The Beatles (album)

Origins

A Beatles akkor kezdte el írni a dalokat az albumhoz, amikor Indiában tartózkodtak, és Rishikeshben részt vettek a Maharishi Mahesh Yogi által tartott transzcendentális meditációs tanfolyamon. Azt tervezték, hogy guruk, vagyis spirituális tanítók lesznek, és a zenéjüket arra használják, hogy a transzcendentális meditációt széles körben elterjesszék. Angliában segítőik gondoskodtak az üzleti ügyeikről, így a Beatlesnek volt ideje tanulni, és elgondolkodni azon, amit tanultak. Közvetlenül Indiába való távozásuk előtt kiadtak egy új kislemezt, a "Lady Madonna"-t, hogy a rajongóik ne hiányolják őket, amíg távol vannak.

Az órák és a meditációs foglalkozások között a Beatlesnek rengeteg szabadideje volt. Hoztak magukkal néhány hangszert, köztük akusztikus gitárokat, és új dalokat kezdtek írni. "Rengeteg dalt írtunk Indiában" - mondta később John Lennon a Playboy magazinnak. Feleségeik és barátnőik is elkísérték őket Indiába. Lennon és felesége, Cynthia nem sok időt töltöttek együtt. Reggelente egyedül ment el a postáért. Kiderült, hogy leveleket és képeslapokat kapott Yoko Onótól, egy japán művészbarátjától, és nem akarta, hogy Cynthia megtudja. Később azt mondta, hogy amíg Indiában volt, elkezdett gondolkodni Onón "mint nőn, nem csak mint intellektuális nőn", és hogy talán romantikus kapcsolatot szeretne vele.

Végül a Beatles egyik tagja sem fejezte be a tanfolyamot, és hazatértek Angliába. Ringo Starr nem szerette a fűszeres ételeket, amelyeket abban az ásramban szolgáltak fel, ahol Maharishi élt és tanított, és megbetegedett tőle. Hiányoztak neki a gyerekei is. Paul McCartney belefáradt a hosszú foglalkozásokba, és haza akart térni. Lennon és George Harrison olyan történeteket hallott, hogy a Maharishi flörtölt Mia Farrow-val (egy amerikai színésznővel, aki szintén részt vett a tanfolyamon) és más nőkkel az ásramban. Úgy gondolták, hogy ez nem volt helyes egy "szent embertől". Szembesítették a Maharishit, majd később a feleségükkel együtt hazamentek, és úgy döntöttek, hogy a Maharishi egy csaló.

Apple Corps

A Beatles saját céget alapított, az Apple Corps-ot, mielőtt Indiába mentek volna. Amikor visszatértek, teljes munkaidőben azon dolgoztak, hogy az Apple Corps, és különösen annak lemezkiadója, az Apple Records, sikeres legyen. Hogy pénzt szerezzenek, a Beatles új lemezszerződést kötött az EMI-vel, azzal a céggel, amely a Parlophone Records tulajdonosa volt, amely a lemezeiket készítette és forgalmazta. Megállapodást kötöttek az EMI-vel arról is, hogy ők forgalmazzák az Apple Recordsot.

A Beatlesnek kilenc év alatt, 1967 és 1976 között hetven új dalt kellett felvennie, hogy teljes legyen a szerződésük. Úgy gondolták, hogy amint leszállítják ezt a hetven felvételt, szabadon átmehetnek egy másik lemezkiadóhoz. Az Indiában írt dalok és a régebbi dalok hátralékai között tudták, hogy be tudják fejezni a munkát. Sok dal demófelvételét George Harrison házában vették fel, az ő négysávos magnójával, majd a londoni Abbey Road stúdióban elkezdtek dolgozni az albumon.

A Beatles lemezproducere, George Martin úgy gondolta, hogy az indiai dalok közül a legjobbakat kellene összeválogatniuk, és egy különösen jó albumot készíteniük. A Beatles ehelyett úgy döntött, hogy dupla albumot készít, minél több dallal, hogy a szerződésük gyorsan lezáruljon.

