Lengyelország felosztása vagy a Lengyel–Litván Nemzetközösség felosztása a történelemben használt kifejezés. A 18. század második felében zajlott események véglegesen megszüntették a Lengyel–Litván Nemzetközösség függetlenségét. A Nemzetközösség három nagy, egymást követő felosztás után megszűnt államként létezni:

  • 1772. augusztus 5.
  • 1793. január 23.
  • 1795. október 24.

A felosztásokat három nagyhatalom — Poroszország, Oroszország és Habsburg Ausztria — hajtotta végre, megosztva egymás között a közös állam területeit és lakosságát. A folyamatot belső gyengeségek (a politikai rendszer visszásságai, a liberum veto gyakorlata, a belső anarchia és a nemesi önzés) és a szomszédos nagyhatalmak geopolitikai törekvései egyaránt előidézték. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk az egyes felosztásokat, azok okait és következményeit.

Az első felosztás (1772)

Az 1772-es első felosztás a belső válságok és a szomszédok közötti egyensúlyzavar kihasználásának eredménye volt. A három nagyhatalom — Ausztria, Poroszország és Oroszország — egymással megállapodva foglalt el és integrált jelentős területeket. Röviden jellemzően:

  • Ausztria elsősorban a délkeleti területeket szerezte meg (a későbbiekben Galícia néven ismert tartomány jelentős részét).
  • Poroszország északi és középső területeket csatolt, így jobban összekapcsolta saját területeit és erősítette tengeri hozzáférését.
  • Oroszország a keleti határok mentén foglalta el a nagyobb kiterjedésű keleti vidékeket, köztük litván és fehérorosz területeket.

Az első felosztás létrehozta azt a helyzetet, amely tovább gyengítette a központi hatalmat és előkészítette a későbbi beavatkozásokat.

A második felosztás (1793)

A második felosztás a reformkísérletekre és a nagyhatalmi reakciókra adott válaszként következett be. A 3. május 1791-i alkotmány és a belső reformok — amelyek célja a központi hatalom megerősítése és a modernizáció volt — erős ellenérzést váltottak ki a környező birodalmakból. Az 1792-ben kitört orosz–lengyel konfliktus után Poroszország és Oroszország újabb területeket csatolt:

  • Oroszország tovább növelte befolyását a keleti területeken (Litvánia, Fehéroroszország, és a középső keleti vidékek egyes részei).
  • Poroszország további nyugati területeket szerzett, ezzel megerősítve pozícióját a térségben.

Az 1793-as felosztás után a Nemzetközösség területe erősen megcsappant, és a politikai helyzet dramatikusan romlott.

A harmadik felosztás (1795)

A 1794-es Kościuszko-felkelés (Tadeusz Kościuszko vezette népfelkelés) leverése után a három nagyhatalom 1795-ben befejezte a felosztást: a fennmaradó területeket is felosztották egymás között. Ennek eredményeként a Lengyel–Litván Nemzetközösség mint önálló állam megszűnt létezni, és a régió nagy része több mint egy évszázadra idegen birodalmak fennhatósága alá került.

Következmények

  • A felosztások több millió embert helyeztek át új állami jogosultságok alá, nagy kulturális és gazdasági következményekkel.
  • A lengyel nemzeti identitás és függetlenségi törekvések nem szűntek meg: a 19. században és a 20. század elején többször voltak felkelések és részleges autonóm törekvések (pl. 1794, 1830–31, 1863–64).
  • A felosztások határozták meg Közép- és Kelet-Európa geopolitikáját a következő évszázadokra, hozzájárulva a nagyhatalmi rivalizálások tartós fennmaradásához.
  • A modern lengyel államiság újjászületése csak az első világháborút követően, 1918-ban következett be.

A „negyedik felosztás” kifejezés használata

A ritkábban használt "Lengyelország negyedik felosztása" kifejezés a lengyel területek bármely későbbi nagyarányú megosztására vagy „újrarendezésére” utalhat, konkrétan például:

  • a napóleoni és a kongresszusi átstrukturálások (1795–1815) — amelyek során a magyar–lengyel viszonyok és a térség státusza ismét változott;
  • a bécsi kongresszus (1815) utáni rendezés, amely létrehozta a Kongresszusi Lengyelországot (orosz befolyás alatt álló királyság), valamint további területi átrendeződéseket;
  • a második világháború kezdetén (1939) a Molotov–Ribbentrop-paktum után Németország és a Szovjetunió közötti közös megszállás, amelyet sokan a modern kori „negyedik felosztásként” említenek;
  • a II. világháborút követő nagyhatalmi döntések (Yalta, Potsdam) és a határok eltolódása is radikálisan átformálta Lengyelország területi helyzetét.

Összefoglalva: a Lengyel–Litván Nemzetközösség felosztásai a 18. századi európai geopolitika egyik meghatározó eseménysorozata volt, amely nemcsak a közvetlen átalakulásokat okozta, hanem hosszú távú kulturális és politikai hatásokat is kiváltott a régióban.