Nyelvcsoport (Sprachbund): területi nyelvi hasonulás és kölcsönhatás

Nyelvcsoport (Sprachbund): hogyan alakítja a területi nyelvi hasonulás és kölcsönhatás a nyelvek szerkezetét, szókincsét és írását — példák: India, Kelet-Ázsia.

A nyelvcsoport (németül: Sprachbund) olyan földrajzi területen beszélt nyelvek összessége, amelyek egymással tartósan érintkezve egymásra hatnak, és ennek következtében tipológiai és lexikai hasonlóságokat mutatnak. Ezek a hasonlóságok nem feltétlenül arra utalnak, hogy a nyelvek genetikailag (rokonsági viszonyban) állnának egymással: gyakran a közeli társadalmi kapcsolatok, kétnyelvűség, kereskedelem, vallási vagy közigazgatási kapcsolatok eredményei.

Miképpen alakul ki a hasonulás?

A területi hasonulást több tényező együttes hatása idézi elő:

• tartós két- vagy töbynyelvűség és személyes érintkezés;
• kulturális és gazdasági kapcsolatok (kereskedelem, migráció, vallási intézmények);
• nyelvi presztízs: a társadalom egyes nyelvei mintaként szolgálnak;
• írásbeliség és oktatás terjedése, amelyek egyes szerkezeteket és szókincset stabilizálnak és terjesztenek.

Milyen nyelvi jelenségek terjednek át?

Áreális jellemzők nagyon különfélék lehetnek. Gyakori típusok:

• fonológiai hatások: hangkészlet-változások, tónusképződés;
• morfoszintaktikai változások: például szórendváltozások, az infinitívusz elvesztése, esetvessződés vagy esetrendszer egyszerűsödése;
• szófaji és perifrastikus szerkezetek: új igeidők vagy aspektusok perifrastikus kifejezése;
• lexikai kölcsönzés: kölcsönszavak és kalka-szerkezetek;
• szemantikai hatások: szavak jelentésének eltolódása a környező nyelvek hatására.

Példák a világ különböző régióiból

Gyakran idézett példák:

• India: Indiában több száz, esetenként ezer nyelv és dialektus él egymás mellett. A folyamatos érintkezés következtében sok nyelv hasonló nyelvtani struktúrákat, szókincset és hangokat mutat. A mindennapi kommunikáció és a két- vagy többnyelvű közösségek miatt az emberek gyakran beszélnek másokkal, akiknek eltér az anyanyelvük, és ez elősegíti a kölcsönhatásokat.
• Kelet-Ázsia, a sinoszféra: Kelet-Ázsiában a kínai írás és irodalmi hagyomány hatása különösen erős volt: Kína révén az írás és egyes kulturális-művelődési formák elterjedtek a környező országokban, például Japánba, Koreába és Vietnamba. Ezt a kulturális területet gyakran sinoszférának nevezik. A keleti-ázsiai nyelvek beszélői nemcsak megtanultak kínai írásjegyekkel írni, hanem számos kölcsönszót is vettek át a kínai nyelvből, és bizonyos tipológiai vonások (pl. szóalkotási módozatok, szerkezeti kalka) is elképzelhetők az érintkezés hatására.
• A Balkán: itt gyakran említik a klasszikus Sprachbund-példát: a görög, albán, román, bolgár és macedón (valamint hatásukat érző más nyelvek) egyes közös vonásokat mutatnak, mint például az infinitívusz visszaszorulása bizonyos szerkezetekben, analitikus igei szerkezetek megjelenése, illetve esetrendszer egyszerűsödése.
• Egyiptom–Horn of Africa és más afrikai területek: itt is megfigyelhetők regionális hasonulások, amelyek a többnyelvű közösségek és a történelmi érintkezés eredményeként alakultak ki.

Az altaji hipotézis és a nyelvhatás értelmezése

A nyelvészek korábban olyan nyelveket, mint a japán, a koreai, a mongol, a török és a finn az az altaji nyelvcsaládba tartozónak tekintettek. Ennek hátterében részben a hasonló morfológiai jegyek (erőteljes agglutináló jelleg) és tipológiai vonások álltak, köztük a gyakori SOV (alany–tárgy–ige) szórend is. Az utóbbi évtizedek összehasonlító és módszertani vizsgálatai azonban megkérdőjelezték az ún. "Altaic" család egységét: sok kutató ma már úgy látja, hogy a hasonlóságok nagy részét a hosszú ideig tartó érintkezés és kölcsönhatás, nem pedig közös eredet magyarázza. Lehetséges tehát, hogy ezek a nyelvek inkább egyfajta nyelvhalmazt (areális csoportot) alkotnak.

Hogyan különböztetik meg a nyelvészek az áreális hasonulást a rokonságtól?

A megkülönböztetés fontos és módszertanilag kényes feladat. Néhány szempont:

• a strukturális hasonlóságok rendelkeznek-e rendszeres hangtörténeti megfelelésekkel, amelyek rokonságra utalnának, vagy inkább szeletekben, kölcsönzés által terjedtek?
• vannak-e közös, alapvető szókincselőfordulások, amelyek genetikai kapcsolatot sugallnának, vagy a közös elemek túlnyomóan kulturális, technikai szókincsben jelentkeznek?
• a térbeli és történeti dokumentáció: van-e olyan történeti forrás vagy archeológiai-kulturális bizonyíték, amely rokonságot vagy tartós nyelvi érintkezést támaszt alá?
• tipológiai ritkaságok közös jelenléte: ritka, komplex szerkezetek független kialakulása kicsi eséllyel fordul elő véletlenül, így ilyenek közös megléte fontos jel lehet.

Miért fontos a nyelvcsoportok vizsgálata?

A nyelvcsoportok elemzése segít megérteni a nyelvek fejlődésének társadalmi és kulturális dimenzióit, kideríteni, hogyan terjednek a nyelvi innovációk, és miként alakítják át a nyelvi rendszereket a társadalmi kapcsolatok. Továbbá óvatosabbá tesz a pusztán tipológiai hasonlóságok alapján történő rokonsági következtetések felállításában, és rámutat, hogy a nyelvi változásokat gyakran a mindennapi emberi kapcsolatok formálják.

Összefoglalva: a nyelvcsoport (Sprachbund) nem automatikusan jelent genetikai nyelvrokonságot, hanem a területi érintkezésből fakadó kölcsönhatásokat és konvergenciát írja le. A pontos értelmezéshez történeti, tipológiai, lexikai és szociolingvisztikai bizonyítékok együttes vizsgálata szükséges.

Kérdések és válaszok

K: Mi az a nyelvköteg?

K: Mi a példa egy nyelvkötegre?

K: Mi az a sinoszféra?

K: Hogyan váltak a kelet-ázsiai nyelvek egyre hasonlóbbá?

K: Valaha úgy gondolták, hogy bizonyos nyelvek az altaji nyelvcsaládhoz tartoznak?

K: A legtöbb nyelvész még mindig hisz ebben?

Keresés betűvel