette, hogy a gép bemutatója minden ajtót kinyisson a közönség előtt, hogy az illúzió megmaradjon.

A bal oldali óraműves részek és a fiók azonban nem nyúltak vissza a doboz hátuljáig. Csak az út egyharmadát tették meg. Ez helyet adott egy csúszóülésnek, így a benne lévő személy ide-oda tudott csúszni. Ez azt jelentette, hogy nem látták őket, amikor az ajtókat kinyitották. Az ülés mozgatásával a hamis gépezetek a helyükre csúsztak, hogy még jobban elrejtsék a dobozban lévő személyt.

A doboz tetején lévő sakktábla vékony volt. Ez lehetővé tette a mágneses összeköttetést. A sakk-készlet minden egyes figurájához egy kis, erős mágnes csatlakozott. Amikor a bábukat a táblára helyezték, a bábuk a táblán elfoglalt helyük alatt egy madzaghoz erősített mágnest vonzották. A gépben lévő személy láthatta, hogy melyik bábu hol mozog a sakktáblán. A sakktábla alja is számozott volt, 1-64-ig, így a személy láthatta, hogy a játékos lépése a tábla mely helyeit érinti. A mágneseket úgy helyezték el, hogy a dobozon kívüli mágnesek ne legyenek hatással rájuk. Kempelen megengedte, hogy a közönségből az emberek egy nagy mágnest tegyenek a tábla mellé, hogy megmutassák, hogy a gépet nem befolyásolja a mágnesesség.

Hogy elterelje a közönség figyelmét, a török egy kis fadobozzal érkezett. Ezt a doboz tetejére helyezték. Kempelen játék közben belenézett a kis dobozba, azt sugallva, hogy az irányítja a gépet. Egyesek úgy vélték, hogy a doboz varázserővel rendelkezik.

A doboz belsejében egy sakktábla volt, amely egy sor karhoz volt kapcsolva. Ezek vezérelték a modell bal karját, és a sakktáblán keresztül lehetett mozgatni. A kart fel-le lehetett mozgatni, és a kar elforgatásával a török keze kinyílt és becsukódott. Így tudta felvenni a sakkfigurákat a táblán. A gépezet óramű-szerű hangot adott ki, amikor a török lépett, ami tovább fokozta a gépezet illúzióját. A karok segítségével a török különböző arckifejezéseket is ki tudott fejezni. Később egy hangdobozt is beépítettek, amely lehetővé tette, hogy a gép azt mondja: "Échec!". (franciául "sakk") a mérkőzések alatt.

A bent lévő személy és a kívül lévő előadó üzeneteket küldhetett egymásnak. A doboz belsejében és külsejében két sárgaréz korong volt számokkal ellátva. A korongokat egy számra lehetett fordítani, ami kódként működött a kettő között.

A törököt építő Kempelen szignált szénnel készült önarcképe.


A török rajza, amelyen a nyitott ajtók és a működő alkatrészek láthatók.


Racknitz török keresztmetszete, amely megmutatja, hogy szerinte hogyan ült benne egy ember. Tévedett mind a játékos helyét, mind a gép méretét illetően.

Kiállítás

A török első bemutatója 1770-ben volt a Schönbrunni kastélyban. Kempelen mindenkinek megmutatta, mit épített. Kinyitotta a szekrény ajtajait és fiókjait, így a közönség belenézhetett a gépbe. Ezután készen állt a játékra.

A török használná a fehér bábukat, és ő lenne az első lépésben. A lépések között a bal karja egy párnán ült. A török kétszer bólinthatott, ha veszélyeztette a másik játékos vezérét, és háromszor, ha sakkba tette a királyt. Ha a másik játékos szabálytalan lépést tett, a török megrázta a fejét, és visszatolta a bábut. Az első, aki a török ellen játszott, Ludwig von Cobenzl gróf volt, egy osztrák udvari ember a palotában. Őt hamar legyőzték.

A műsor másik része a huszártúra volt, egy híres sakk-kirakó. A kirakós játék során a játékosnak egy huszárt kell mozgatnia a sakktáblán, útközben minden egyes négyzetet egyszer érintve. Míg a kor legtöbb tapasztalt sakkozója még mindig küszködött a feladvánnyal, a török könnyedén végrehajtotta a lépéseket. A benne lévő személynek volt egy térképe a szükséges lépésekről.

