Ateizmus – meghatározás, típusok és különbségek az agnoszticizmussal

Anaxagorasz volt az első ismert ateista. Ióniai görög volt, a mai Kis-Ázsiában, Clazoménében született. Más görög városokba is eljutott, és eszméit Athénban is jól ismerték. Szókratész említette, hogy műveit Athénban egy drachmáért meg lehetett vásárolni. Végül Istentelenség miatt vádat emeltek ellene, elítélték, és száműzték Athénból.

Anaxagorasz hite érdekes volt. Szerinte a Nap nem volt isten, és nem volt megelevenítve (élő). A Nap "egy vörösen izzó tömeg, amely sokszor nagyobb, mint a Peloponnészosz". A Hold szilárd test volt, földrajzi jellemzőkkel, és ugyanabból az anyagból állt, mint a Föld. A világ egy földgömb (gömb alakú) volt.

Az ateisták gyakran indokolják, hogy miért nem hisznek istenben vagy istenekben. Az általuk gyakran felhozott indokok közül három a gonosz problémája, az ellentmondásos kinyilatkoztatások érve és a hitetlenség érve. Nem minden ateista gondolja úgy, hogy ezek az okok teljes bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy istenek nem létezhetnek, de ezek azok az okok, amelyeket az istenek létezésében való hit elutasításának alátámasztására hoznak fel.

Egyes ateisták nem hisznek semmilyen istenben, mert úgy érzik, hogy nincs bizonyíték semmilyen istenre, sem istenekre és istennőkre, így bármilyen teizmusban hinni azt jelenti, hogy bizonyítatlan feltételezésekben hisznek. Ezek az ateisták úgy gondolják, hogy egyszerűbb magyarázat mindenre a módszertani naturalizmus, ami azt jelenti, hogy csak természetes dolgok léteznek. Occam borotvája azt mutatja, hogy a sok bizonyítatlan feltételezés nélküli egyszerű magyarázatok nagyobb valószínűséggel igazak.

Az "ateizmus" szó a görög nyelvből származik. Az a- (ἄ), egy görög előtag, amely "nélkül" jelentésű, és a theos (θεός), amely "isten" jelentésű, szétválasztható, és újrakombinálva az "istenek nélküli" vagy "istentelen" szóvá alakul. Az ókoriGörögországban azt is jelentette, hogy "istentelen".

Az i. e. 5. században kezdődően a szó olyan emberek leírására használták, akik "megszakították a kapcsolatot az istenekkel" vagy "megtagadták az isteneket". Ezt megelőzően a jelentés közelebb állt az "istentelen" kifejezéshez. Létezik az ἀθεότης (atheotēs) elvont főnév is, "ateizmus".

Cicero a görög szót a latin atheos szóval írta át. Ezt a szót gyakran használták a korai keresztények és a hellenisták közötti vitában. Mindkét oldal a másik megbélyegzésére használta, méghozzá rossz értelemben.

Karen Armstrong azt írja, hogy "A tizenhatodik és tizenhetedik században az "ateista" szó még mindig kizárólag a polémia számára volt fenntartva ... Az 'ateista' kifejezés sértésnek számított. Senkinek sem jutott volna eszébe, hogy ateistának nevezze magát". Az ateizmust először a 18. század végi Európában használták nyíltan pozitív hit leírására, ami a monoteista ábrahámi istenbe vetett hitetlenséget jelentette. A 20. században a kifejezés kiterjesztődött az összes istenségben való hitetlenségre. A nyugati társadalomban azonban még mindig gyakori, hogy az ateizmust egyszerűen "istenben való hitetlenségként" írják le.

Sok helyen bűncselekménynek számít (vagy számított) az ateizmus gondolatának nyilvánosságra hozatala. Ilyen például azt állítani, hogy a Biblia vagy a Korán nem lehet igaz, vagy azt mondani vagy írni, hogy nincs isten.

A muszlim hitehagyás, azaz ateistává válni vagy Allahon kívül más istenben hinni, veszélyes cselekedet lehet olyan helyeken, ahol sok konzervatív muszlim él. Sok vallási bíróság halálbüntetéssel sújtotta és némelyik még mindig bünteti ezt a cselekményt. Sok országban még mindig vannak az ateizmust tiltó törvények. Bár a legtöbb muszlim tudós bűnnek tartja, nem mindenki ért egyet azzal, hogy büntetendő. Például a Korán "Surat Al Kafirun" című szakasza egyértelműen kimondja, hogy mindenki szabadon választhatja meg vallását és hitét. Az ateizmus elleni törvények a muszlim világban nem általánosak, és az egyes társadalmak Szent Könyvének értelmezésén alapulnak.

