Lengyelország felosztása
Lengyelország felosztása vagy a Lengyel-Litván Nemzetközösség felosztása a történelemben használt kifejezés. A 18. század második felében zajlottak, és véget vetettek a Lengyel-Litván Nemzetközösség fennállásának. A Lengyel-Litván Nemzetközösség három felosztására került sor:
- 1772. augusztus 5.
- 1793. január 23.
- 1795. október 24.
A felosztásokat Poroszország, Oroszország és Habsburg Ausztria hajtotta végre, felosztva egymás között a nemzetközösségi területeket.
A ritkábban használt "Lengyelország negyedik felosztása" kifejezés a lengyel területek bármely későbbi felosztására utalhat, konkrétan:
Történelem
Előjáték
Lengyelország-Litvánia utolsó időszakában (a 18. század közepén), a felosztások előtt már nem volt teljesen szuverén állam. Szinte vazallus, vagy orosz szatellitállam volt, az orosz cárok gyakorlatilag lengyel királyokat választottak. Ez különösen igaz az utolsó nemzetközösségi királyra, Stanisław August Poniatowskira, aki egy ideig Nagy Katalin orosz cárnő szeretője volt.
1730-ban a Nemzetközösség szomszédai, nevezetesen Poroszország, Ausztria és Oroszország titkos megállapodást írtak alá a status quo fenntartása érdekében: konkrétan annak biztosítására, hogy a Nemzetközösség törvényei ne változzanak. Szövetségük később Lengyelországban a "Három fekete sas szövetsége" (vagy Löwenwoldei szerződés) néven vált ismertté, mivel mindhárom állam a fekete sast használta állami jelképként (szemben a fehér sassal, Lengyelország jelképével).
A Nemzetközösség semleges maradt a hétéves háborúban, bár szimpatizált Franciaország, Ausztria és Oroszország szövetségével. Engedélyezte, hogy az orosz csapatok bejuthassanak nyugati területeire, ahol Poroszország ellen támaszpontot biztosítottak. II. Frigyes porosz király megtorlásképpen elrendelte a lengyel pénzhamisítást, hogy a lengyel gazdaságot érintse.
A lengyelek felkelés keretében próbálták kiűzni az idegen erőket (Bar konföderáció, 1768-1772), de a szabálytalan és rosszul irányított erőknek kevés esélyük volt a reguláris orosz hadsereggel szemben, és vereséget szenvedtek. A káoszt tetézte az 1768-ban kitört ukrán parasztlázadás, a Kolijivcsina, amely nemesek (szlachta), zsidók, unitusok és katolikus papok lemészárlásával járt, mielőtt a lengyel és orosz csapatok leverték volna.
A partíciók előtt: A Nemzetközösség a legnagyobb kiterjedésében.