A török a közönséggel is kommunikálhatott egy betűtábla segítségével. Ezt angolul, franciául és németül is meg tudta tenni. Carl Friedrich Hindenburg egyetemi matematikus a Török lipcsei tartózkodása idején folytatott beszélgetéseket jegyezte le, és 1789-ben Über den Schachspieler des Herrn von Kempelen und dessen Nachbildung (avagy Von Kempelen úr sakkjátékosáról és annak másolatáról) címmel publikálta. A kérdések között szerepelt a török kora, családi állapota és titkos működése.

A lovag túrája, ahogyan a török megoldotta. A kialakuló zárt hurok lehetővé teszi, hogy a túra a tábla bármely kiindulási pontjáról befejezhető legyen.

Európai körút

A gép iránti érdeklődés Európa-szerte megnőtt. Kempelent azonban jobban érdekelték más projektjei, és nem akarta megmutatni a törököt. Azt mondta az embereknek, hogy nem működik.  A Schönbrunni kastélyban tartott előadások után a Török csak Sir Robert Murray Keith skót nemest játszotta. Kempelen a mérkőzés után darabokra szedte a gépet. Kempelen azt mondta, hogy a gép egy "puszta bagatell". Nem örült a népszerűségének, és inkább folytatta a gőzgépeken és a beszélni tudó gépeken való munkáját.

1781-ben II. József császár megbízta Kempelent, hogy építse újjá a törököt, és vigye Bécsbe Pál orosz nagyherceg állami látogatására. Ez olyan sikeres volt, hogy Pál nagyherceg javasolta, hogy a Török európai körutat tegyen. Kempelen vonakodva beleegyezett.

A körút 1783-ban kezdődött, Franciaországban. Párizsban a török egy mérkőzést vesztett Charles Godefroy de La Tour d'Auvergne, Bouillon hercege ellen. Az emberek azt akarták, hogy a török játsszon egy partit François-André Danican Philidorral, korának legjobb sakkozójával. Philidor nyert, de ez volt "a valaha volt legfárasztóbb sakkpartija!". A török utolsó párizsi játszmája Benjamin Franklin, az Egyesült Államok franciaországi nagykövete ellen volt. Franklin élvezte a törökkel folytatott játékot, és személyes könyvtárában tartotta Philip Thicknesse The Speaking Figure and the Automaton Chess Player, Exposed and Detected című könyvének egy példányát.

Párizs után Kempelen Londonba vitte a törököt, ahol öt shillingért minden nap kiállították. A szkeptikus Thicknesse megpróbálta elmagyarázni, hogy a gép csak egy trükk. Azt mondta, hogy Kempelen "nagyon leleményes ember", de a Török egy jól kidolgozott átverés volt. Azt hitte, hogy egy kisgyerek van a gép belsejében. A Török "egy bonyolult óramű ... amely nem több, mint egy a sok más zseniális eszköz közül, hogy félrevezesse és megtévessze a megfigyelőket".

Egy év londoni tartózkodás után Kempelen és a török Lipcsébe, Drezdába és Amszterdamba ment. Ezt követően a gépet valószínűleg 20 évig a Schönbrunni kastélyban tárolták. Kempelen a halála előtt megpróbálta eladni. Hetvenéves korában, 1804. március 26-án halt meg.

François-André Danican Philidor 1793-ban Párizsban megnyert egy mérkőzést a török ellen.

Mälzel és a gép

1805-ben Kempelen fia eladta a gépet Johann Nepomuk Mälzel bajor zenésznek, aki érdeklődött a gépek és eszközök iránt. Mälzel egyfajta metronómot tervezett. Kempelen halála előtt megpróbálta megvásárolni a törököt, de az ár túl magas volt. Mälzelnek meg kellett tanulnia, hogyan működik a gép, és néhány javítást kellett elvégeznie. Nagyobb kihívássá akarta tenni a Turk-et. 

1809-ben a francia I. Napóleon érkezett a schönbrunni kastélyba, hogy törökösdit játsszon. A játék előtt a török, akinek Johann Baptist Allgaier volt a rejtekhelye, tisztelgett Napóleon előtt. Meglepetésként Napóleon lépett először, ahelyett, hogy a töröknek engedte volna meg az első lépést. Amikor Napóleon megkísérelt egy illegális lépést, a török visszatette a bábut az eredeti helyére, és folytatta a játékot. A második szabálytalan lépés után a török levette a bábut a tábláról. Amikor Napóleon egy harmadik illegális lépéssel próbálkozott, a török keresztbe lendítette a karját, és az összes bábut leütötte a tábláról. Napóleon szórakozott, majd igazi játékot játszott a géppel. 19 lépés után Napóleon átdobta a királyát, hogy megmutassa, tudja, hogy nem tud nyerni, és feladja. 