Az ateizmus egyre elterjedtebb, főként Dél-Amerikában, Észak-Amerikában, Óceániában és Európában (a korábban vallásos emberek aránya alapján, akik ateistává váltak).

Számos országban, főként a nyugati világban, törvények védik az ateisták jogát ateista meggyőződésük kinyilvánítására (szólásszabadság). Ez azt jelenti, hogy az ateistákat ugyanazok a jogok illetik meg a törvények szerint, mint mindenki mást. A vallásszabadság a nemzetközi jogban és a nemzetközi szerződésekben magában foglalja a vallástalanság szabadságát is.

Ma a világ népességének körülbelül 2,3%-a vallja magát ateistának. Körülbelül 11,9% nem teistának vallja magát. A japánok 64-65%-a ateistának, agnosztikusnak vagy nem hívőnek vallja magát, Oroszországban pedig 48%. Az Európai Unió tagállamaiban az ilyen emberek aránya 6% (Olaszország) és 85% (Svédország) között mozog. Az Egyesült Államokban a Pew és a Gallup - Amerika két legelismertebb közvélemény-kutató cége - szerint mindkettő arra a következtetésre jut, hogy az amerikaiak mintegy 10%-a mondja azt, hogy nem hisz Istenben, és ez az arány az évtizedek során lassan kúszott felfelé. A valós szám ennél valószínűleg magasabb, az ateizmus körüli megbélyegzés miatt.

Az emberek nem értenek egyet abban, hogy mit jelent az ateizmus. Nem értenek egyet abban, hogy mikor nevezzünk bizonyos embereket ateistának, és mikor nem.

Implicit és explicit ateizmus

Az ateizmust általában úgy írják le, hogy nem hisznek Istenben.

George H. Smith alkotta meg az "implicit ateizmus" és az "explicit ateizmus" kifejezéseket, hogy leírja az ateizmus különböző típusai közötti különbséget. Implicit ateizmusnak nevezzük azt, amikor nem hiszünk Istenben, mert nem ismerjük Isten fogalmát. Az explicit ateizmus az, amikor nem hiszel Istenben, miután megismerted az elképzelést.

1772-ben d'Holbach báró azt mondta, hogy "minden gyermek ateistának születik; nincs fogalmuk Istenről".

1979-ben George H. Smith ezt mondta: "Az az ember, aki nem ismeri a teizmust, ateista, mert nem hisz istenben. Ebbe a kategóriába tartozna az a gyermek is, [aki képes] felfogni az ezzel kapcsolatos kérdéseket, de még mindig nincs tisztában ezekkel a kérdésekkel. Az a tény, hogy ez a gyermek nem hisz istenben, ateistának minősíti őt".

Ez a két idézet az implicit ateizmust írja le.

Ernest Nagel nem ért egyet Smith meghatározásával, miszerint az ateizmus "a teizmus hiánya", és azt mondja, hogy csak az explicit ateizmus az igazi ateizmus. Ez azt jelenti, hogy Nagel szerint ahhoz, hogy valaki ateista legyen, tudnia kell Istenről, majd el kell utasítania Isten eszméjét.

"Gyenge" és "erős" ateizmus

Olyan filozófusok, mint Antony Flew, az erős (néha pozitívnak nevezett) ateizmust szembeállították a gyenge (néha negatívnak nevezett) ateizmussal. Eszerint aki nem hisz istenben vagy istenekben, az vagy gyenge, vagy erős ateista.

Az erős ateizmus az a biztos meggyőződés, hogy nincs isten. Az erős ateizmus régebbi megfogalmazása a "pozitív ateizmus". A gyenge ateizmus az istenben vagy istenekben való hit hiányának minden más formája. A gyenge ateizmus kifejezés régebbi változata a "negatív ateizmus" Ezek a kifejezések inkább a filozófiai írásokban és a katolikus hitvilágban használatosak. legalább 1813 óta. Az ateizmus ezen definíciója szerint a legtöbb agnosztikus gyenge ateista.

