A könnyűzenei marketingben a kislemez (angolul: single) hagyományosan olyan kiadvány, amely főként egy – vagy ritkábban két – dalt tartalmaz, és elsősorban rádiós játszásra, promócióra és slágerlistás helyezések megszerzésére készül. A kiemelt számot, amelyet általában többet promótálnak és gyakrabban játszanak a médiában) A-oldalnak nevezik, míg a kislemez másik (vagy másik) felvételét B-oldalnak hívják.

A- és B-oldal

A- és B-oldal fogalma a korai lemezkészítésből ered: a sellak- és bakelitlemezek fizikai két oldalára utal, ahol mindkét oldalra lehetett vágni felvételt. Az A-oldal célja a rádiós játszás és a kereskedelmi siker, a B-oldal pedig gyakran tartalmazhat kevésbé kommersz dalokat, alternatív számokat, demókat, élő felvételeket vagy olyan nyers, kísérleti anyagokat, amelyeket az előadó vagy a kiadó bemutatni szeretne a hallgatóknak.

A B-oldalaknak több szerepe is lehet:

  • nem albumra kerülő dalok kiadása (raritások, bónuszok);
  • bővített, remixelt vagy hosszabb verziók a DJ-k számára (különösen a 12 hüvelykes maxi-single formátumban);

Történeti és formátumbeli változások

A korai 20. századi sellak 78 ford./perc lemezek után az ipar a bakelit 45 ford./perc, 7 hüvelykes kislemezeket népszerűsítette (RCA vezette be a 45-ös formátumot 1949 körül), amely a pop- és rockzene alapformátumává vált. A későbbi évtizedekben megjelentek a 12 hüvelykes single-ek, amelyeket elsősorban a klubok és DJ-k használtak, mert nagyobb dinamikát és hosszabb, remixelt verziók tárolását tették lehetővé.

A formátumok tovább változtak: a kazetta (cassingle), a kompaktlemez (CD-single), majd a digitális letöltések és a streaming-korszak megjelenésével a single fogalma részben immateriálissá vált – ma már egyetlen digitális dal is lehet hivatalos single, és külön promóciós „radio edit” vagy többféle digitális kiadás is létezhet (remixek, akusztikus verziók, instrumentálisok).

EP, maxi-single és egyéb kifejezések

Azokat a kiadványokat, amelyek több dalt tartalmaznak, de nem érik el egy teljes album (LP) hosszát, általában EP-nek (extended play) nevezik. Egy EP tipikusan 3–5 dalt vagy 10–25 percnyi anyagot foglal magába; előfordulhat, hogy regionális szabályok vagy zenei piacok szerint a pontos határérték eltér. A maxi-single (gyakran 12"-es) hosszabb vagy több remixes számot tartalmaz, és jellemzően klub- és DJ-használatra született.

Promóció, jogdíjak és piac

A bakelit korszakban – és sokáig utána is – az A- és B-oldalak után a lemezgyártók ugyanúgy fizettek jogdíjat. A rádió azonban jellemzően az A-oldalakat játszotta többet, ezért a kiadók és zenészek gyakran úgy használták a B-oldalt, hogy valamelyik kevésbé kereskedelmi anyagot vagy más előadók dalait népszerűsítsék. Egyes producerek, például Phil Spector, a stúdiózenekar rövidebb felvételeit használták B-oldalként a kislemezeken.

A promóciós kislemezek (promo singles) a rádiók és zenei szakemberek számára készülnek, és gyakran nem kerülnek kereskedelmi forgalomba; ilyen anyagok segítségével mérik a dal fogadtatását és növelik a rádiós játszást.

Példák, konfliktusok és kultúrtörténet

A kislemezek körüli döntések néha belső versengést szültek zenekarokon belül, mivel az A-oldalra kerülés nagyobb figyelmet és pénzügyi előnyt hozhatott. A Beatles-nél John Lennon és Paul McCartney a dalírásban rivalizáltak, hogy több A-oldalas slágert írjanak egymásnál. George Harrison ritkábban kapott helyet kislemezen, de például a "Something" nagy siker lett számára. Hasonló konfliktus volt a Monkees esetében: Michael Nesmith szerette volna, hogy saját szerzeményei is megjelenjenek a kislemezeken; Don Kirshner viszont inkább a külső dalszerzőktől származó számokat részesítette előnyben, ami feszültséget okozott a zenekar és a menedzsment között.

Előfordultak olyan B-oldalak, amelyek később kultikus státuszt értek el vagy rádiós játszást kaptak; léteznek továbbá double A-side kiadványok is, amikor mindkét dalot egyformán promótálják, így mindkettő eséllyel versenyezhet a slágerlistákon.

Gyűjtők, ritkaságok és kiadványok mai szerepe

A B-oldalak, különkiadások, demók és korlátozott példányszámú kislemezek a gyűjtők körében nagy értéket képviselhetnek. A modern digitális korszakban a single-ek szerepe részben megváltozott: a streaming mérőszámok és a digitális letöltések határozzák meg a dalok népszerűségét, de a fizikai kislemezek (például bakelit újrakiadások) továbbra is keresettek.

Összefoglalva: a kislemez alapvető eszköze maradt a zenei promóciónak és a slágerkultúrának. A- és B-oldalak, EP-k és maxi-single-ek mind különböző szerepeket töltenek be a művészi kifejezésben és a piaci stratégiában, miközben a formátumok és a kiadási szokások az idők során többször átalakultak.