1811-ben Mälzel Milánóba vitte a törököt, hogy megmutassa Eugène de Beauharnais-nak, a velencei hercegnek és Olaszország alkirályának. Beauharnais-nak annyira megtetszett, hogy 30 000 frankért - a Mälzel által fizetett összeg háromszorosáért - megvásárolta a törököt, és négy évig megtartotta. 1815-ben Mälzel felkereste Beauharnais-t Münchenben, és visszavásárolta a törököt. 

Mälzel visszavitte a törököt Párizsba, ahol a Café de la Régence-ben számos vezető sakkozóval kötött barátságot. 1818-ban Londonba költözött, és számos előadást tartott a Törökkel és számos más gépével. Egy hangdobozt is beépített, hogy a gép ki tudja mondani, hogy "Échec!", amikor egy játékos sakkba kerül.

Mälzel Amerikában

1826-ban Mälzel New Yorkba vitte a gépet. Mälzelnek gondot okozott, hogy embereket találjon a gép működtetésére.  Végül az európai Elzászból származó William Schlumberger-t hívta Amerikába, hogy ismét neki dolgozzon. Mälzelnek kellett biztosítania a pénzt Schlumberger szállításához.

Bostonban Mälzel azt mesélte, hogy a New York-i sakkozók nem tudtak teljes játszmákat játszani, és a bostoniak sokkal jobbak voltak. Ez több héten át sikert aratott, és a turné három hónapra Philadelphiába költözött. Baltimore-ban Charles Carroll, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója ellen vesztett meccset. Két amerikai testvér megépítette saját gépét, a Walker Chess-playert. Mälzel megpróbálta megvenni, de nem akarták eladni. Ez a második gép néhány évig turnézott, de soha nem volt olyan híres, mint a török.

Mälzel 1828 között Európában járt, majd 1829-ben visszatért az Államokba. Az 1830-as években egészen a Mississippi folyóig ment nyugatra, és ellátogatott Kanadába is. A virginiai Richmondban Edgar Allan Poe írt a törökről a Southern Literary Messenger számára. Poe "Maelzel sakkozója" című esszéje 1836 áprilisában jelent meg, és ez a leghíresebb esszé a törökről.

Mälzel a törököt második turnéján a kubai Havannába vitte. Kubában Schlumberger sárgalázban meghalt, így Mälzel operátor nélkül maradt. Mälzel 1838-ban, 66 éves korában, a tengeren halt meg a visszaút során, és a gépét a hajóskapitányra hagyta.

Az utolsó évek és azon túl

A törököt Mälzel egyik barátjának, John Ohl üzletembernek adták. Megpróbálta eladni az árverésen, de végül ő maga vásárolta meg 400 dollárért. John Kearsley Mitchell, Edgar Allan Poe orvosa vette meg Ohltól a törököt. Mitchell egy klubot alakított, hogy megjavítsa, és 1840-ben fejezte be az átépítést.

Mitchell és klubja a gépet Charles Willson Peale Kínai Múzeumának adta. Néhány bemutató után a sarokba állították és elfelejtették. 1854. július 5-én a philadelphiai Nemzeti Színházban keletkezett tűz elérte a múzeumot, és elpusztította a törököt. Mitchell úgy vélte, hogy "a viaskodó lángokon keresztül ... hallotta elhunyt barátunk utolsó szavait, a szigorúan suttogott, gyakran ismételt szótagokat: "echec! echec!!!".

John Gaughan, egy Los Angeles-i amerikai, aki bűvészek számára készített tárgyakat, 1984-től öt éven keresztül 120 000 dollárt költött Kempelen gépének másolatának megépítésére. Az új gép a tűzből megmentett török sakktáblát használta. Gaughan Turkjét 1989 novemberében mutatták be egy bűvészettörténeti konferencián. Ezúttal a Turk egy sakkprogramot futtató számítógép ellen játszott.

A titkok felfedése

A legtöbb könyv és cikk, amelyet a török életében írtak a működéséről, téves volt. 