Személyes változások

Az egyes Beatles-tagok élete 1968-ban és a "White Album" készítése során nagyot változott. Paul McCartney Jane Asher színésznővel volt eljegyezve, de a színésznő egy nap korán hazaérve egy másik nővel találta a férfit, Francine Schwartzcal, egy amerikaival, aki az Apple Corpsnak dolgozott. A nő és McCartney összevesztek, majd kibékültek, de később úgy döntöttek, hogy szakítanak. McCartney kokainozni is kezdett. A kábítószer miatt nehezen jött ki vele. Még ebben az évben megismerkedett egy másik nővel, Linda Eastmannel, egy amerikai fotóssal, akinek volt egy lánya, akit Heathernek hívtak. McCartney szerette a gyerekeket, és családot akart alapítani, míg Jane Asher a színészi karrierjét akarta előtérbe helyezni. Linda azzal dicsekedett, hogy büszke lenne McCartney gyermekeire. Ő és McCartney nagyon gyorsan nagyon közel kerültek egymáshoz.

John Lennon egy májusi hétvégén meghívta Yoko Onót a házába, miközben Cynthia a barátaival nyaralt. Ők ketten együtt töltöttek egy éjszakát Lennon padlásstúdiójában, ahol meghallgatták az avantgárd felvételeit, és végül elkészítették a sajátjukat. Lennon felfedezte, hogy Ono "ugyanolyan bolond (őrült), mint én voltam", és hogy olyan személyes kapcsolat fűzte őket össze, amilyet ő és Cynthia soha nem tapasztaltak. Befejezték a felvételt, és közösültek, amikor aznap reggel felkelt a nap. Másnap későn ébredtek, szerelmesek voltak egymásba, és elhatározták, hogy ettől kezdve együtt maradnak, annak ellenére, hogy mindketten más emberek feleségei voltak. Lennon felesége, Cynthia és Ono férje, Anthony Cox egyaránt nagyon nehezen viselte a hírt, és gyermekeik (Lennon fia, Julian Cynthiától, és Ono lánya, Kyoko Cox-tól) is a közepébe csöppentek.

George Harrison zenészként és dalszerzőként, valamint hírességként is fejlődött. Ő volt a Beatles legfiatalabb tagja, és mindig is Lennon és McCartney "keze alatt" érezte magát. Ők és George Martin korlátozták, hogy a Beatles hány Harrison-dalt vegyen fel, és sok olyan dalát utasították el, amelyeket más együttesek szívesen felvettek volna. Ez frusztrálta Harrisont. A Beatles-en kívül szinte senki sem tudott a helyzetről. Az olyan barátok, mint Ravi Shankar, aki Harrison első igazi zenetanára volt, és Eric Clapton, aki maga is fenomenális gitáros volt, másképp bántak vele. A nagyközönség nagy része egyenrangúnak tekintette Harrisont Lennonnal és McCartneyval. Harrison elkezdett azon gondolkodni, hogy saját zenét csináljon, távol a Beatlestől.

Visszatérve az Abbey Roadra, Ringo Starr úgy érezte, hogy nincs a helyén a felvételek során, és hogy nincs rá szükség. Paul McCartney-nak nem tetszett Starr dobolása egy dalban, és maga vette fel újra a részt, amikor Starr nem volt ott. Ez sértette Starr érzéseit, és úgy döntött, hogy kilép a zenekarból. Egy hétig otthon maradt, játszott a gyerekeivel, és eldöntötte, mihez kezdjen az életével. A többi Beatlesnek hiányzott, és visszahívták. Amikor Starr visszatért, McCartney és Harrison virágokkal és üdvözlő üzenetekkel borították be a dobját. Starr úgy érezte, hogy szeretik a bandatársai, és maradt.

A zenekar magánéletében bekövetkezett változások megmutatkoztak az új felvételeken. Ahelyett, hogy úgy hangzottak volna, mint egy együtt dolgozó zenekar, a dalok úgy hangzottak, mintha szólóművészek dolgoznának egy kísérőzenekarral. Emellett problémáik is kezdtek lenni az együttléttel. Lennon mindig magával hozta Onót a stúdióba, amikor csak jött, megszegve ezzel azt a szabályt, hogy soha nem hozhattak feleséget vagy barátnőt a felvételekre. Ono, aki szintén zenész volt, elmondta a véleményét arról, hogyan szólt a zene, és ez mindenkit meglepett. Harrison is kezdett többet beszélni magáról, amikor a zenekar együtt játszott.

