Plesioszauruszok — az ősi nagytestű tengeri húsevők áttekintése

Fedezze fel a plesioszauruszok történetét: ősi nagytestű tengeri húsevők, fosszíliák, Mary Anning felfedezései és a triász–kréta korszak részletes áttekintése.

A plesioszauruszok a nagytestű, húsevő tengeri hüllők egy rendje voltak. Életmódjuk elsősorban a nyílt óceánokhoz és partközeli vizekhez igazodott, testfelépítésük pedig jól alkalmazkodott a vízi mozgáshoz. A csoport a 245 millió évvel ezelőtt (mya) és 65 mya közötti időszakban virágzott, majd a K/T (ma K–Pg) kihalási esemény során tűntek el a földtörténetből.

Felfedezés és elnevezés

Az első részleges plesioszaurusz-maradványról szóló feljegyzés 1719-ből származik, amikor William Stukeley leírta a leletet. Charles Darwin dédapja, Robert Darwin of Elston is beszámolt a korai felfedezésekről. A legismertebb korai kutató Mary Anning volt, aki az angliai Dorset "jura partvidékén" talált rá 1820/21 telén egy viszonylag teljes elasztikus testű példányra — eredetileg koponya nélkül. Két évvel később, 1823-ban Anning egy másik példányt talált már koponyával együtt. A leletek alapján William Conybeare tiszteletes adta a Plesiosaurus nevet a csoport egyik korai képviselőjének.

Testfelépítés és életmód

A plesioszauruszok jellegzetességei közé tartozott a széles, hengerded vagy lapított test, két-két nagy lapátszerű úszóvégtag, és rövid farok. A nyak hossza fajonként nagyon változó volt: egyes csoportok rendkívül hosszú, keskeny nyakat viseltek, míg mások rövid, masszív nyakkal és nagy fejjel rendelkeztek. Ezek a variációk különböző zsákmányszerzési stratégiákhoz igazodtak.

Főbb anatómiai és élettani jellemzők:

• nagy, lapát-szerű mellső és hátsó végtagok, amelyekkel "úszó-repulziót" hoztak létre;
• változó nyakhossz — a hosszú nyak feltételezhetően kisebb, fürge halak és rákfélék kifogására szolgált, a rövid nyak pedig nagyobb zsákmány megtörésére alkalmas fejet hordozott;
• fogazat: hegyes, kúp alakú fogak, amelyek a zsákmány megragadására és tartására voltak alkalmasak;
• nagy légző- és úszóizmok; modern kutatások szerint hatékony négylapátos úszómozgást fejlesztettek ki, amely komplex aerodinamikai és hidro-dinamikai szabályozást igényelt.

Étrend és viselkedés

Étrendjük főleg halakból, kalmárokból és más tengeri gerinctelenekből állt. A hosszú nyakú formák valószínűleg lassabban közelítették meg a zsákmányt, és hirtelen csapásokkal ragadták meg; a rövidnyakú, nagyfejű plioszauruszok (a plesioszauruszok egy fejlettebb alcsoportja) nagyméretű vadakat is zsákmányolhattak. Vannak fosszilis bizonyítékok (például táplálékmaradványok és bébi-példányok) arra, hogy egyes fajok élő utódokkal (viviparitas) szaporodhattak, azaz a fiatalokat már a vízben hozták világra.

Elterjedés, időbeli előfordulás és kihalás

A legkorábbi plesioszaurusz-maradványok a középső triász időszakból származnak,¹²⁸ és a csoport a jura és a kréta korszakban is igen elterjedt és változatos volt. Fosszíliáikat világszerte megtalálták, különösen parti üledékekben, ahol a korabeli sekély tengeri környezet feltárta a maradványokat. A csoport a 65 millió évvel ezelőtti K/T kihalási eseménykor halt ki, amikor sok más tengeri és szárazföldi csoporttal együtt eltűntek a földi ökoszisztémákból.

Fontos csoportok és példafajok

A plesioszauruszok között két fő morfológiai irányzat különíthető el: a hosszú nyakú, kis fejet viselő plesiosauroidok és a rövid nyakú, nagy fejet hordozó pliosauroidok (közkeletűen pliosauridok). Ismert és gyakran említett képviselők: a névadó Plesiosaurus, a rendkívül hosszú nyakú Elasmosaurus, valamint a nagytestű, karcsú-izmos plioszauruszok, mint például a Kronosaurus.

Miért fontosak a kutatásban?