Michael Martin szerint az agnoszticizmus magában foglalja a gyenge ateizmust is. Néhány agnosztikus, köztük Anthony Kenny, nem ért egyet ezzel. Szerintük agnosztikusnak lenni más, mint ateistának lenni. Szerintük az ateizmus nem különbözik az istenhittől, mert mindkettőhöz hitre van szükség. Ez figyelmen kívül hagyja a valóságot, hogy az agnosztikusoknak is van saját hitük vagy "tudásigényük".

Az agnosztikusok azt mondják, hogy nem lehet tudni, hogy létezik-e isten vagy istenek. Véleményük szerint az erős ateizmus hitbeli ugrást igényel.

Az ateisták általában azzal válaszolnak, hogy nincs különbség a vallásról szóló, bizonyíték nélküli elképzelés és az egyéb dolgokról szóló elképzelés között A bizonyíték hiánya arra, hogy isten nem létezik, nem jelenti azt, hogy nincs isten, de azt sem, hogy van isten. J. J. C. Smart skót filozófus azt mondja, hogy "néha egy olyan személy, aki valójában ateista, agnosztikusként írja le magát, akár szenvedélyesen is, mert ésszerűtlenül általános filozófiai szkepticizmusa miatt nem mondhatjuk, hogy bármit is tudunk, kivéve talán a matematika és a formális logika igazságait". Egyes népszerű ateista szerzők, mint például Richard Dawkins, a teista, agnosztikus és ateista álláspontok közötti különbséget tehát az "Isten létezik" állításhoz rendelt valószínűséggel szeretik bemutatni.

A mindennapi életben sokan a természeti jelenségeket isten vagy istenek nélkül határozzák meg. Nem tagadják egy vagy több isten létezését, egyszerűen csak azt mondják, hogy ez a létezés nem szükséges. Az istenek e nézet szerint nem adnak célt az életnek, és nem is befolyásolják azt. Sok tudós gyakorolja azt, amit módszertani naturalizmusnak neveznek. Csendben elfogadják a filozófiai naturalizmust, és a tudományos módszert alkalmazzák. Az istenbe vetett hitük nem befolyásolja az eredményeiket.

A gyakorlati ateizmusnak különböző formái lehetnek:

• A vallási motiváció hiánya - az istenekben való hit nem motiválja az erkölcsi cselekvést, a vallási cselekvést vagy a cselekvés bármely más formáját;
• Az istenek és a vallás problémájának aktív kizárása az intellektuális törekvésekből és a gyakorlati cselekvésből;
• Közömbösség - az istenek és a vallás problémái iránti érdeklődés hiánya; vagy
• Az istenség fogalmának nem ismerete.

A teoretikus ateizmus megpróbál érveket találni Isten létezése ellen, és megcáfolni a teizmus érveit, mint például a tervezési érv vagy Pascal fogadása. Ezeknek az elméleti érveknek sokféle formája van, legtöbbjük ontológiai vagy ismeretelméleti. Némelyek a pszichológiára vagy a szociológiára támaszkodnak.

Ismert filozófusok álláspontjai

Immanuel Kant

Immanuel Kant szerint nem létezhet olyan bizonyíték egy felsőbbrendű lényre, amelyet az ész segítségével állítanak elő. "A tiszta ész kritikája" című művében megpróbálja megmutatni, hogy minden olyan kísérlet, amely akár Isten létének bizonyítására, akár annak cáfolatára irányul, logikai ellentmondásba torkollik. Kant szerint nem lehet tudni, hogy léteznek-e magasabb rendű lények. Ez őt agnosztikussá teszi.

Ludwig Feuerbach

Ludwig Feuerbach 1841-ben publikálta A kereszténység lényege című művét. Művében a következőket tételezi fel:

1. A vallás nemcsak történelmi vagy transzcendentális tény, hanem mindenekelőtt az emberi tudat, az elme vagy a képzelet vívmánya.
2. Minden vallás csak formájában különbözik, de egy dolog közös bennük: az emberi természet kielégítetlen szükségleteinek kivetülései. Isten és minden vallási tartalom nem más, mint pszichológiai kivetítés. E kivetítések anyagi okai az emberi természetben gyökereznek.

Feuerbach írását a következő mondatok foglalják össze:

• Az ember Istent a saját képmására teremtette
• Homo homini Deus est ("Az ember az ember istene").

• Világi humanizmus
• Agnoszticizmus
• A három szakasz törvénye