A stúdión kívül a Beatlesnek dolgozó emberek és a Beatles rajongói Angliában nem szerették, hogy Ono hatással volt Lennonra, és ezt gyakran, néha hangosan is tudatták a párossal. Amikor egy Lennon írásaiból készült színdarabon vettek részt, a közönség zaklatta a párt, és azt kérdezték: "Hol van a feleséged, John?". A közönség néhány tagja rasszista megjegyzéseket tett Onóra, vagy csúnyának nevezte.

Ono új jelenléte Lennon életében még McCartney és közte is éket vert. Amikor a pár McCartney házában szállt meg, McCartney egy olyan üzenetet hagyott Lennonnak, amely nagyon sértette Onót. Később elismerte, hogy ez csak vicc volt, de Lennon úgy érezte, hogy már nem is ismeri McCartney-t, ha már képes volt ilyen sértést tenni.

Sem Lennon, sem Ono nem tudta elhinni, hogy a közönség, a Beatlesnek dolgozó emberek, sőt még Lennon barátai is úgy bántak velük, mintha csak a Beatlesnek dolgoztak volna. Megbántva és gyűlölve érezték magukat. Egy barátjuk azt javasolta, hogy próbálják ki a heroint, hogy enyhítsék a fájdalmat, amit éreztek. Nemsokára mindketten a drog rabjai lettek. Ez problémákat okozott az egészségükkel és azzal, ahogyan a nyilvánosság előtt viselkedtek.

"Hey Jude" és "Revolution"

A "White Album" felvételei sokkal tovább tartottak, mint amennyit a Beatles általában egy albumra fordított. Kiadójuk, az Apple Records a nyár folyamán nagyszabású bemutatkozást várt, míg az album legalább az őszig nem készült volna el. Addig is felvették a dalokat egy kislemezhez, a debütálás részeként. Paul McCartney meglátogatta Cynthiát és Juliant, az új otthonukban. Tudta, hogy fájt nekik, hogy Lennon elhagyta Cynthiát Yoko Ono miatt, és útközben kitalált egy dalt Julian számára, hogy felvidítsa. A szövege így szólt: "Hé Jules, ez nem is olyan rossz. Fogj egy szomorú dalt, és tedd jobbá". Ebből lett a "Hey Jude", amely a Beatles legnagyobb sláger lett, és az egyik első olyan popdal, amely három percnél hosszabb volt.

A "Hey Jude" B-oldala a "Revolution" volt, egy dal, amelyet Lennon a Szovjetunió csehszlovákiai diáktüntetések elleni fellépésére, a vietnami háborúra és a világ minden táján a status quo elleni forradalomra való felhívásokra reagált. Azt remélte, hogy a dal első felvétele a zenekar következő kislemeze lesz, de elutasították, mivel túl lassú és túl hosszú volt. Újra felvette a dalt, ezúttal gyorsabban, a stúdió padlóján fekve, hogy az énekhangnak több "ütőerőt" adjon. A "Hey Jude"-ot azonban nagyobb potenciális slágernek tartották, így a "Revolution" lett a B-oldal. A Beatles mindkét dalt élőben adta elő közönség előtt, és a produkciók Angliában a The David Frost Show-ban, Amerikában pedig a The Smothers Brothers Comedy Hour-ban jelentek meg.

Album dalok

A "White Album"-on megjelenő dalok között szerepelt a "Back In The USSR", McCartney paródiája a Beach Boys és Chuck Berry dalaira. (Mike Love a Beach Boys-ból a Beatles-szel egy időben vett részt a Maharishi kurzusán Indiában). McCartney általában basszusgitáron, Lennon pedig ritmusgitáron játszott a Beatles-felvételeken, de ezúttal McCartney dobolt, Lennon pedig basszusgitárra váltott a dalhoz.

A "Dear Prudence" Mia Farrow nővéréről, Prudence-ről szólt, aki szintén az indiai ashramban volt. Hosszú időt töltött meditációval, és szinte soha nem jött ki a szabadba. Lennon abban a reményben írta a dalt, hogy kihozza őt, hogy időt töltsön mindenkivel. A gitárstílus, amit a dalban (és sok későbbi dalban) használt, a "clawhammer" volt, egy ujjpengetési technika, amit Donovantól tanult, egy másik zenésztől, aki velük együtt ment Indiába.

