Fra Angelico (Guido di Pietro) – Olasz kora reneszánsz festő, életrajz

Korai élet, 1385-1436 körül

Fra Angelico a toszkánai Fiesole melletti Mugellóban született, valószínűleg 1385-87 körül, és Rómában halt meg 1455-ben. Szüleiről semmit sem tudunk. Guido vagy Guidolino névre keresztelték.

1407-ben Fiesoléban belépett a domonkos rendbe. 1423-ban, amikor hivatalosan is szerzetes lett, Guidóról Fra Giovanni (János testvér) névre változtatta a nevét. (Azok, akiket felvesznek egy szent rendbe, általában új nevet vesznek fel.) A domonkos rend többi "testvéréhez" (szerzeteséhez) hasonlóan ő is fehér köntöst és fekete köpenyt viselt, és a feje egy részét leborotválta.

Fra Angelicónak volt egy Benedetto nevű testvére, aki szintén domonkos szerzetes volt. Fra Benedetto illuminált kéziratokat festett. Fra Angelico valószínűleg szintén megtanult kéziratokat festeni. A firenzei San Marco kolostorban több olyan kéziratos könyv található, amelyet feltehetően ő festett. A kolostorokban, ahol élt, nagyon elfoglalt volt más munkákkal, de még mindig talált időt arra, hogy képeket fessen, amelyek nagyon hamar híressé váltak. 1418 januárjában és februárjában fizetést kapott a Santo Stefano del Ponte templomban készített festményeiért.

Fra Angelico 1418 és 1436 között festett egy oltárképet a fiesolei templom számára, amely megrongálódott. A kor miatt a festék egy része lepergett, illetve kifakult, és más művészek átfestették Fra Angelico művének egy részét, miközben megpróbálták kijavítani a festményeket. Az oltárkép felső része a londoni National Galleryben található. Krisztus dicsőségben, több mint 250 alakkal körülvéve látható rajta, és egy nagy és csodálatos alkotás. A galéria egyik legjobb alkotásaként jellemezték.

San Marco, Firenze, 1436-1445

1436-ban Firenzében néhány régebbi kolostorépületben új San Marco domonkos kolostort alapítottak. Fra Angelico egyike volt azoknak a fiesolei szerzeteseknek, akik Firenzébe költöztek. Ez fontos lépés volt Fra Angelico számára, mert Firenzében már nagyszámú művész volt, akiktől tanulhatott. A kolostornak volt egy nagyon gazdag "művészetpártolója", Cosimo de' Medici, aki szívesen vásárolt műalkotásokat magának és kedvenc templomai számára. Cosimo elfoglalta a kolostorban a szerzetesek legnagyobb szobáját, az úgynevezett cellákat, hogy legyen egy nyugodt helye a vallásos gondolkodáshoz. Fra Angelico festette a betlehemi bölcseket ábrázoló képet Cosimo cellájának falára.

Cosimo felkérte Fra Angelicót, hogy festsen további képeket a kolostor számára. A szerzetesek cellái az emeleten egy négyzet alakú udvar oldalai köré épültek, amelynek közepén kert volt (ezt nevezték kerengőnek). A lépcső tetején lévő falra Fra Angelico egy freskót festett, amelyen Gábriel angyal Jézus születését jelenti be a Boldogságos Szűz Máriának. Ez az egyik leghíresebb képe. Fra Angelico ezután elkezdett festeni egy-egy képet a szerzetesek celláiban. Minden cellában nagyméretű, kerek tetejű kép van a falon az ablak mellett. E festmények közül legalább hatot Fra Angelico készített, a többit pedig olyan művészek, akik az ő festészeti stílusát másolták. Ezek a képek a szerzetesek imádságait hivatottak segíteni.

1439-ben fejezte be egyik leghíresebb művét, a San Marco templom oltárképét, ahol a szerzetesek imádkoznak. A Madonnát és a Gyermeket ábrázolja egy trónon, körülötte különböző korokból származó szentekkel, akik mindannyian úgy vannak csoportosítva, mintha egy mennyei szobában állnának, és szent dolgokról beszélgetnének. Ez a "szent beszélgetésnek" nevezett festménytípus később nagyon népszerűvé vált, de ez az egyik első.

A Vatikán, 1445-1455

1445-ben IV. Eugénius pápa üzenetet küldött Fra Angelicónak, hogy jöjjön Rómába, és fesse meg a Szent Péter-székesegyház Szent Szentség kápolnájának freskóit. A kápolnát később III. Pál pápa lebontatta, hogy helyet csináljon az új Szent Péter-bazilikának, és Fra Angelico munkája elveszett. Vasari szerint az egyik pápa (talán Eugenius vagy V. Miklós pápa lehetett) megkérdezte Fra Angelicót, hogy szeretné-e a nagyon fontos firenzei érseki állást. Fra Angelico azonban nem akart ilyen magas tisztséget, és egy másik szerzetes nevét javasolta a posztra. 1447-ben Fra Angelico Orvieto városába ment tanítványával, BenozzoGozzolival, hogy az ottani székesegyház számára néhány képet fessen. Egyik másik tanítványát Zanobi Strozzinak hívták, de ő nem lett olyan híres, mint Benozzo.