Csak Dr. Silas Mitchell The Chess Monthly című lapban megjelent cikksorozatában derült fény a titokra. Mitchell, a török végső tulajdonosának fia azt írta, hogy "soha egyetlen titkot sem őriztek úgy, mint a törököt. Részben sokszor kitalálták, de a számos magyarázat közül ... egyik sem oldotta meg ezt a mulatságos rejtélyt". Mivel a törököt megsemmisítették, Silas Mitchell úgy érezte, hogy "nincs többé ok arra, hogy a sakk amatőrök elől elrejtsék ennek az ősi rejtélynek a megoldását".

Újabb érdeklődés kezdődött a török iránt, amikor az IBM megalkotta a Deep Blue-t. Ez egy olyan számítógép volt, amely képes volt kihívni a világ legjobb játékosait. A Török a Deep Blue megszemélyesítőjeként szerepelt a 2003-as Game Over című dokumentumfilmben: Kaszparov és a gép.

Örökség és populáris kultúra

A török számos találmányt és másolatot ihletett. Ezek közé tartozott a Charles Hopper által épített Ajeeb vagy "Egyiptomi", amelyen Grover Cleveland elnök 1885-ben játszott; és a Mephisto, az önmaga által "leghíresebbnek" nevezett gép, amelyről keveset tudunk. Walkerék készítették az "Amerikai sakkjátékost", amelyet először 1827 májusában mutattak be New Yorkban. Az El Ajedrecistát 1912-ben Leonardo Torres y Quevedo készítette, és először az 1914-es párizsi világkiállításon mutatták be. Ez volt az első igazi sakkozó automata, és egyfajta előfutára a Deep Blue-nak.

Másokat a török inspirált. Edmund Cartwright tiszteletes 1784-ben látta Londonban. Később azt írta, hogy "nehezebb olyan gépet építeni, amely sző, mint olyat, amely a bonyolult játékban szükséges lépések sokféleségét végzi". Cartwright később feltalálta a gépi szövőszéket. Sir Charles Wheatstone feltaláló látta a törököt, amíg az Mälzel tulajdonában volt. Mälzel később megmutatta beszélő gépeit a kutatónak és tizenéves fiának. Alexander Graham Bell elolvasta Wolfgang von Kempelen beszélő gépekről szóló könyvének egy példányát, miután látta a Wheatstone által épített hasonló gépet. Bell később feltalálta a telefont.

1845-ben New Yorkban bemutatták az Automaton Chess Player című színdarabot. A darabban a Turk másolatát használták, amelyet J. Walker készített, aki korábban már megépítette a Walker sakkjátékost.

Raymond Bernard némafilmje, A sakkozó (The Chess Player, Franciaország 1927) a török történetét használja fel egy kalandos történetben, amely Lengyelország 1772-es felosztása idején játszódik. Az oroszok elől menekülő lengyel nacionalista történetesen sakkjátékos is. Egy sakkozó automatába, a Törökbe rejtőzik. Éppen amikor a határon túlra készül menekülni, a gépet Szentpétervárra viszik II. Katalin cárnőhöz. Katalin a napóleoni esetet lemásolva megpróbálja becsapni a törököt, aki minden bábut lesöpör a tábláról.

A török már használt regények és történetek:

• 1849-ben Edgar Allan Poe megjelentette "Von Kempelen és felfedezése" című meséjét.
• Ambrose Bierce 1909-ben megjelent "Moxon mestere" című novellája egy törökhöz hasonló sakkozó automatáról szól.
• John Dickson Carr 1938-ban jelentette meg a Dr. Gideon Fell detektívregényei közül a The Crooked Hinge címűt.
• Gene Wolfe 1977-es "The Marvellous Brass Chessing Automating Automaton" című sci-fi novellájában is szerepel egy olyan gép, mint a Török.
• Robert Loehr 2007-es regénye, a "The Chess Machine" (az Egyesült Királyságban "The Secrets of the Chess Machine" címmel jelent meg) a gépen belüli emberről szól.
• F. Gwynplaine MacIntyre 2007-es "The Clockwork Horror" című novellája Edgar Allan Poe találkozását meséli el a törökkel.
• Walter Benjamin 1940-ben írt Tézisek a történelem filozófiájáról (Über den Begriff der Geschichte) című művében említi a törököt.

2005-ben az Amazon.com elindította az Amazon Mechanical Turk nevű szolgáltatást. A programot úgy tervezték, hogy emberek olyan feladatokat végezzenek, amelyekkel a számítógépek nehezen boldogulnak, például színösszehasonlítással.

Az Ajeeb hirdetése, a Török másolata.