Az "Üveghagyma" a Beatles közelmúltbeli dalaira és életének eseményeire utalt, és hamis nyomot adott: "A rozmár Paul volt". Lennon később azt mondta, hogy a sort viccből adta, és azért, hogy "köszönjön Paul" McCartney-nak. "Bungalow Bill folytatása" Maharishi egy másik tanítványáról szólt, aki elhagyta az ásramot, hogy tigrisekre vadásszon, majd visszatért meditálni. A "Julia" Lennon tíz évvel korábban elhunyt édesanyjáról szólt, Yoko Ono képeivel, akinek neve angolul azt jelenti: "Ocean Child".

A "Sexy Sadie" Lennon Maharishivel kapcsolatos csalódottságáról szólt: "Mindenkit hülyét csináltál belőle". A "Maharishi"-t "Sexy Sadie"-re változtatta, arra az esetre, ha a Maharishi tényleg valamilyen spirituális erőt használna (vagy pert indítana) ellene, de később bevallotta a Rolling Stone magazinnak, hogy kiről szólt a dal.

Az "Ob-La-Di, Ob-La-Da" egy retro dal volt McCartney-tól. Az albumon szereplő dalai a régimóditól a hard rockig terjedtek, mint például a "Helter Skelter", amely egy vásári forgatagról szólt. Az akusztikus gitáron ujjpicking stílusokat is használt, és a "Blackbird" és a "Mother Nature's Son" című dalaiban természeti témák szerepeltek.

A "While My Guitar Gently Weeps" megmutatta Harrison dalszerzői fejlődését, és Eric Clapton gitárszólóját is tartalmazta. Ez volt az első alkalom, hogy egy Beatles-lemezen nem Beatle játszott gitárszólót. A "Long Long Long Long" arról szólt, hogy Harrison idősebb korában újra felfedezte Istent és a spiritualitást. A "Savoy Truffle" egy doboz Good News csokoládécukorról szólt, amit Clapton imádott, de ártott a fogainak.

Ringo Starr már próbálkozott dalok írásával, de a legtöbbjük csak más emberek által írt dalok variációja volt. A "Don't Pass Me By" volt az egyik első próbálkozása, ami évekkel korábban készült, és az egyik első, ami eredetinek hangzott. A Beatles utáni években sok más dalt is írt. A legtöbbet társával, Vini Ponciával írta.

Az albumon szereplő legfurcsább felvétel a "Revolution 9" volt, egy avantgárd "kép egy forradalomról, ahogy az történik", ahogy Lennon később jellemezte. George Harrison segített az ötletekkel és a narrációval. McCartney és George Martin nem akarták, hogy a szám szerepeljen az albumon, de Lennon ragaszkodott a felhasználásához.

Pálya lista

Minden dalt Lennon/McCartney írt és komponált, kivéve, ahol ez nem szerepel.

Kibocsátás és vétel

Amikor a felvételek készen álltak a masterelésre, Lennon és McCartney negyvennyolc órát töltött az Abbey Road stúdióban, hogy kidolgozzák az albumon szereplő dalok sorrendjét. Élénkítő szereket szedtek, hogy segítsenek nekik átvészelni a maratoni munkamenetet. A zenekar az év folyamán fotózásokat tartott, de nem tudtak megegyezni a borítóra szánt fotókban. Úgy döntöttek, hogy egy sima fehér borítót választanak, amit korábban még soha nem csináltak. Ők és segítőik különböző fotókból készítettek kollázst, amelyet poszterként mellékeltek az albumhoz. Az egyes tagokról portréfotók is készültek. A belső borítón a dalok címei mellett fekete-fehér nyomatok jelentek meg, a poszterhez pedig színes nyomatokat mellékeltek. A képeken nem együtt szerepeltek, és ezt később a zenekar szétfejlődésének jeleként vették.

Az album elkészült, és a tervek szerint 1968 novemberében jelent meg. Szinte egy időben jelent meg Lennon és Harrison két "szólóalbuma", és ez okozott némi problémát. Harrisoné a Wonderwall Music volt, egy soundtrack album a Joe Massot rendező Wonderwall című filmjéhez. Harrison az album egy részét Indiában, másik részét pedig Angliában vette fel. Az egyetlen másik Beatle, aki részt vett az albumon, Ringo Starr volt, aki dobolt néhány dalban, és Harrison mellett részt vett a film premierjén.