A plesioszauruszok vizsgálata segít megérteni a tengeri gerincesek adaptációit, az úszás biomechanikáját és a különböző táplálkozási stratégiák evolúcióját. Ráadásul a fosszíliák gyakran jól konzerválódnak, ezért információt szolgáltatnak őskörnyezeti viszonyokról, éghajlatváltozásokról és a tengeri táplálékhálózatok felépítéséről a jura és kréta időszakokban.

Összefoglalva: a plesioszauruszok sokféle testalkatot és életmódot képviselő tengeri hüllők voltak, melyek nagy szerepet játszottak a középső triásztól a kréta végéig tartó tengeri ökoszisztémákban. Felfedezésük és tanulmányozásuk továbbra is fontos információkkal szolgál a földtörténeti tengeri életekről.

Leírás

A plesiosaurusok uszonyaiban sok csont volt, ami rugalmassá tette őket. Egyetlen modern állat sem rendelkezik ilyen négylapátos anatómiával: a modern teknősök az úszáshoz a mellső végtagjaikat használják. Főként piscivore (halfogyasztók) voltak.

Plioszauruszok

A plioszauruszok a rövid nyakú és nagy fejű, többnyire nagytestű, víz alatti ragadozók egy csoportja voltak. Méretük két és 15 méter között mozgott, és nagy halak és más hüllők ragadozói voltak. Áramvonalas testformájuk arra utal, hogy a víz alatt úsztak és ettek.

• Liopleurodon.

Hosszú nyakú plesiosauruszok

A hosszú nyakú plesiosauruszok három családja is létezett, amelyek életmódja nyilvánvalóan különbözött a plioszauruszokétól. D.M.S. Watson felvetette, hogy módszerük szerint a felszínen úszkáltak, és a planktonnal táplálkozó kisebb halakat kaptak el. Nehéz belátni a hosszú nyak előnyét a víz alatt; a víz alatt tevékenykedő vízi emlősök mind áramvonalas torpedó alakúak, akárcsak a plioszauruszok és az ichtioszauruszok. A fogazat és az állkapocs beállítása alapján a hosszabb nyakú rokonok mindegyike kis halakat evett. Legalábbis néhányuk azonban fenékevő volt, és különféle zsákmányállatokat fogyasztott. A kagylók megemésztését a gyomorkövek segítették.

• Plesiosauridák: nyaka nem olyan hosszú, mint a másik két családé, és nem olyan hajlékony: általánosabb, mindenre kiterjedő plesiosaurusz. A fej közepes méretű, a nyak meglehetősen vastag és erős, akár 30 csigolyával.
• Plesiosaurus

• Cryptoclididák: hosszabb nyak, több mint 30 csigolyával.
• Cryptoclidus

• Elasmosauridák: nagyon hosszú nyak; egyes későbbi formáknak akár 76 nyakcsigolyájuk (nyakcsigolyájuk) is van, és meglehetősen kicsi koponyájuk. ^{30. o} Watson és Alexander elképzelései különösen erre a csoportra vonatkoznak.
• Elasmosaurus
• Thalassomedon
• Mauisaurus, a valaha talált leghosszabb plesiosaurus.

Gastroliths

A plesioszauruszok gyomrában találtak belemniták (tintahalszerű állatok) és ammoniteszek (óriás nautiluszszerű puhatestűek) fosszíliáit. A plesiosaurusok azonban nem tudtak kagylókat feltörni. Ehelyett valószínűleg egészben nyelték le őket. A plesiosaurusok gyomrában "gyomorkövek" voltak, amelyeket gasztrolitoknak neveznek. Ezek a kövek mozogtak a plesiosaurusz gyomrában, és feltörték vagy összetörték az általa megevett állatok héját. Egy Dél-Dakotában talált plesiosaurusz fosszíliában 253 gatrolit volt, amelyek összesen 29 fontot nyomtak.

Mary Anning egyik lelete: Rhomaleosaurus a londoni Természettudományi Múzeumban.


Plesiosaurus gasztrolitok

Kérdések és válaszok

K: Mik voltak a plesiosaurusok?

K: Mikor virágoztak a plesiosaurusok?

K: Ki és mikor írta le az első plesiosaurusz részleges csontvázát?

K: Hol és ki találta meg az első viszonylag teljes plesiosaurust?

K: Mi hiányzott a Mary Anning által felfedezett első viszonylag teljes plesiosauruszból?

K: Mikor haltak ki a plesiosaurusok?

K: Milyen tulajdonságokkal rendelkeztek a plesiosaurusok?

Keresés betűvel