1447 és 1449 között Fra Angelico ismét a Vatikánban tartózkodott, ahol V. Miklós pápa építtetett egy kis kápolnát, ahol magányosan imádkozhatott. A képek, amelyeket Fra Angelico és tanítványai ott festettek, két fiatal szent, Szent István és Szent Lőrinc életét ábrázolják, akik mindketten "mártírok" voltak (keresztény hitük miatt ölték meg őket). A kis kápolna élénk színeivel és aranyleveles díszítéseivel olyan, mint egy ékszerdoboz. Fra Angelico 1449-től 1452-ig ismét régi, fiesolei kolostorában volt, ahol a perjel (a főnök) volt. Fra Angelico tanítványai valószínűleg Rómában maradtak, hogy befejezzék a kápolna munkálatait.

Halál és boldoggá avatás

1455-ben Fra Angelico visszament Rómába, valószínűleg azért, hogy megnézze a Miklós pápa kápolnájában készült műveket. A dominikánus kolostorban halt meg, és a Santa Maria sopra Minerva templomban temették el. II. János Pál pápa 1982. október 3-án boldoggá avatta Fra Angelicót, így hivatalosan is "Boldog Angelico" néven vált ismertté. A pápa 1984-ben a katolikus művészek védőszentjévé avatta.

Fra Angelico soha nem akart fontos lenni, és bár nagyon tehetséges volt, soha nem helyezte magát mások fölé. A legfontosabb feladatának a másokkal való törődést tartotta. Mindig imádkozott, mielőtt ecsetet ragadott volna, hogy festeni kezdjen, és később sem változtatott a képein, mert hitt abban, hogy a Szentlélek vezeti őt. Rengeteg jelenetet festett a keresztre feszítésről, és mindig sírt, miközben festette őket.

A sírján lévő szavak így szólnak:

"Amikor dicsérsz, ne mondd, hogy híres festő vagyok.

Ehelyett mondd azt, hogy Jézus szeretetéből mindent, amim volt, a szegényeknek adtam.

A dolgok, amelyek a Földön fontosnak tűnnek, nem azok, amelyek a Mennyben fontosak.

János testvér vagyok, Firenzéből, Toszkána virágából.

Fra Angelico olyan időszakban dolgozott, amikor a festészet stílusa változásban volt. A változások száz évvel az ő kora előtt kezdődtek Giotto műveivel. Fra Angelico láthatta a "Szent Ferenc élete" című híres képeket, amelyeket Giotto a firenzei Santa Croce templom számára készített. Giotto festményein az alakok valóságosabbnak, szilárdabbnak és élethűbbnek tűnnek, mint más festők 1300-as évekbeli képein. Giotto nagyon jó volt abban is, hogy megfestse az emberek arcán megjelenő érzelmeket és az érzéseiket kifejező cselekedeteket. Munkái nagy hatással voltak minden művészre, aki látta őket.

Ugyanakkor a gazdag mecénások, mint például Cosimo de Medici, szerettek hencegni a vagyonukkal. Ezt gyakran úgy tették, hogy sok élénk színű és valódi arany hátterű festményeket rendeltek. A "vermilionnak" nevezett vörös szín volt az egyik legdrágább. De a legdrágább szín egy gyönyörű kék volt, amelyet a lapis lazuli nevű féldrágakő csiszolásával készítettek. Ezt a festménytípust "nemzetközi gótikának" nevezik. Fra Angelico korának néhány művésze értett ahhoz, hogy olyan festményeket készítsen, amelyekkel nagyon gazdag embereket lehetett boldoggá tenni. Más festők azonban, mint Masaccio, Giotto követői voltak, és nagyon egyszerű módon festettek.

Fra Angelico mindkét módon tudott festeni. Ha a pápa vagy egy gazdag család olyan oltárképet vagy freskót akart, amely aranyat és drága, élénk színeket tartalmazott, Fra Angelico meg tudta csinálni. Leghíresebb festményein azonban nincs arany és nincsenek élénk színek. Ezek a Jézus életét ábrázoló egyszerű, szelíd festmények, amelyeket a San Marcos-i kolostor celláiban élő szerzetesek számára készített.

Ez a galéria Jézus életéből származó történeteket mutat be. A négyzet alakú festmények temperával készültek. Ezek mind egy nagy oltárkép részei, és körülbelül 25 cm szélesek. A "tondo" (kerek festmény) egy kis oltárkép, körülbelül 1,4 méter széles. A boltíves tetejű festmények mindegyike freskó, és a domonkos testvérek számára készültek.

• Reneszánsz
• Olasz reneszánsz művészet
• Duccio
• Masaccio
• Uccello
• Raphael