Lennon Onóval közös albuma a Two Virgins volt, amelyet abból a felvételből szerkesztett le, amelyet Yoko Onóval készített az első közös éjszakájukon. A borítón egy pár meztelen fotó volt a párról, és ez nagy vitát váltott ki. Az EMI hajlandó volt legyártani és nyomdába adni az albumot, de nem volt hajlandó kinyomtatni a borítót, és nem volt hajlandó példányokat terjeszteni. Az Apple Records elintézte, hogy a Track Records, a The Who tulajdonában lévő kiadó adja ki a Two Virginst. Az albumot "sima barna csomagolásban" árulták, mint a pornográfiát, és nem lett sláger. Nagy-Britanniában csak néhány példányt nyomtak belőle, Amerikában pedig több példányt foglaltak le, mint amennyit eladtak. Sokan úgy gondolták, hogy Lennon saját nyilvános imázsát próbálja tönkretenni egy ilyen album kiadásával. Bizonyos értelemben igazuk volt. Úgy érezte, hogy az album egy őszinte nyilatkozat arról, hogy ki is ő "valójában", meztelenül jelent meg a nővel, akit szeretett.

A problémákat félretéve, a The Beatles jól fogyott, és újabb sikert hozott a zenekarnak. A Beatles bemutató partit tartott, és az album korai példányait adta azoknak, akik részt vettek rajta. (Peter Shotton, Lennon régi barátja, aki az Apple-nél dolgozott, a nyolcadik préselt példányt kapta meg, ahogy később visszaemlékezett emlékirataiban). Az idősebbeknek tetszettek McCartney hagyományos hangzású dalai. A fiatalabb hallgatóknak a rock és az akusztikus dalok tetszettek az albumon. Sokan észrevették, hogy Harrison és Starr dalszerzőként fejlődött, és hogy Harrison hangja szabadabban, simábban és magabiztosabban szólt, mint a korábbi lemezeken.

Charles Manson, egy amerikai leendő zenész, akinek volt egy kis csoportnyi követője, Kaliforniában meghallgatta az albumot, és úgy gondolta, hogy a "Blackbird" és a "Helter Skelter" című dalok faji háborúra szólítanak fel az afroamerikai (fekete) és a kaukázusi (fehér) emberek között. Hite 1969-ben Los Angelesben gyilkosságsorozatot eredményezett, mivel a "Manson család" tagjait arra utasította, hogy gyűlölet-bűncselekmények elkövetésével próbáljanak meg ilyen háborút kirobbantani. Később, a tárgyalása során ügyvédei megpróbálták rávenni John Lennont (aki akkoriban Kaliforniában tartózkodott) vagy George Harrisont, hogy tanúskodjon, de erre nem került sor. Mansont és négy családtagját többszörös gyilkosságért ítélték el. Kivégzésre ítélték őket, de amikor az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a halálbüntetést, ítéletüket életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. Egyiküket sem helyezték feltételesen szabadlábra.

1969-ben Allen Klein a Beatlesnek és az Apple Corpsnak kezdett dolgozni. Újra elolvasta a Beatles lemezszerződését, és rámutatott, hogy még azután is, hogy a zenekar leadta hetven új felvételét az EMI-nek, 1976-ig még mindig velük álltak szerződésben, és addig nem mehettek más lemezkiadóhoz. Az a tény azonban, hogy ilyen közel voltak a követelmény teljesítéséhez, lehetővé tette számára, hogy újratárgyalja a szerződésüket, és magasabb jogdíjfizetést érjen el számukra.

A személyes problémák, amelyek a Beatles "White Album" készítése közben kezdtek megmutatkozni, a következő évben is folytatódtak, csakúgy, mint az Apple Corps-szal kapcsolatos problémák. McCartney abbahagyta a kokainhasználatot, Lennon és Ono pedig megpróbált leszokni a heroinról, de ez nem segített a Beatles közötti érzelmek elsimításában. Még két albumot fejeztek be, a Let It Be-t és az Abbey Roadot, de a zenekar nem sokkal később feloszlott, Paul McCartney 1970-ben bejelentette, hogy szólókarrierbe kezd.

Idővel a költségvetési megszorítások miatt az album borítóját már nem bélyegezték (helyette a címet nyomtatták) vagy számozták meg, de amikor újra kiadták kompakt lemezen, a korai példányok ismét sorszámot kaptak.